Ajánlott zene: Linkin Park - In the end (link lent!)

"- És az eheti Music Bank nyertese nem más... Mint a CCA! Gratulálunk!"

"A legtöbb pontot pedig... A CCA szerezte!"

"Az MCountdown első helye... A CCA!"

Jimin fáradtan pislogott az új termük egyik padjából az osztálytársaira.
- Baby G, az új számotok a csengőhangom! Nagyon jó lett - veregette meg a hátát az egyik fiú, akinek a nevét sem tudta volna felidézni, tavaly még nem egy csoportba tartoztak.
Végigfuttatta a tekintetét a termen, egy bizonyos személy után kutatva, de sehol nem látta a nyurga, hajlott hátú alakot.

A nyárra a fiú szinte teljesen felszívódott. Alig néhány üzenetet váltottak, augusztusban pedig egyáltalán nem beszéltek. Jimin szeretett volna írni a másiknak, de valami mindig visszatartotta őt ettől. Elvégre, már nem voltak barátok, talán soha nem is voltak azok. Ő is csak kihasználta Taehyungot, nem érdemelte meg, hogy írhasson neki a problémáiról, más témája pedig nem igazán volt, az egész élete csak végtelen próbákból és értelmetlen próbálkozásokból állt; az ezekből felgyülemlő nyomást pedig egyszerűen nem tudta hogyan kiadni magából. Mégis, hiányzott neki a fiú. Taehyungnak ott volt a két kedves csapattársa, akikkel olyan jól kijöttek, neki azonban ő volt az egyetlen barátja Sunghyun óta.

- Gyerekek! - rontott be az egyik lány fellibbenő szoknyával, lihegve a terembe. - Nem fogjátok elhinni, mit láttam!
Mindenki érdeklődve pillantott fel a dolgából.
- Kim "lúzer" Taehyung itt van újra, és...
- Ez olyan nagy hír? - fintorgott az egyikük.
- Ne, ne várj! Kim "lúzer" Taehyung itt van, és úgy néz ki, mintha éppen most lépett volna elő a Vouge-ból!
Erre  a hírre már néhányan felpattantak, hogy maguk is megnézhessék az attrakciót. Kiszaladtak a teremből, míg Jimin az ülésébe süppedve emésztgette az információt. Taehyung eddig is jól nézett ki, vajon mi változott most meg?

Aztán egyszer csak besétált egy kihúzott hátú, meglepően vékony, félistenséggel is összetéveszthető alak a terembe, és akkor Jimin megértette a korábbi lányt. Taehyung haja élénk kék színben fénylett a feje tetején, mintha csak a fodrásztól lépett volna ki éppen, a füle több helyen is ki lett lövetve, ezüst színű lógós fülbevalókkal pedig kidíszítve. Az arcát feltételezhetően BB krém fedte, a bőre árnyalatokkal világosabb volt, mint az előző tavasszal, pedig a nyáron mindenki akaratlanul is lesült egy kicsit. A szemét fekete szemceruza keretezte, a szemöldöke tökéletes formájúra volt sminkelve. A nyakába szoros chocker nyakláncot húzott a Chanel jellegzetes logójával. Jimin még az egyenruháján is látta a formára szabottság jeleit, pedig az a legtöbb avatatlan szemnek láthatatlan lehetett.

Taehyung olyan karizmatikusságot és erőt sugárzott magából, amilyet még a híres debütált idolok sem a környezetében.

Jimin összehúzta magát a helyén, ahogy a jóképű tini - akit egykor a barátjának nevezett - felé emelte a tekintetét. Nos, ilyen lehetett adottságokkal születni, ami neki sosem adatott meg, neki semmi mása nem volt, csak a szorgalma.

- Sziasztok! - vigyorodott el szélesen Taehyung, mintha nem ugyanezek az emberek keserítették volna meg az életét néhány hónappal ezelőtt.
Az osztály tagjai zavartan pillantottak egymásra. Mi volt ilyenkor a teendő? Néhányan elmormoltak egy-egy halk köszönést, de a legtöbben megszeppenve próbálták ignorálni a fiú jelenlétét. Birkák - gondolta Jimin, de aztán rájött, hogy ő sem szólt egy szót sem.

Titokban remélte, hogy Taehyung majd mellé fog ülni, vagy legalább köszönni neki, mégis megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, amikor az idol csak elsétált mellette és a terem másik végében foglalt helyet. Jimin azonban képtelen volt csak úgy figyelmen hagyni a másik jelenlétét. Még úgyis, hogy fülhallgatót dugott mindkét fülébe és olyannyira felhangosította a Cypher trió új számát, hogy semmi mást nem hallott a környezetében; égette a hátát a másik pillantása. Ami lehet, hogy nem is rá irányult valójában. Még a zenét sem tudta élvezni igazán, hiszen csak a hétvégi fellépésekre volt képes gondolni, ahol életében először a példaképeivel egy színpadon állhatott majd.

Habár a két banda által képviselt értékek egymás szöges ellentétei voltak, Jimin nem tudott nem büszke lenni erre. A Cypher tagjai rappeltek, a CCA tinglitangli zenére ugrált a színpadon színes ruhában. A példaképei a fiatalságról, kitartásról és elért eredményekről meséltek, a saját bandája lányok fényes mosolyáról és libbenő hajáról énekelt.
De ó, hogy imádta őket... Minden szavukban magára talált, minden mondatukon el tudott gondolkozni, és mikor megértette őket, a lénye részévé váltak a sorok. Nem tudta nem tisztelni ezt az együttest. RM okos volt, tele ambíciókkal, stratégiai készségekkel, mindemellett empatikus volt, filozofikus, igazi vezető típus és nem mellesleg lenyűgöző rapper is.
Míg ott volt j-Hope, aki a tagjait úgy tudta tekerni, csavarni, mintha nem is csont és izmok halmaza lett volna a teste, hanem csupán a Mátrix egyik illúziója, amivel bármire képes volt az ember, amit csak el tudott képzelni. És a személyisége... Ha a fiú mosolygott, Jimin mosolygott vele, j-Hope pedig mindig mosolygott. Nem is mosolygott, szélesen vigyorgott, hogy az ember minden fogát láthatta a szájában.
Aztán ott volt Agust D, Jimin legnagyobb kedvence. Mindenkit imádott a trióból, de amikor csak meglátta a fiút, a szíve hevesebben kezdett verni, akármilyen közhelyesnek is tűnjön ez. Tulajdonképpen, még ő sem tudta, mi fogta meg ennyire őt a rapperben. A Min Yoongi névre hallgató sztár nem volt éppen magas (ahogy Jimin sem), nem volt a koreai szépségideál igazi mintapéldánya (ahogy Jimin sem), mégis talán éppen ezek miatt volt olyan vonzó (Jiminnel ellentétben). Yoongi nem volt tökéletes, de eszméletlenül karizmatikus volt, a szövegei pont ott ütöttek, ahol fájt, a munkamorálja tartotta egyben Jimint is, amikor fáradt volt és fel akarta adni az egészet. Ha a zongora előtt ülve látta a másikat, az valami mély húrt pendített meg a lelkében. Olyan akart lenni, mint az idősebb, de közben minden vágya volt időnként a másik karjaiba bújni, mivel a Jimin fejében létező kapcsolatuk fájdalmasan egyoldalú volt, és ezt néha külön a saját eszébe kellett juttatnia. Agust D számára a mindenséget jelentette, a rapper azonban feltehetően még csak nem is hallott róla, vagy a csapatáról. Pedig ha tudta volna, mekkora szerepe volt abban, hogy Jimin sztár akarjon lenni, hogy ne adja fel az első néhány hét után a gyakornokságot, hogy elviselje az idol-élet nyűgét s nyilait, és még most is, nem csak saját magáért, de a példaképe miatt is feljebb akart jutni.

Rezzent egyet a telefonja a padján, és amikor az ujját az érzékelőhöz érintette, felvillant a Taehyunggal közös beszélgetésük, amit a nyár folyamán annyiszor megnyitott, de sosem volt képes írni bele. Most azonban, hónapok után, egy új szöveg bukkant fel az oldal alján. "Na hogy tetszett a belépőm?".
Jimin elmosolyodott, és pötyögni kezdett:

"Hatásos volt, az tuti."

***

Jimin az Inkigayo épületének elfoglalt folyosóján sétálgatott. Az emberek egymást kerülgetve, kiabálva próbáltak átverekedni a tömegen és összerakni egy egész estés programot alig egy órával későbbre. Stylistok cipeltek magukkal vállfára akasztott ruhakötegeket, menedzserek keresték a bandájuk tagjait, néhányan csak az öltözőkből kiszökve beszélgettek a fal mellett.
Az ember pontosan meg tudta különböztetni az idolokat a háttérmunkásoktól. A többiek mind sötét ruhákban, egyszerű hajjal, elfoglalt arckifejezéssel mentek a dolgukra, de a sok szürke egyszerű ember között időnként felbukkant egy-egy magas, színes hajú alak gyöngyös, csillogó, márkás ruhában, sminkben, már-már földöntúli lényként kitűnve a tömegből. A rajongóknak fel sem tűnhetett a két faj közti különbség, hiszen a sztárjaikat mindig csak egymás mellett látták, ahogy az eredményeket várták az ehhez hasonló műsorokban, sosem hátul, ahol bazári majomként parádéztak a köznép soraiban. Mert Jimin így érezte magát a már-már túlontúl feminin rózsaszín, gyöngyökkel és apró virágokkal díszített hálós pink felsőjében és a kellemetlenül szűk fehér nadrágjában.

Legszívesebben ki sem lépett volna az öltözőből, de nem bírta elviselni a többiek jelenlétét. A kíváncsisága egyébként is felülkerekedett. Ha csak egy hangyányi esély is volt arra, hogy a folyosó végéről elkapja a Cypher trió egyetlen pillantását, nem akarta kihagyni a lehetőséget; úgyhogy amint szabadon eresztette a tűkön ülő fiút a stylist, a fodrász és a sminkes is, ő már hangtalanul ki is csusszant az elfoglalt folyosóra, a Cypher nevet keresve az ajtókon. Amikor pedig végre megtalálta azt, csak idegesen sétálgatott föl-alá néhány méteres körzetben a zárt öltöző előtt. Rosszabb volt, mint egy hisztis rajongó kislány, de kit érdekelt most a büszkesége? Pedig azt sem tudta, mit mondjon, ha egyszer tényleg megjelennek előtte a fiúk. Csak addig tervezett, hogy majd szépen elhalálozik, ha megpillantja valamelyiküket.

- Baby G, mindjárt kezdünk - lépett hozzá a kiégett menedzser nagyjából egy órával később, mire Jimin csalódottan bólintott és elindult vele a színpad felé. Hiába várt ennyit.
A  színpad mögötti sötét kis folyosón találta magát, körülötte tizenkét másik fiúval, akik hasonló nevetséges ruhákba bújtatva várták a sorukat.
- Két perc - szólt oda nekik az egyik dolgozó.
Jimin szíve hevesebben kezdett verni a gondolatra, hogy ki kellett állnia mások elé. Hirtelen elfelejtette az összes szövegét a daluk teljes koreográfiájával együtt. A tenyere izzadni kezdett. Mi lesz, ha kicsúszik majd a kezéből a mikrofon?

- Basszus, valamit elfelejtettem! - kiáltott fel Noah mellette. - Nincs meg a szerencsekarkötőm!
- Nehogy visszamenj érte - figyelmeztette őt a leader, de addigra az énekes már el is sprintelt az öltöző irányába. - Ez most komoly?!
Orion frusztráltan beletúrt a hajába.
- Valaki menjen utána és rángassa vissza, én szólok a menedzsernek.
A többiek bólintottak. Jimin azon kapta magát, hogy Andrew megragadja a karját, és már futottak is a fiú után mind a ketten. Nem tudta, miért pont őt vitte magával a másik, hiszen utálták egymást, de abban a pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy vissza kellett érniük időben a kezdésre. Mindannyiuknak. 

Amikor azonban az öltözőbe értek, tanácstalanul néztek össze. Noah nem volt sehol.
- Nézd meg ott! - mutatott Andrew az egyik ajtóra, mire Jimin engedelmesen a szoba másik végébe kocogott. Andrew követte őt, a fiú azt hitte, majd tovább fog menni, hogy máshol keresse az énekest, de az idősebb megállt mögötte, és amikor kinyitotta a szertár ajtaját, belökte őt a helyiségbe, aztán rázárta az ajtót.

Jimin értetlenül terült el a földön, rögtön érezve a könyökébe hasító fájdalmat, amivel az esését próbálta tompítani.
- Andrew! - kiáltotta, amikor ráeszmélt a helyzetre. - Hyung! Engedj ki! Fellépésünk van!
- Tudom - válaszolta a fiú a zárt ajtó túloldaláról. - És te nem leszel ott.
- Ezt nem teheted! Engedj ki!
- Ugyan, dehogynem - szólt a kegyetlen hang, minden érzelem nélkül. - Hát nem jöttél még rá, hogy mindent megtehetek? Ez nem a tisztességes játék helye, Jimin. Nem akarlak a bandában, csak a baj van veled. Nem bírom elviselni a képed. Ma pedig mindenki megtudja majd, hogy miután pánikrohamod lett a fellépés gondolatára, a színfalak mögött maradtál.
- Mi? - krákogta Jimin már most a könnyeiben fuldokolva. - Ennyire nem lehetsz szemét.
- Dehogynem. Eddig egy embert nem akartam a bandában látni, és nézd meg, hol van most Sunghyun. Add fel Jimin, és menj szépen vissza Busanba. Most pedig... Van egy fellépés, amin részt kell vennem. Viszlát, Jimin.

Jimin nem tehetett mást, tehetetlenül hallgatta, ahogy Andrew kilépked az öltözőből. Pánikolva szorította a szájára a kezét, miközben az agya megállíthatatlanul pörgött. Nem tudott innen kiszabadulni, ez tiszta sor volt, de a dolog következményei végzetesek lehettek a számára, ezt ő is tudta jól.
- Kérlek - motyogta tehetetlenül, potyogó könnyekkel.
Az egyetlen lehetősége az volt, ha kijut onnan. Különben vége volt a nem túl hosszú énekesi pályájának.
- Segítség! Valaki engedjen ki! - kiabálta. - Segítség! Be vagyok zárva!
Megragadta az egyik seprűt és felállt, hogy vadul verni kezdje a falat, hátha a szomszédos öltözőben még volt valaki. 

Percekig folytatta a kiabálást, de senki nem hallotta őt. Őrült módjára dörömbölt a seprűvel minden irányban, de hasztalanul. Aztán meghallotta. A távolban tompán elindult a daluk. A dal, amit neki is énekelnie kellett volna. Aminek a koreográfiáját csukott szemmel is el tudta táncolni (és néha meg is tette). Visszacsúszott a padlóra, és keservesen zokogni kezdett. Az élet olyan igazságtalan volt vele. A hátát a hideg falnak támasztotta, és a felhúzott térdeire hajtotta a fejét. Hallgatta a dalt, és csak sírt és sírt. Ennyi volt, kész, vége. Ennyi jutott neki, egyetlen év, amit élvezni sem tudott egy pillanatig sem. Talán nem is volt értelme egyáltalán a bandában maradnia azután, hogy Sunghyun elhagyta őket. Csak magát sanyargatta mindvégig, abban reménykedve, hátha a végén lesz majd értelme az egésznek, de itt volt a vége, és a gyakornoki évek, a munkával teli fiatalsága... Mind felesleges volt, csak elvesztegetett idő. Hogyhogy erre csak most jött rá?

Annyira elmerült az önsajnálatban, hogy észre sem vette, mikor jött be valaki az öltözőbe; csak akkor eszmélt fel, amikor a szertár ajtaja nyikorogva kinyílt.
A könnyeitől homályos tekintettel nézett fel, és egy pillanatra azt hitte, csak hallucinál. Hogy talán beleőrült a zenei ipar lélekölő fogságába, mert az ajtóban Agust D állt, teljes életnagyságban.

Jimin annyira meglepődött, hogy egy pillanatra még a sírásról is megfeledkezett, és csak tátott szájú hápogásra volt képes.
- Hé, kölyök, mi a gond? Ki zárt be ide? - kérdezte egy hang, ami nem a kedvenc rapperétől jött, de közel olyan katartikus élmény volt azt élőben hallani. Agust D mögött ott állt ugyanis nem más, mint Kim Namjoon, vagyis RM. És ahogy Jimin kipislogta a könnyeit a szeméből, meglátta a harmadik tagot is a többiektől nem messze. J-Hope. Álmodott volna?

- Jól vagy? Nem kéne a színpadon lenned? - kérdezte az utóbbi, mire Jiminnek újra eszébe jutott a bandája. Talán mostantól csak ex-bandája. És erre a gondolatra újra elsírta magát.
- Ne, ne sírj! - hajolt le hozzá a táncos példaképe. - Gyere, menjünk oda a kanapéhoz, oké?
Az idősebb belépett mellé a szertárba, aztán gyakorlatilag a hónaljánál fogva felemelte őt a földről.
- Meg fogsz fázni, ha itt maradsz a hidegben - mondta, ahogy kivezette őt az öltözőbe.
Jimin csak annyit tudott felfogni a dologból, hogy Min Yoongi tartotta nekik az ajtót közben.

Hoseok leültette őt a puha szövetre, de magával szemben rögtön meglátta a falra erősített monitort, amin a kinti fellépés élő közvetítése ment. Nélküle. Ahogy mostantól mindig fog.
Megpróbálta abbahagyni a sírást, de a könnyei csak nem akartak elapadni.
- Ő kicsoda? - hallotta Yoongi suttogását.
Pont ahogy sejtette. A rapper nem ismerte őt. Ahogy senki sem.
- Hyung, ne már, kicsit jobban kéne figyelned a zenei iparra, ha már a tagja vagy. Ő Baby G a CCA-ből. Ugye? - mosolygott rá Hoseok.
Ó, hogy utálta ezt a nevet.
- Jimin - motyogta kisgyerekesen az öklével törölgetve a szemét.
- Upsz. Sajnálom.
- Szóval, akarsz róla beszélni? - kérdezte RM, ahogy leült mellé a kanapéra.
A hangja még mélyebb volt, mint ahogy azt Jimin képzelte a videókból. Megrázta a fejét.
- Oké, semmi gond. Mindannyiunkkal megesett már ilyen, idolnak lenni nehéz. Ne aggódj miatta - fogta meg a karját a fiú, habár nem is tudta, miről lehetett szó.
- Tessék - nyújtott neki Namjoon egy zsebkendőt.
Jimin belefújta az orrát. Közben a tekintete találkozott Yoongival, aki pislogás nélkül nézett le rá. Rögtön elszégyellte magát. Itt picsogott a kedvence előtt, mint valami kis óvodás.
De ahogy elnézte a képernyőn táncoló fiúkat, nem tudott nem sírni. Mert nem csak rossz érzéssel töltötte el őt, hogy nem állhatott közöttük, hanem valami más is volt ott. Meghunyászkodás. Beletörődés. Megkönnyebbülés. Talán nem is akart ott lenni.

- Töröljük meg egy kicsit az arcod, jó? - nyomott a szeme alá egy zsebkendőt j-Hope, ahogy leguggolt elé. - Így ni. Aranyos, amikor sírsz, de biztosan szebb vagy, amikor mosolyogsz.
- Miért beszélsz úgy velem, mint egy kislánnyal? - szipogta az idol.
- Ne haragudj - nevetett fel a táncos. - Biztos a ruhád miatt. Vagy a hajad. A rózsaszín teszi, az a gyenge pontom. Meglátok valami rózsaszínt, és rögtön babusgatnám.
- Ja. Látnád egy Valentin-napi díszítés közben - forgatta a szemét RM. - Egyébként Namjoon vagyok. Ez pedig Hoseok. A mogorva alak mögöttünk Yoongi.
- Hé! - jött a hang az alacsony rapper felől. 

Jimin is elmosolyodott sírás közben. Már csak amiatt is, hogy a három fiú feltételezte, hogy valaki nem ismeri őket, miközben Billboard listák élén szerepelt a nevük. Ilyen lehetett alázatosnak lenni.
- Tudom, kik vagytok - motyogta.
- Csak nem egy Enigma vagy? - nevetett fel j-Hope, a Cypher rajongóira célozva.
A pink hajú idol bólintott egyet.
- Ebben az esetben... - Hoseok feljebb emelkedett kicsit a guggoló helyzetéből, és a karjai közé húzta a fiút. Jimin egy pillanatig nem tudta mire vélni a hirtelen testi kontaktust, de aztán rájött, hogy a másik éppen vigasztalni próbálta, és az ölelése meleg volt, komfortos, éppen az, amire most vágyott. Úgyhogy csak hagyta magát elernyedni a puha érintésben, és az idegen - általa azonban mégis olyan jól ismert - vállának támasztotta a homlokát.

- Srácok, mi vagyunk a következők - szólt be az ajtón egy magas, szemüveges férfi, akit Jimin eddig észre sem vett. Óvatosan kibontakozott a kedvenc táncosa öleléséből.
- Köszönöm - motyogta zavarában. Biztos volt benne, hogy az arca mostanra égővörös színben égett.
- Ugyan - simította meg a haját Hoseok. - Itt hagyhatunk, ugye?
- Persze.
- Viszlát, Jimin. Remélem, még találkozunk kellemesebb körülmények között is - búcsúzott RM. - Ne add fel.

A két rapper kiment az öltözőből, egyedül Min Yoongit hagyva maguk mögött, aki szinte meg sem szólalt az ottlétük alatt, és most is csak elgondolkozva nézett le rá. Jimin a torkában dobogó szívvel pillantott vissza, és már éppen szólásra nyitotta volna a száját, amikor az idősebb előhúzott egy nyalókát a dzsekije zsebéből, és felé nyújtotta.

Az idol megilletődve pislogott az édességre.
- Mi a... - kezdte.
- Itt nem lehet dohányozni - vonta meg a vállát az idősebb, mintha teljesen magától értetődő lett volna, miért hurcol magánál nyalókát fellépés előtt. - Még a végén valaki megtudná, hogy egy rekedtes hangú huszonéves rapper időnként elszív egy-két szál Marlborot.
Agust D a szemét forgatva intett egyet felé.
- Majd egyszer megnézlek fellépés közben. Érdekel, milyen dalokhoz kellhet ilyen fellépőruha.

Jimin egyedül maradt a fejében egymással versengő gondolatokkal. Nem jutott el a fellépésére. Halott ember volt. Vége a karrierjének. Bezárták egy szertárba. Látta Agust D-t. És j-Hope-ot. És RM-et. Sírni szeretett volna különböző okokból is, amikor hirtelen eszébe jutott egy korábban figyelmen kívül hagyott mondat, ami most azonban kiszorította a mellkasából a levegőt. Andrew egy embert nem akart a bandában tudni, aki... Sunghyun volt. Akkor talán... Köze lehetett ahhoz, hogy a legjobb barátjának el kellett hagynia az ügynökséget?

- Park Jimin, te kis mocsok! - rontott be az öltözőbe a menedzserük, nyomában a kifulladt, három perc táncolástól is izzadtságban úszó bandával.
A férfi félelmetes, agresszív léptekkel szelte át a szobát, hogy megragadja az idol haját, és maga felé fordítsa a tini arcát. Jimin még megijedni sem tudott igazán, az adrenalin úgy járta át minden egyes porcikáját.
- Mégis hogy merészeltél ilyet tenni? Felfogtad, milyen következményekkel fog ez járni? És kit fognak felelősségre vonni? Engem! De elintézem, hogy te is repülj velem együtt.
A menedzser rántott egyet a fiú fején, aztán ellökte őt magától, hogy Jimin feje a szófa hátuljának ütődött.

Jól telt ez a nap is.

Megjegyzések:

Ajánlott zene:

https://youtu.be/_IIGDRsXSgM

Aki kitalálja, miért Enigma a Cypher fandomjának a neve, annak jár a keksz! A következő fejezetnél elárulom én is :)

Sajnálom, hogy előző héten nem volt rész, egy novellapályázatra írtam, de most cserébe egy egész fejezetet megírtam egy hét alatt. Remélem tetszett, és véééégre találkoztunk minden BTS taggal!

Köszönök minden olvasást, csillagot, kommenteket különösen :) ♥ Szép hetet nektek és további jó hétvégét.

~ Ally D