Ajánlott zene: Kodaline - All I want (link lent!)

- Lassan rosszabb vagy, mint egy lány - csörtetett be a fürdőszobába Seokjin ezerfelé meredő hajjal és pizsamában. - El fogok késni miattad.
- Senki nem mondta, hogy nem zuhanyozhatsz, míg én készülök - festett indián-pöttyöket magára Taehyung BB krémmel, hogy aztán az ujjbegyeivel elmaszatolja őket.
- Tönkre fog menni a bőröd - fintorgott az idősebb a látványra a tükrön keresztül.
- Korea a szépségtermékek fellegvára. Odafigyelnek a dolgokra. Kifejezetten selymes lett tőle néhány hét alatt az arcom.

Seokjin csak a fejét rázta a válaszra; már akkor is ezt csinálta, amikor nyár elején a fiatalabb kész haditervvel állt elő. Taehyung két röpke hónap alatt teljes átalakulást tervezett, és a legnagyobb örömére ez sikerült is neki. Habár csirkemellen és salátán élt, habár minden reggelt az edzőteremben kezdett, habár meg kellett válnia a hajszínétől, amit szeretett, habár le kellett győznie a tűktől való félelmét, hogy fülbevalókat lövethessen. Talán túl soknak tűnt a habárok sora, de a végén, ahogy most belenézett a tükörbe, és egy teljesen más ember nézett vissza rá, mégis arra jutott, megérte a dolog. Egy magabiztos, izmos, vékony fiú pislogott rá a tükörből. 

- Tényleg változtat ez bármin is?
A fiatalabb mosolyogva bólintott.
- Az elmúlt pár napban nem piszkált senki. Sőt, néhány lány meg is nézett. De az biztos, hogy mindenki meglepődött, aki ismert korábban. Ez az év az én évem lesz, én érzem.
- Én hiszek neked - simogatta meg Seokjin a másik vállát. - De menj már innen, kérlek.
Az egyetemista szó szerint kilökdöste a gimis barátját a fürdőszobából.

Taehyung kedvét azonban nem szeghette semmi. Az előző napi sikerei csak még jobban felbátorították. Kit érdekelt a tanárok furcsa tekintete, ha a diáktársai végre hagyták őt lélegezni? Sokat szenvedett ezért, és a nyári diákmunkája mellett még a nagyanyjától sem kellett pénzt kérnie néhány hónapig, bár a kezein lévő bőr hólyagossá és érzékennyé vált a napi többórás mosogatástól. De megvett mindent, amit szeretett volna. Elment fodrászhoz, kilövette a füleit és egy kicsit elkezdett élni. Nem úgy, mint a népszerűtlen idol vagy az osztályából kitaszított lúzer tini. Hanem mint Kim Taehyung, a vidéki gyerek, aki egy hangyányit kezdi otthonosabban érezni magát a nagyvárosban. Már nem félt elengedni a metró mozgólépcsőjén a korlátot, már nem rémült meg minden szembejövő gyanús alaktól és kifejezetten megszeretett éjszaka sétálni a városban - Kim Seokjin legnagyobb örömére, aki halálra tudta aggódni magát érte.

Az ilyen napokon még a világ is szebbnek tűnt. A reggeli meleg fény mesébe illő színekkel világította meg a forgalmas szöuli utcákat, a talpa alatt futószalagként csúszott a sima talaj, a fülében most is a kedvenc bandája zenéi szóltak. A buszon bár látott pár embert az iskolájából, mégsem keseredett el, nem is figyelt rájuk.

Magabiztosan lépkedett be az iskola kapuján és mászott fel a lépcsőn a termükbe. Két perc volt az óra kezdetéig, még éppen időben beért. Megkönnyebbülten nyitotta ki az ajtót és lépett be a helyiségbe, hogy aztán automatikusan induljon el a helye felé... Amikor is a padja helyén tátongó üresség megtorpanásra késztette. Értetlenül pillantott körbe. Találgathatott volna, mi történt az ülésével, de a többiek gyenge pókerarca mindent elárult. 

- Na jó, hol van? - tette keresztbe maga előtt a karjait. - Mindjárt kezdődik az óra.
Az egyik diák unottan megvonta a vállát.
- Passz. Lehet kiment az udvarra friss levegőt szívni.
Taehyung mérgesen trappolt az ablakhoz, éppen Jimin padja előtt megállva, talán kicsit meg is lökve azt. A fiú a karjai közé rejtett arccal aludt az asztalra dőlve, észre sem véve, mi zajlott éppen körülötte.
Kipillantott az ablakon, és valóban: a padja ott állt a focipálya közepén, elhagyatva. Taehyungban egy perc alatt összedőlt az az álomvilág, amiben az évkezdés óta ringatta magát. Hiába a sok fáradozás, a megvalósított harci terv, a teljes átalakulás, valójában egy helyben futott, akármilyen gyorsan is szaladt. Nem volt kiút a pokolból. Örökké a tűzben égett, csak éppen eddig az pislákolt lángolás helyett.

Mérgesen csörtetett ki a teremből, ahol meg sem állt az udvarig. Ő csak részt akart venni egy tanórán, olyan nagy kérés volt ez? Még a lépcső felénél sem járt, amikor megszólalt az óra kezdetét jelző dalocska. Esélye sem volt visszaérni a tanár előtt, az ő érkezése után pedig nem állíthatott be egy egyszemélyes paddal összeforrasztott széket cipelve. Hogy magyarázta volna ezt meg a felnőttnek?

Ahogy azonban leért a focipályára, rá kellett jönnie, hogy nem is ez volt a fő probléma. A helye nem csak ki lett rángatva a természetbe, de fel is díszítették azt a többiek. Színes filcekkel felírt szavak tarkították a fa felületet, alig hagyva maguk között helyet. Fattyú. Lúzer. Béna. Semmirekellő. Rusnya. Fogyatékos. Menj vissza a tanyára. Farmergyerek. Nyomorék. Disznóhajhász. Csináltad már kecskével? Undorodom tőled. Néztél már tükörbe? Öld meg magad! Remélem, megdöglesz.

Taehyung próbálta nem felfogni a szavak jelentését, de akaratlanul is végigolvasta szinte mindegyiket, és amikor elfordította a tekintetét az asztaláról, a fejében még mindig visszhangzottak az inzultusok. Néhány másodpercig csak a szürke aszfaltot bámulta a megoldás után kutatva a fejében. Így nem vihette vissza a padját a terembe, csak saját magát alázta volna meg vele. Úgyhogy le kellett takarítania azt. Saját kézzel, a tettesek úgysem csinálták volna meg, nem is tudta, kik voltak azok, találomra meg nem mutogathatott.

Visszacaflatott az épületbe, de ahogy a takarítószertár ajtaját kinyitotta, újabb meglepetés várta őt, amikor az egyik diáktársa valamit felé dobott. A karját maga elé emelve próbált védekezni, de a fehér por így is teljesen belepte körülötte a levegőt, ő pedig köhögni kezdett.
Mire újra ki bírta nyitni a szemeit, a röhögő, magát arcmaszkkal és napszemüveggel álcázó fiú már messze járt.
- Rohadékok - morogta Taehyung az egyenruháját porolva. Előre elképzelte a jelenetet, ahogy Seokjin már az ajtóban letámadja őt a történtekről faggatva, aztán saját kezűleg vakarja ki a ruhából az aprócska szemeket, ha kell órákon át ütögetve azt. Amikor csak őt bántották, az nem is volt olyan szörnyű. Amikor rajta keresztül másokat? Az felért egy szívbe szúrt karóval és egy ököllel a gyomrában. 

A filcet eltávolítani nehezebb feladatnak bizonyult, mint gondolta volna. A legtöbb nem is egyszerű táblafilc vagy színező volt, hanem az alkoholos fajta. Az ezüst dörzsi hamarosan felkaparta a bőre legfelső rétegeit, a vegyszer, amivel lefújta a felületet kimarta a kezét, hogy egy idő után minden mozdulat fájdalmat okozott neki. Nem is ez volt a legrosszabb az egészben. Ahogy dörzsölte a trágár kifejezéseket, újra meg újra el kellett olvasnia őket. Az összeset. Többször.
Dögölj meg. Sikálás. Dögölj meg. Sikálás. Dögölj meg. Sikálás. Taehyung felegyenesedett a görnyedt pozíciójából, és mélyen beszívta a levegőt, hogy egy kicsit megszabaduljon a fejében ismétlődő szavaktól.

Dögölj meg.
Sikálás.
A könyökhajlatába törölte a kipottyanni készülő könnyektől nedves szemét.
Dögölj meg.
- Te is dögölj meg - suttogta az asztalnak.
Miért ez a szó jött le legnehezebben arról a nyüves falapról?
Dögölj meg.
Sikálás.
Megropogtatta az ujjperceit. 

- Tudod a heti takarítást mindig ketten csinálják - szólalt meg mögötte valaki, mire Taehyung egy űzött vad félelmével pördült meg a tengelye körül, de csak Jimin állt félszegen az udvaron, az egyik kezében egy Taehyungéhoz hasonló fém súrolóval. A magasabb értetlenül nézte a jelenetet, ahogy a pink hajú idol, aki a napokban úgy mászkált, mint egy élőhalott, most apró mosollyal az arcán lépett oda a padjához és kezdte ő is takarítani azt.

- Mit csinálsz itt? Nem kéne órán lenned? - törölte meg újra a szemét a fiú, mielőtt még végérvényesen elsírhatta volna magát.
- Kéne. De kiküldtek, mert aludtam.
Taehyung is súrolni kezdte a felületet, de már nem az odaírt szavakra koncentrált, hanem Jimin fáradt tekintetére.
- Ki kéne használnod az időt és tényleg aludni, ha már így alakult. Nagyon elfoglalt vagy mostanában? Túlhajszol a cég?
Jimin megrázta a fejét. Az egyik rózsaszín tincse átfordult a választéka másik felére, de ő ezt észre sem vette. Vagy csak nem érdekelte.
- Nem vagyok álmos - mondta ugyanolyan lágy, monoton hangon a fiú, ahogy eddig is beszélt.
- Akkor miért nem figyeltél órán? Te mindig igazi mintadiákként viselkedsz.
Az idol megvonta a vállát. 

Taehyung az aggódás furcsa szikráit vélte felfedezni a torkában. Ironikusnak tűnt a másik problémáin rágódnia, de elnézve Jimin hamuszürke arcát és a fényüket vesztett, ködös tekintetű szemeit, nem tudott nem ezen gondolkozni. Hirtelen minden addig levegőben lógó részlet most a helyére talált a fejében. Jimin nyári hallgatása, amikor ő az átalakulási terve miatt nem írt rá a másikra, de annak bőven lett volna lehetősége üzennie neki. A néhány nappal ezelőtt kihagyott fellépés, ahol a tizenhárom tag között hiába kereste a rózsaszín hajat, mert csak egy tucat ember táncolt a színpadon. A cikkek, amik a legfurcsább pletykákat terjesztették a fiúról, de addig csak ócska figyelemfelkeltő címszavaknak gondolta őket... Talán mégis igazak voltak. 

- Valami baj van? - kérdezte félszegen. Elvégre ő mondta meg a másiknak még az előző tanévben, hogy nem tartotta többé a barátjának. Azt pedig komolyan is gondolta. Aki nem tudott kiállni érte, vagy legalább mellette állni a bajban, annak semmi keresnivalója nem volt az ő oldalán. Ennyire még ő sem volt olcsó és elkeseredett.

- Csak baj van - felelte Jimin.
- Akarsz róla beszélni?
- Nem. 

Hosszú hallgatás következett, de a szitkozódások egyre csak tűntek el a padról, amíg teljesen meg nem szabadultak tőlük.
- Köszönöm - nézett fel Taehyung a munkájuk gyümölcséről Jiminre, aki az egyenruhájába törölgette a kezeit.
- Jimin... Vérzel - lépett közelebb ijedten a fiú a másikhoz, óvatosan a kezébe véve a sérült ujjakat.
Az idol legalább olyan meglepődöttnek tűnt a látványra, mint ő maga.
- Hupsz - motyogta.
- Nem fáj? Miért csináltad ezt?
- Nem... Én... Nem éreztem.
Taehyung hitetlenkedve nézett a másik szemébe, de Jimin csak a kimerült őzikeszemeivel pislogott vissza rá.
- Kössük be.
- Felesleges - szakította meg a testi kontaktust a rózsaszín hajú. - Csak egy kicsit kidörzsölte a súroló. Majd lemosom vízzel.
- O-oké. - Taehyung bizonytalanul mérte végig az egykori barátját újra. Mi változott? Nem tudta kitalálni, pedig mindig megérezte az ilyen dolgokat. Mintha Jimin többé nem önmaga lett volna. - Nem baj, ha nem akarod, hogy velem lássanak, de azért tényleg be kéne kötni. 

- Nem érdekel, mit gondolnak. Gondolják. Nincs kedved feljönni a tetőre? El akartam mesélni neked valamit, ami biztos érdekel.
- De, persze - vigyorodott el a magasabb fiú. - De mehetünk külön is a tetőre.
Jimin elhúzta a száját, aztán Taehyung asztalához lépett, megemelve az egyik felét.
- Nem segítenél? - kérdezte türelmetlenül a másiktól.
A kék hajú mosolyogva bólintott, és elindult, hogy ketten együtt felcipeljék a székét az emeleten.

Azért még maradt valami abból a Jiminből, akit ő megismert. De ez a Jimin többé talán nem szégyellte őt.

Megjegyzések:

https://youtu.be/n6BwAWiHcSg

Wuhúúú, vasárnap rész? * furcsán csípőtekerős örömtánc *

Remélem tetszett, régen találkoztunk már Taehyung érzéseivel, találkozunk feltehetően a következő héten, addig is kitartást mindenkinek!
Köszönöm előre is a visszajelzéseket ♥

~ Ally D