Repül az idő, szélsebesen vágtázik.
Lágy, áttetsző szárnyai, amelyek a jövőbe repítenek, maguk mögött hagyják ugyan a múltat.
Azonban annak sebei a jelen hegeivé válnak, amelyeket bármikor újra feltéphet egy váratlan pillanat vad fuvallata.

Már eltelt kereken tíz hónap az eset óta.
És, hogy mit sikerült a nyomozóknak kideríteni?
Semmit! SEMMIT sem!
Ennyi idő alatt, ennyire sok nyommal, talán még egy kölyök is össze tudná kötni a pontokat!
Még talán egy teknős is megtalálta volna az elkövetőket ennyi idő alatt!
De nem, nekik úgy látszik, hogy még így is nehezükre esik!

Az ügy sose kapott média figyelmet, ami rettenetesen furcsa volt, hiszen mégiscsak egy kettős gyilkosságról volt szó!
Ez a nagy, dermesztő csend főleg akkor vált különössé, ha azt is figyelembe vette az ember,hogy kik is voltak Ők!
Mert bizony a maguk szakmájában mind a ketten nagy neveknek számítottak.

Meg persze az se volt elhanyagolható dolog, hogy kiknek is voltak Ők a szeretteik!
Hiszen a One Direction hatalmas népszerűségnek örvendett és a koncertjeikre szinte lehetetlen volt jegyeket kapni.
Így mikor Az Esetet követően bejelentették, hogy egy ideig nem koncerteznek, mivel "szünetre" mennek, az viszonylag nagy visszhangot váltott ki a médiában.
Ennek ellenére a a megtörtént szörnyűségekről semmi sem szivárgott ki.

Ezáltal pedig néma csendben temették el Őket, mintha még a létüket is titkolni akarták volna, ami, hogy őszinte legyek eléggé idegesített is az elején,
Hiszen úgy rejtegették őket, mintha valami bűnös dolog lettek volna!
Az Ő legsötétebb titkuk!

Aztán idővel, ahogy a fortyogó haragom egy kicsikét enyhült - bár a saját véleményem jelentemtovábbra sem változott- kicsit más szemmel láttam a helyzetet.
Megértettem, hogy Ők csak biztonságban akarták tudni a többi szeretetüket, hisz fogalmuk sem volt, hogy mégis ki lehetett a tettes.
Arról nem is beszélve, hogy arról sem volt a a leghalványabb sejtelmük, hogy mi is volt az indíték.

Talán segítenem kellett volna nekik még inkább?
Azonban érdekes volt nézni, ahogy titkon féltve rejtegetni próbálják a többi számukra fontos személyt.
Ehez a védekezéshez már nagyon is késő volt, mert innentől kezdve mindannyian elindultak lefelé a lejtőn és onnan már nem volt megállás.

- 🖤 -

- Hát újra itt lennék! Hazatértem!
Pedig megesküdtem, hogy sose jövök ide vissza, soha a jó büdös...
Nem! Nem beszélsz csúnyán! Még magadban sem! - pörölt a gondolataiban saját magával Neya - Meg tudod oldani ezt is ! Túljutsz ezen is !
Újra itt vagyok? Igen!
Legszívesebben már most lelépnék innen? Igen!
Félek-e az újra találkozástól? Szinte mindennél is jobban!
Azonban megígértem Scottnak és ő szinte az egyetlen, aki melletted állt, amikor mindenki más hátat fordított!
Szóval nincs más opció!
Ha már egyszer beleegyeztél, akkor nincs visszaút!

Aroppant ideges pszichiáternő fejében ilyen és ehhez hasonló gondolatok hada kavargott nagy feszülten, miközben a taxiban ült, ami megállíthatatlanul robogott az úticélja felé. Az enyhén kopaszodó sofőrje még lelkesen fütyörészett is, mintha valami kellemes útról lenne szó.

- Először jár itt a Kisasszony? - kérdezte egy kis idő elteltével a férfi.

- Igazából ide valósi vagyok, itt nőttem fel. Szóval inkább csak úgy mondanám, hogy visszalátogatás. - felelte Neya lassan, kinézve a kocsi ablakán.

A nő remélte, hogy ebből a férfi érteni fogja, hogy neki nincs kedve ehhez a beszélgetéshez és végre valahára békén hagyja, hogy a saját gondolataival viaskodhasson.

- És most milyen hosszan marad a látogatása alatt? - érdeklődött tovább a taxi sofőr, aki láthatóan nem fogta fel a nő által közvetített plusz üzenetet.

-Nem... Igazából... Ezúttal határozatlan időre tértem újra vissza... Fogalmam sincs még arról,hogy meddig is maradok. - hangzott a még saját maga számára is feltűnően darabosnak ható felelet.

-Hát igen az én gyerekeim is ilyenek voltak, mint magácska!
Amint befejezték az iskolát el is költöztek, mind idegen országba ment! Aztán még pár hónap múlva mind haza is jött!
Mert, hát nem hiába mondják, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon! Mindig egyszerűbb a már megszokott környezetben érvényesülni!
Nem igaz, hölgyem? - érdeklődött az ötvenes évei végén járó férfi.

Szerencsére azonban éppen ekkor érkeztek meg a megadott címre, így a nő megmenekült a válasz adás terhe alól, amit egy megkönnyebbült sóhajtással nyugtázott.
Miután pedig kifizette az utat, magához vette a csomagjait s udvariasan elbúcsozott a sofőrtől.
Ezt követően pedig gyorsan elindult a hotel bejárata felé, mielőtt a még mindig ott álldogáló férfi újabb beszélgetésbe próbálna vele bonyolódni.

- Jó napot! Dr. Hiddleston néven van szoba foglalásom. - közölte a recepción.

Miután átvette a kulcsait határozott léptekkel indult meg a szobája felé.
Amint belépett látta, hogy a tágas helyiség egyszerű volt, de tiszta és jó illat lengte be. Ez neki teljesen elegendő is volt így, ahogy volt. Úgysem tervezett egész napokat itt tölteni.

A fakeretes franciaágy melletti éjjeliszekrény tetejére hajította a fekete kistáskáját, amelybe gyorsan a kulcsot is belehelyezte, majd a kényelmesnek ható fekvőhelyre vetette magát. Ezt követően pedig óráknak ható percekig csak a fehér plafont bámulta azon merengve, hogy mégis mibe keverte már megint magát.

Egy kis idő elteltével a falon hangosan ketyegő órára pillantott és realizálta, hogy bizony már csak két órája van összekészülödni.
Így hát nagy nehezen felkelt az ágyból és csupán egy kismértékű kipakolászás után -, hiszen lehetséges, hogy már ma este haza is megy - gyorsan le is zuhanyzott, hogy a repülő út után kicsit felfrissüljön.

Majd úgy határozott, hogy az addig viselt melegítő együttesnél célszerűbb lenne kicsit elegánsabb ruhákat felvennie a nagy találkozóra.
Végül egy halvány kék, rövid ujjú ing és egy fekete szoknya mellett döntött, amelyekhez pedig egy szintén fekete magassarkút vett fel.
Scott az ilyen típusú öltözeteit hívta pszichiáter asszonyos stílusnak, mivel Neya az esetek túlnyomó többségében csak munkába hordott ilyen kombinációkat.
A sminkelést nem vitte túlzásba, mivel bár most eléggé érdekes - ez pedig egy nagyon finom megfogalmazása volt a valódi helyzetnek- a kapcsolata ezekkel az emberekkel, mégiscsak velük élte meg az élete javát. Így hát látták már rengeteg alkalommal "tisztán" is az arcát. Akkor meg minek kellett volna még ezzel is vesződnie?

Mikor végre legalább külsőleg késznek érezte magát, az óra már háromnegyed négyet mutatott.
Hiába volt még negyedórája, Neya már nem bírt a helyiségben megmaradni.
Így az egyik fekete blézerét gyorsan magára kapva, majd a táskáját meg a szoba kulcsát is a kezébe véve kilépett a szobájából és alaposan bezárta az ajtót.

A hallba leérve már újra ideges volt. A tetőpontját ez az érzelem azonban akkor érte el, amikor meglátta őket az étteremben.
Ott bizony nagyon kevesen múlott, hogy nem fordult sarkon és bújt vissza a szobájába.
Viszont Neya sose volt olyan, aki bármit is könnyedén feladott volna.
Szóval vett egy mély levegőt, megacélozta magát és határozott, legalábbis kívülről annak tűnő, léptekkel indult meg feléjük.

Amikor pedig lágy mosollyal az arcán megállt a három férfi asztala mellett azok teljes döbbenettel néztek fel rá. A szemükben leginkább meglepettség, értetlenség és hitetlenség kergette egymást.
Neya pedig magában igen szép választékosan kifejezve magát, elküldte Scottot melegebb éghajlatra.

Mi a francot gondolt ez az idióta?
Most komolyan nem szólt nekik, hogy ő fog jönni?
Nem volt alapból is rizikós ez az egész?
Mi a francért kellett még tovább tetéznie a problémákat annak az idiótának?

-Sziasztok! - mondta Neya megtörve az érkezése miatt beállt kínos, már - már szétfeszítő csöndet .

S rettenetesen nagy büszkeség töltötte el azért, hogy ezt az egy szót ki sikerült mondani anélkül, hogy megremegett volna a hangja.

- Menni fog ez! Csak így tovább! Láttod, meg tudod ezt te csinálni, ha akarod! - biztatta a gondolataiban saját magát a nő.

-Szia.. a Neya! - nyökögte ki végül elsőként Louis.

A mellette ülő Liam azonban továbbra is csak meredt rá, mintha szellemet látott volna. Ami nem is állt túlságosan messze a valóságtól. A férfi megszólalni viszont nem akart vagy nem bírt.
Mint mindig, most is Paul szedte először össze magát annyira, hogy a tettek mezejére lépjen. Így hát a férfi a sokk részben való feldolgozása után felállt , megkerülte az asztalt és egy szoros ölelésbe vonta a nőt.

- Örülök, hogy újra látlak kislány ! Annyira rég tarthattalak már a karomban téged! Remélem jól utaztál! - mondta a férfi, miközben egyre szorosabban vonta magához Neyát.

A nő értette a célzást és bölcsen hallgatott a férfival közös titkáról, amely csak még nagyobb feszültséget szítana a kis csoport tagjai között.
Neya pedig nem akart egy újabb vitát kirobbantani már csupán a visszatérésével.

Liam hatalmasra tágult szemekkel bámulta még mindig. A máskor oly nagyszájú férfi most csak értetlenül meredt maga elé, mint egy holdkóros.
Így Neya is csupán bicentett egyet felé, mielőtt letelepedett vele szemben, a Louis és Paul közötti székre.

-Szóval jól gyanítom, hogy amikor Sco..Dr. Ashby - val beszéltetek, akkor egyáltalán nem tisztázta, hogy én leszek az, akit küldeni fog? - tette fel a költői kérdést egy nagy sóhaj kíséretében, annak érdekében, hogy elindítson egy beszélgetést.

- Hát erről valóban nem esett szó a telefonhívásaink és az emaileink sora alatt. Dr. Ashby csupán biztosított arról, hogy a lehető legjobb szakembert küldi majd a feladatra.- magyarázta Paul. - És igazat is mondott!

- Dehát te gyerek pszichiáter vagy! - hangzott el az első mondat Liam szájából, azóta, hogy meglátta a számára egykor oly kedves személyt.

A nő pedig ledermedt a vádaskodó szavaktól.
De most őszintén, mit is várt tőle ? Ölelést ? Bocsánat kérést ? Azt, hogy a férfi majd elmondja neki, hogy mennyire hiányzott neki az elmúlt öt év során ?
Ennyire naiv azért még ő sem volt, köszöni szépen!
Azonban nem gondolta volna azt sem, hogy a férfi az első hozzá intézett szavaival is majd az ő hozzáértését fogja kritizálni.
Ol

Neya érezte, hogy ennek a hatására újra felizzik benne a harag és azt is tudta jól, hogy ezt most, ha akarna se tudni kontroll alatt tartani.
Úgy volt vele, hogy inkább most, amíg aprócska a frissen szerzett sérelme adja ki magából. Mert nem akarta, hogy majd a további gondjaival együtt robbanjon, mindent megrázva.

- Tényleg? Nem mondod?
Szerintem ezt én is tudom, mert azért volt hozzá egy fikarcnyi közöm!
Viszont köszönöm, hogy emlékeztettél rá!
De amúgy, ha már annyira a szakmai képesítéssemmel vagy elfoglalva, akkor közölném, hogy a kriminál pszichiáteri képzést is el lassan elvégzem!- felelte hevesen a nő, majd egy mély levegőt vett és újra hivatalos hangnemben folytatta.-
Mint, ahogy azt már Mr.Higgins is említette Dr. Ashby szerint én vagyok a legalkalmasabb a feladatra, szóval ideutaztam, hogy megpróbáljak segíteni.
Ennek sikere azonban nem csak rajtam áll majd!

Eme monológ után újra néma csend állt be az asztalnál, majd a pincér is odaért, hogy az ő rendelését is felvegye.
A nő csupán egy limonádét mert kérni, mivel félt, hogy háborgó gyomra az alkohol bármely formájától felfordulna.
Illetve ő most itt egy munka megbeszélésen van, nem pedig egy baráti vacsorán... Többé már talán sose lesz ilyenben része ezekkel az emberekkel.

- Szóval most akkor ezek szerint szóval... N...

- Igen Mr. Tomlinson? Mit szeretne tudni?

- Hát igazából azt, hogy...

- Louis, esetleg lennél oly kedves és kinyögnéd végre! Sajnos gondolatolvasó még nem vagyok!

- Meddig is tervezel maradni Neya? - hadarta el gyorsan a férfi, végig a pszichiáternő szemeibe nézve .

- Határozatlan időre jöttem ide vissza. Ameddig szükséges a jelenlétem és Mr. Higgins, mint a megbízóm úgy érzékeli, hogy a kezelésem hatásos, addig maradok.

- Akkor most nem fogsz csak úgy eltűnni? - kérdezte nem túl sok bizalommal a hangjában Liam.

Időközben a pincér is visszaérkezett és az asztalra helyezte az italokat. Paul és Louis pedig mind a ketten nagyot kortyoltak a sörükből. Valószínűleg a két másik asztaltársuk közötti feszültség már az ő idegeiket is kikezdte.

- Az sose volt az én stílusom! Szóval, ha mennem kell, akkor majd szólok előre. Vagy esetleg majd most is szeretnél rásegíteni arra, hogy gyorsan távozzak? - felelte a fiatal nő mélyen a férfi szemébe nézve, miután a pincér végre hallótávolságon kívülre került.

Liam ekkor szó nélkül felállt és kisietett a mosdóba, ahová egy kis idő után Louis is követte a barátját.

- Hát lehetett volna rosszabb is, nem?
Mármint sokallta rosszabb, több és hangosabb kiabálással.
Ez még egy egész okés első találkozás volt, ha engem kérdezel! - próbálta megragadni a helyzet pozitív oldalát a volt testőr.

- Paul, szerintem csak te érzed ezt így! Louis már attól idegösszeomlást kapott, hogy engem itt látott és nem nagyon hisz benne, hogy maradok is addig, amíg kell. Liam szimplán csak utál, amelynek az oka egy hatalmas rejtély a számomra mind a mai napig!- hadarta el gyorsan a fiatal nő - És ha megbocsátasz nekem, most megyek és felhívom Scottot, hogy lecsesszem, amiért így átvert! Meg persze azért is, mert nem mondta el nektek előre, hogy én leszek a pszichológus, akit küld !
Ha pedig egyszer majd épp ésszel haza vergődök innen, akkor eskü legalább jó párszor megütöm!

Ezzel felállt az asztaltól és tárcsázta is a barátja számát miközben kisétált az előtérbe.

- Szia Ney! Mizus? Miért hívsz már most? Nyugi a gyerekek jól megvannak! Kicsit hiányoltak ugyan, de elmentünk a vidámparkban és már mintha el is vágták volna a hisztit! - szólt bele a telefonba ártatlanul Scott.

- Szia Zsenikém!
Képzeld éppen csak elkezdtem volna a megbeszélést velük, azonban ez eléggé nehézkesen ment!
Van ötleted, hogy vajon miért is? - kezdett bele a mondandójába a fogait összeszorítva a nő.

A válasz erre a kirohanásra csupán néma csönd volt.

- A francba! - hallatszodott alig elmormolva a vonal túlsó végéről.

- Nincs ? Mindegy is, mert most elárulom,hogy mi volt a probléma!
Az, hogy Pault, Louist és Liamet eléggé meglepte, hogy megjelentem, hiszen nem is sejtették, hogy én leszek az, akit küldesz! - kezdett bele újra a nő még inkább idegesen.

- Sajnálom Neya! De szerintem te is tudod, hogy nem lehettem benne teljesen biztos, hogy elmennének - e , ha tudják, hogy te leszel a pszichológusnő, akit küldök.
Hiszen nem éppen a legszebben váltatok el egymástól...

- Nem éppen a legszebben?
Te nagyon is jól tudod, hogy mi volt a kórházban és a temetéseken is!
Te vagy az egyetlen ember ezen az undorító bolygón, akinek elbírtam mesélni!
Arra, ami akkor és ott történt rohadtul finom kifejezés az, hogy nem éppen a legszebben! - a nő ezen a ponton már alig bírta visszafogni magát a kiabálástól.

Azonban utolsó cseppnyi önuralmának hála, nem rendezett jelenetet az elit szálloda üresen kongó előterében.

- Neya, igen, nagyon jól tudom, hogy mi történt akkor!
Mint, ahogy azt te is mondtad, én vagyok az egyetlen ember, aki ezt, így kijelentheti!
De azt is tudom, sőt egészen biztos vagyok benne, hogy a lelked mélyén te is érzed, hogy ezt nem hagyhatjátok, így félbe!
Meg kell beszélnetek, ki kell békülnetek!
Mert, ha nem teszitek meg, akkor ez mindannyiotokat elevenen fel fog emészteni, ha még eddig nem tette volna meg!
Itt az ideje már kicsi lány, hogy tiszta vizet önsetek ebbe a most még igencsak zavaros pohárba!
Ehez pedig én most megadtam a kellő kezdő löketet, a többi már csupán rajtatok áll!

- Tudom, hogy így van, viszont nem akarom újra feltépni a sebeket, de szinte biztos vagyok benne, hogy már a jelenlétem is ezt teszi!
Nem akarom őket még jobban összetörni őket! - a mondatok sora lassan vesztett a hangerejéből, míg nem csupán suttogássá vált.

-Neya próbáld meg! Nem adhatod fel már most!
Adj nekik és magadnak is egy kis időt! - győzködte a férfi.

Neya nagyot sóhajtott majd így folytatta:

-Rendben!
Kapnak egy hónapot, ha utána is ez lesz az érzésem, akkor hazamegyek és te a kedvenc kajáimmal fogsz otthon várni! A gyerekekkel pedig le kell majd jönnöd meglátogatni !

- Megbeszéltük! - vágta rá a férfi. - Most viszont mennem kell, ugyanis nemsokára vége a szünetemnek.

- Persze, menj csak! Nekem se ártana most már visszamennem hozzájuk! - felelte a nő egy nagy sóhaj kíséretében.

- Kitartást és ne feledd, hogy én hiszek benned! Vigyázz magadra! Szeretlek! - mondta a szokásos kedves hangján Scott.

-Neked pedig szép napot! Én is szeretlek titeket Scotty és puszilok mindenkit! - mondta Neya lágyan.

Miután befejezték a hívást a fiatal nő még egy ideig meredten bámulta a tefonja képernyőjét. Mintha legalábbis a Scottal és a gyerekekkel közös háttérkép valami titkos teleportáló egység lenne és azonnal iderepítené őket, ha elég sokáig nézi a kéképet.

-Bravó! Hát te aztán nem vesztegetted az idődet!

-Tessék? - pördült azonnal ijedten Neya a háta mögül érkező, dühös hang irányába.

- Rohadtul hamar sikerült túl lépned mindenen és mindenkin is!
Egyáltalán mi a fenének jöttél ide vissza?
Megmutatni, hogy a te életed milyen rettenetesen tökéletes, amíg mi még mindig, nap, mint nap küszködünk?
Mert nem volt elég, amin akkor mi keresztül mentünk!
Nem, neked fognod kellett azokat a hülye cuccaidat és világgá kellett rohannod!
Mert mi nem voltunk többé elegek neked!
Nem nyújtottunk elég támaszt neked, amikor mi is éppenhogy nem roppantunk össze !
Így inkább leléptél a francba!
De most már legalább ott van neked a te drága Scottod! Meg a gyerekek !
Remélem így már minden okés veled! - üvöltötte a férfi, mit sem törődve azzal, hogy a hotel előterében bárki meghallhatta volna őket.

Neya viszont aggódva nézett körbe, nem akart szemtanúkat ehhez a jelenethez.
Nem szerette volna ezeket a szavakat elferdítve viszontlátni egy újság vagy weboldal hasábjain.
Nagyon nagy szerencséjére a pultban zenét hallgató diákokon kívül senki sem tartózkodott ott.

Aztán Liam egyszer csak megindult a nő felé, aki úgy érezte, mintha földbe gyökerezett volna a lába a döbbenettől és a félelemtől.
Sose gondolta volna, hogy eljön az a pillanat, amelyben rettegnie kell majd attól, hogy az ő egykori támasza vajon neki megy -e.
Viszont a férfi csupán megállt előtte és normál hangerőn így szólt:

- Nagyon remélem, hogy legalább veled minden is okés!

Ezt követően lágyan megsimitotta a nő arcát.
A szemében, amely mindig életteltelien szikrázó, szeretteli volt, egy megtört lelket mutatott, amelyben minden remény kihalt s a tűz is végleg kihunyt. Neya nem bírta állni a megtört tekintetét, mivel érezte, ahogy összetörik a szíve a férfi nagy fájdalmától.

-L... - kezdett volna bele a nő, azonban esélye se volt kifejteni a gondolatait.

Ugyanis a férfi újra sarkon fordult és kilépett a hotel bejáratán, magára hagyva Neyát a gondolataival.
Amelyek csak úgy kergették egymást értetlenül, miközben agya még mindig próbálta feldolgozni az imént történteket, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Kezdte ugyanis teljes mértékben elveszíteni a fonalat, hogy egész pontosan mi a franc is folyik itt.
Majd egy nagyot sóhajtott s keserűen elnevette magát.

Hiszen mit is várt ő?
Öleléseket? Öröm könnyeket, hogy visszatért?
Ugyan már, ennyire még ő se lehet naiv! Igaz?

Tudta ő jól, hogy ez az egész nem lesz éppen egy sétagalopp, de az sose jutott volna az eszébe, hogy már az első találkozásuk ennyire feltépi majd a még teljesen be sem hegedt sebeket.
Hogy csupán az ő visszatérése elég lesz ahhoz, hogy újra kiboruljon mindenki is!
Hisz ő nem volt annyira értékes, hogy újra minden felszínre kerüljön!
Ezt tisztán és érthetően megmondták neki azelőtt, hogy elköltözött volna innen...

Miután kicsit sikerült összeszednie magát, visszaindult az étterembe, hogy szembenézzen a másik kettő, még talán ott lévő férfivel, akiktől ezek után már nem is tudta, hogy milyen reakciókra, megnyilvánulásokra számítson.
Hiszen ő már semmit sem értett, de talán jobb is ez így!
Ráadásul úgy érezte, hogy már semmin sem tudna igazán meglepődni!

Nesze neked hazatérés öröme!

Ezzel a résszel is szeretnék egy számomra nagyon fontos személynek boldog születésnapot kívánni💜!
Just_like_Lou te már nyolc hosszú hónapja boldogítasz!
Nagyon szeretlek Nasám 💜!