🖤 Figyelmeztetés!

Ez a rész sokak számára megrázó elemeket tartalmazhat!

Szerepel benne:
Trágár beszéd, homofób viselkedés valamint megjegyzések, mások megalázása, bántalmazás, kiskorúak ellen elkövetett erőszakos cselekvések, nemi erőszakra való célozgatás, zaklatás, pszichológiai problémák.
Valamint mindezeknek az utóhatása, következményei.

Kérlek csak akkor olvasd tovább ezt a történetet, ha ezek nem érintenek érzékenyen! 🖤

Neya már lassan több, mint fél órája meredt fásultan maga elé azon töprengve, hogy miért is ismétli önmagát történelem. Vajon mit tett ő azért, hogy újra és újra szinte teljes mértékben ugyanazok a kegyetlen csapások érik?
A fejében vadul kavargó kérdések hadára való válaszok utáni kutakodás azonban teljesen hiábavalónak bizonyult. Hiszen, amint úgy vélte, hogy legalább egyre sikeresen talált egy egészen elfogadható feleletet, tudatában ennek hatására csak újabb talányok hada jelent meg.

A nagy merengés közepette először észre sem vette a lágy, mégis határozott kopogtatást.
Csupán akkor tért vissza teljes mértékben a valóságba, amikor is kinyílt az ajtó és halk léptek zaja verte fel az addig jeges csendbe burkolózott szobát. Az újonnan érkező személye egyáltalán nem lepte meg a pszichiáternőt, sokkalta inkább hatalmas megkönnyebbüléssel töltötte el.

A másik nő mélységes aggodalomtól vibráló szemekkel és szeretet sugárzó mosollyal karolta át a fotelban magába roskadva, szinte elveszetten ülőt. Neya pedig a lehető legszorosabban hozzábújt, így próbálva megint összeilleszteni a szívén újra széthasadt repedéseket, amelyek már-már azzal fenyegetőztek, hogy véglegesen szétfeszítik az egész lényét. Úgy, hogy azt követően már egyetlen emberi lény sem illesztheti azt össze és egyetlen csoda sem teheti újra éppé.

A hosszúra nyúlt, fájdalommal teli csendet végül is a nemrég felbukkanó törte meg, aki nagyon erősen küzdött azért, hogy a hangja higgadtságot sugározzon és ne hasson át rajta az őrlő rettegés, amit Neya lelki és mentális egészsége végett érzett.
Hiszen rá sem kellett, hogy kérdezzen arra, hogy mi kavarta fel ennyire a máskor oly lelkes és vidám barátnőjét, mivel tudta jól, hogy idézték elő nála már megint ezt a depresszív, önvádaskodó állapotot.

- Neya! Ugye tudod, hogy nem a te hibád volt, igaz ? S nem okolod magadat még mindig ezért az egészért?
Hiszen te semmit se tettél! Még csak a legkisebb mértékben sem te idézted elő anno ezt a mélységesen megrettentő tragédiát!
Ezt azt hittem, hogy már sikerült javarészt feldolgoznod! Legalábbis Scott valami ilyesmit állított! Megverem azt az idiótát, ha becsapott és úgy engedett ide vissza, hogy még mindig az összeomlás szélén táncolsz egy roppant vékonyka, ráadásul törött pallón! Esküszöm a ...

- Nyugi Penny! Nem kell megölnöd Scottot! Legalábbis miattam nem!
Hiszen akkor mi lenne a gyerekekkel? Azonban gondolj csak bele, ha nem megyek el arra a konferenciára ...
Ha magammal viszem a másik telefonomat is ...
Ha a temetések után is itt maradok ...
Ha csak egy egészen kicsivel tovább küzdök ...
Esetleg akkor most nem itt tartanánk! Lehet, hogy nem szenvedtünk volna ennyit!

A másik nő ezt már nem bírta elviselni, a szíve majd megszakadt az egykor oly életvidám fiatal nőért. Így hát szinte kirángatta az ülőalkalmatosságból, amelybe eddig ugyanúgy belesüppedt, mint az önutálat és a mindenért is saját magát való hibáztatás sötét tengerébe. S valahogy egyikből sem találta a kivezető utat, nem lelte meg a szeme a még mindig fényes világítótornyot, hiába körözött tőle néhány méterre s mutatott már utat neki számtalan jó barát.
Majd ezt követően Penny a kanapéhoz vezette a barátnőjét, ahol végre teljesen egymás felé tudtak fordulni úgy, hogy közben egymás kezét sem kellett elengedniük.
Penny csupán azután szólalt meg újra, hogy Neya ismét felvette vele a szemkontaktust. Ezt követően azonban belekezdve egy újabb hegyi beszédbe, amelyet a nő mellett bőven volt ideje tökéletesíteni az elmúlt tíz, hosszú és fájdalmakkal teli év során.

- Elmondom, hogy akkor mi lett volna!
Ha nem mész el arra a konferenciára, akkor most nagyon valószínű, hogy te is hallott lennél! Az pedig azt jelentené, hogy ezek a srácok és ráadásul az egész családod, illetve a barátaid - köztük én magam - is még inkább össze lennének omolva!
Vagy, ha esetleg téged nem raboltak volna el velük, akkor is szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy legalább szemtanú lennél, mivel ti hárman mindig is össze voltatok nőve! És akkor csak még inkább meglennél zuhanva!
Ha nálad lett volna az a rohadt telefon, akkor se biztos, hogy elértek volna, mivel nem afölött ültél egész álló nap!
Ha pedig a temetések után is maradtál volna, akkor te teljesen tönkrementél volna lelkileg és idegileg is!
Nekem személy szerint már csupán Harry és Niall szavai is bőven elegek lettek volna ahhoz, hogy távozásra bírjanak! Sose néztem volna ki belőlük ilyeneket!
Azonban mivel te Neya vagy, aki mindig is sokkalta fontosabbnak tartotta mások érdekeit és érzéseit, mint a sajátjait, így te természetesen egészen addig kitartottál míg a másik három is be nem szállt a buliba, hogy téged teljesen kikészítsen!

-Liam szinte sose ... Meg Louis sem annyira...Zayn se mondanám, hogy...

- Valóban, Liam sose mondott semmit sem és sose tett semmit sem!- vágott közbe Penny, enyhén megemelt hangon, mivel már erősen kellett küzdenie azért, hogy az érzelmeit és a véleményét megtartsa saját magának.- Pontosan ez az egyik nagy probléma! Mivel a te drága volt kedvesed csak állt ott, mint egy nagy rakás szerencsétlenség!
S mindeközben az összes átkozott barátja, akik halkan megjegyezném, elvileg a tiédek is voltak, rajtad töltötte ki a dühét!
Lehet, hogy Louis és Zayn nem küldtek téged a padlóra olyan gyakran, mint a másik kettő, de azért ők sem szentek valamint fedhetetlenek! Messze nem!

- Viszont, ha belegondolsz, azért valamilyen szinten megvolt az okuk erre! Hiszen meghaltak Ők és ettől tropára mentek minden lehetséges értelemben! Engem meg el se lehetett érni! Ráadásul éppen egy másik kontinensen voltam!

- Meg volt rá az okuk, hogy miért is csinálták veled mindezt?
Valóban elvesztették azt a két csodálatos nőt! Valamint te éppen tényleg a világ másik felén voltál egy konferencián és így el se tudtak érni, hogy veled is közöljék a történteket!
Nem is értem, hogy tehettél ilyent! Ez így aztán már tényleg mindjárt más! Mert ez aztán mindent is megmagyaráz!
Csak tudod nekem van egy olyan halovány érzésem, mintha elfelejtkeznénk valamiről. Neked nem?
Esetleg mondjuk arról az aprócska tényről, hogy azok a nők, akiket oly kegyetlenül meggyilkoltak a te számodra is roppant fontosak voltak! Szóval az én véleményem szerint minden jogod megvolt arra, hogy elmenj innen!
Ha akkor maradsz, ezek az idióták talán sose realizálták volna azt, hogy mit is tettek veled! Mondjuk abban még mindig nem vagyok teljesen biztos, hogy ez mára már sikerült mindannyiuk számára! De legyünk most az egyszer legalább ebben pozitívak!
Illetve Kicsim, ha te ennél is jobban küzdöttél volna értük, mellettük, akkor már lassan egy piedesztálra kellene, hogy emeljenek a hősies helytállásodért!

- Penny... Köszönöm! Nem tudod, hogy mennyire hálás vagyok neked azért, hogy itt vagy nekem!-mondta a másik nő miközben még szorosabban ölelte magához a barátnőjét.

- Szerintem ez sose volt kérdéses, te bolond nő! Te is sokszor mellettem álltál, amikor mindenki más ott hagyott a picsába! Most legalább van alkalmam ezt viszonozni, ha csak egy egészen kicsit is!
De amúgy velük is beszéltél, amióta visszatértél? Ugye tudod, hogy ők is hiányoltak téged!
Ráadásul velem ellentétben nekik nem valami sok sejtelmük volt arról, hogy merre jártál! - Neya erre sokat mondóan rászegezte a tekintetét.- Ne forgasd már állandóan a szemeidet, mert még úgy maradnak a végén! Igen, tudom, hogy valószínűleg már ezer éve lenyomozták, hogy hol vagy, azonban arról halvány fogalmuk sem lehet, hogy jól vagy-e illetve, hogy hogyan is érzel velük kapcsolatban! Szóval szerintem jót tenne neked és nekik is, ha meglátogatnád őket a nem túl távoli jövőben!

- Igazad van Penny és nagyon szívesen mondanám azt, hogy a legelső utam oda is vezetett, viszont hazudni nem valami tiszteletreméltó magatartásforma! Még csak abban sem lehetek teljesen biztos, hogy hogyan fognak rám reagálni!
Hivatalosan ugyanis sose voltunk kollégák, csak néhány ügybe lettem én is bevonva. Nem is hinném, hogy ők annyira nagyon hiányolnának.

-Hát persze, hogy látni akarnak Drága! Ráadásul már nagyon is itt lenne az ideje, annak, hogy újra belépj az életükbe!
És kérlek ezt minél előbb tedd meg, lehetőleg mielőtt azok az idióták újra ránk törik az ajtót mondván biztosan fogva tartunk és azért van teljes hírzárlat az irányodból!- mondta Penny, miközben hiába próbálta elrejteni a mosolyát.

- Ilyen egyetlen egyszer fordult csak elő! - védekezett szintén nevetve a másik nő is.
- Az is bőven elég volt! Sőt több is, mint sok! A szomszédságban emiatt hetekig azt hitték, hogy valami bűnözők vagyunk mivel az FBI egyik különleges egysége egy szép, napos reggelen bejött hozzánk teázni és amilyen kis cukik voltak az ajtónkat is hozták magukkal hogy az se szomjazzon tovább!- közölte Penny nagy komolyan.

Majd miután befejezte a kis monológját hirtelen mind a kettejükből kitört az addig visszatartott, koordinálatlan nevetés. Mikor végre valahára lecsillapodtak, Neya az órára pillantott és összeszedte a holmiját, majd hosszas búcsúzkodást követően kilépett az enyhén csípős délutáni időjárásba.
Aztán pedig megindult a legközelebbi buszmegálló felé, azonban mintha a teste teljesen önálló életre kelt volna néhány perccel később már egy olyan járművön zötykölődött felettébb kényelmesen, amely egyáltalán nem a hotel felé tartott. Mikor pedig leszállt az egykor oly megszokott huszonnyolcas megállónál és elindult a végleges úti célja felé a meglepően üres utcákon, lelki szemei előtt felvillant egy a közösen megélt emlékek közül, konkrétan az FBI ügynökök egy részével lezajló legelső találkozása.

-🖤-

- Kisasszony oda nem mehet be! - közölte a vele szemben álló fiatal járőrök egyike, aki két társával együtt próbálta a lányt meggátolni a közelebb jutásban.

A fiatal hölgyemény azonban nem adta fel, hiszen mindenképpen be kellett jutnia az előtte magasodó épületbe. Nem volt más választása, mivel ez élet-halál kérdése volt.

- Uram, kérem! A családom odabent van !- könyörgött a fiatal nő, azonban hangja pillanatnyi elvékonyodásán kívül semmi jelét sem mutatta annak a sok viharnak, amelyek a lelkében keringtek abban a pillanatban.

Az épületből áradó feszült csendet hirtelen hangos lövések zaja rázta meg, szám szerint négyé. A mindössze tizennégy éves lány szemei hatalmasra tágultak, remegő kezeit pedig a zsebeibe süllyesztette, így megpróbálva elrejteni a rettegésének még a legapróbb jeleit is.

- Kérem Uram ! Ő csak engem akar, velem óhajt beszélni szemtől szemben! Addig nem fog leállni, amíg ezt a kívánságát nem teljesítik! Ha ahhoz, hogy engem visszaszerezzen, előbb meg kell ölnie valakit, akkor megteszi szinte gondolkodás nélkül! Főleg akkor, hogy ha maguk továbbra is így húzzák az időt! Sose volt egy túlságosan türelmes egyéniség! Ráadásul egyik apám sem éppen a szíve csücske! A bátyáimat meg egyenesen árulóknak bélyegezte meg, mivel Őket választották helyette! - közölte komolyan a lány.

- Nem...- kezdett volna bele a magyarázkodásba a járőr újra, amikor azonban félbeszakították.

- Sajnálatos módon a Kisasszonynak igaza van Mr. Wright ! Úgy néz ki, hogy minden próbálkozásunk hiábavalónak bizonyult a téren, hogy Ms. Hiddleston - Sullivan-et távol tartsuk ettől az egész rémálomtól! - mondta egy, körülbelül a húszas évei végén járó rendőrnő, aki mérhetetlen tekintélyt sugárzott.

Neya csupán később tudta meg, hogy a nő bár mindössze tizennégy évvel idősebb nála, mégis már ekkor egy kisebb csapat élén állt. Ráadásul ekkor még nem is sejtette, hogy ez a nő a későbbiekben mekkora hatással lesz az életére!

A lány, amint meglátta az ügynököt egyből nyugalmat érzett szétáradni magában, valahogy tudta, hogy ő biztosan segít majd neki megmenteni a szeretteit!
Ez pedig azóta hiányzott belőle, hogy az iskolában az irodalom órájáról bekérették az igazgatói irodába, ahol is Wright járőr közölte vele, hogy a családját fogva tartják a saját otthonukban és a tettes, akiről eddig csak annyit sikerült kideríteni, hogy egy a negyvenes évei végén járó nő, aki fegyverrel rendelkezik, illetve azt, hogy mindenképpen a Hiddleston - Sullivan család egyetlen női tagját akarja látni, ráadásul a lehető leggyorsabban, különben a rendőrségnek kevesebb túsz kiszabadításán kell majd csak tevékenykednie.
A lány a hazáig vezető út során végig néma csendben ült, magában merengett. Az ember azt hihette volna, hogy azon gondolkodott, hogy vajon ki lehet az, aki elkapta a családját, azonban nem így volt. Ugyanis nem kellett tippelnie, hogy ki is volt az a nő odabent a családjával, hiszen egészen pontosan tudta, hogy ki a fogvatartó .

Miután a Maya Webber-ként bemutatkozó ügynök ismertette vele a tervet és golyóálló mellényt is adott a lányra, valamint két kést is elrejtettek a csizmájában, azért, hogy képes legyen a saját testi épségét megvédeni, mivel mégiscsak egy olyan házba fog nem sokára bemenni, ahol egy fegyverrel felszerelt nő is tartózkodik.

Amint a tinédzser belépett az ajtón azonnal meghallotta a túl jól ismert hangot, amely oly sokszor kísértette a rémálmaiban:

- Szervusz kislánykám! Én édes Robertám!

A lány erre a megnevezésre csak ökölbe szorította a kezét majd végig nézett a nappaliban lévő állapotokon. A látottak hatására pedig azon nyomban összeszorult a torka s úgy érezte, hogy menten sírva is fakad.

Az egyik fotelban ült megkötözve az apja, akinek mind a kezéből vér szivárgott, de a mindig oly jámbor szemeiből még így is nyugalom és hit áradt, ahogy az ő kislányára meredt. A kanapén szintén összekötött kézzel és lábbal ült a négy bátyja, akikből viszont már a rettegés hullámai áradtak, ahogy meglátták őt. Az apjával szemben lévő, másik fotelban szintén megkötözve ott ült a nagybátyja is, a kezein szintén lőtt sebekkel, a tekintette pedig perzselő dühöt árasztott az idősebb nő irányába.
A lány újra végignézett rajtuk és meglepve tapasztalta, hogy az apja és a nagybátya száját rongyokkal tömték be, viszont a fivéreiét egyszerűen csak leragasztották.

A tinédzser tudta jól, hogy nincs túl sok ideje, valahogy el kell távolítania az asszonyt a szerettei közeléből, így hát kimondta a szavakat, amelyeket tudta jól, hogy a nő hallani akar, még akkor is ha közben epe kúszott felfelé a torkából.

- Szervusz anya! Már nagyon hiányoztál!

- Te is nekem édes Robertám! Tudod ezek az undorító férgek elintézték, hogy még csak láthatásra se legyen szemernyi lehetőségem sem! De most szépen velem jössz és így nem kell soha többé elválnunk egymástól ! Már Dave is nagyon vár 'Berta kincsem! Sokat beszél, ám rólad! Meg persze a kicsi Seany is nagyon vár haza! És ráadásul így ezeket a selejtes csőcseléket se kell többé elviselned! Nem nyúlhat majd ezután hozzád egyik hulladék sem!

-Rendben anyu! Szerintem is így lesz a legjobb! Én is pontosan ezt szeretném! -mondta negédesen a lány.- Csak előbb hoznál nekem egy pohár vizet, kérlek? Ma még szinte semmit sem ittam és egy picit már szédülök is!

- Sajnos nem tehetem! Mert még a végén bántanak vagy esetleg újra elrabolnak ezek a homokos undormányok! Még mindig nem tudom elhinni, hogy apád a saját testvéremmel csalt meg! A férjem képes volt összemelegedni a saját bátyámmal!
Ráadásul bezzeg az egész családom támogatja ezt a bűnöktől hemzsegő, okádék kapcsolatot, de amikor arról volt szó, hogy titeket továbbra is nálam helyezzenek el, akkor mindenki is nagy hevesen tiltakozott! Hogy miért is? Csak, mert Seannynak volt az a kis balesete a fürdőszobában?! Az én édesem kicsit ügyetlen volt, NA ÉS AKKOR MI VAN? Anyuci így is nagyon szereti! DE NAGYON, NAGYON SZERETEM ÁM AZ ÉN KICSIKÉMET! Meg azért, mert az én Daviem éppen annyira szeret téged, mint engemet? Hiszen egy így van jól, ennek éppen így kell lennie! Legalább tégedet is simogatott, így ha anyu fáradt volt, nem kellett legalább visszatartania magát, hiszen ott voltál te, az én drága, egyetlen kislányom!
Undormány népség ez az egész család! Mindig csak a kis kedvenc Xaviernek volt igaza, engemet meg valami intézetbe zártak! TÖBBSZÖR IS! Nem megyek vissza azok a beteg elmék közé!- azzal odasétált a két említett férfihoz és többször leköpte őket, majd újra a lánya mellé lépett. - Ha pedig ez nem lenne elég ezek a fogyatékkal élők sikeresen megnyerték maguknak ezeket a semmirekellő, hányadék fiaimat, meg az unokatestvéreidet is, ráadásul az se lepne már meg, ha őket is képesek lettek volna megfertőzni! Nem is tudod, hogy milyen sokszor gondoltam már arra, hogy bárcsak csupán Seanyt hoztam volna világra rajtad kívül Édeském! Ezek a parasztok nem érdemlik meg, hogy egyáltalán életben legyenek! Ahogy ez a két fogyatékos sem!

- Anyu kérlek ne hadonássz azzal a fegyverrel, mert félek! De rettenetesen! Amúgy, hol van Dave? Ő is itt van veled? Nagyon szívesen látnám már őt is! Hiszen olyan régen nem találkoztunk már! - Ahogy ezen szavak elhagyták az ajkait úgy érezte, hogy mindjárt elhányja magát, de az utolsó pillanatban még képes volt visszatartani eme késztetést.

- Ohhh, igen ő is itt volt velem! Segített elkapni ezeket itten! Sean és Xavier éppen egymás szájában jártak, így ezt a két bűnös életűt gyorsan leütöttük, majd megkötöztük őket! Képzeld Davenek az a remek ötlete támadt, hogy mivel ők úgyis férgek, méltó lenne így is kezelni őket ! Ezért apád szájában az én bugyim van, amiben Dave elérte, hogy úgy igazán legyen nedvesség, Xavierében pedig Dave alsónadrágja, nekem hála szintén nem szárazon! Ráadásul végig kellett nézniük az egészet! - itt a nő szünetet tartott.

Majd néhány pillanattal később felfedte az igazság további, minden eddiginél gyomorforgatóbb darabkájit:

-És tudod mi volt még ennél is? Dave először a te szarházi nagybátyád fejéhez szorította a fegyvert, miután kikötötte, mint egy kutyát, aztán én kényszerítettem, hogy könyörögjön, hogy szopjam le vagy ellenkező esetben végig kell néznie, ahogy a szarházi szerelmét megerőszakolja Dave! Szóval apuci jó kisfiú volt és tette a dolgát! Majd ,hogy teljes legyen a kép, cseréltünk! Én fogtam apád fejéhez a fegyvert, amíg Dave lovagló ülésben a nagybátyád ölébe ült! Aztán elkezdte ingerelni azt a homokost! Végül közölte vele , hogy most szépen kigombolja Dave nadrágját, aztán megalázkodva kéri, hogy tegye vele is ugyanezt! Eddig szépen ment is a dolog, de a bolondnak az már nem tetszett, hogy akkor itt és most feküdjön is össze vele! Még el is sírta magát, hogy ne a gyerekek előtt! Hát hol érdekelnek engem ezek a fattyúk! Így,hát miután felöltözött, kapott apáddal egy kis közös sebet emlékül !

Ezen szavak hallatán, a fiatal lány szemei hatalmasra tágultak a rettenettől, valamint az undortól, miközben félve az apjai irányába lesett.
A két férfi meredten tekintett vissza rá, arcuk mindenféle érzelemtől mentes volt a hallotakkal kapcsolatban. Viszont a lány jól ismerte őket, így meglátta az apró, rejtett jeleket is. Az apja bátorító mosolyait a nagybátyja irányába, akit így próbált megnyugtatni. Valamint azt is látta, hogy a teljesen megtört Xavier már javában azon tevékenykedik, hogy kiszabadítsa a kezeit.
A lány azonban most már még inkább rettegett attól, hogy mi lesz, ha ezt az ő emberi hulladék anyja is észre veszi. Hiszen a hallottak alapján ez a szörnyeteg bármire képes lehet!
Tudta jól, hogy mindenképpen el kell terelnie a nő figyelmét, hogy ha szeretné élve visszakapni az egész családját.

- És most merre is van, amúgy?

- Csak elküldtem egy kis benzinért. Ebből a családból számomra már csupáncsak te és Seany számítottok. A többiek szépen el is veszhetnek! Engem aztán rohadtul nem érdekelnek többé ezek a hitvány kurafik és az ő kicsiny bábjaik!
Szóval, ha visszatér a benzinnel ez a sok fogyatékos mind szépen megkapja a méltó büntetését! Ezáltal pedig betekintést nyerhetnek abba, hogy milyen is lesz a vétkeik eredményeképpen az örökkévalóságig a pokolban szenvedni!
Hiszen ezek mind odavalók!

Neya tudta jól, hogy Dave nem fogja az anyáért kockáztatni, hogy a rendőrség újra elkapja. Így hát a férfi biztosan nem fog visszatérni! Legalább ennyi békesség lesz a mai napjában ! Attól a féregtől szerencsére most nem kell tartania!
Ideje volt hát aktiválnia magát és megmentenie a családját addig, amíg ez lehetséges!

- Anyu, meg van mindenki kötözve, a szájuk szintén be van tömve! Illetve, ahogy te magad is mondtad, Dave is nemsokára itt kell , hogy legyen!
Szóval kérlek hoznál nekem vizet ?
Mert egyre jobban szédülök és már hányingerem is van!

- Persze kislányom, egy pillanat! - felelte az asszony és besétált a konyhába.

Ez idő alatt a lány sem tétlenkedett, előhúzta az egyik kést a csizmájából és a legidősebb fivéréhez, Connorhoz sétált és meggyengítette vele a kötelét, majd mikor közeledő lépeket hallott a kést a testvére kezében hagyva .

Ezután pedig visszatért az eredeti helyére és még egyszer lehajolt a másik lábszárához is, majd az ott található kést a zsebébe rejtette.

A nő hatalmas mosollyal az arcán tért vissza a helyiségbe, kezében egy vérvörös üvegpohárral.

-Tessék kislányom!- nyújtotta felé a vizet.

A lány miután elvette tőle gyorsan az asztalra helyezte, majd közelebb lépett az idősebb nőhöz, hogy megölelje.

Azonban ez csak a látszat volt, amikor ugyanis a fogvatartó elég közel került hozzá, a fiatalabb azon nyomban a vállába szúrta a kést. Ennek hatására pedig a nő úgy dőlt el a padlón, mint egy krumpliszsák, majd hangos jajgatásba kezdett.

- A nevem nem Roberta Karen Black- Hiddleston, hanem Cordelia Neya Annabelle Melody Hiddleston - Sullivan!- kiállította remegő hangon.

Ezt követően pedig gyorsan felkapta a pisztolyt és a poharat az asztalról, végül pedig az utóbbit közvetlen közelről, erősen az ablakhoz vágta. Ezáltal jelezve a kinnt állomásozó rendőrök valamint FBI ügynökök számára, hogy bejöhetnek.
Mire Ms. Webber vezetésével berontottak a házba Connor már éppen Xavier köteleit vágta el. Sean és Coby pedig Neyát tartotta szorosan a karjai között.
Maya két ügynök társa azonnal a földön fetrengő nő mellett termett, akit erélyesen kivezettek az épület elé, majd a kivizsgálás után egyből az egyik rendőrautóba helyezték, amely az FBI helyi irodájának fogdájához szállította az asszonyt.

-🖤-

Az emlékek közül Neya csupán akkor tért vissza a valóságba, amikor a bázis recepcióján dolgozó ügynök elkérte az személyiigazolványát.
A számítógépen való pár kattintást követően pedig be is engedték az épületbe.

- Vajon merre lehet Ms. Webber?- merengett magában a fiatal nő, miközben az oly ismerős folyosókat rótta.

S mintha csak a gondolataiból lépett volna elő vagy esetleg Neya idézte volna meg -végül is ügynöknő nem egyszer becézte Neyát a Kis Boszorkájának, a technikái miatt-, úgy bukkant fel Maya a folyosó másik végén az ismeretlen arcok tengerében. Amikor ő is megpillantotta a fiatalabb nőt, teljesen ledermedt.
Ahogy ugyanis jó alaposan végigmérte a tekintetével , hirtelen megjelent a lelki szemei előtt a megismerkedésük történetének tragikus része, amikor is megismerte a lány tragikus élet történetét.

-🖤-

Karen Black elszállítását követően a Hiddleston - Sullivan lakot ellepték a mentőtisztek, akik megkezdték a kanapékon immár szabadon üldögélő hat férfi kivizsgálását.
Így csupán ezt követően kezdhette meg Ms. Webber a család kikérdezését, mivel a tinédzser lány nem volt hajlandó egy pillanatra sem szem elől téveszteni a szeretteit, ami a teljesen ésszerű reakció volt a nem is oly rég történtek fényében.
Az ügynöknő ennek a kis plusz időnek őszintén szólva még örült is, hiszen bőven akadt a család minden tagjának feldolgoznivalója.

A vallomásokat követően pedig, mivel ez az ügy természetesen bíróságra is került, így a túsz helyzetet és a nyomozást vezető ügynökként el kellett olvasnia minden egyes, a családot érintő aktát, amelyből legnagyobb meglepetésére bőven akadt.
Mindezek összessége által pedig körvonalazódott előtte egy tragikus történet, amely egyszerre hajazott a török és a mexikói sorozatokra, rengeteg horrorral vegyítve.

Az egész úgy kezdődött, mint a tündérmesékben, Sean Jeremiah Hiddleston nyomozó mindig ugyanabba a kávézóba tért be, itt ismerte meg a roppant csinos titkárnőt, Karen Jane Blacket, aki szintén gyakori vendég volt ott. A nőt végül tíz hónapnyi udvarlás után feleségül is vette, majd pedig az évek folyamán született három fiúk és egy kislányuk.
Egészen az ikrek, Sean és Berta hatodik életévéig minden egészen normálisan működött a család berkein belül. Persze akadtak már ekkor is hangosabb szóváltások. De melyik családban nincs sose vita vagy éppen probléma?
Aztán hirtelen a nő talált magának egy másik férfit, aki fiatalabb volt és jobban is kereset, így azonnal kezdeményezte is a válást. Valamint ebben a hirtelen jött döntésben az is közrejátszott, hogy a rettenetesen homofób hölgyemény tudatáig csupán a házasságuk tizedik évében jutott el, hogy a férje biszexuális. Annak ellenére, hogy ezt a férfi már a második randevún közölte vele.

Innentől pedig kezdetét vette az igazi rémálom a két legkisebb Black-Hiddleston gyermek számára.
A család végleges felbomlása után ugyanis a két idősebb fiú, az akkor tíz éves Connor és a nyolcéves Cody az apjuknál maradt, míg az ikrek az anyjukhoz kerültek.
Mindannyiuk esetében a szülők közösen gyakorolták a felügyeleti jogokat, azonban mivel a két idősebb fiú nem igen kedvelte az anyjuk új párját, így ők már a kezdetektől fogva ritkán látogatták az anyjuk új otthonát.
Ezzel szemben az ikrek két hetente történő váltásban éltek hol az egyik, hol a másik szülő háztartásában.

A válás kimondását követő hónapban jelentek meg az igazi sorscsapás első jelei.
Az apának feltűnt, hogy a két kisebb gyermekének viselkedése döbbenetesen megváltozott. Az eddig nyitott, beszédes gyerekek zárkózottá váltak. Ha hangos zajokat hallottak azonnal remegni kezdtek. Abban az esetben, ha bárki kiabálni kezdett a közelükben, pániktól csillogó szemekkel kezdtek el zokogni. Ráadásul szinte minden egyes este rémálmok gyötörték őket, amelyekből üvöltve ébredtek, ennek ellenére sose voltak hajlandóak beszélni róluk. Az ikrek csak akkor voltak képesek teljesen megnyugodni, ha együtt aludhattak, más módszer nem volt eredményes.
Ilyenkor pedig a egymást oltalmazva bújtak össze. Ha Seanny vonta szorosan magához a húgát, akkor azt sem engedve az apjának, hogy betakargassa a kislányt vagy, hogy jó éjt puszit adjon neki.
Ha pedig Roberta ölelte a testvérét magához, akkor addig simogatta a haját és puszilgatta a haját, amíg a fivére álomba nem merült.

Egy alkalommal, amikor az apjuk erélyesebben szólt rájuk és mind a két gyermeket külön - külön a szobájába akarta zavarni, az ikrek annyira megrettentek, hogy maguk alá vizeltek. Ez teljesen megdöbbentette a férfit, főleg az a rettegés, amit az ő kicsi gyermekeinek a szemében látott.

Ráadásul az ikrek egyre jobban kezdtek eltávolodni a bátyjaiktól is, akikkel azelőtt roppant szoros volt a kapcsolatuk. Seanny nem engedte Bertát a közelükbe és ha valamelyik gyerek hozzá akart érni a kisfiúhoz, a húga azon nyomban sikitani kezdett.

A helyzet azonban csak tovább romlott, amikor is Karen katona fivére megkérte Seant, hogy amíg két éven keresztül Afganisztánban állomásozik, addig legyen a két fiának, a tízéves Colinnak és a hat éves Corynak a gondviselője. Ezt természetesen a férfi természetesen el is vállalta, mivel tudta jól, hogy Xavier másképpen nem tudná megoldani a helyzetet.
Hiszen a két fiú anyja akkor hagyta el őket, amikor City csupán egy éves volt, Karenék házában pedig nem lett volna elegendő hely a számukra.
A két fiú beköltözését követően az ikreket alig lehetett látni egy helyiségben az egykor hőn szeretett játszótársaikkal. Amikor pedig Xavier nagy ritkán eltávott kapott és így meg tudta látogatni a gyerekeit, akkor a két kicsi szinte ki se tette a lábát az immár hivatalosan is közös szobájukból.

A helyzetet tovább bonyolította a tény, hogy idővel a két férfi lágy érzelmeket kezdett egymás iránt táplálni, de ezt természetesen egyikőjük se valotta volna be a másiknak. Ugyanis mind a ketten rengeteg problémával néztek szembe, így nem akarták a másikat még tovább terhelni vagy megkockáztatni egy nemleges választ.

Az apjuknál töltött hetek során Seany testén egyre több alkalommal is zúzódásokat fedeztek fel, viszont mivel a fiúcska focizott, senki sem gondolt semmi rosszra.

Három hónap telt el így, amikor is Sean úgy érezte, hogy most már muszáj lesz beszélnie a volt feleségével és annak új élettársával, aki immár egy hónapja együtt is lakott velük.
Ugyanis a férfiben egyre csak erősödött az a benyomás, hogy a történtek mögött sokkalta több áll, mint szimplán a gyerekeket ért változások, amivel a velük foglalkozó pedagógusok magyarázták a személyiségükben bekövetkezett változásokat.

Így hát az egyik hétvégén egy órával a megbeszélt időpont előtt érkezett a volt neje házához, amelyben olyan látvány fogadta, amelyet egyetlen ember se szeretne megtekinteni. Főleg nem akkor, ha a saját gyermekeit az elszenvedői.

Roberta, aki teljesen meztelenül a kanapé lábához volt bilincselve, magzatpózban ringatta magát. Mindeközben némán zokogva meredt az előtte zajló véres jelenetre.
Ugyanis tőle nem messze a foglalkozását tekintve rendőr nevelőapa szintén minden ruha nélkül a két lába közé szorítva tartotta Seannyt, akin már csak az alsónadrágja volt rajta, amit a férfi a kegyetlen ütlegelések közepette szintén elkezdett lerángatni róla. Ez ellen pedig a kisfiú kitartóan küzdött, folyamatosan ütötte és rúgta a vele kegyetlenkedőt. Ekkor a szintén összetört kislány hozzávágta a testvérével erőszakoskodó férfihez a távirányítót, amivel el is találta a fejét. Ennek hatására David azon nyomban Roberta fordult. Amint a kislány mellé ért azonnal fel is pofozta.

Sean azonnal vérszemet kapott és neki rontott a rendőrnek, akivel vad birkózásba, illetve ökölharcba kezdett. Ezidő alatt a kisfiú nagy nehezen odakúszott a húgához, aki gyorsan a testvére meggyötört kis testére terítette a kanapéról leemelt takarót és a fiúcska haját kezdte nyugtatólag simogatni miközben lágyan dúdolt is neki.

David időközben kést is rántott, így Sean kénytelen volt egy időre minden figyelmét a férfi irányába fordítani. Amikor pedig újra a kanapék felé tudott lesni- mivel egy könyvvel sikerült olyan erősen fejbe vágnia a volt neje jelenlegi, hulladék párját, hogy az eszméletét vesztette -a gyerekeknek már csak a hűlt helyét lelte.

Pánikkal telve kapkodta a fejét a helyiségben, amikor is valaki a vállára helyezte a kezét. Már éppen megpördült volna, hogy behúzzon egyet az illetőnek, amikor is észlelte azt, hogy az "elkövető " nem más, mint a hirtelen felbukkant Xavier. Aki óvatosan az ajtó mellett lévő fotel mögé biccentett, ahol Sean nem sokkal később fel is fedezte a gyermekeit, akik szorosan egymáshoz bújva lestek feléjük.

Egyszer csak a katona felemelte az ökölbe szorított kezét, éppen mintha egy erős ütést akarna mérni az előtte térdepelő férfira, aki a döbbenettől kőszoborrá dermedt, pontosan mintha Medusával találta volna magát szembe.
Viszont a katona csupán az éppen magához térő Davidet ütötte ki újra, majd Seant magával húzva a gyerekek és a számára oly fontos férfi elé állt, így önmagából emberi pajzsot képezve.

Szerencsére azonban az utolsó ütése eléggé hatásosnak bizonyult, így ugyanebben a pozícióban talált rájuk a rendőrség valamint a velük egyszerre kiérkező mentős egység is.

Davidet, valamint az egész összecsapást a szomszédos szobában lévő ágyában általvó Karent azonnali hatállyal előzetes letartóztatásba helyezték.

Az anno az üggyel foglalkozó szociális munkás szörnyülködve mesélte el azt is, hogy az anya mindenről is tudott. Sőt a kegyetlen nőszemély még engedélyezte is az egészet! Mivel az a fogyatékos undormány, úgy vélte, hogy így biztosítva volt, hogy a kislánya egy férfi mellett köt majd ki, a fiából pedig elpusztul minden torz vágyakozás, amely idővel benne is feltünhetett volna , akárcsak az apjában.

Az ikrekre ezek után hosszas kórházi lábadozás várt, azért, hogy minden fizikális sérülésüket alaposan el tudják látni.
A gyerekek ezt követően az apa felügyelete alá kerültek, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy a lelki sérüléseket is elhalványítsa.

Így miután realizálták, hogy milyen törékeny is az élet, Sean és Xavier is bevallotta egymásnak az érzéseit. Egy évvel később, a gyerekek kezelésének befejeződése után a két férfi össze is kötötte az életét. A lagzi során pedig mind a hat gyermek azt kérte tőlük, hogy hadd változtathassák meg a nevüket, hogy az is azt sugallja, hogy ők összetartoznak, hogy ők tényleg egy család.
A két kisebb gyermek a teljes nevét lecserélte, hogy végre tiszta lappal kezdhessenek majd.
Két hónappal később pedig messzire költöztek a rémálmok helyszínétől.

Ez volt tehát a tragikus története annak, hogy hogyan lettek ők egy eléggé kaotikus, de szerető nagy család, majd ezt követően éltek viszonylagos nyugalomban egészen addig, amíg Karen és David nyolc évvel később ki nem szabadult a börtönből.

-🖤-

- Ms. Webber! Már fel se ismer engem talán? Elfeledett volna az elmúlt öt év folyamán?- kérdezte félve, egyik lábáról a másikra állva a fiatal pszichiáternő.

Az ügynöknő azonban erre már magához is tért a merengéséből. Határozott, szinte futó lépésekkel Neya előtt termett, majd szorosan a karjaiba zárta. Ekkor már mind a két nő arcán patakokban folytak a könnyek.

- Dehogyis édes, drága Kis Boszorkám! - ismételgette Ms. Webber mantraként és hálát adott az égnek, hogy viszontláthatta eme édes teremtést.

Ezt a részt egy számomra nagyon fontos személynek ajánlom, aki nélkül ma már nem vagyok hajlandó elképzelni sem az életemet! Ő az, aki képes csupán egy szavával úgy meghatni, hogy elsírom magamat!
Nagyon boldog születésnapot _levendula_ 🎂! Szeretlek💜!

Ui. : Remélem, hogy majd ennek a rövidke fejezetnek az elolvasása után is a barátom leszel😅!