Figyelmeztetés: A történet idősebb korosztálynak szól, mind a mondanivalója, mind a tartalma miatt, ezért legalább +16-osnak mondanám, de ahogy már a prológus is, lesznek +18-as részek, ezt nem fogom sehol külön feltüntetni ezután. Továbbá, megjelenik a történetben depresszió, evészavar és egyéb kényes tartalom.

Ajánlott zene: Covet - "gleam"

A fullasztó sötétség olyan erővel marta a torkát, hogy nyelni sem tudott. A kezei furcsán zsibbadtnak tűntek, a térdei kocsonyaként remegve vitték előre őt a sötét folyosón. Látnia kellett Yoongit. Az egyetlent, aki mellett tudott lélegezni.

Megtorpant a kopár fehér ajtóval szemben. Össze akarta szedni magát, normálisan akart mutatkozni az idősebb előtt, de ezen a ponton már nem érdekelte semmi. Az sem, hogy a másik az iskolai egyenruhájában és kisírt szemekkel fogja látni őt, de szüksége volt rá. Szüksége volt Yoongira.

Hátha marasztalni próbálta. Hátha értelmet tudott adni az életének. Csak arra vágyott, hogy egyetlen embernek számítson. Hogy legyen kiért maradnia.

A három koppanás az ajtón zavaróan hangosnak tűnt az esti némaságban. Talán nem is volt otthon a fiú. Talán rosszkor jött. Talán éppen valamelyik másik volt nála.
A gondolatai egyből visszakozásra késztették őt. Ha most beállt volna egy másik ajtó küszöbére, a rapper sosem szerzett volna tudomást az ő majdnem-látogatásáról.
Az ajtó azonban kegyetlenül kinyílt, feltárva maga mögött a mintátlan szürke melegítőbe öltözött Agust D-t.

- Jimin! - húzta fel a szemöldökét meglepetten a rapper. - Mit keresel te itt?
A fiú válasz helyett előrevetette magát, és a száját szorosan a másik kiszáradt ajkaira tapasztotta. Yoongi sokszor még inni is elfelejtett a sok munka közben. A kezét a rapper pulóverje alá csúsztatta, ahol az ujjai póló helyett a másik puha, meleg bőrébe ütköztek. A tenyerével végigsimított az idősebb mellkasán, miközben az a hajába túrt és átvette a csókjuk felett az irányítást, a nyelvével fedezve fel a másikat.
Jimin nem bírta tovább, és a jobb kezét a másik nadrágjához dörgölte.
A fiú minden érintése egy kicsit jobban visszahozta őt az életbe. Akarva volt. Elfogadva. Érintve. Talán egy kicsit szeretve. Yoongitól már ennyi is elég volt számára.

A melegítő derékgumiját fellazítva a nadrágba nyúlt, hogy a saját kezével érezze azt, amit a másik szavakkal nem mondott ki neki: hogy kívánta őt. Semmi másra nem vágyott, csak visszaigazolásra. Megnyugtató szavakra, amikhez a rapper olyan jól értett nemcsak a dalszövegíráskor, hanem egy egyszerű beszélgetés alkalmával is. Pont erre lett volna szüksége. Simogató szavakra és simogató kezekre, lassú de ütemes mozgásra, apró puszikra az egész testén. Egy úszógumira a viharos tenger közepén fuldokolva.

- Fél órám van, utána itt van a menedzserem, éjfélkor repülök Japánba. Gyorsan zavarjuk le - suttogta átszellemülve a rapper a fülébe. A másik lehelete forró volt, de Jimin belseje jégkristályokba fagyott a szavakkal együtt. Megdermedve hagyta Yoonginak, hogy kiszívja a az ádámcsutkája mellett a bőrt, miközben a koromfekete köd régi ismerősként szivárgott vissza a tudatába. Te is csak egy vagy neki a sok közül. Egy gyors numera. Egy forró lyuk, amiben elélvezhet. Örülj, hogy a nevedet tudja. Yoongi rámarkolt a fenekére, és a nyögés ami erre kiszaladt a fiú száján nem az élvezettől keletkezett. De mégis, hagynia kellett, hogy a másik fogja őt, hogy valaki a karjaiban tartsa. Hátha ennyi is elég volt a maradáshoz.

Néhány percen belül arra eszmélt, hogy a rapper hatalmas ágyában sóhajtozva feküdt teljesen meztelenül, miközben a másik ritmusosan mozgott benne. Mikor kapcsolt ki ennyire az agya?
- Közel vagy már? - nyögte Yoongi kifulladva, de Jimin csak arra tudott gondolni, hogy az idősebb nem is tágította ki őt rendesen.
Nem válaszolt a másiknak, hátha az észbe kap és csak félvállról rákérdezett volna, minden rendben volt-e, de a rapper, aki még mindig pulóverben mozgott felette, csak az éjjeliszekrényen álló órát figyelte. Az egyik vádliján még ott lógott a nadrág, csak arra ügyelt korábban, hogy Jiminről szaggasson le mindent.

A fiú elfordította a tekintetét, és keresett magának egy teljesen hétköznapi tárgyat, amivel elterelhette a gondolatait.
Többé már nem akart a jelenben lenni. Nem akart sehol sem lenni. Nem akart létezni.
A pillantása a bőröndre esett, amiben gondosan összehajtogatott ruhák mellett Yoongi személyes tárgyai feküdtek. Sampon. Balzsam. Hidratálókrém. Yoongi nyálas csókot nyomott a bal mellbimbójára. Hajhab. Arcszesz. A körmeit a derekába mélyesztette, ahogy egyre közelebb ért a csúcshoz. Fejhallgató. Egy regény. Toll. A rapper mozdulatai elvesztették a ritmusosságukat, és már csak véletlenszerűen mozgott benne,  hogy Jiminnek újra és újra meg kellett keresnie a pillantásával a tárgyakat. Alsónadrág. Fogkrém. Mikor lesz már vége? Zoknik gombócba gyúrva. IPad. Forró folyadék öntötte el őt.

Egy lökés. Kettő. Három. És véget is ért..

Yoogni kicsusszant belőle, és magára kapta a nadrágját.
- Három percem van. Gondolod, hogy addigra tudunk ezzel kezdeni valamit? - nézett le Agust D Jimin még mindig nem teljesen merev testrészére. A fiú zavarában maga elé húzta a takarót, és elfordult a másiktól. Hát ennyit a rapper gyógyító hatásáról. Az egész látogatása csak még rosszabbá tette a helyzetet. Megrázta a fejét, és titokban remélte, hogy Yoongi a következő másodpercben letépi majd róla az anyagot, és a szájával kényeztetve őt mégis csak mond egy-két olyan erőteljes mondatot majd, hogy azok maradásra késztessék őt, de a rapper csak megvonta a vállát.
- Tudod, hogy egyébként sosem tennék ilyet, de akkor én lelépek, ne haragudj. Jövök neked egy éjszakával, amikor megfordítjuk ezt. Amúgy... Nagyon hallgatag vagy ma. Megszólaltál már egyáltalán?
Jimin a másik arcát pásztázva próbálta felfedezni a szavak mögött rejlő szándékot, de nem járt sikerrel. Erőt keresett magában a megszólaláshoz, de addig sem jutott, hogy a kiszáradt ajkait szétválassza egymástól.
- Mondd, minden re... - A rapper szavait éles kopogás szakította félbe.
Megérkezett a menedzser.
- Na jó, majd hívlak - hajolt le Yoongi a bőröndért, és gyorsan becipzározta azt. - Kaja van a hűtőben, maradj nyugodtan, amíg szeretnél, az ajtót pedig csak csukd be magad után.
A fiú kedvetlenül bólintott.

- És Jimin... Ha visszajöttem, beszélni szeretnék veled. - Agust D mosolyogva beszélt, de Jimin sejtette, mit jelenthetett ez. Elérte a lejárati határidejét, és most kidobták a kukába. Már csak rezignáltan vette tudomásul a tényt, hogy megkapta az utolsó lökést.
Többé már nem volt, ami visszatartsa.

Az ajtó hangos csattanással zárult be a fiú mögött, és egy pittyegő hanggal jelezte a riasztó bekapcsolását. 

Jimin ottmaradt egyedül az ágyban, csak az ágyékát takarva el a puha selyemmel, üresen, reménytelenül, magányosan. Néhány percig, talán egy egész órán át feküdt a seszínű plafont bámulva, és mikor végre elég erőt talált magába ahhoz, hogy megmozduljon, a telefonjáért nyúlt, és gépelni kezdett.

Kedves Yoongi!

Mire ezt olvasod, én már nem leszek.

Megjegyzések:

Hát íme, egy újabb történet, ami remélem nem okoz majd csalódást. Természetesen az a tervem, hogy én majd előre megírok egy rakás fejezetet füstbe is ment, mert nem csinálok semmit, ha nincs egy határidő a nyakamban, úgyhogy elkezdem feltölteni már most. Csak hogy legyen miért várnotok a hétvégét ;) Egyébként nem tervezek ragaszkodni a vasárnaphoz, mondjuk hogy péntek és vasárnap este között valamikor töltök :D

A történet tényleg komolyabb témát fog boncolgatni, nem feltétlenül ajánlom elolvasni... Egyáltalán :'D De ha már idáig eljutottál, gondolom felesleges a figyelmeztetésem.

Legyen szép napotok, ésss lehet hogy a figyelemhiányos fejem örülne néhány hozzászólásnak ♥

~ Ally D