Mikor a reggeli fény miatt, ami az arcomba sütött már nem tudtam pihenni, úgy döntöttem, kigondolom azt, amit Jungkooknak fogok mondani, amikor felébred.

Valamiért bennem vannak a kételyek, mi van akkor, ha Taehyung csak féltékeny rám, hiszen Jungkook párja vagyok és emiatt el szeretne tüntetni Koo életéből? Bár lehet mindent csak túlgondolok ismét, ami szokásom sajnos..

- Aish Jungkook, miért nem megy könnyen ez az egész? - néztem rá arcára, amit lassan meg is érintettem lágyan. - Annyira jó lenne végre valakit szeretni úgy, hogy semmi és senki sem avatkozik bele a kapcsolatunkba, hogy nem romlik meg semmi sem köztünk és őszintén tudjuk szeretni egymást, nem igaz? Akkor annyira boldogok lennénk, végre..

Sóhajtottam halkan, majd miután realizáltam, hogy mit is teszek éppen, elvettem kezeimet az arcától és kiszálltam az ágyból.

Mielőtt elhagytam volna a szobánkat visszapillantottam rá;
- Minden rendben lesz, Szerelmem. - suttogtam halkan, majd egy lágy mosoly kíséretében kiléptem az ajtón, amit be is csuktam magam után.

A fürdőbe vettem az irányt lassú léptekkel. Mikor beértem a helyiségbe a tükörbe néztem, viszont nem láttam azt, hogy boldog lennék.
- Jimin, mi történt veled? - tettem fel mosolyogva a kérdést, mintha az segítene bármin is. Félek attól, hogy mit fog Jungkook a tudtomra adni, ha felteszem neki a nagy kérdést, viszont képes vagyok elhagyni Őt, ha annak kell történnie. Ha ez kell ahhoz, hogy mindketten boldogok legyünk, ezt fogom tenni. Ő tudja a legjobban azt, hogy nem szeretem, ha valaki titkolózik előttem vagy éppen nem mondja el azt nekem, hogy mi folyik a háttérben, a hátam mögött. Sok emberben csalódtam már így ha benne is csalódnom kell, nem fogok meglepődni és fájni sem fog. Vagyis.. nagyon remélem, hogy akkor is ilyen erős leszek majd és a gondolataim bevalósulnak.

A kezemre néztem, amin megláttam azt a karkötőt, amit Jungkook adott még nekem.
- "Örökké szeretni foglak, Jungkook" - olvastam fel halkan. Az övé még mindig üres. Legbelül reméltem, hogy nem kell elengednem Őt. Szeretnék én is üzenni neki valamit és boldog lenni vele életem végéig.

Sóhajtottam egyet ismét, majd megnyitottam a csapot és megmostam az arcomat.
- Minden rendben lesz, Jimin. - nyugtattam magamat. Le kellene nyugodnom, mert összeszedetten kell vele beszélgetnem, ha ezt viszont nem sikerül elérnem, az egész beszélgetést semmibe is vehetjük.

Nem tudom, hogy mire kellene számítanom, de csak nem ölt meg egy embert, igaz? Nem hiszem, hogy ezt tette volna, de a hit ebben a helyzetben sosem segít..

Miután felfrissítettem magamat egy kicsikét és rendesen tudtam gondolkodni, kimentem a konyhába és nekiláttam a reggeli elkészítésének.

- Jó reggelt, Szerelmem! - szólalt meg a hátam mögül Jungkook nem sokkal, miután elkezdtem készíteni a szendvicseket, miközben átkarolta a derekamat. - Mit alkotsz idekint? - bújt a nyakamba a kérdés feltevése közben, ahová lágy puszikat kezdett el szétszórni.
- Szia, csak.. csak reggelit készítek. - válaszoltam halkan. - Mindjárt elkészül..
- Csak nyugodtan, ráérünk. - suttogta két puszi között. - Menjek arréb? Zavarlak? Ha zavarok arréb mehe -
- Ne! .. vagyis.. maradj itt, kérlek. - hunytam le a szemeimet. Bármi is fog történni ma, mindent ki szeretnék élvezni és mindent, a lehető legerősebben szeretnék érezni, még a fájdalmat is, ha ezen múlik az egész. - Kérlek, ölelj olyan szorosan, amilyen szorosan csak az erőd engedi! - fordultam felé.
- Baj van? - tette fel a kérdést egy kis idő után.
- Nincs..
- Biztos, Jimin? Nekem tudod, hogy bármit elmondhatsz! - hajolt el tőlem.
- Nem szeretnék róla beszélni, ne haragudj..

- Teljesen megértelek Édesem, de kérlek tudd, hogy én itt vagyok neked és mindig is itt leszek melletted, rendben? - a mellkasomban egy nehéz érzést véltem felfedezni, mivel válaszolni nem tudtam neki, csak bólintottam. - Ami azt illeti, szeretnék veled beszélgetni egy-két dologról, őszintén és higgadtan.
- Én is ezt terveztem. - fordultam meg, majd befejeztem az ételeket és az asztalra helyeztem a tányérokat.

- Mondd előbb Te! - válaszolta.
- Biztos vagy benne? - Ő csak bólintott. - Rendben.. - sóhajtottam. - igazából.. mostanában azt érzem, hogy kezdünk eltávolodni egymástól. Nem szeretném húzni az időnket így a lényegre térek. - Ő már a reggelijét fogyasztotta, vele ellentétben én viszont nem tudtam ezt tenni. Az ujjaimat csavargattam idegességemben.

- Van bármi, amit nem mondtál el nekem és tudnom kellene róla? - ejtettem ki gyorsan a szavakat, mégsem könnyebbültem meg tőle, egy cseppet sem.
- Mármint? Miért kérdezed ezt? - fejezte be az étkezést azonnal.
- Miért vagyok itt? A szüleim miért nem keresnek engem? Van bármi, amiről tudnom kellene, viszont nem mondtad el nekem bármilyen okból kifolyólag?

Egy kis idő után megköszörülte a torkát, ujjhegyeit egymáshoz illesztette ezzel egy kis piramist formázva, ez a tette bő önbizalommal látta el Őt láthatóan is, azután megszólalt.
- Ha minden kérdésedre válaszolni fogok, lehet a mai nap elveszítjük egymást és soha többet nem szeretnéd majd tartani velem a kapcsolatot sőt, majd azt kívánod, hogy bárcsak nem is ismertél volna meg engem, viszont őszinte leszek veled, bármi is történjen. Elkövettem egy nagy hibát, amikor először "találkoztunk". - ujjaival idézőjeleket szimbolizálva mondta ki az utolsó szót. Nagyon összezavart ezzel a mozdulatával, de tudtam, hallgatnom kell Őt tovább és nem szabad félbe szakítanom a mondandóját. - Emlékszel arra az estére, amikor először találkoztunk? - valamiért nem igazán jutott eszembe semmi sem arról a napról, ezért megráztam a fejemet nemlegesen. Sóhajtott egyet majd folytatta.
- Aznap este megláttalak abban a parkban, ahová elfutottál, amikor veszekedtünk pár hónapja. Olyan gyönyörű voltál Jimin.. Tudod, a múltam nem volt a legszebb időszak az életemben, ugyanis én már csak így tudom nevezni azokat az időket, mióta szeretlek téged, egy időszaknak, ami már lezárult számomra. Taehyung és én nagyon sokat jártunk buliba, igazából ott is ismertem meg Őt. Azért jártunk oda, hogy azután kiélhessük a vágyainkat másokon. Tudod Szerelmem, Ő sosem érzett fájdalmat amiatt, hogy bántott másokat, viszont én mindig is rosszul éreztem magamat az esetek után, legfőképpen azért, mert én is hasonlót éltem már át és nagyon rosszul esett minden másodperc, amit abban a kellemetlen helyzetben kellett eltöltenem, mégha le is állítottam időben erőszakkal a személyt.. Neked sosem meséltem, de amikor 16 éves voltam, Taehyung szexuálisan közeledni próbált felém, amikor éppen rosszul éreztem magamat és szomorú voltam. Nagyon haragudtam rá, viszont Ő volt az egyetlen egy ember, akire akkoriban számíthattam, így megbocsájtottam neki és eltemettem magamban mindent, ugyanis az életem része volt, a legjobb barátom, legalábbis azt hiszem.. így nem tudtam elengedni az emléket soha sem, mert Őt sem engedtem el sosem, mindig ott volt körülöttem. Azt hittem, hogy sosem tudna ártani nekem, mert fontos vagyok neki, így belementem mindenbe, amibe bele szeretett volna vinni engem, ezért is jártam szinte minden héten legalább háromszor vele bulizni. Azon a napom, amikor megláttalak téged, Taehyung és én összevesztünk. Mérgemben kimentem a parkba, viszont Te ott sétáltál, este, védtelenül és annyira akartalak. Elborult az agyam és elraboltalak téged, Jimin.. - amikor kimondta azt a szót, ledermedtem. Tehát ez volt az a sorsdöntő dolog, amiről eddig nem tudhattam.. nem tudtam elhinni azt, amit mondott. A kezeim enyhén elkezdtek remegni, amikor viszont ezt észrevettem, gyorsan az asztal alá bújtattam őket. - Azután.. én.. kérdés nélkül hozzád nyúltam, fogdostalak és egy cseppet sem törődtem azzal, hogy Te érzel, így az igényeim kielégítésére használtalak téged.. Taehyung látott mindent és próbált megállítani, de én nem hallgattam rá és elküldtem a házból. Azon és az azutáni pár napon keresztül nagyon erőszakos voltam veled, amilyen előtte még sohasem voltam senkivel sem. Olyan voltam, mint.. Taehyung... - hajtotta le a fejét, majd sóhajtott és tovább folytatta. - A szüleiddel nem találkoztál már egy hosszú ideje, biztosan nagyon hiányoznak és hiányolnak téged. Igazából az is az én hibám, hogy nem találkoztál még velük. Ha elmentünk volna a házatokhoz és a szüleid feltették volna azt a kérdést nekem, hogy "Ki vagy Te és miért van nálad a fiunk?", mit válaszolhattam volna nekik, amikor már szerettelek? "Elraboltam a gyermeketeket, de beleszerettem így kérlek engedjétek, hogy együtt maradjunk!"? Borzasztó lett volna.. én, annyira sajnálom, Jimin.. Mindent rettenetesen sajnálok.. tudom, nem mentség számomra, de idővel őszintén beléd szerettem és nem szeretnélek elengedni, viszont tudom, ha erre kerül a sor, el tudnám fogadni a tényt, hogy nekünk már nincsen közös jövőnk.

Nem tudtam megszólalni. Láttam, hogy könnyezik, de mérges voltam rá, nagyon, így nem tettem semmit sem.. ha belegondolok, hasonló életet éltem akkoriban, mint Yoongi, annyi kivétellel, hogy én nem voltam kikötözve, nem egy sötét pincében éltem a mindennapjaimat és megpróbálhattam nem megtenni azt, amit parancsoltak nekem, mégha a próbálkozásom semmit sem ért sokszor.

- Annyira utálom magamat Jimin.. annyira utálom a múltamat! Ha nem tettem volna azt amit, most egy boldog párkapcsolatban élnék, csak lehet hogy.. nem veled.. én annyira akartalak téged Jimin.. ha visszafordíthatnám az időt, én annyi min-
- Elég. - szólaltam meg elhűlt hangon. Jungkook felemelte a fejét és a szemeimbe nézett aggódva és meglepődve. Követtem a példáját, majd egy ideig csak bámultam azokba a gyönyörű szemekbe, amikben egykor megtaláltam önmagamat, az elveszett Jimin-t, akit soha senki sem értett meg. - A múltat nem lehet megváltoztatni, igaz? - sóhajtottam. - Látom, hogy tényleg sajnálod, viszont nem tudok csak szó nélkül elmenni amellett, ami történt. Miért nem hallgattál Taehyungra? - kérdeztem, miközben szemeim kezdtek rémisztően mérges tekintetet sugározni felé.
- Mert.. - megállt egy kis időre, majd csak azután folytatta. - Mert nem akartam, hogy mindenki mindig csak megmondja azt, hogy mit tegyek.. az egész életem eddig abból állt; "Csináld ezt és ezt!", "Miért nem tanulsz?", "Csináld jobban! Miért nem vagy képes semmire sem!", "Nem teheted ezt, mert én azt mondtam neked", "Miért nem vagy olyan, mint a többi ember és veled egykorú gyerek?!", folyamatosan mindenki csak korlátozni akart valamilyen módon. A tudásomat sosem ismerték el, a szüleim, ameddig velük lakhattam és ki nem dobtak otthonról mindig csak lehúztak engem, hogy sose érjek el arra a szintre, amin Ők voltak. Nem lehettem jobb nálunk, de mindenki másnál jobbnak kellett lennem. Azon a napon ennek véget szerettem volna vetni, de ez idáig vezetett.. annyira sajnálom.. sohasem akartalak elveszíteni téged, Jimin.. a legfontosabb ember vagy az életemben emiatt vigyázni szerettem volna rád mindig, mindenáron és magamtól is meg szerettelek volna védeni.. nem tudtam, hogy hogyan mondjam el ezt az egészet neked.. én.. tényleg, annyira sajnálom.. - hajtotta le a fejét, miközben kezeibe temette arcát és remegve sírni kezdett. Sosem láttam még így Őt.. előttem, sosem sírt és remegett. Mindig azt hittem, hogy egy rideg személy, aki nem akarja kimutatni az érzéseit másoknak, de rá kell, hogy jöjjek, csak erős próbált maradni, mindvégig. Sosem becsülték meg Őt és sosem kapott annyi szeretetet, amennyit igazából megérdemelt.

Csak ültem egyhelyben és nem tudtam, hogy mit kellene tennem. A szívem azt súgta, hogy vígasztaljam meg Őt, viszont az eszem azt mondogatta; "Haragudnod kell rá! Haragudj rá, Jimin!".

Kis idő után ismét csak megszólaltam a csendből;
- Úgy érzem, az lenne a legjobb, ha most egy kis ideig távol maradnánk egymástól és átgondolnánk a dolgokat. - még mindig szerettem Őt, nem tudtam nem szeretni, hiszen már sok idő eltelt azóta, hogy erőszakosan bánt velem és megváltozott, nagyon megváltozott. Úgy érzem, hogy úgy bánt velem egy ideje, mintha magát látná bennem. Minden amit tett, Ő is ezt szerette volna átélni, érezni, viszont ebben sohasem lehetett része, így másnak akart jót, hogy boldog legyen nap mint nap, ne féljen és biztonságban érezze magát, és ez a személy én voltam.

- Megértem és elfogadom azt, amit közöltél velem, viszont szeretnék kérdezni tőled valamit. Hová fogsz menni? - próbált kezemhez érni lassan, de tudta, hogy ez nem az a pillanat, amikor ezzel jót okozna nekem, így lassan, mintha semmi sem történt volna a kezeit levezette a combjaihoz. Legbelül nagyon örültem volna, ha hozzám érne, ha megölelne és megcsókolna, de én is tudtam, hogy ez nem a vágyak ideje..

- Kitalálok valamit. - válaszoltam beletörődött hangon. Nincsenek barátaim rajta és Yoongin kívül, emellett a szüleimhez sem mehetek. Valami csak fog történni, nem igaz? Történnie kell valaminek..

Annyira szeretnék itt maradni vele, viszont már közöltem vele azt, hogy mi lenne a legjobb mindkettőnknek, így azt fogom tenni én is, helyesen szeretnék cselekedni.
- Elmegyek összepakolni. - nyeltem egy nagyot, majd megindultam a szobánk felé. Legbelül vártam és vágytam arra, hogy megfogja a kezemet és marasztaljon, de tudtam, hogy mit érzett; "elveszítettem Őt".

Lassan pár dolgot összepakoltam a bőröndömbe, amiket igazából tőle kaptam, mióta itt vagyok, ugyanis a szüleimtől nem hoztam el semmit sem, eközben viszont próbáltam nem könnyezni, ez nem az a pillanat, amikor sírhatok.

Lassan kisétáltam a szobánkból és szomorúan becsuktam az ajtónkat.
- Én.. akkor most elmegyek. - nyeltem nagyot ismét, miközben a hátát néztem és próbáltam erős maradni és nem sírni.
- Nem szeretnél előtte enni? - kérdezte meg halkan.
- Nem! - mondtam vidámabb hangon, hogy ne legyen annyira nyomasztó az egész helyzet és hangulat. - Majd eszek később! - mosolyogtam ezzel színlelve a jó kedvemet, mégha nem is látta.

Kijjebb tolta a székét, felállt majd felém fordult.
- Kérlek, hívj fel, ha megvan a döntés, amire jutottál. Ha viszont nem tudsz hová menni este, kérlek gyere vissza. - válaszolta. Tudtam, hogy tudja, hogy makacs vagyok és nem fogok ide jönni, ha nincs hová mennem, de jól esett az, hogy felajánlotta ezt a lehetőséget.

- Persze, így lesz! - mosolyogtam.

Jungkook

- Persze, így lesz! - mosolygott, mintha meg sem tört volna a szíve. Tudtam, hogy nem fog visszajönni.

Lassan az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam neki azt.
- Vigyázz magadra, kérlek. - suttogtam, miközben kilépett a házból. Meg szerettem volna ölelni Őt, de vissza kellett fognom magamat.
- Te is vigyázz magadra, Jungkook. - mondta, majd hátat fordított nekem és elhagyta a házamat.

Becsuktam lassan az ajtót, majd leültem a földre. Elrontottam. A dolgok kicsúsztak a kezeim közül, ahogyan Jimin is..

Jimin

Leültem arra a padra, ami Jungkook házához eléggé közel helyezkedett el. Csak ültem és könnyeztem. Fájt az, amit tett, hiszen tudta jól, hogy fontosak nekem a szüleim, mégha nem is kezelték jól azt a tényt, hogy nekem sohasem lesz barátnőm. Viszont Jungkook is hiányzott nekem, de a legeslegjobban a megnyugtató ölelése. Azt hittem, hogy majd megpróbál itt tartani engem, de ezek szerint Ő is fel volt készülve erre az egészre, amikor belekezdett a mesélésbe.

- Jimin? - hallottam meg a nevemet oldalról. Mikor a hang irányába fordultam, megláttam, hogy Taehyung közeledik felém. - Mit keresel Te itt? Miért nem vagy a lakásban és mi ez a bőrönd? - kérdezősködött megállás nélkül, viszont nem tudtam válaszolni neki, helyette csak gyorsan letöröltem a könnyeimet az arcomról.

- Gyere velem. Majd nálam mindent elmondasz! - fogta meg a kezemet és elindult velem a háza felé...

_______________________________________
Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem álltam elő egy új résszel, de hála égnek mostmár haladtam az írással valamennyire, így publikálni is tudok nektek egy részt.
A következő, hogy mikor fog kikerülni, azt még nem tudom. :/
Legyen szép napotok! <3