Ariana sz.:

Mikor felébredtem egy aggódó fiúval találtam szemben magam. Mikor meglátott azt hiszem hogy nagy kő esett le a szívéről mert láttam hogy mosolyog. Nem tudom miért de én is azt éreztem hogy mosolyognom kell.
–Hála az égnek jól vagy. Fáj valamid? Hozzak vizet? Vagy-
–Ismersz engem?

Kabuto sz.:

–Ismersz engem?
Egy világ tört össze bennem. Hogy elfelejtett az minden jobban fáj nekem.
–Biztos szomjas vagy. Hozok vizet.
Felvettem a már jól ismert álmosolyom és mentem vizet hogy neki. Míg mentem neki vizet hozni addig az eddigi történteken gondolkodtam. Vissza érve a vízzel nyitottam ki az ajtót. A pohár is kiesett a kezemből ahogy megláttam hogy ott némán sír és néz maga elé és motyog.
–Anyu...apu...
–Ariana! Hé! Itt vagy? Válaszolj!
Rám emelte üres tekintetét és lassan vissza jött eredeti írisze.
–Kabuto...?
–Itt vagyok és megvédelek bármitől.
És elaludt a kezemben biztosan elfáradt. Biztos a sok stressz miatt volt ez. De hogy tudott elfelejteni?

Ariana sz.:

A szobába egy fehér bőrű ember jött be és valamit beadott nekem. Lassan emlékezni kezdtem dolgokra.
–Ha kell még a többi emléked is tudod hol találsz.
Azzal el is ment és magamra hagyott. A gyermek korom megvan de a többi hol van? Ki volt ez az alak?

*2 évvel később*

Most se emlékszem még egy csomó dologra de azóta már szereztem újakat.
–Yakushi-san!
–Ariana nem meg mondtam hogy ne így hívj?
–De a Kabuto-kun az olyan mintha szerelmes lennék beléd nem?
–De... -elrontottam a jókedvét? Ilyenkor kéne a többi emlékem is.
- Gyere menjünk a Sensei már vár ránk!
Ez a küldetés egy D osztályú kis megfigyelés lesz. A kapuban már ott volt a Sensei és Ambirame-san is.
–Indulás!- jelentette ki a Sensei.
Éjszakára megálltunk és pihentünk. Reggel útnak indultunk és délre ott is voltunk a megbeszélt helyen. Egy barlang féleséget kellett megfigyelnünk. Már 3 órája itt vagyunk és semmi sem utal arra hogy itt valaki is itt lehetne. Egyszer csak mögöttem termett egy alak.
–Lám hát eljöttél! Kicsit sokáig tartott.
–Ariana menj onnan!
És itt van a kép kiesés.

Kabuto sz.:

Semmi. Minden tiszta eddig. Milyen küldetés ez? Csak ülünk és figyelünk. Valami mocorgást hallottam.
–Lám hát eljöttél! Kicsit sokáig tartott.
–Ariana menj onnan!- kiáltottam oda de ő össze esett.
–Ari-chan! Orochimaru mit tettél vele? Add vissza a diákomat! Most!
–Kislány csoda hogy még élsz. És ő a diákod? Mennyi idő telt el már?
–Épp annyi hogy eltudjalak felejteni. Add vissza.
–Sajnálom de nem tehetem kell nekem gazda testnek.
Mind a hárman lefagytunk. Gazda...testnek...? Pont Ariana?
–Miért pont ő?
–Mert kell az ereje. Ha most megbocsáltotok akkor én távoznék is.
–Nem mész sehova te kígyó, míg vissza nem adod! Kabuto gyere!
Nekem nem parancsolgathat, de igaza van. Most Ariana a legfontosabb.
–Verjük szét azt a hámlott bőrű testét!
–Ejnye gyerekek nélkülem akartok harcolni, pont ellene? Ez az én harcom, ti szerezzétek vissza Arianat!
A teljes nevén hívta vagyis most nem szórakozik. Mind a ketten bólintottunk és támadtunk.
Kunai és shuriken sorok a fában össze-vissza itt-ott. Ankó-sensei már nem sokáig bírja szerintem. A kígyó ember sikeresen bevitt neki egy találatot amitől vér jött ki a száján.
–Ankó-sensei!
–Maradjatok ott!
A föld láva kezdett lenni és minden felforrósodott. Itt az alkalom vissza szerezni Arianat. Láttam hogy Shora a Senseinek megy segíteni így elkezdtem Arianahoz közeledni. Azt hiszem hogy lebuktam mert a kígyó ember rám pillantott és valamit mondott de nem emlékszem rá hogy mit mondott. Egy kardot szúrt a Ankó-sensei szívébe és eltünt a lánnyal is.
–SENSEI!- mentünk oda Shoraval de már semmi jelét nem mutatta annak hogy még élne.
A Senseiem halott, Ariana nincs velem és most itt vagyok az örök riválisommal. Próbáltam a sebet vissza gyógyítani és újra éleszteni de hiába...hiába minden próbálkozásom csak egy csőd tömeg vagyok. A bogaras megidézte állatát és azt vissza küldte a faluba. A nap végére már jöttek is a Joninok és a Hokage is. Miért van dézsábű érzésem? Ja megvan hasonló helyzet volt akkor is mikor Ariana félholtan esett össze. Kész csődtömeg vagyok...

Ariana sz.:

Egy hideg szobában ébredtem. Ki voltam kötözve.
–Lám-lám ki ébredt fel.
–Mit akar?
–A tested picikém.
–Hagyjon békén maga szatír ember!
–Jajj nem úgy picim. A testedben akarok élni nem pedig magamévá tenni. Bár ki tudja mit hoz össze majd a sors.
Sunyi vigyor. Reszeketek. Most félek? Igen félek ettől az embertől! Akkor se hagyom magam ha kell holtan de kijutok innen.
–Ha jó kislány leszel vissza adom az emlékeidet.
Hogy? Nála vannak az emlékeim? Vissza kaphatom tőle?
–Mindegy nem érdekel. Így is remekül el vagyok.
–Azt meghiszem. De nem csapsz be engem ezzel a szöveggel. Nagyon is kell neked jól tudom hidd el.
Közebb hajolt hozzám és én megrugtam.
–Te kis...ezt még vissza kapod...
Elővett egy ostort és szemen csapott vele. Fel kiáltottam mert borzalmasan fájt. Ez ment nap mint nap. Bejött és ha vissza szóltam vagy nem úgy történtek a dolgok ahogy ő akarta megvert. Akkor se adom fel ha bele halok ezt jegyezd meg te vén szatír. Igen az mert már nem egyszer fogdosta a mellemet. Hogy rohadnál meg és égnél porrá úgy ahogy vagy.
–Jó hírem van picinyem van helyetedd már jobb testem így te már nem kellesz nekem.
Felém közeledett egy injekciós tűvel és a karomba szúrta.
Lassan vissza jött minden emlékem. Főleg Kabutoról, hogy tudtam elfelejteni a szerelmem?! Ezt még vissza kapod te kígyó hogyha vissza jössz!
Teltek múltak a napok és nem jött senki sem értem. Kabuto hát ennyire vagyok neked fontos? Azt hittem hogy legjobb barátok vagyunk. Sőt nekem te az életem vagy. Kérlek ne hagyj magamra! A rácsok kinyíltak és bejött raja Ő. Ez hogy lehetséges hiszen...hiszen ilyen nem lehet...ő meghalt.
–Rég találkoztunk...chibi-chan.
Ez biztos csak egy ember hívott így engem. De ő már meghalt nem? Hogy van életben?
–Sasori-sama? Maga nem halott?
–Akkor hatásos volt a halálom de mit keresel itt?
–Fogoly vagyok...
Sóhajtott egyet és eloldozott. Miért segít?
–Csak azért segítek hogy viszonozd.- hogy?- Látom nem érted kémkedned kell nekem Konohában azért hogy szabad lehess. Áll az alkú?
–Áll.
–Akkor most menj addig elterelem a többiek figyelmét. Senkinek nem beszélhetsz erről!- bólintottam- ja és még valami. Az apádat illegve...ő nem az igazi apád volt. Csak egy gyalogos aki a királynak engedelmeskedik.
–Akkor ki az igazi?
–A homokrejteki Garaa apja a Kazekage. Ő a féltestvéred valamint Temari és Kankuro is.
Lefagytam a Kazekage az apám? Ezzel majd ráérek otthon gondolkodni most ki kell jutnom innen. Mióta vagyok itt? Fogalmam sincs oda lett az idő érzékem. Útban hazafelé meglátok egy ismerős szürke hajkoronát.
–KABUTO-KUUUUN!
Hátra pillantott és felém kezdett el futni.
-Ariana!
Szorosan megölelt és mit sem azzal hogy most mim fáj, vissza öleltem.
–Végre itt vagy Arianam. Soha de soha nem engedlek el.
–Eltűnök pár hétre és már temettek?
–Mi nem is tudod? Két hónapot nem találtunk téged.
Leföbbentem. Két hónap?

Folytatás majd később. (És nem két nap múlva Ari most más dolgom van sorry)

Egy nap alatt megírtam ezt a rész kb 1200 szóra. Új rekord gyerekek. Na Ariana remélem tetszik és nem lesz majd megint olyanod hogy letudnád tagadni Kabutot csak azért hogy hozzam a részt. Ha tetszett a rész voteolj vagy komizz. Na most ha valaki meg akar ölni amiatt hogy a többi könyvem miért nem írom akkor hozzátok a vasvillákat(megjegyzem most elég olcsók). Na itt Krilimo volt Sayōnara mina-san.