-Hol lehet Erza?!

Lassan már pirkadni kezdett az ég alja, s társuk még mindig nem került elő. A falka nyugtalanul morajlott fel minden óra elteltével, csupán a kölykök voltak képesek aludni ezen a hosszú éjszakán. Az idősebbek éberen suttogtak egymásnak, találgatták, mi történhetett.

A tisztás zsenge füvét éppen az első hajnali szellő lebegtette meg, mikor két sötétzöld írisz pattant föl a tömegben. A farkasok azonnal elhallgattak, a helyet néma csend szállta meg egy pillanatra. Minden fej ugyanabba az irányba fordult, egyesek kíváncsian, míg mások félve.

Az oliva szemű alfa méltóságteljesen emelte fel állát elülső mancsairól, s orrát a magasba tartva szimatolni kezdett. Cseresznyevirág színű bundáját föl-fölborzolta a korai fuvallat, egy-egy apró levelet sodorva a puha szőrszálak közé. Tartásából hatalmas nyers erő sugárzott, s fiatalos frissesség. Ám tekintete ezúttal komoly volt, a megszokott pajkosság és tűz nélkül meredt a távolba.

-Jön... – jelentette be komoran, mire a falkából megkönnyebbült sóhaj szakadt föl.
A halk eszmecserék folytatódtak, de voltak néhányan, akik továbbra is az alfát szuggerálták értetlen tekintettel. Valami furcsa volt a viselkedésében, túlontúl felnőttes benyomást keltett, amely egyáltalán nem illett hozzá. Elvégre még csupán tizenhét éves volt, épphogy benőtt a feje lágya.

-Valami mást is érzel, nem igaz, Natsu?

A szólított farkas csupán egy morcos pillantással illette a mellé lépő, sötét, kékes-fekete bétát. Most nem volt beszédes kedvében, maga sem tudta miért.

- Úgysem hagysz békén, ha nem mondom el... – morogta kedvetlenül a távolt fürkészve.

A béta elégedett mosolyt villantott és közben serényen bólogatott. Régóta ismerték egymást, szinte együtt nőttek fel, ezért is merte bosszantani az alfát ilyen mértékben. Mielőtt a cseresznye hajúból vezér lett, szinte egyenlőnek érezte magát vele, s pontosan tudta,  Natsu sosem bántaná őt, vagy bármelyik másik falkatagot.

-Nem egyedül jön, Gray... – csikorgatta meg fogait az említett idegesen.
Az ébenfekete szemekben értetlenség csillant. Erzát követte volna valaki? Esélytelen. A vörös bétát szinte lehetetlen volt becsapni, még egy alfának is.

-Ellenség? – kérdezte bizonytalanul Natsura pillantva.

Azonnali, heves fejrázás volt a válasz.

-Valahogy... – gondolkozott el Natsu – Különleges... De nem ez zavar leginkább, hanem az, hogy erősebb az illata Erzáénál is.

Ezek után Gray már tökéletesen értette, miért is aggódik barátja.

Egy falkán belül minden tag saját, jellegzetes szaggal rendelkezik, a hierarchiában elfoglalt pozíciója szerint. Egy bétát bármikor fel lehet ismerni távolról is, hiszen egyszerűen nem áraszt magából erős, bódító illatokat a tüzelési időszakon kívül.
Azonban más a helyzet az alfákkal, ők nemcsak a legkifinomultabb érzékekkel rendelkeznek, hanem ráadásképpen egész évben készen állnak a párosodásra.

És végül ott vannak az omegák, a leggyengébb láncszemek. Talán a sors iróniája, hogy az ő illatuk a legerősebb a heat idején, s azon kívül is szinte. Pontosan ezzel csábítják magukhoz az alfákat, akik csapot-papot hátrahagyva feledkeznek meg minden egyébről, s esztelenül teszik magukévá őket.

Ennek alapján pedig az idegen, mámorító illat forrása csupán egy alfa vagy egy omega lehetett. Ez pedig semmi esetre sem hangzott kecsegtetően. Két alfa nem fér meg egymás mellett, ezt mindenki tudja. Viszont egy omega talán még nagyobb veszélyt jelentethetett a falka számára, hiszen pont a legerősebb tagot bolondíthatta meg a legjobban.

Natsu ugyan nem mondta ki, de belül már sejtette, milyen farkas közeledik. Azóta gyanakodott rá, mióta először  megérezte a mámorító barack és vanília keverékét. Hogyha alfa lenne , nem szorult volna azonnal görcsbe a gyomra tőle, s nem tetszett volna neki ennyire az illat.

Megijesztette, amilyen intenzitással teste reagált rá. Találkozott már omegával, de ez most valahogy más volt. Nem szexuális vágyat érzett, hanem inkább valamiféle megmagyarázhatatlan vonzódást, mintha már évek óta ismerte volna a kellemes aromát, s erősen kötődött volna hozzá.

-Natsu! Hahó, haver! Mindjárt itt vannak.

Gray hangja úgy rántotta ki az alfát a merengésből, mintha csak jeges vizet öntöttek volna rá. A zöld íriszek sűrű pislogásba kezdtek, miközben gazdájuk lázasan kereste Erza vörös bundáját a láthatáron.
Nem kellett sokáig kutatnia, a béta közel járt, szinte már ki tudta venni az arcát. Azonban a falkatag helyett valami egész máson akadt meg a tekintete.

-Mit hoz? – tette fel a kimondatlan kérdést helyette a mellette álló.

Natsu nem válaszolt, képtelen volt rá. A valami Erza fogai között fájdalmasan szuszogott, ide hallotta a szapora szívverését és apró sóhajait. Na meg persze megcsapta az eltéveszthetetlen, édes illat is, melytől egy pillanatra megremegtek a lábai.

🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾

Nos, itt is lenne a várva várt folytatás!

Igen, tudom, hogy rövid lett, viszont nem nagyon tudtam máshol elvágni a részt☹. De holnapra kárpótlásul hosszabb részt hozok, ha minden jól megy!

Hogyha tetszett, akkor kérlek csillagozz és kommentben is jelezd nekem az "érzéseidet" vele kapcsolatban! ❤

Számtalan ölelés,
Shiro~chan