Dübörgő szívvel álltam az erdő szélén. Vártam.
Minden évben, a hóeséssel jött ő is. De ezúttal túl sok ideje váratott és kezdtem nagyon aggódni. A farkasom kislány korom óta, mindig ott töltötte az ünnepeket a ház mellett. Az első hóval érkezett és csak akkor tűnt el, mikor már olvadni kezdett. Velem együtt nőtt ő is, az első alkalommal még kölyök volt. Emlékszem, napokba telt mire odaédesgettem magamhoz.

Kissé dideregni kezdtem a hidegtől, minden év egyre nehezebb volt. Az elválás egyre rosszabbul érintett és az egész éves várakozás mármár a farkas megszállottjává tett. Vágyakozó sóhaj hagyta el a számat, mikor léptek zaja ütötte meg a fülem.
A puha mancsok hangja volt ez, tudtam, megismertem. Lassan bontakozott ki az alakja az erdő sötétjéből. Döbbenten állapítottam meg, hogy óriásira nőtt. A kezem remegett az izgatottságtól, ahogy figyelmesen néztem, hogy felém lépked.

Ahogy előttem állt, türelmesen lehajtotta a fejét és megvárta, hogy ujjaimmal végigszántsam a dús bundáját. Morgott közben, de már megtanultam, hogy nem kell félnem tőle. Ez egyfajta köszöntés volt részéről. Egy egy alkalommal még kisebb korában előfordult, hogy végignyalt a fejemen, akár egy kutya, de ezzel a szokással pár éve felhagyott.
Féltem, hogy egyszer nem jön majd el. A szürkefarkasok átlagosan tizenöt évig élnek, de az én farkasom, nem volt se szürkefarkas, sem pedig átlagos.

A ház felé lépkedve, hagyta, hogy a bundájába kapaszkodjak. A tornácon már várta a kikészített víz, amit rendszerint érintetlenül hagyott, ahogy a házba sem volt hajlandó belépni. De ez az év újdonságokkal teli lehetett. Először is elújságoltam neki, hogy húszonegy éves lettem. Amit morgással díjazott. Hát nézzen hülyének bárki, de biztos voltam benne, hogy érti, amit mondok.
Ahogy az ajtóhoz értünk, megkaparta a falapot, amit korábban soha nem tett, így kísérletképp kinyitottam azt ő pedig magykegyesen bevonult és egyenesen a kandalló ele sétált, majd lefeküdt.
Fáradtnak tűnt.

Letelepedtem mellé, mire a fejét az ölembe tette. Olyan meghitt pillanat volt, mintha akkorra teljesen megbízott volna bennem. Mintha addigra teljesedett volna ki a több évnyi látogatás... hangos szusszanással fogadta a fejét cirógató ujjaimat. A lobogó tűz, a karácsonyi izzók fénye olyan nyugalmat árasztottak, hogy hamarosan elaludt, ahogy én is.

Hajnal lehetett, mikor szűkölő hangra ébredtem. A farkasom fájdalmasan összehúzta magát. Ijedten figyeltem. Nyüszítése a csontomig hatolt és bár szerettem volna segíteni, képtelen voltam. Mit tehetnék... állatorvost akartam hívni, de a telefonom süket volt, hiába próbáltam bármit... a korábban gyönyörű állat fénytelen bundával feküdt, egyre nehezebben véve a levegőt.
- Ne hagyj itt... - suttogtam a hozzábújva a könnyeimet nyelve. Nem akartam, hogy így legyen vége.
A látogatásai nélkül olyan magányos lennék, az évek alatt felnőttem. A családom messzire költözött és nagyon nehezen fogadták el, hogy nem akartam velük menni, de képtelen voltam magára hagyni a farkasom. A kávézóban ahol dolgoztam, csak én voltam a furcsa lány... a helybéliek nem értették, miért ragaszkodtam az erdőszéli házhoz, miért nem ismerkedtem, miért nem voltam még férjnél... a farkas megremegett.
Már nem láttam a könnyeimtől, csak monoton mozdulatokkal simogattam a fejét.
- Ígérd meg, hogy nem lesz baj... - kértem.

Nehéz percek teltek el, vagy talán órák, de már összemosódott... csendesen szipogva emlékeztem az elmúlt évek látogatásaira.
- Nagyon elfáradtam... - búgta egy hang... mire kipattantak a szemeim. Döbbenten bámultam magam elé... hallucinálok.
Próbáltam úgy tenni, mintha meg sem történt volna, de egyszerűen... képtelen voltam feldolgozni.
- Te... tudsz beszélni? - kérdeztem bátortalanul.
Nem érkezett válasz. Már úgy gondoltam, hogy ténxleh bekattantam...
- Ne haragudj... hogy eddig nem tettem...
- Semmi baj... - simítottam végig újra a kopottas bundáján... - pihenj csak.
- Nemsokára... minden értelmet nyer... megígérem - szusszanása nehézkesebb volt mint korábban. A beszélő farkas nagyon, nagyon rosszul festett... esetlenül magamhoz öleltem és álomba sírtam magam.

A hajnali nap sugaraira ébredtem. A szemeim nehezen nyíltak ki, mintha csak egy mély álomból kelnék. Az ölembe hajtva fejét egy fiú feküdt a pokrócon. Sikítani szerettem volna, de valahogy képtelen voltam rá.
Haja az arcába lógott így nem láttam minden vonását, de a kíváncsiság még a hevesen dübörgő szívem, minden riadalmát is felülmúlta.
Óvatosan megmozdultam, mire nyújtózkodott egyet, a hátára fordult és kipattantak a szemei... egyenesen rám bámult én pedig őt bámultam. Szemei furcsán ismerősek voltak, valami ismeretlen erő rávett, hogy kisöpörjek egy tincset az arcából, mire jólesően mordult egyet.
A torkom összeszorult, tudtam, hogy sírni fogok...
- Te vagy az...? - suttogtam bizonytalanul, a szemei csodálatos aranybarna színben pompáztak, épp, mint a farkasomnak...
- Én... K vagyok... Karácsony van? - kérdezte bátortalanul
- Igen... K...
- Akkor sikerült.. - nem értettem semmit, de elmosolyodott és lassan felült. Mintha fájdalmai lettek volna.
- Elmagyarázod, hogy ez, hogy történt, vagyis egyáltalán mi történt? - bámultam a szemeibe.
- Igen. - maga köré tekerte a pokrócot és közelebb húzódott a kandallóhoz. - ... hosszú évekkel ezelőtt egy falkányi farkas élt ebben az erdőben. Különlegesek voltak. Az egyikük megismerkedett egy vadásszal, aki képtelen volt megölni őt, mert beleszerettek egymás lelkébe... Az ősi nőstény azt kérte az erdő szellemeitől, hogy átváltozhasson emberré és szerethesse a férfit. A szellemek megengedték neki, de a kérésének az volt az ára, hogy minden leszármazottjuk farkasként születik majd meg és csak néhányuk lesz képes valaha emberré válni, azt is csak az év egy bizonyos napján. A folyamat fájdalmas és csak akkor sikerül, ha az illető farkas... bízik a társául választott emberben és annak szerelmében.
- Társául... - ismételtem meg ködös aggyal...
Elvigyorodott.

- Az, hogy sikerült átváltoznom, azt jelenti, hogy te is szeretsz engem. - egészen közel hajolt, annyira, hogy zavarba jöttem. Olyan illata volt, mint a frissen esett hónak, az erdő szélén, ez az illat volt a gyengém, a természet szédítően fagyos, mégis "zöld" illata. Az orra az enyémhez ért, édesen, bandzsítva figyelte a reakciómat.
- Nagyon össze vagyok zavarodva... - suttogtam kettőnk közé... - ez az egész, olyan, mintha megőrültem volna.
- Ez a valódi Karácsonyi csoda, aminek a titka az erdőből ered... - mosolygott... - nem őrültél meg, azért vártál rám minden évben és én azért szakadtam el minden karácsonykor a falkámtól... mert szeretlek.
A fülemben zubogott a vér, a gyomrom pedig bukfencezett egyet a szavaitól... szeret... minden valaha tanult információ az agyamban a szerelemről szertefoszlott, átadtam magam az érzésnek, ami addig eltemetve élt bennem. Igen is szerelmes voltam a farkasomba. Bármennyire is hihetetlen és logikátlan az egész. Tökéletes volt.
- Én is szeretlek - szólaltam meg végül, mire édesen elmosolyodott újra és megszüntetve az a kis távolságot köztül, egy óvatos csókba invitált.

Éktelen vonyítás hangja rántott ki a karjaiból, amire felkapta a fejét.és mindketten felpattantunk.
- A falkám tagjai... - nézett keserűen a fák közé, bár én nem láttam semmit. Átölelte a derekam, ahogy mögém lépett és úgy mutatott a megfelelő irányba.
- Kimehetünk hozzájuk? - kérdeztem a mellkasához símulva. A szíve úgy dübörgött, hogy féltem kiugrik.
- Megpróbálhatjuk... - bólintott.
Kerestem neki néhany ruhát apám holmijai között... egy fél pár bakancs mellett ücsörgött eléggé idegenkedve magára húzva a másik felét.
- Ez rohadt kényelmetlen. Minek kell ez? - morgott.
- Mert különben lefagy a hóban a hátsó lábad - vigyorogtam rá, még mindig emésztve, hogy talán nem csak álmodom...

Odakint megborzongott.
- ó...
- Csak nem hiányzik a bundád? - simítottam végig egyik, hosszabb hajtincsén
- Soha nem éreztem még hideget... - fogta meg határozottan a kezem és elindult az erdő felé, maga után húzva. Épp morgolódni kezdtem volna... de nekivágódtam a hátának, ahogy hirtelen lefékezett.
Az egyik fa mögül morogva egy farkas lépkedett felénk.
- Ne félj...
- Nem félek...
Elvigyorodott...
- Nem neked mondtam szerelemem... - belevörösödtem a tekintetébe - Ej, Fuma és Nicholas vigyáznak a kicsikre... mutatott körbe, és akkor vettem csak észre, hogy három is volt a nagyobb farkasokból.
Az erő sűrűbb része felől, ugyanakkor a többitől elszakadva, hangosabb lakli léptekkel kivágódott két kölyökforma és egyenesen felénk száguldottak... mígnem ledöntötték Kt a lábairól.
- Hiányozni fogsz nekik... - keserűséget éreztem a torkomban, amiért a családja helyett engem választott.
- Hát igen... de... tudják, hogy ez volt az utam, tisztelik a döntésemet.

Felállt, leporolva magáról a havat...
Majd összegörnyedt a fájdalomtól.
Az arcán néma könyörgéssel nézett fel rám, társai idegesen csaholni, majd vonyítani kezdtek és a fiú, akit szerelmemnek szántak az erdő szellemei, a szemem láttára változott egy hangos csattanással, mintha csak minden csontja egyszerre robbant volna szét, a hatalmas farkassá.
- Most meg...?! - a farkas megrázta a fejét... és egy újabb csattanással megint fiúként állt előttem... majd újra átváltozott farkassá.
- Minden rendben szerelmem, máris visszajövök... - dugta a karjaim közé, a mellkasomnak döntve hatalmas fejét és izgatottan a falkája felé fordult és vonyítva futni kezdtek az erdő felé.

K lett a falkája első tagja, aki képes volt oda vissza alakot váltani. Minden hajnalban futott a srácokkal, minden teliholdkor együtt vonyítottak, de minden más napon, a karjaiban alahattam el, miközben gyönyörű szavakkal ígért nekem örök szerelmet.
Addig nem tudtam, de már tudom, Ő volt az egyetlen karácsonyi ajándék, amire valaha vágytam.

☃☃☃☃☃☃☃☃

Na gyerek... 😄most már tényleg HBD2U ♡
DottieX
🎂