Ajánlott zene: Billie Eilish - come out and play (link lent!)

Nyár közepén pokoli hőség és annál pokolibb beosztás várt rájuk. Az iskolában éppen szünet volt, de lévén az ország legjobb művészeti gimnáziumáról beszélünk, természetesen léteztek különórák szép számmal, mintegy felkészítőként a nyár végén tartott hatalmas estre, ahol mind előadhattak nagyobb közönség előtt. Mintha az iskolaév nem is számított volna, most még lelkesebben jártak be a diákok a próbákra. Persze a rendes tantárgyakból is tartottak korrepetáló vagy éppen tehetséggondozó órákat a tanárok, csak hogy senki ne unatkozzon.

Jimin hosszú ideig ült a kérvényezőlapja előtt, amikor el kellett döntenie, milyen programokban akar majd részt venni. Hogy milyenben akart? Semmilyenben. De ezt a lehetőséget még csak fontolóra sem vette osztályelnökként, hiszen jó példát kellett mutatnia a többieknek, így amire csak lehetősége nyílt, feliratkozott. A beosztását még ő sem tudta biztosan, így azt se vehette készpénznek, hogy egyáltalán képes lesz megjelenni a fellépésen, mindenesetre egy próbát megért a dolog. Már a gondolat is felemelő volt, hogy talán olyan táncot adhatott elő színpadon, amihez igazán értett. Mindemellett kémiára járt, matekot tanult és különórát vett minden egyes zenével kapcsolatos tárgyból is. Néhány osztálytársa hitetlenkedve nevetett fel, amikor meglátták a sűrűn beikszelt jelentkezési lapot, őrültnek tartva az idolt, amiért képes volt így betáblázni a nyarát. Az eredményért azonban szenvedni kellett, Jimin pedig boldognak érezte magát mások elképedésétől. Ennyivel is jobbnak érezte magát, szorgalmasabbnak, elszántabbnak, ennyivel is fényesebb jövőt tudott elképzelni magának a lusta diáktársaitól.

Még ha ez lett volna a nyárra az egyetlen programja, talán nem is lett volna olyan megterhelő. Mióta azonban az új album kiadására készültek, kész bolondokháza lett az ügynökség teljes nagyságában. A producerek stúdiójában halomszámra álltak a kifogyott kávés papírpoharak, a háttértáncosokat máshogy sem lehetett látni, mint izzadtságtól szétázott ruhában homlokhoz tapadt hajjal, lihegve. A menedzsment részében folyamatosan csörgött a telefon, de már nem volt elég ember ahhoz, hogy fogadják a hívást, ahogy a sok megkeresés miatti ütköző programot próbálták egymáshoz igazítani. Egy ponton a legrégebbi menedzserük már az idegösszeomlás szélén állva jött be hozzájuk az éjszaka közepén a táncstúdióba, hogy bejelentse: őt ugyan nem érdekli többé, a Weekly idol forgatásának utolsó fél órájáról kénytelen lesz elvinni két tagot, hogy azok időben odaérjenek a Hello Counselor kezdetére. És ebbe bele sem számolták a közlekedési dugó eshetőségét.

Jimin a csontjai belsejében is érezte a fáradtságot. A térdei időnként veszélyesen megroggyantak alatta táncolás közben, migréneket a szokásosnál is sűrűbben kapott és egyre nehezebben tudott felkelni reggelente, fontolóra véve a visszazuhanást a paplanok közé (és a többé fel nem kelést).
Az élet valahogy mégis egy egész kicsit könnyedebb lett, ahogy a folytonos kamera-kereszttűzben a banda többi tagja egyszerűen ignorálta őt, így nem kellett örökös félelemben élnie. A programok teljesen lefárasztották a pontig, hogy már gondolkodni sem volt ereje, magával hozva a kellemes érzést: eleget tett aznap. Egy kicsit rosszul érezte magát amiatt, hogy az elmúlt időben többet evett, de ő is nagyon jól ismerte a mondást: olaj nélkül nem működik a szerkezet; mégis a megerőltető munkától még jobb karban sikerült tartania magát, mint bármikor máskor.

Az új promóció kezdetével a haját rágógumi rózsaszínre festette a fodrásza, a szemébe világoskék kontaktlencsét kényszerítettek és kisfiúsabb ruhába bújtatták őt, mint korábban bármikor. Nagy tétért játszottak, népszerűbbek lettek az utolsó albumuk óta, most még több rajongót szerettek volna bevonzani a körükbe. Noah nevű tagjuk ezúttal dupla szemhéjjal tért vissza, Andrew botoxszal töltette fel az arcát, hogy még vékonyabbnak tűnjön. Jimin szerint a nyurga fiú lassan inkább tűnt csontváznak, mint élő embernek, mégis ő volt a legnépszerűbb a rajongók körében.

Mégis, valahogy képtelen volt megélni a könnyedebb időket, mintha egyszerűen nem a saját életét élte volna olyankor. Maga sem tudta, hogy a hullafárasztó napok végén, amikor elégedett mosollyal az arcán mehetett volna lefeküdni, miért nyitotta meg mégis a közösségi oldalakat és a hírportálokat a telefonján. Valahogy vágyta az elégedetlenséget, az éltette. Ha éppen nem undorodva nézett reggel a tükörbe, este máris az anti-fanok oldalán keresett rá a "kövér Jimin" címszóra, ahol aztán megbabonázva bámulta a legelőnytelenebb képeket magáról. Ilyenkor mindig megállapította, hogy tovább kell hajtania, amíg olyan filigrán fiú nem lesz belőle is, mint a többiekből. Nem is a képek keserítették el őt igazán, a kommentek tették. Hihetetlennek találta, mások mennyire képesek voltak gyűlölni őt annak ellenére, hogy nem is volt híres egy sztár. Kiemelték minden egyes apró hibáját, amit még az ő igazán kritikus szeme sem vett  észre magán, összegyűjtötték a színpadi hibáit, a béna megmozdulásait, a véletlen elszólásait. Lassan kialakult egy kép a CCA rajongók fejében a csapat dinamikájáról is, ahogy látták a showműsorban a mindennapi életüket. Még ha a legjobb tudásuk szerint próbáltak is játszani, a többiek csak akkor szóltak Jiminhez, amikor muszáj volt, egyébként nem keresték a társaságát. A tévénézők is felismerték a hazugságot, ha ilyen nyilvánvaló volt, de legalábbis sejteni tetszett számukra a helyzet. "A CCA tagok barátsága csak médiakampány lenne?", "Baby G a kívülálló a bandából?", "Miért tűnik olyan kínosnak a CCA új műsora? A pszichológus megmondja a választ.", "A híres idol csapat testbeszédét viselkedéselemző kommentálja."

Jimin undorodva dobta arrébb a telefonját a matracon. A kamerák éppen forogtak, így akármennyire rossz kedve volt is éppen, nem mutathatta. Nem értette ezt az egészet. Miért kellett másoknak az ő magánéletükben turkálni? Mintha bármi közük lett volna hozzá... Tudta, hogy egy igazi picsogós kislány hisztijével értek fel ezek a gondolatai, elvégre ő jelentkezett gyakornoknak az ügynökséghez, senki sem kényszerítette, és mégis: ő csak táncolni és énekelni szeretett volna, sosem tervezett celebnek lenni. Talán háttértáncosnak kellett volna maradnia, amilyen pozícióba egyébként is helyezik őt a bandában, névtelenül, hírnév és rajongók nélkül...

- Hé, Jiminie - jött Carlo a közelébe egy még gőzölgő bögre teával. - Hoztam neked is, hideg van ma este.
Az idol kérdőn fordult a csapattársa felé. Habár már megszokta a többiek figyelmességét a kamerák előtt, mégis mindig kicsit kellemetlenül érintették őt az ilyen gesztusok.
- Köszönöm - ült fel az ágyában, hogy elvegye az italt, de Carlo habozni látszott.
- Mi a gond? - kérdezte összehúzott szemmel a pink hajú.
- Én csak... Oh Jiminie, bárcsak ne lennél mindig ilyen szomorú. - A fiú gyorsan az éjjeliszekrényre helyezte az italokat, aztán a másikhoz hajolt, és szoros ölelésbe vonta őt, amit Jimin a legnagyobb erőfeszítése árán sem tudott volna viszonozni, csak hagyta magát a másik karjaiban sínylődni.
- Beleköptem a teádba, de ha nem iszod meg, mindenki azt fogja hinni, hogy utálsz engem - suttogta Carlo a fülébe. Jimin nyelt egyet. Csalódott volt, de nem meglepett. Legszívesebben ellökte volna magától a másikat, de csak tehetetlen könnyek gyűltek a szemébe. Csak remélni tudta, hogy a kamera ezt nem vette észre.
A barna hajú elhúzódott tőle.
- Jaj, ne, ne sírj, mert akkor én is sírok. Jimin... Ugye tudod, hogy ránk mindig számíthatsz? Akármin is mész keresztül a fejedben, mi itt vagyunk neked, melletted állunk. 

A többiek a minap kaptak rá erre. Jimin is tudta, mit próbáltak elérni vele, kamerák előtt depressziósnak és lelki betegnek beállítani őt, de nem tudott semmit tenni ellene. Alig egy napja, hogy elkezdték a fiú degradálását, máris túl messzire mentek. Kamerák előtt... Jimin szorongása a határait feszegette. Mi lesz, ha leadják majd ezeket a részeket a tévében? Ha újabb cikkek fognak kikerülni róla, ezúttal a lelki problémáiról? Mi lesz, ha az ügynökség is komolyan veszi ezt és kirúgják őt?

A sors kegyetlen fintora volt, hogy rögtön, amikor egy kicsit is jobban érezte magát a bőrében, az visszarúgta őt a gödör aljába.
- Jól vagyok - próbálta menteni a menthetőt a könnyein át pislogva.- Tényleg.
- Nem kell mindig erősnek lenned - válaszolta Carlo fátyolos hangon. - Még akkor sem, ha kamerák vesznek. Nem akarjuk, hogy megjátszd a boldog sztárt, azt akarjuk, hogy akkor nevess, amikor úgy is érzed. 

Jimin erre tényleg elvesztette minden akaraterejét. A kezeibe rejtette az arcát, és máris tudta, hogy csak a többiek előnyére játszott. De ha nem bírt erre máshogy reagálni? A fiú szavai egyre közelebb sodorták őt a kirúgáshoz. Csakhogy rajta és a csapat többi tagján kívül senki nem tudhatta, hogy emiatt sírt, nem pedig a nemlétező (bár ki tudja) depressziója miatt.
Aztán valahogy megjelent előtte a megoldás. Felemelte a fejét és egy pillanatig undorodva nézett a másik szemébe, aztán a karjai közé vetette magát.
- Ti vagytok a legjobbak. Amikor veletek vagyok, minden könnyebbnek tűnik. Az idol élet nehéz, de amíg ti itt vagytok nekem, tudom, hogy mindent át tudunk majd együtt vészelni.
Felfordult gyomorral ugyan, de a másik vállába fúrta az arcát.
- Nem azért sírok, mert szomorú vagyok, hanem mert örülök, hogy ilyen barátaim vannak, mint ti - jelentette ki emelt hangon, ami egyáltalán nem passzolt a helyzethez, de nem suttoghatott. A nézőknek érteniük kellett a mondatát.
Carlo teljesen lefagyott a karjai alatt. Jimin kiélvezte a meglepetés erejét. A másik nem tudott neki válaszolni.
- De ne érzelgősködjünk tovább, ki fog hűlni a teánk - állt fel a matracról a fiú. - Tudom, hogy nekem hoztad a gyümölcsöset Hyung, de most az egyszer nem kaphatnám meg a citromosat? Hm?
Jimin az alsó ajkát lebiggyesztve nézett a másikra a színpadi "cukiságnak" titulált ringatózással és kiskutyaszemekkel. Ő is tudta, hogy Carlo nem mondhatott erre nemet a nézők miatt.
- Persze, Jiminie - szűrte a fogai közt a másik a szavakat, mintha nehezére esett volna kipréselnie magából őket.

Így esett, hogy ezt a napot Jimin a "kedves" bandatagként végezte, az életének egyik megkeserítője pedig olyan teát ivott, amibe beleköptek. Még ha a saját nyála is volt benne.
Egy apró győzelem nem jelentette azonban a háború megnyerését.

Megjegyzések:

Ajánlott zene:

https://youtu.be/xXFdnHiGwos

Lehet hogy a következő fejezetben megjelenik Yoongi...? :D

Remélem tetszett a rész, ígérem lassan be is indul majd a sztori (vagy nem és végig unalmas marad). Szép hetet nektek, remélem nem volt nagyon szörnyű túlélni a hétfőt :)

~ Ally D