Csak négy év... Rögtön ez futott át Erza agyán a választ hallva. Valahogy fiatalabbnak képzelte a kis omegát, nem tudta megmondani miért, talán a csöpp mérete és gyermeki szépsége miatt. Ki tudja... Mindenesetre ez a bizonyos szám azt jelentette, hogy nincs is olyan sok idő hátra, amíg Lucy is abba a korba ér, amiben most az alfa jár.

A vörös bétának még fogalma sem volt róla, hogyan lesznek képesek megoldani, mikor majd a lány tüzelni kezd, s Natsut fogja hívni, de reménykedett benne, hogy a dolgok jól sülnek majd el. Elvégre még rengeteg alkalmuk volt felkészülni minden eshetőségre.

- E-Erza... – zökkentette ki a vékonyka hang – Akikről beszéltél az előbb, ők velem egykorúak esetleg?

A barna szemek olyannyira reménykedve csillogtak, hogy az idősebb képtelen volt nem elmosolyodni rajtuk. Hirtelen már nem is tűnt olyan baljósnak a jövő, így, hogy a gondok mögött most csupán egy ártatlan, csupaszív gyerkőcöt látott.

- Nagyjából igen! – intett fejével Lucynak kacsintva, hogy kövesse.

Az omega óvatosan, lehajtott kobakkal bicegett a farkasok között. Tappancsába ugyan még mindig időnként fájdalom hasított, de Mira kezelésének hála, már el tudta viselni a kínt valamennyire. Ez viszont egyáltalá nem jelentette azt, hogy nem érezte magát védtelennek és gyengének a sok béta között.

- Levy! Wendy! – kiáltott fel Erza – Hoztam valakit játszani!

Az eddig halkan susogó fűszálak hirtelen ide-oda hajlongva kezdtek éktelen ropogásba, s egyre hangosodó, vidám kacagás szűrődött ki közülük.
Lucy csillogó szemekkel, kíváncsian fürkészte a mezőt, fel-alá járatva mogyoróbarna íriszeit a zöldes-sárgásan hullámzó tengeren. S ez nem volt hiábavaló, hiszen itt-ott egy-egy kék fülecske bukkant elő, ahonnan a nevetés hallatszott. Nem kellett sok idő, mígnem két apró farkaskölyök ugrott elő a fű közül, egyenesen Erza lábaihoz, aki csupán nagyot sóhajtva vette tudomásul az érkezésüket.

Mindkét csöppség kék színben pompázott, egyikük egészen sötét tengerkékben, míg a másikuk sokkal világosabb, szinte már elfehéredő égkék bundát viselt. Akár testvéreknek is tűnhettek volna így, első látásra, ez azonban nem volt így.

- Levy, te vagy az idősebb, fékezd magad egy pillanatra! – morrant fel a legidősebb, vörös béta tettetett haraggal a hangjában.

A világosabb színű lányka ugyan „bűnbánóan” lehajtotta fejét, azonban Lucy még így is tökéletesen ki tudta venni huncut, elfojtott mosolyát. Tehát az ő neve Levy...

A barna íriszek ezután a másik kisfarkasra vándoroltak, aki talán egy picivel lehetett fiatalabb mindkettejüknél. Akkor bizonyosan ő lesz a már korábban említett Wendy...

- Ő itt mellettem Lucy, nemrég érkezett hozzánk - mutatta be Erza a szégyenlős omegát, miközben lehajolt hozzá, s orrával egy kicsit közelebb tolta a másik kettőhöz – Legyetek vele kedvesek és mutassátok meg neki az otthonunkat!

Lucy nagyot nyelve pillantott fel a két barna szempárba, végül pedig erőt vett magán és halkan, szinte suttogva megszólalt.

- Sziasztok...

Csupán ennyit tudott most kipréselni magából, új volt neki a helyzet. Eddig nem igazán voltak barátai, sőt még játszótársai sem nagyon. Édesanyja sokat mesélt neki különféle játékokról, hogy milyen jó is kergetőzni a többi fiatallal, neki azonban eddig csupán egyetlen egy fogócskában volt része. Ott pedig a saját életéért kellett futnia...

- Gyere velünk, mindent megmutatunk neked, ne félj! – vigyorgott rá az idősebbik kékség bíztatóan – És persze rengeteget játszhatunk is majd közben, ha lesz kedved hozzá!

A szőke omega szíve egyik pillanatról a másikra csordulásig telt boldogsággal és szemeit örömkönnyek homályosították el. Valamiféle megmagyarázhatatlan melegséget érzett legbelül, hasonlót, mint mikor Natsu közelében volt. Ugyan ez a forróság kevésbé volt heves és bizsergető, mégis végtelenül jól esett neki ebben a percben.

- Na, menjetek szépen! Sicc! – unta meg Erza a szótlanságot, s a tettek mezejére lépve, ő maga visszaindult a falka irányába – Jah, és az erdő tiltott hely most, mindenképpen kerüljétek el!

Levy és Wendy meglepetten néztek össze. Hogyha nem mehetnek messzebb a rétnél, akkor mégis hogyan mutassák meg az újoncnak az otthonukat? De a parancs az parancs volt, főleg akkor, hogyha maga a vörös béta szájából hangzott el.

- Te tudod, miért nem lehetünk az erdőben? - súgta oda a világosabb Lucynak.

A szőke bundás kisfarkas kis tétovázás után végül megingatta fejét, s a másik kettő felé fordult.

- A-azt hiszem, valami köze lehet N-Natsuhoz... – bökte ki végül bizonytalanul.

Wendy ijedten hőkölt hátra, majd hirtelen a földre hasalva bújt lehunyt szemekkel mellső két mancsának takarásába, s úgy reszketett.

- L-lehet, hogy ellenség jött! -cincogta félve, vékony hangon.

A világosabb színű béta mellette hangosan felnevetett, s játékosan meglökdöste a remegő szőrkupacot.

- Ugyan már! Biztosan csak valami kisebb dolog történt. Különben is, a mi alfánkat senki nem győzheti le, igazam van? – húzta ki magát Levy büszkén.

Az újonnan érkezett tetőtől talpig megborzongott az alfa szó hallatán, s erre a másik kettő is felfigyelt. Wendy szinte félelméről megfeledkezve lépett közelebb Lucyhoz erősen szimatolva, mikor hirtelen szemeit hatalmasra nyitva ámult el, Levyvel egyetemben.

- Te omega vagy! – kiáltottak fel kórusban, mire a szőkeség szégyenkezve pillantott oldalra.

- Akkor te vagy az, akiről suttognak! – lepődött meg a legfiatalabb – É-én azt hittem, hogy idősebb leszel...

- Úú! Lu-chan!

Lucynak ideje sem volt az új becenevének feltalálója felé fordulnia, Levy szinte egy szempillantás alatt ugrott a nyakába, a földre döntve őt, s hatalmas hévvel összenyalogatva bundáját mindenhol, ahol csak érte.

- L-Levy! – nyöszörögte az omega megilletődve, s nem fájó mancsával próbálta gyengéden ellökni magától a lelkes bétát.


- Végre, végre! Mindig is kíváncsi voltam, milyen omegának lenni – nevetett a kékség, s nem akarta ereszteni Lucyt – Mesélsz nekem majd, ugye? Kérlek szépen!

- I-igen, persze... Csak engedj el, légyszíves! – bólogatott a szólított hevesen, könyörgő szemekkel nézve újdonsült barátját.

- Ez az! Gyere, Wendy! Siessünk a körbevezetéssel, ki akarom kérdezni Lu-chant!

Így történt hát, hogy Lucy Heartfilia életében először barátokra talált. Barátokra, akikben bízhatott, akikkel naphosszat játszhatott, s mindent megoszthatott velük. Egészen aznap estig kacagtak, viccelődtek, kergetőztek, s az omega úgy érezte, végre hazatalált. Megtalálta az elveszett gyermekkorát, amelyet mostantól kezdve be akart pótolni, minden áron.

Hálás volt Levynek, Wendynek, Mirának, Erzának. És még valakinek, akiről a nagy boldogságban szinte meg is feledkezett...

Sziasztok!

Nem haltam meg, csupán ezen a héten nyaralni voltam a Gyrosok Földjén, úgyhogy csak most tudtam hozni az új részt :(

Ettől függetlenül, remélem nagyon tetszett nektek! Bármiféle óhaj, sóhaj, panasz, kérdés, kutyafüle... Mindent várok a komment szekcióban és természetesen kérlek, hogyha tetszett, egy csillaggal dobjátok meg ezt a részt is!

Találkozzunk legközelebb is,
Shiro~chan🍑