Kora reggel virradt a városkára, azon belül is a legszélén álldogáló magányos épületre. A felkelő Nap sugarai naracssárgára festették az aprócska szobát, s a benne alvó csöpp omega arcát is. A gyermek szőke tincsei kuszán takarták el szemeit, s hullottak csupasz vállára, mi pizsamájából kandikált ki. A kislány mélyen aludt a paplan kellemes melegében, kipihenve a tegnap minden fáradalmát.

Egy igazi angyal...

Ha léteztek angyalok, Lucy minden bizonnyal egy volt közülük. Natsu legalábbis így gondolta.

Az alfa a szoba sarkából, az öreg molyrágta fotelből figyelte a lányt hosszú percek óta. Már rég ébren volt, körbe is járta a környéket lehetséges veszély után kutatva, ám mikor visszaért, Lucy még mindig az igazak álmát aludta.

Gyönyörű volt...

Natsu szívét kettős érzés öntötte el, ahogy ezredszerre is végigvezette tekintetét az alvó szépségen. Egyik fele azon nyomban szorosan az omegához bújt volna, hogy mélyen tüdejébe szippanthassa annak mézédes illatát, s érinthesse hófehér, puha bőrét. Mindeközben viszont azt is tudta, a lány nem tartozott hozzá, csupán ő maga rendezte önző módon úgy a dolgokat, hogy rengeteget lehessenek együtt.

Betegesen vágyott Lucy közelségére, s az esze hiába állította volna meg, képtelen volt hallgatni rá. Így is minden pillanatban féken kellett tartania ösztöneit, s bizony kezdett belefáradni abba, amit még hosszú évekig csinálni kényszerült.

- Na-... - nyammogta a lány álmában, mire az alfa tekinte azonnal a puha ajkakra szökött -...tsu...mmm...

Lucy arcocskájára fülig érő mosoly kúszott, s a takaró alatt felhúzva lábait, apróra kucorodott össze.

A cseresznye hajú lélegzetete elakadt egy pillanatra, ahogy a csöppséget vizslatta, majd elégedett vigyorral nyugtázta, a lány vele álmodott. A legédesebb dolog volt ebben a percben az omega látványa, amit csak el tudott képzelni, s Natsu szíve ennek megfelelően ki is akart szakadni helyéről, úgy dobogott.

Nem is tudta megmondani hányadik reggel alkalmával varázsolta el a halkan szuszogó szőkeség. Akkor találkozott először az alvó omega látványával, mikor első nap visszatért a késői vacsorával, s Lucy már belealudt a várakozásba.

Azóta több hét eltelt már, mégsem változott szinte semmi. Mikor Natsu rákérdezett, hogy szeretne-e a többi kölyökkel aludni, egyértelmű nem volt a kislány válasza, ráadásul láthatóan élvezte is az egy ágyon osztozást az alfával.
Természetesen nyomban híre kelt a falkában, hogy ők ketten egy szobán osztoztak, s néha el is kapott egy-egy aggódó, esetleg felháborodott megjegyzést, mi szerint baj lesz még ebből vagy hogy nem kellene ilyen közel engednie az omegát magához.

A fiút azonban nem érdekelte, mit gondolnak cselekedeteiről a béták, s mit nem. Hogyha ő Lucyval akart lenni, s a lány is vele, akkor senkinek semmi köze nem volt ahhoz, hogy az omegával töltötte szabadidejét.

Napközben egyébként is akarva, akaratlanul külön voltak, hiszen a kislány ment játszani a barátaival, Natsunak pedig a falka ügyeivel kellett foglalkozni, így csak távolról tarthatta szemmel az omegát, nehogy bármi baja essen.

Lucy persze semmit nem vett észre abból, hogy az alfa ügyelt rá, egész nap lelkesen beszélgetett, fogócskázott, bújócskázott Levyvel, Wendyvel és azzal, aki csak hozzájuk csapódott. Mára is ez volt a terv.

- Jó reggelt, álomszuszék! - mosolyodott el sokadszorra is a cseresznye hajú a reggel folyamán, mikor észrevette, hogy az omega álmosan csillogó barna íriszeit nyitogatta - Nem aludtál valami sokat, még korán van.

Natsu megállapítása igaz volt, az idő nem lehetett több "hajnali" fél nyolcnál, s a kölykök legtöbbje ilyenkor még bőven az ágyában pihent.

- Álmomban játszottam - emlékezett vissza Lucy szemeit dörzsölve -, és olyan jó volt, hogy felérbredtem a valóságban is játszani!

Igen? És mit játszottál velem, hmm?

Az alfa nagyon szívesen feltette volna a kérdést, azonban nem akarta már most zavarba hozni a kis szőkét, így inkább megtartotta magának a dolgot.

- Erza azt mondta, hogy ma elmehetünk a rétre, amíg nem sötétedik - folytatta az omega lelkesen, immár teljesen ébren.

- Ki megy veletek? - komorodott el az alfa egy pillanatra - Egyedül nem mehettek.

- Loki... - szeppent meg Lucy a fiú hirtelen jött komolyságától - Amikor meghallotta, hogy kísérőt keresünk, rögtön jött és nagyon kedvesen vállalta.

- Ch...

Az cseresznye hajú szemeit forgatva mordult fel a béta nevének hallatán, nem kedvelte a szőke fiút, s most, hogy ráadásul a kölykök körül ólálkodott... Ha őszinte akart lenni, bárki másra szívesebben bízta volna Lucyt. Azonban az a bárki más, akiben teljesen megbízott, egytől egyig  saját dolgát végezte a nap folyamán.

- Legyen... Menjetek! - sóhajtott fel, felemelkedve a fotelből - De az erdő közelébe se menjetek!

Az omega hálásan vigyorogva pattant ki az ágyból és szaladt a fiúhoz karjaival átölelni derekát, s szorosan hozzásimulni.

- Köszönjük, Natsu-nii!

Az alfa keserű mosollyal ajkain simította meg a szőke fejecskét, fájdalmasat sóhajtva. A kislány akaratlanul forgatta meg a hónapok óta szívébe fúródó kést azzal, hogy bátyjának szólította puszta kedvességből. Natsu nem tudott haragudni rá ezért, csupán lenyelte a rossz érzést, s lehajolva az omegához, ölébe kapta a szőkeséget.

- Nagyon vigyázzatok magatokra! - szorította mellkasához a forró kis testet, mélyet szippantva Lucy mézédes illatából.

Az omega apró karjait a fiú nyaka köré kulcsolta, majd kissé elpirulva az arcához hajolt, s egy gyors puszit nyomott rá. Szerette az alfát és rettentő hálás volt a törődésért, amit tőle kapott. Szépen lassan pedig kezdte megszokni az eddig ijesztő közelséget és egyre inkább megnyílt a rózsaszín hajú előtt.

-------------

- Gyertek, kölykök!

Loki kiáltása az egész épületben visszhangzott, s pár perccel később az apró csapat meg is jelent a szőke béta előtt. Négyen voltak, Levy, Lucy, Romeo és Wendy. 

- Indulhatunk? Mindenki készen áll? - tette csípőjére kezét a legidősebb, majd elégedetten kacsintott a gyerekekre, mikor azok heves bólogatásba kezdtek - A legújabb tagunk is?

Lucy szégyenlősen bújt vissza Levy háta mögé, s aprót bólintott. A béta illata valahogy nem volt olyan megnyugtató, hogy a közelében akarjon maradni.

- Akkor nyomás, kifelé! - vigyorgott az említett fiú, kitárva az ajtót a fiatalok előtt.

Loki élvezettel figyelte, ahogy mind a négyen a közeli rét felé vették az irányt. Különösen a kis aranyhajú omega ragadta meg tekintetét, ahogy angyali mosollyal szaladt újdonsült barátaival. Irigyelte az alfát, amiért a kislány őt a közelébe engedte, igazán igazságtalan dolog volt. Ez az együtt töltött idő azonban remek alkalomnak ígérkezett, hogy Lucy szívébe lopja magát, ráadásul Natsu jelenléte nélkül.

Már lépett is volna ki az ajtón, hogy a kölykök után eredjen, mikor vállán erős ujjakat érzett meg.
Értetlenül fordult vissza a háta mögött állóhoz, s lába egy pillanatra a földbe gyökerezett.

A két sötétzöld írisz mintha egészen a lelkéig hatolt volna, ahogyan gazdájuk a béta tekintetét kereste. Az alfa ugyan nem volt sokkal magasabb nála, mégis az az óriási dominancia és erő, ami egész lényéből áradt, hátrálásra kényszerítette a szőkét.

- Úgy vigyázz rájuk, mint a szemed fényére... - morogta a Dragneel fiú kissé rekedtesen - És nehogy az erdő közelébe engedd őket!

- Igenis... - forgatta meg szemeit a béta, mintha semmit nem érzékelt volna a fiatalabb nyers kisugárzásából.

- Helyes - szorított Natsu a fiú vállára nyomatékosítás képpen, majd elengedte Lokit.

A szőke halkan mordult fel, ahogy komótosan megindult a már messze járó kölykök után, s fejében a pokolba kívánta az alfát. Hogy lehetett, hogy egy ilyen kis pisis parancsolgatott neki?!

Sziasztok!

Itt vagyok ragyogok, mint a... mint aki ki....tt ideges, mert kétszer kellett megírnia a részt a Wattpad jóvoltából. Innen is köszönöm neki a hozzájárulást a folytatás megszületéséhez😒!
Anyway, hogyha tetszett, akkor kérlek csillaggal jelezzétek és kommentben írjátok meg, hogy szerintetek mi fog történni, ha már Loki barátunk így be van rágva a mi kis Natsunkra😉!

Sokszáz csók,
Shiro~chan🐾