Három napja alig alszok, de nem vagyok fáradt. Jól elbeszélgetek ezzel a kölyökkel, akiről mint kiderült, sok közös van bennünk, így volt miről társalognunk. Rin apján, és az orvosokon kívül nem engedtem senkit, még a szoba közelébe se, és óránként ellenőriztem az ablakot is, hogy zárva van e- Tudom, hogy a másodikon vagyunk, de.. Láttam már csodákat.

- Amúgy, még nem kérdeztem, de ő a barátnőd? - mutatott maga mögé, ezzel utalva a lányra.

- Igen. - bár ez elég bonyolult.

- Szerencsés vagy. Az enyém dobott pár hónapja. Pedig nem is csináltam semmit! - elmosolyodtam ennek hallatán, de nem mondtam rá semmit. Először is azért, mert nem tudtam mit, másodszor pedig mert rossz volt belegondolni, hogy még az ilyen embereket sem veszik komolyan. Bár nem tudom, mi igaz abból a személyiségből, amit mutat nekem, de ha ez ő, akkor azt kell, hogy mondjam, egy remek ember ül mellettem.

- Lemegyek egy kávéért. Te kérsz valamit?

- Nem köszi, van vizem. - válaszolta. Mondani akartam még neki valamit, de feltette a kezét, mint aki csendre akar inteni, és felállt. - Tudom, senkit még a szoba közelébe se. Három napja ezt nyomatod nekem, szerintem már megtanultam. - nevetve megráztam a fejem, és lementem az automatákhoz.

Miközben vártam, hogy elkészítse az italom, körbenéztem a kórház lenti vendégein. Itt általában azok szoktak várakozni, akiknek nem kell bent maradniuk. A sürgősségi is ezen a szinten van, bár ott mindig dugig van a várólista, amit nem teljesen értek. Ennyire szerencsétlenek lennének az emberek, vagy csak ilyen sokan vagyunk?

- Jungkook! Gyere vissza! Jungkook! - hallottam meg egy nő hangját, aki a földet pásztázva szólítgatta, vélhetőleg a fiát. Kíváncsi lettem, elvégre egy eléggé ismerős néven hívogatta, így én is körbenéztem, de nem kellett messzire mennem, hogy megtaláljam a kis kópét.

Bemászott a két automata közé, és a térdére hajtva a fejét szipogott, mint akit megsértettek. Te jó ég, hány éves lehet? Nem tudom, hogy mennyi év volt közöttük Leyla-val, elvégre nem is beszélgettem vele. Nem volt kedvem végighallgatni, hogy mit nem követtem el, ezért nem is akartam ott maradni velük.

- Hé, kölyök. - guggoltam le elé, ezzel teljesen eltakarva őt az anyja elől, aki még mindig nem vette észre. - Miért bujkálsz? - felemelte a fejét, hogy megnézze ki is vagyok, én pedig rögtön felismertem az arcáról őt. Biztos vagyok benne, hogy vele találkoztam a jövőben.

- Nem akarok bemenni ahhoz a doktorhoz. - szipogta. - Mindig furcsán néz rám, mikor a kezében van a szuri. - áh értem, tehát oltást fog kapni, és fél. Arra azért kíváncsi lennék, milyen fejet vágott, mikor megtudta Leyla képességét. Nem bánnám, ha minden úgy lenne, ahogy azt MiRa mutatta, persze azt leszámítva, hogy megcsalom Rin-t. Az soha nem történhet meg.

- Mondd csak, hiszel a csodákban, Jungkook?

- Honnan tudod a nevem? - nézett rám ismét, könnyes szemeivel.

- Gondolatolvasó vagyok. - jelentettem be neki halkan, miközben rákacsintottam, amitől egyből jobb kedve lett.

- Tényleg?

- Igen. És tudod mit látok benned? Hogy te nem félnél egy apró szúrástól. Pláne nem egy orvostól. Gondolj bele, egy nap te is nagy és erős férfi leszel. De ahhoz az kell, hogy az az apró tű ne ijesszen meg. - annyit beszéltem, hogy a könnyei elapadtak, szája pedig tátva maradt, miközben hallgatta a mondandóm. - Na? Visszamegyünk anyuhoz?

- Igen. - egyezett bele rögtön. Felállt, és kimászott az automaták fogságából, majd megfogta a kezem, és elindult a kétségbeesett nő felé, aki rögtön kiszúrta, és letérdelve elé magához ölelte.

- Soha többé ne csinálj ilyet. Azt hittem kimentél és elveszítelek..

- Ne haragudj anya... - ölelte át apró kezeivel a törékeny nőt, aki rám nézett, és mosolyogva bólintott egyet.

- Köszönöm. - enyhén megráztam a fejem, majd intettem a kölyöknek, és visszamentem a kávémért. Bár azt mondta nem kell neki, mégis láttam, hogy tegnap milyen fajta energiaitalt ivott, így arra gondoltam, viszek neki egyet, ha már itt van előttem.

Leültem mellé, és odadobtam az ölébe, amitől először meglepődött, majd felemelte, és felém fordult.

- Honnan tudtad?

- Gondolatolvasó vagyok. - mondtam még egyszer, de ahogy látom, ez nem csak a gyerekeknél arat nagy sikert. Ho Seok arcára is felkúszott egy lágy mosoly, majd biccentett köszönetképp, és kinyitotta. Egy ideje már gondolkodok valamin, ami most, hogy nem beszélhetek Rin-nel csak még jobban böki a csőrömet. Bár tudom, hogy az nem ő volt, de nem említette, hogy összeházasodtunk-e a jövőben. Szeretném neki bebizonyítani, hogy nem fog az a borzalom történni, amit láttunk, és ezt csak úgy tudom, ha olyan elemeket is építek a kapcsolatunkba, ami a rémképben nem volt. Kezdve a leánykéréssel.

- Elnézést.. - szólalt meg előttem az orvos, aki rögtön bement Rin-hez. Kezében pár papír volt, gondolom ellenőrizni jött az állapotát. Vajon milyen gyűrűt szeretne? Egyszerűt, több köveset, vagy inkább kreatívat? Elég lenne neki egy egyszerű karikagyűrű, aminek a belsejébe belevésetem a nevünket? Kíváncsi lennék, milyen arcot vágna, ha felkelne, és azt venné észre, hogy ott az ujján.

- Taehyung.. - szólalt meg Ho Seok, de nem felém nézett, hanem a folyosó másik felén levő pár emberre, akik épp nagy beszélgetésben voltak. - Az nem Rin orvosa? - biccentette oldalra a fejét. Felpattantam, de már akkor kiszúrtam, hogy a férfinek igaza van. De akkor ki van bent nála?!

Az ajtóhoz lépve megpróbáltam bemenni, de semmi haszna nem volt. Be volt zárva a kulccsal, ezért az ablakon át néztem, ahogy a professzor kiszívja a fecskendővel azt az anyagot, amit az étteremben mutatott nekem, majd beleszúrja Rin karjába.

Nem gondolkodtam, hanem cselekedtem, mert tudtam, mi múlik rajta. Kikaptam a Ho Seok oldalán levő pisztolyt, és fellendítve a lábam berúgtam az ablakot, ami beesett, és szilánkosra tört. Tudtam, hogy a nagy hangzavar ide fogja csalogatni az embereket, ezért is jött jól, mert így kevesebb az esély rá, hogy meg tud szökni.

Felé tartottam a pisztolyt, és fel is húztam, ő azonban nem vett komolyan. Ördögien elmosolyodott, és tovább nyomta Rin-be azt a szart. A pulzusom az egekben volt, a kezem remegett, és talán ezért is nem találtam el rendesen, mikor meglőttem a karját. Azt akartam, hogy igenis fájjon neki, hogy menjen át a tenyerén, de csak azt értem el, hogy súrolja, amitől így is erősen vérezni kezdett. A tű leesett, ő pedig elkapta a kezét, de mielőtt felvehette volna, megint rálőttem, ezúttal a földre.

- Add fel. Az orvosok mindjárt ideérnek.

- Igazán? Csak már késő lesz. A méreg szét fog terjedni a testében, és én itt leszek a megfelelő pillanatban, mikor az ereje elhagyja őt! Ahogy ő gyengül, MiRa úgy erősödik. - kivett a zsebéből egy újabb fiolát, majd a földre dobta. Amint reccsent az üveg, a benne levő anyag pedig felszabadult, mindent beborított a szürke füst, ami egyszerre volt fullasztó, és ingerlő. El kellett takarnom a szemem, ami könnyezni kezdett, így még annyit se láttam.

Nem lepődtem meg, mikor kitisztult a levegő, de a prof eltűnt. Mire ideért a főorvos, már mindent elborított a köd, így senki sem tehetett semmit az ügy érdekében. Azonban van egy hatalmas előnyünk, ami egyben a bizonyíték is a nyomozónak. A vére. Így már azonosíthatják, és mivel Ho Seok is itt volt, megerősítheti a látottakat.

Rin-hez léptem, hogy megnézzem, jól van-e, de amit láttam, az nem volt biztató. Sőt, mi több, megijedtem. Eszembe jutott minden szava, amit mondott, és a tény, hogy Rin gyönyörű szőke hajában most barna tincsek lettek csak rontott a helyzeten. Ha nem teszek valamit, el fogja szívni az erejét, és akkor már késő lesz. De mégis mit tehetnék?

Mindennel, ami csak eszembe jutott próbáltam elterelni a gondolataimat, ami nyilván nem sikerült. Még ha pár percre nem is jutott eszembe a tegnap történtek, utána rögtön bevillant, hogy az óra ketyeg. Ezzel az egyel nem tudok mit kezdeni, még a képességemmel se, mert egy, Rin-nek ártanék, és kettő, meggyőződésem, hogy a professzoron nem fog az erőm. Valamiért az az érzésem van felőle, hogy úgy tervezett minket, hogy rajta ne tudjunk kifogni, tehát ne tudjunk úgy visszamenni, hogy ő ne emlékezne arra, ami történt.

Ez a bizonytalanság fog a sírba tenni, ha nem teszek valamit. A nyomozó tegnap este felhívott, miután Ho Seok elmondta neki, hogy mi történt, és bevitte a vérmintát. Azt mondta, rá fognak állni az ügyre, és köszöni, hogy tartottam magam az ígéretemhez. Így nem kerül veszélybe, és el tudják kapni az igazi tettest. Sajnos Amber esetével nem tud mit kezdeni addig, amíg a professzor nem vallja be a bűneit, de - még ha bunkón hangzik is - ez most a legkisebb gondom.

A gond csak annyi, hogy nem fogják megtalálni. Ismerem már annyira, hogy tudjam, felkészült erre, és valahol a laborjában néz most engem is, és a nyomozót is, a titkos térfigyelőin keresztül. Biztos vagyok benne, hogy ha csak én elő nem csalogatom valahogy, akkor nem fogja kidugni az orrát a búvóhelyéről.

,,Ahogy ő gyengül, MiRa úgy erősödik."