Szereplők

Kiss Bíborka Boglárka:

Szeret mindenfélét bekiabálni, jó a humora és gyors az észjárása. Sokszor volt, hogy a könyvnek még nem volt vége, ő már tudta mi a megfejtés. Hamar lerendezi a dolgokat, nem szeret a múlton töprengeni. Fontos, hogy mit gondolhatnak mások.

Tóth Melissza:

 Tök okos, csak tanulnia kéne. Néha mondjuk, csak nem akarja használni az eszét. Utál egy helyben toporogni és mindenből ki tudja magyarázni magát, így már érthető, miért nincs még egyetlen igazolatlanja.

Az összes többi szereplő ugyanaz akit az Időfutárban is láthattok!

1. Fejezet: A guberáló

Tudod, Lissz, azt hiszem, nekem még nem volt egyetlen normális barátom sem Szeged előtt. Illetve előtted. Az első pillanattól kezdve olyan volt, mintha mindig ismertelek volna. Emlékszel arra a napra, amikor bekerültem az osztályotokba? nem akartam bemenni a terembe, te pedig leültél mellém a lépcsőre, és két órát beszélgettünk. Látod, már rögtön az elején begyűjtöttél miattam két igazolatlant. :D

 Szegeden éreztem először jól magam életemben. Jellemző, hogy olyan hamar el is kellett költöznünk onnan. Amúgy Budapest talán a legrosszabb az összes eddigi hely közül, ahol eddig laktunk. Ha látnád, tuti kiborulnál!

A szomszéd szobában ekkor indult újra harmadszor anya Dead Can Dance cédéje. Boginak már marhára elege lett. Felpattant, kirúgta maga alól a széket, és elindult a ház legtávolabbi pontjába, ami történetesen a WC volt. Persze az ajtó sem működött rendesen, ezért kicsit rásegített lábbal. Ez, bogi esetében annyit jelent, hogy egy jó nagyot belerúg az ajtóba. Erre persze Anya is felfigyelt, ezért inkább gyorsan magára zárta az ajtót, mielőtt még megtalálná anya, és elkezdené megint az idegesítő lelkizést, meg a fura kézrátevős izét, amit nemrég tanult az egyik fura ezo micsodáján. 

 - Bogi, minden rendben? - kérdezte anya az ajtó túloldalán.

 Hülye kérdés. Mégis mi lenne rendben? Az, hogy egyik városban sem maradnak egy évnél tovább? Vagy az, hogy ez a piszkos, büdös, undorító város az "otthona"? Ezt végig gondolva, majdnem elsírta magát. Nyelt egy nagyot, sóhajtott és csak ennyit válaszolt:

 - Igen anya! - kiáltotta.

 - Úgy várom már, hogy rendesen körbe nézhess a városban, és legyenek kisbarátaid! - Visongott.

Anyának mániája, hogy mindig legyenek kisbarátai. De sosem voltak nagyon, sem plüssei, babái játékai. Mert mindig ott kellett hagynia valamelyik lakásban, ha nem fért volna be. Barátai is épp ezért nem voltak. Félt, hogy elveszíti őket, ezért inkább meg sem találta. Rettenetesen fájt a szíve Melisszáért. Ránézett a laptopra amin ott világított a félbehagyott üzenet amit épp neki kezdett el írni. Elolvasta az utolsó bekezdést, és  folytatta az írást.

És ez a ház is! tele van mindenféle falragaszokkal, persze mindet leszedtem, hogy betudjam másolni ide. :D

Na ezt figyeld:

,,FELHÍVOM A TISZTELT SZÓRÓLAPOZÓKAT, HOGY A POSTALÁDA A TULAJDONOS MAGÁNLEVELEINEK VAN FENNTARTVA!"

Most őszintén, hogyan lehet felszólítani valakit arra, hogy egy dolog mire való? És ez:

,, A LÉPCSŐHÁZBAN, NYOMATÉKOSAN TILOS A DOHÁNYZÁS. AKI EZT NEM TARTJA FIGYELEMBEN, FEL LESZ JELENTVE!"

De az én kedvencem mégis az, amit a szeméttároló ajtaján találtam:

,,SZEMETET LERAKNI TILOS!"

Van egy olyan érzésem, hogy itt sem maradunk sokáig. Anya nem bír elviselni ennyi szabályt. Apa még csak, csak neki ez a munkával jár. Szóval fogalmam sincs... De talán rá tudom venni őket, hogy menjünk vissza szegedre.

 - Jól vagy, kislányom? 

 Bibi ijedten összerezzent anya hangjára.

- Persze, anya! - kiáltotta, aztán gyorsan visszatért a levélhez, hisz még bele se kezdett abba, amit igazából írni akart.

Mikor délelőtt kiszálltunk a kocsiból, úgy nézett ki az utca mint valami kirakodóvásár. Először azt hittem az egész környék most költözik, de kiderült, csak ma volt a lomtalanítás . Szerintem nagyon érdekes dolgok derülnek ki az emberekről, ha azt nézed, hogy miket dobnak ki. Persze anya nem engedte, hogy jobban megnézzem a dolgokat, azt mondta rossz az "aurájuk". 

 - Hogy jut ezesedbe, kislányom? Van róla fogalmad, milyen mocsok van itt? És ráadásul azok a borzasztó energiák amik ezekből áradnak! - Mondta anya és erősen gesztikulált is közben, csak hogy növelje a hatást.

 - Csak azért mert kidobták őket?

 - Persze! Bennük van még, a gazdájuk manája!

 - A mije?

 Sajnos nem derülhetett ki, mi az a mana, mert ekkor köhécselést hallottak az út túloldaláról.  Anya ekkor akadt ki teljesen.

- Látjátok miféle környék ez? Nézzétek miféle rémes alakok mászkálnak erre!

 Kíváncsi vagy, anya min akadt ki ennyire? Hát, Lisza! Néhány  pillanatig én sem jutottam szóhoz. Az út túloldalán egy öreg guberálót pillantottunk meg, aki a szemetek között turkált. Jó ez annyira még nem meglepő, de tudod hogy nézett ki? Mintha valami múzeumból szökött volna meg, komolyan! Úgy értem valamelyik vitrinből. A zokniját a térdéig felhúzta, és abba tűrte bele a nadrágszárát. Ott pakolászott a lomok között és közben veszettül köhögött. Anya TBC-t kiáltva rángatni kezdett, hogy igyekezzünk. Ahogy elmentünk a guberáló mellett, valamiért azt éreztem muszáj visszafordulnom. Szerinted...? Az öreg már nem guberált. Egyenesen rám nézett, és mintha mosolygott volna.

 Bibi megborzongott. Ahogy felidézte az öreg képét, még mindig kirázta a hideg. Olyan furcsa volt. Végig ijesztő, de közben mosolygott. - Ez akkor is fura. - Gondolta. - De akkor mégis mi...?

 Elmélkedéséből egy hang szakította ki.

 - Boglárka! Ugye tisztában vagy vele, hogy nem ücsöröghetsz egész nap a WC-n! - kiabálta anya.

 - Persze, anya! Csak olvasok! - kiáltotta vissza.

 - Kislányom, ne ordibáljál légy szíves! - ordibálta.

 - jó mindjárt! - mondta egyel halkabban a meg nem értett.

 - mit mondtál? Nem hallom! 

 - Hát, így elleszünk... - morogta a lány és lehajtotta a laptop fedelét. - Mindjárt megyek!

 - Ne mindjárt! Most! - mivel erre nem kapott választ, anyai ösztönei azt sugallták, hogy lépjen közbe. - Háromig számolok! Egy.

 Bibnek villámgyorsan bekellett fejeznie a levelet.

Húha, anya most kicsit ideges lett, úgyhogy mennem kell!

 - Kettő.

Számolni csak akkor szokott amikor végképp kikészült.

 - Kettő és fél.

Holnap reggel írok megint, bár azért te is válaszolhatnál, ha gondolod.

 - Kettő és háromnegyed.

Puszi, ölelés: Bib🌸

 - Három!

 Bogi kinyitotta az ajtót, és mintha mi sem történt volna rámosolygott az anyjára.

 - Igen? - Kérdezte ártatlanul - Mit kell segíteni?

 Kisvártatva, már a környékbeli utcákon loholt bazinagy bevásárlószatyrokkal a vállán, és egy listával, amit anya röpke másfél óra alatt állított össze. Régen is mindig ő intézte a bevásárlásokat. Olyankor elengedhette magát egy kicsit, nem kellett megfelelnie, plusz szeretett egyedül lenni,, olyankor senki sem szólt rá, amiért elkalandoznak a gondolatai, vagy nem mindig figyel a másikra. Ahogy végignézett a nagy főúton, először gondolt hálásan a fővárosra, igaz, most is csak a sok éjjel-nappali miatt. Mire végzett a bevásárlással, már alkonyodott, úgyhogy sietnie kellett vissza, ugyanis eldöntötte: Megnézi a lomtalanítást. 

A dolog izgalmasabb volt mint gondolta. Jó ideig eltéblábolt a feltornyozott kacatok közt. Amíg nézelődött arra gondolt, hogy a törött lábú asztalokból, beszakadt festményekből, csorba étkészletekből, elromlott játékokból és koszos szőnyegekből, egy egész lakást betudna rendezni. Egy nagyon-nagyon szomorú lakást. Anyának mégis igaza volt. Az utcán heverő tárgyak, borzasztó szomorúságot árasztottak, így, a gazdájuk nélkül. Elhagyatva. Bog, lehajolt, hogy közelebbről is megnézzen valamit, ami felkeltette az érdeklődését. Egy furcsa alakú fémtárgy volt, elég réginek tűnt. Már éppen felemelte volna, amikor ismét meghallotta azt a reszelős köhögést. Nem messze tőle, a guberáló állt, karba tett kézzel, a pillantása szinte keresztül fúrta a lányt. Sikítani szeretett volna, de egy hang sem jött ki a torkán. Futásnak eredt, és meg sem állt a következő sarokig. Ott aztán lihegve megállt és ahogy végig gondolta a dolgot elszégyellte magát. Mégis mitől ijedt meg ennyire? Egy öreg bácsi ránézett az utcán. Ez aztán őrült félelmetes! Visszafordult és látta, tényleg semmi oka nem volt a félelemre. A bácsi rá sem hederített. Abban a kupacban keresgélt, aminél az előbb ő is állt. Lehajolt és kiemelt belőle valamit. Az a furcsa fémtárgy volt, ami úgy vonzotta. Maga sem értette miért de közelebb lépett.  Tudni akarta mi az. Eközben az öreg elbűvölten a magasba emelte a zsákmányát, és szemlátomást teljesen megfeledkezett a külvilágról, így Bibi észrevétlenül betudott bújni egy kapualjba. Az öreg kihúzott a zsebéből egy vörös rongyot, és abba csavarta bele a tárgyat, közben pedig motyogott.

 - Na, hát itt vagy végre, te szökevény... hogy a rosseb egyen meg - Bogit a hideg is kirázta ennek a hangnak a hallatán. Olyan volt mintha egy rozsdás vasajtót nyikorgatva valaki. - Eddig játszottál velem, igaz-e? De vége a bújócskának.

 Ekkor azonban nagyon furcsa dolog történt. Az a valami, az öreg kezében-válaszolt. Bib soha nem hallott még efféle hangot. Először csak morajló búgás volt, mintha egy motort indított volna be valaki aztán finom zengéssé tisztult, végül olyan zúgás lett belőle. ahogyan a szél fújja a fák lombjait. A zúgásba pedig emberi hangok vegyültek: Sok-sok ember kivehetetlen suttogása. Aztán az egész hirtelen elhalt.

 Bogi most már remegett. Semmi mást nem akart csak rohanni, messze-messze ettől az furcsa öregembertől, ki ebből az őrült városból, de már késő volt.

 Három öltönyös férfi fordult be a sarkon, és célirányosan az öreg felé indultak. Egy előrébb, a másik kettő pedig kissé lemaradva. Az öreg felkapta a fejét és futni kezdett, az öltönyösök utána.

 Bib leguggolt a kapualjban és hátát a falnak vetette. A szíve olyan hangosan dörömbölt, hogy azt hitte még Lissz is hallja, pedig ő Szegeden volt. Zihálva vette a levegőt és próbált úrrá lenni remegő térdein. Csak nagysokára merészkedett elő a rejtekhelyéről. A fal mellett botorkált, és meg-meg kapaszkodott. Aztán egyszer csak megtorpant. A földön egy vörös rongycsomó hevert. Nem akart hinni a szemének: az öreg guberáló bebugyolált kincse volt. Egy percig gondolkodott majd zsebre vágta, és most már tényleg haza indult.

 - Hát ez lenne Budapest. - gondolta útban hazafelé. - Ez a bolondokháza. Azonnal megkell mindent írnom Lissznek!