A céh épületét kellemes zsibongás töltötte meg ezen a délutánon is. A farkasok egymással csevegve végezték dolgukat, vagy éppen együtt tartottak szünetet egy-egy tea, sütemény társaságában. Olyan volt az egész ház, akár egy nagy hangyaboly, lakói sürögtek-forogtak mindenhol, közösen munkálkodva a falka érdekében.

- Natsu!

A cseresznyevirág hajú azonnal felemelkedett neve hallatán, s fejét a hívás irányába fordította.

Erza kért segítséget nem messze, két hatalmas zsákot tartva kezében, tele frissen őrölt liszttel. A béta lány karjai szabályosan remegtek az óriási súly alatt, mégis hősiesen tartotta őket, egy pillanatra sem elengedve, hogy a földhöz érhessenek.

- Jesszus... Add ide őket! - sietett segítségére az alfa, azon nyomban megszabadítva a vörös hajút a zsákoktól, s minden nagyobb megerőltetés nélkül, egyiket vállán átdobva megindult a konyha felé, hogy odaadhassa a pár perce érkezett lisztet Mirának.

- Szerinted ez csak genetika? - lépett Erza mellé a szintén jól ismert béta fiú.

- Kizárt dolog! Egészen biztosan rengeteget dolgozik, hogy erősebb legyen... - mosolygott a vörös farkas büszkén, elégedett pillantásokkal illetve a tömegben eltűnő fiú szépen kidolgozott hátát és karjait.

Egy vezetőnek szüksége volt a fizikai erőre is, nem volt elég csupán az esze a falkavezér szerephez, s Natsu ebben tökéletes példának bizonyult. Pár év leforgása alatt jelentős mennyiségű izomra és harci tapasztalatra tett szert, melyek jól foghattak egy esetleges vészhelyzetben. Na meg persze a béta lányok körében is igencsak nagy figyelmet élvezett megjelenéséből és alfa létéből adódóan is, hiszen ki nem akart volna az ifjú vezér oldalán állni.

- Az a kis omega rettentő szerencsés, hogy ezt a balféket fogta ki magának - nevette el magát Gray, s a következő pillanatban kérdőn vonta fel szemöldökét - Hol vannak a kölykök? Nem láttam őket reggel óta.

- Kimentek a rétre játszani Lokival - érkezett a válasz a másik bétától.

- Pont azzal az álszent döggel? Meglep, hogy Natsu egyáltalán elengedte őket vele... - morogta a fekete hajú nagyot sóhajtva - Főleg Lucyt.

Erza halkan felkuncogott barátja szavait hallva, hiszen őt is meglepte az alfa engedékenysége. Máskor úgy vigyázott a kislányra, mint a szeme fényére, mi történhetett, hogy hirtelen elengedte látótávolságon kívülre is?

- Aaah... Elegem van mára, elfáradtam! - rogyott le a beszélgetés témája a két béta mellett egy székre, egyik kezével hanyagul elsimítva izzadt homlokára tapadó rózsaszín tincseit.

- Ennyitől kipurcantál, öregem? Ne hívjam az alfát, hogy segítsen? - vágodott le Natsuval szembe a Gray, gúnyosan vigyorogva.

- Ezért még kitekerem a nyakad... - morogta a cseresznye hajú, fáradt sóhaj kíséretében - Csak adj öt percet, hogy kipihenjem magam!

A béták hangosan kacagtak fel a fiú szavain, s ravasz mosollyal pillantottak egymásra, majd a következő pillanatban egyszerre estek neki az alfának, földre terítve áldozatukat.

- Ö-összenyomtok...szálljatok l-le... - nyögte a kupac aljáról Natsu fájdalmasan, kezeivel próbálva letaszítani magáról a felesleges súly forrásait.

- Natsu Dragneel, a hatalmas alfa... Nézzenek oda, nem bír el még két bétával sem, ekkora szégyent! - röhögött Gray, élvezettel hergelve az állítólagos legerősebbet.

A cseresznye hajú szemeiben gyermeki harag csillant, s nagyot taszítva társain, lelökte magáról a két bétát, kik levakarhatatlan vigyorral az arcukon gurultak le a fiúról.

- Azt hittem a kölykök kint játszanak, nem a céhben keverik a bajt - porolta le magát Erza a rövid birkózástól kipirulva.

- Már itt kellene lenniük... - komorodott el az alfa, türelmetlenül az ajtó felé pillantva.

Mélyet szippantott a levegőből, s miután tüdejét csordultig töltötte a friss oxigén, lassan kifújta a felesleget. Nem érezte Loki visszataszító illatát, sem a három béta kölyökét, pedig a rét bőven nem volt olyan messze, hogy nyomukat veszítse. Egyedül a barack és vanília mézédes keverékét tudta halványan kivenni, s ez nyugtalanította.

- Nincsenek a réten... - emelkedett fel az alfa a földről idegesen.

- Biztosan már elindu-... - lapogatta volna meg barátja hátát Gray, azonban a fiú durván lökte el kezét magától.

- Gyere velem, utánuk megyünk! - rúgta félre útjából korábbi székét Natsu, s sietve indult meg az ajtó felé, erőszakosan kicsapva azt maga előtt.

- Baj van? - nézett Gray értetlenül a vörös bétára, megigazítva gyűrött pólóját.

- Nem tudom, de menj vele, nehogy a végén széttépje Lokit! - szorította össze ajkait Erza.

- Mintha meg tudnám akadályozni benne... - forgatta meg szemeit a fekete hajú, s kelletlenül eredt az alfa nyomába.

Rossz érzése volt az egésszel kapcsolatban, Natsu nem szokta túlaggódni a dolgokat, nyomós oka kellett legyen annak, hogy ilyen feszültté váljon, viszont az omega érkezése óta már semmiben sem volt biztos.

Mire azonban Gray kijutott a céhből, már csupán a szélsebesen loholó cseresznye farkast pillantotta meg eltűnni a láthatáron.

- Cseszd meg, Dragneel... - morogta sötét tincsei közé túrva, s ő is alakot váltva követte barátját a hatalmas füves puszta irányába - Ha azt akarod, hogy veled menjek, akkor igazán megvárhatnál!

Az alfa korábbi kimerültségéről teljesen megfeledkezve rohant az ismerős, édes illatot követve. Egészen biztos volt abban, hogy az az idióta nem tartotta meg az ígéretét, s sejtése be is igazolódott, amint a nyílt terepre ért.
Hirtelen lefékezve, olivazöld íriszei egy pillanat alatt cikáztak végig a némán susogó füvek felett, majd a fiú már nyargalt is tovább az erdő irányába.

Ilyen közelségből már tisztán érezte a béták, és mellettük idegen farkasok illatát is. Lábai alig érintették a talajt, olyan irdatlan tempóval futott, semmi más nem lebegett szemei előtt, csakis az, hogy időben odaérjen.

Bajban voltak, Natsu tökéletesen ki tudta venni a rettegést mindegyikük, de legfőkébb az omega illatából. Féltette a kislányt, rettenetesen féltette azoktól a vadállatoktól. Pontosan nyolc idegen béta szagát érezte keveredni a sajátjaiéval, hatalmas túlerőben voltak a kis csapattal szemben, s az alfa pontosan tudta, Loki képtelen lesz feltartóztatni őket.

Pupillái papírvékonyra szűkültek össze a mellkasában tomboló, fortyogó haragtól, mely szét akarta robbantani egész testét. Az adrenalin átjárta minden porcikáját, s bármikor kész volt átharapni a torkát bárkinek, aki csak falkájának tagjaihoz mert érni.

Mindemellett erős késztetést érzett arra is, hogy az engedetlen szőke béta fejét válassza le testéről, amiért az ekkora veszélybe sodorta a rábízott kölyköket.

- Ha bajuk esik... - morogta fogait keményen összeszorítva - Megölöm azt a férget!

Loki mintha megérezte volna a közeledő fenyegetést, nagyot nyelt, szembenézve azzal a fenyegetéssel, amely itt állt az orra előtt. Lábai egy pillanatra megremegtek saját súlya alatt, ahogy egyre több farkast alakját fedezte fel a fák között.

- M-mi lesz most? - cincogta Wendy fejét a fiú egyik hátsó lábába fúrva.

A kölykök egytől egyig reszkettek, akár a nyárfalevél. Sosem kerültek még ilyen helyzetbe, ahol az életük foroghatott kockán, Lucyt kivéve.

A szőke omega szíve úgy dübörgött mellkasában, hogy félő volt, a többiek is belesüketülnek a zakatolásba. Fejét lehajtva, erősen összeszorította szemeit, s imádkozott, hogy ne történjen semmi baj.

Natsu...Segíts!

- Nocsak, nocsak... Mintha rossz helyre keveredtetek volna - szólalt meg a szürke farkas, lomha, ráérős lépést téve a bajba jutottak felé.

Fiatal lány volt, mégis a kisugárzásában volt valami furcsa, valami visszataszító, s Lucy szép lassan kezdte felismerni ezt a baljós aurát.

- És kit nem látnak szemeim... - kacagott fel hirtelen a szürke bundás - Még mindig éltben vagy, kis szökevény?

A kisfarkas heves szuszogása a másodperc törtrésze alatt szakadt meg, majd mogyoróbarna íriszei kipattantak, s hófehérre sápadva emelte tekintetét a rég nem látott bétára.

- Laxus boldog lesz, amikor visszaviszlek - vigyorgott a lány eszelősen - Anyád úgyis elpatkolt, tárt karokkal várja vissza az omegáját a falka!

Lucy gyomra mogyorónyira szorult össze a szavak hallatán, s szívében olyan régi, mély sebek szakadtak fel, miket sosem akart piszkálni többé. A múlt azonban úgy tűnt, mégis tovább kísértette az omegát, s megtalálta a hozzá vezető utat ezúttal is.

- Nem viszed te sehová egyik kölyköt sem! - dobbantott lábával Loki indulatosan, s minden bátorságát összeszedve lépett a szőke kisfarkas elé.

A béta tökéletesen tisztában volt a ténnyel, hogy nem vehette fel a harcot ekkora túlerővel. Mégis szembe kellett szállnia velük, s most az életben egyszer azt kívánta, bárcsak Natsuval az oldalán tehetné ezt.

Késő volt megbánni, amiért nem hallgatott az alfára, de még nem volt késő ahhoz, hogy megmenthesse a négy csöpp életet, mely csak rá számíthatott ebben a pillanatban.

- Remélem holtan nem fogsz ennyit pofázni... - forgatta meg szemeit a szürke farkas, s hátsó lábairól elrugaszkodva ugrott a magasabb bétának.

Loki háta fájdalmasan csapódott a földnek, s mellette a kölykök riadtan nyüszítettek fel, távolabb ugorva. A fiú hangosat morogva lökte le magáról a másik bétát, s szemeit összeszűkítve vicsorított az idegen farkasokra.

- Öljük meg, aztán jöhetnek a kölykök!

Wendy keserves zokogása, Romeo kétségbeesett kiáltása és Levy fülsértő sikítása keveredett az idősebb béták morgásával, s egymásnak ütköző testeik hangjával. Egyszerre ugrottak a szőke farkasnak, karmolták, rúgták, tűhegyes fogaikkal húsát szaggatták, Loki mégis minden izmát megfeszítve küzdött ellenük. Szépen fésült bundáját élénk vörösre festette a friss sebekből ömlő vér, s egy fájdalmas harapás után nyakánál, felordított kínjában.

- Futás!

A kölykök azonban képtelenek voltak kihasználni a lehetőséget és az időt, amelyet a fiú nyert nekik, csupán remegve hátráltak pár lépést halálra sápadva. A falka egyik tagját a szemük láttára készültek brutális módon kivégezni, ezt pedig egyikük sem bírta hang nélkül. Egyedül Lucy figyelte szótlanul a kegyetlen vérontást, s barna íriszeiből megállás nélkül hullottak könnyei, egészen addig, míg halk szipogását ismerős illat szakította félbe. Az omega szíve ismét kihagyott egy ütemet.

A béták a vér szagától nem érezték meg az egyre erősödő aromát, mely egyik pillanatról a másikra kúszott a fák közé. Elsőként a szürke farkas emelte fel fejét elkomorodva, majd társai is megérezve a hirtelen változást, leszálltak Loki testéről, s feszült csendben bámultak az illat forrásának irányába.

A száraz faágak kísérteties ropogása kísérte az érkező lépteit, s a béták mind egyként vicsorítottak a láthatáron lassan kirajzolódó cseresznye bundás farkasra.

- Alfa... - morogta egyikük, mancsával idegesen dobbantva a földön - Elbírunk vele?

A szürke béta haragosan kapott kételkedő társa felé, s gyilkos tekintettel meredt az irdatlan iramban feléjük tartó hímre. Innen érezte a vezér vérszomját, s gyomra szabályosan görcsbe is rándult tőle.

- Ha nem ő tép szét minket, akkor Laxus fogja megtenni.

A lány pontosan látta, egyikük sem lett volna képes elfutni Natsu elől, így a közös harc jelentette a legnagyobb esélyt a túlélésre. A fiú ugyan meglehetősen fiatalnak tűnt, mégis hatalmas erőt érzett benne, melynek legyőzéséhez nem voltak elegek nyolcan.

- Gyere csak, kölyök... - vigyorodott el, ugrásra készen.

Egyetlen másodpercbe telt csupán, s a fák takarásából a cseresznye bundájú elsöprő lendülettel rontott rájuk. A béták ijedten nyüszítettek fel, ahogy a pengeéles karmok felszakították húsukat, s fájdalmasat nyekkenve csapódtak egy-egy fának vagy végezték a földön. Esélyük sem volt az alfa ellen.

Egyedül a szürke lánynak volt alkalma visszatámadni. Kieresztett karmokkal ugrott Natsunak, azonban a következő másodpercben már csak a két dühösen villanó zöld íriszt látta, s a fiú nyakától fogva taszította a porba, testével ránehezedve, hogy még véletlenül se szökhessen meg karmai közül.

- E-engedj el! - nyögte kínjában, ám az alfa nem mozdult.

- Kotródjatok a falkám közeléből... - morogta egészen a béta arcába hajolva.

Ekkor azonban Natsut egy jól ismert, halk sikítás zavarta meg, s azonnal gyilkos tekintettel fordult a Lucyt fogai közt tartó farkashoz. Gondolkozás nélkül engedte el a szürke bétát, és vicsorogva lépett a minden porcikájával reszkető hímhez.

- Ha most azonnal elereszted, talán nem téplek cafatokra - morogta vészjóslóan.

Azonban a béta nem hogy nem eresztette el a kölyköt, a következő pillanatban teljes erejéből vágta a fának Lucyt, ki halkan felnyögve csapódott a kemény kéregnek, s  eszméletét veszítve hullott a földre.

Natsu elméje ebben a másodpercben borult el végérvényesen, tekintetét eddig soha nem látott vérszomj homályosította el, s teljes erejéből ugrott a bétának. Mancsaival irdatlan durvasággal teperte maga alá, pengeéles fogait húsába mártva.

Gray ekkor érkezett a mészárlás helyszínére, ám a látvány, ami elé tárult, minden elképzelésénél ezerszer hátborzongatóbb volt. Egész testében megremegett az idegen farkas csigolyáinak reccsenésétől, s nem akart hinni saját szemeinek.

Barátja egész arcáról patakokban folyt  a vörös nedű, s lábai előtt ott hevert a pár pillanattal ezelőtt még eleven béta, hátratört nyakkal, üres tekintettel meredve a semmibe.

Megölte.

Grayt vérfagyasztó rettegés járta át, ahogy tekintete összetalálkozott a vérben úszó sötétzöld szemekkel. Ez nem az az alfa volt, akit ő ismert...
Egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy Natsu őt is megtámadja, ám a fiú nem a fekete bundást választotta következő áldozatának.

Az erdő csendjét egymás után felhangzó, velőtrázó sikolyok törték meg. Senki nem menekülhetett egy felbőszült alfa haragja elől. Natsu egyesével eredt a rémülten menekülő béták nyomába, majd egyesével harapta is át torkukat, törte gerincüket, bordáikat, mindent, amit csak tudott. Az omega vérének illata egyszerűen megbolondította, képtelen volt fékezni tomboló indulatait.

- Ne nézzetek oda, gyerekek! - szorította magához Gray a reszkető kölyköket - Rám figyeljetek, csak rám! Minden rendben lesz, induljatok kifelé innen!

Gray maga sem volt biztos előbbiben, hiszen hogy is lett volna rendben minden egy ekkora mészárlás után. Miután sikerült futásra bírnia a kisfarkasokat, bizonytalanul pillantott a fűben fekvő, szőke csöppségre. Nem mert az omegához érni, ő maga is tartott Natsu haragjától, s jelen helyzetben az tűnt a legjobb döntésnek, ha az alfára hagyta Lucyt.

Így hát kelletlen sóhajjal indult meg a másik sebesült irányába, hogy felkaparja a földről az idióta bétát.

- G-Gray... - nyögte Loki, résnyire nyitva szemeit, s fájdalmasan nyögött fel, ahogy a fekete bundás hátára küzdötte vérben ázó testét.

- Egy kibaszott nagy hülye vagy, remélem tudod - mordult fel a fiú, majd még utoljára Lucyra pillantva indult meg a rét irányába.

-----------------------------------------------------------

- Natsu és Lucy?

- Nem mertem elhozni az omegát - huppant le székére Gray, ujjaival orrnyergét masszírozva.

- Ennyire eldurvult a helyzet? - kérdezte Erza aggódó tekintettel.

- Soha a büdös életben nem nyúlok Lucyhoz többet... - sóhajtott fel a béta.

Még mindig képtelen volt feldolgozni a történteket, de egy dolgot egész hátralévő életére megtanult ebből az egészből.

Egy alfa mindig megvédi azt, ami az övé, kerüljön bármibe is.

Ezzel a hosszú fejezettel ér véget a könyv azon része, amelyben Lucy még kölyökként szerepel. Innentől kezdve fognak igazán beindulni az események és persze a szerelem is főhőseink között.

Akinek van kedve, az tartson velem a továbbiakban is!😉

Hamarosan jelentkezem,
Shiro~chan🐾