- Natsu az! Visszajött!

A falka egy emberként fékezett le a sárban, hogy hátrapillanthasson az érkezőkre. Tényleg ott futott Gray mellett, szájában hozva az omegát.

- Lucy! – csillantak fel Levy szemei megkönnyebbülten, ahogy meglátta a szőkeséget.

A farkasoknak nem kellett sokat állniuk a zuhogó esőben, a két hím perceken belül beérte őket. Az alfa nem állt meg egy pillanatra sem, szó nélkül tört utat magának a csapat élére, figyelmen kívül hagyva minden kíváncsi, választ váró pillantást, melyet neki intéztek.

- Natsu!... – szólította volna meg Erza gondterhelten, azonban még mielőtt tovább folytathatta volna mondandóját, a fiú közbevágott.

- Tíz óra irányában, már nincsen messze! Készítsétek elő a ruhákat az átalakuláshoz! -tette le egy másodpercre a fogai közt tartott csöppséget.

Átalakulás? Lucy szívét jeges rémület járta át már csupán a szó hallatára is, s kétségbeesett szemekkel nézett fel a zöld íriszekbe.

- Ne aggódj, mindenben segítek majd! – súgta fülébe az alfa, mielőtt még újra rohanni kezdett volna vele.

Az omega azonban képtelen volt lecsitítani háborgó elméjét, gondolatai megállíthatatlanul pörögtek tovább az elkerülhetetlennel kapcsolatban.

Eddig még sosem sikerült neki teljesen az átalakulás, egyetlen egyszer sem. Pontosan ezért is igyekezett elkerülni minden ehhez hasonló helyzetet, most azonban képtelen volt rá. Meg kellett tennie, muszáj volt neki.

Mitől félhet ennyire?

Natsunak elképzelése sem volt róla, miért kezdhetett el ilyen mértékben reszketni Lucy. Emberré alakulni nem volt nagy dolog, bármikor adódhatott olyan helyzet, amikor azonnal át kellett változni, pontosan ezért is lepték meg az omega hatalmas kétségei. Sosem csinálta volna még? Nem, az képtelenség lenne...

Időközben a völgyben lassan kezdett kirajzolódni Magnolia városa, s ő maga, alfa létére már innen megpillantotta a jó öreg céh épületét a legszélső házak között.

Mikor már a többedik szántóföld mellett haladtak el, hátrapillantott a többiekre, akik már átázott ruháikat fogaik között tartva várták az utasítást, amelyet ő ebben a pillanatban adott meg nekik egy sokatmondó bólintás formájában.

- Natsu! – kiáltotta Gray a nevét, s a nedves rongyok már repültek is a cseresznyeszínű farkas felé.

A fiú nem tétovázott sokat, fejét pontosan olyan irányba fordította, hogy Lucy könnyedén el tudja kapni az érkező csomagot apró tappancsaival. Mikor pedig ez megtörtént, lassítani kezdett, halk mordulással jelezve a fekete bétának, hogy nélküle vezesse tovább a falkát a megadott irányba.

Újabb értetlen tekintetek futottak végig rajta, ahogy a többi farkas egytől-egyig elrohant mellette a menedék felé. Ő azonban ezúttal sem szentelt figyelmet egyiknek sem, csupán az a bizonyos ázott, szőke szőrgombóc lebegett szemei előtt.
Lucy lábai pár pillanat múlva földet is értek az ősrégi kikövezett út melletti sárban, s gazdájuk összeszorított fogakkal hajtotta le fejét szégyenkezve a másik előtt.

- Csináltál már ilyet, ugye? – kérdezte Natsu gyengéden.

Egy bizonytalan bólintás volt a válasz.

- D-de eddig még s-sosem tudtam t-teljesen átváltozni... – tette hozzá a szőkeség halkan nyöszörögve szégyenében.

- Semmi baj nincsen ezzel, gyakorolod egy kicsit és seperc alatt menni fog! – mosolyodott el Natsu bíztatóan – Hogyha pedig nem sikerül most, akkor is majd megoldjuk valahogy, rendben? Nézd meg, ahogy én csinálom, és utána adj neki egy esélyt te is!

A zöld íriszek higgadtan csillogtak a szakadó esőben, ahogy a fiú pár lépésnyit hátrált, majd megrázta bundáját és egy utolsó alkalommal az omegára pillantott.

- Csak erősen koncentrálj...

Ahogy az utasítás elhagyta száját, az alfa teste hirtelen fényleni kezdett, s ki-kipattogó szikrák kíséretében nyúltak meg végtagjai, tűnt el bundája, mígnem végül a világosság halványulni kezdett, ő pedig ott állt az ázott kisfakas előtt anyaszült meztelenül.

- B-bocsánat! – szorította össze Lucy azonnal szemeit pirulva.

A fiatal vezér ajkait halk nevetés hagyta el, miközben erőszakos mozdulatokkal felszenvedte magára a neki szánt, csurom vizes nadrágot.

- Mostmár idenézhetsz! – hajolt le a kisfarkashoz, végigsimítva annak csatakos szőrén.

Lucy ijedten rezzent össze, ahogy bundájába kúsztak a hosszú, csontos ujjak, s szelíden fésültek végig minden szőrszálat fején. Kellemes melegség járta át testét, ennek eredménye képpen pedig ösztönösen simúlt bele az érintésbe.

- Nyisd ki a szemeidet, Lucy! Nem harapok – szólalt meg Natsu ismét nevetve.

A mogyoróbarna íriszek vonakodva nyíltak fel először csak résnyire, majd egészen. Az omega lélegzetét visszafojtva nézett végig a fiú kidolgozott felsőtestén, széles vállain, melyekről apró patakokban csordogált az esővíz, míg végül tekintete el nem ért az alfa emberi valójának arcához.

Teljesen már érzés volt így látni őt, hiszen hiába változott át, egy-egy árulkodó dolog továbbra is ott maradt rajta. Többek között az a fülig érő mosoly, amellyel most egyenesen Lucyt vizslatta. Fogai egyáltalán nem hasonlítottak egy normális emberére, hegyesebbek voltak és szinte világítottak a szürkeségben.

Egyetlen egy dolog nem változott. Azok az olivazöld, pajkosan csillogó szemek, melyek csapdába ejtették a kisfarkast.

- Te jössz! – húzódott el tőle a fiú.

Lucy alig tudott elszakadni a másik új formájának látványától, hát még kitessékelni a furcsábbnál furcsább gondolatokat elméjéből, na az már teljességgel lehetetlennek tűnt.

Többször is megrázta fejét és már éppen belekezdett volna, mikor hiretelen eszébe jutott valami.

- N-Natsu... – nézett újra a türelmesen várakozó alfára – Nekem nincsenek ruháim.

A fiút nem érte meglepetésként a kérdés, nem véletlenül maradt félmeztelenül Lucy előtt. Halkan felkuncogott, majd minden megerőltetés nélkül a szakadozott, nedves ing után nyúlt, s a lány elé ejtette azt.

- Így már jó lesz? – kérdezte nagyot kacsintva.

Az omega bólintott, szemeit lehunyta és erősen koncentrálni kezdett. Megpróbált felidézni minden tanácsot, tapasztalatot, amit eddigi élete során sikerült szereznie legfőképpen édesanyjától.

Tisztán emlékezett a nő emberi alakjára. Gyönyörű volt, ő maga is sokban hasonlított rá. Hosszú, csillogó szőke haját mindig felkontyolva hordta, egy-egy tincset szabadon hagyva mindkét oldalon. Nem volt olyan alkalom, amikor ne mosolygott volna, vagy ne hagyták volna el kedves szavak ajkait, mikor így beszélt Lucyhoz.

Én is ilyen szeretnék lenni...

A szőke omega bundája egyik pillanatról a másikra fokozatosan világosodni kezdett, egészen addig, míg olyan fényes nem lett, hogy Natsunak el kellett kapnia róla szemeit.

- Sikerült?

HUHH, most nagyon benne vagyok az írásban, úgy tűnik.

Mit gondoltok, sikerült Lucynak az átváltozás, mi sülhetett ki a dologból? :3

Hogyha tetszett, kérlek csillagozzátok és kommentben írjátok meg a véleményeteket róla!

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Shiro~chan