Ajánlott zene: My Chemical Romance - Welcome to the black parade (link lent!)

Jimin kényelmetlenül fészkelődve állt a tornaruhájának rövid ujjú pólójában és combközépig érő sortjában. Utálta az olyan darabokat, amik ilyen sokat mutattak a kövér alakjából a többi diák számára. Szinte látta az osztály arcán átsuhanó gondolatot, ahogy elhaladtak mellette: hogy lett pont ez a srác idol?

Keresztbe fonta maga előtt a karjait, ezzel próbálva eltakarni magát, ahogy várta az öltözőkből lassan leszivárgó társait. Ő mindig elsőként rohant át az előző órájáról a helyiségbe, hogy ne kelljen a többiek előtt levetkőznie. Ha valaki más mégis már ott volt, Jimin a vécéfülke szűk terében bújt át a lenge ruhákba.

A fiú rögtön kiszúrta Taehyung meghajlott alakját, ahogy a másik letargikus tempóban sétált le a lépcsőn. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, aztán a magasabbik elkapta a tekintetét és a földet meredten bámulva állt meg a többiektől tisztes távolban.
Jimin aggódva nézte őt. Szeretett volna odamenni hozzá, hogy megkérdezze, ezúttal mi történt vele, de abban a pillanatban észbe is kapott, és a helyén maradt. 

- Na jó, gyerekek, kezdjük egy kis bemelegítéssel, utána a lányok tollasozhatnak, a fiúknak pólós és pólótlan focimeccs, aztán... Igen, Jimin? - állt meg a mondat közepén a tanár, amikor az idol felemelte a kezét.
- A szerződésemben...
- Benne van, hogy nem vetkőzhetsz le, mert a tested a kiadó tulajdona és  a végén még valaki készítene rólad egy fotót, ami kikerülne az internetre, elrontva ezzel az ügynökséged számára a remek lehetőséget, hogy egyszer majd promóciós keretek között jelenítse meg a kockáid. Köszönjük Jimin, a pólós csapat tagja leszel, meg a többi gyakornok is, nem akarok beperelve lenni.
A fiú elvörösödött fejjel hallgatta a tanára szarkasztikus megjegyzését.
- Igazságtalan - suttogta mellette egy fiú. - Ez most már a menők és a lúzerek focimeccse lesz.
- Szard le - vonta meg a vállát egy másik. - Úgyis ők a kiskedvencek.

Az idol csak fél füllel hallgatta a beszélgetést. Ilyen esetekben tudott egyedül örülni annak, amit a tanára nagyon is jól megfogalmazott. A teste az ügynökség tulajdona volt. Ők mondták meg, hány kiló legyen, mit húzzon magára, hány kocka legyen a hasán, milyen színű legyen a haja, a szeme, megműttesse-e a szemhéját, feltöltesse-e botoxszal az arcát vagy sem. Arra gondolt, mennyivel jobban érezte volna magát, ha nem minden promóciónál egy másik ember nézne rá vissza a tükörből. Először izgalmasnak tetszett a dolog, de egy év után már valahogy inkább tűnt zavarónak. A haja szárazzá és szálkássá vált, a fejbőre sokszor fájt a maratástól. A feje megtelt a túlhasznált méregdrága parfümök illatától, a ráaggatott ruhák kényelmetlenek voltak és kényelmetlenné tették a létezését is. Utált színes kontaktlencséket hordani és ijesztőnek találni a saját tükörképét, mert egy ázsiai fiú fekete vagy sötétbarna szemmel volt ázsiai fiú, de ő már nem is tudta, mi volt igazából.

A bemelegítés után két csoportra oszlottak a fiúk. Jimin küldött egy bizonytalan mosolyt Taehyung felé, amikor a tornatanár beosztotta őt a csapatába, de a másik nem mosolygott vissza, csak megállt nem messze tőle.
- Igazságtalan, hogy a vidéki paraszt a pólós csapatban lehet - hallotta egy diák morgását.
- Örülj, hogy nem kell látnod a vézna testét, haver. Idolnak meri nevezni magát valaki, aki így néz ki.
Jimin megnedvesítette az ajkait, aztán ráharapott a nyelvére, nehogy visszaszóljon a mellette elhaladó meztelen felsőtestű fiúknak. Ha nem undorodott volna tőlük, még vonzónak is találta volna a kidolgozott hasakat és széles mellkasokat, de elég volt egyetlen hasonló mondatnak elhagynia valaki száját, ő máris elvesztette minden érdeklődését az illető iránt. Az emberek rosszindulatúak voltak, egy művésziskolában különösen. Ő pedig mindenkitől rettegett, akiben egy szemernyi gonoszságot is látott, mert ha valaki bárkivel így viselkedett, az azt jelentette, hogy vele is viselkedhetett így. Az ő pohara pedig  már szinte színültig telt a sok utálkozással és kiközösítéssel. Nem tudta, mennyit lett volna képes elviselni, és Taehyungot elnézve, a másik is kezdett besokallni.

A tanár fütyülésére kezdetét vette a meccs. Jimint őszintén hidegen hagyta a verseny eredménye, de a többiek lelkesen rúgták a bőrt a zsámolyokból eszkábált kapuk irányába. A fiú taktikája nagyjából abból állt, hogy mindig elkocogott a labda felé a többiekkel együtt, de sosem olyan gyorsan, hogy ő érjen oda leggyorsabban.
- Szabad vagyok! - kiáltotta Taehyung, amikor lehetőségük lett volna gólt szerezni, de a másik csapattag pillanatnyi hezitálás után mégis inkább valaki másnak passzolt, az ellenfél pedig könnyedén megszerezte a labdát.
A következő fiú sem a nyerésre ment azonban. Amikor látta, hogy Taehyung maga elé bámulva nem fordult az irányába, vágott egy grimaszt és egy kézmozdulattal jelezte, hogy mindenki rá figyeljen, aztán az idol tarkójának rúgta a focit teljes erejével.

Jimin volt az egyetlen, aki felkiáltott, amikor Taehyung az ütéstől négykézláb landolt a tornaterem kemény padlóján egy mély nyögés kíséretében. A fiú egy pillanatig nem mozdult meg, aztán a tenyerét a nyaka hátuljához emelte és a homlokát a földhöz nyomta.
Az idol visszafojtott lélegzettel várta, hogy történjen valami, de amikor a szemekben felfedezett egy homokszemnyi szánalmat a fiú felé, nem bírta megállni, és leguggolt a másik elé.
- Tae - suttogta a barna hajúnak, mintha éppen szabályt szegett volna. - Jól vagy?
- Mégis mit gondolsz? - kérdezett vissza a másik megfeszített állkapoccsal, aztán felemelte a fejét és felkelt a földről, mintha mi sem történt volna.

- Park Sooha, állj ki a játékból - intett a tanár összeráncolt szemöldökkel. - Taehyung, jól vagy?
- Mondd azt, hogy lemennél az iskolaorvoshoz - suttogta Jimin sietve. Ezzel megelőzhette a további megaláztatásokat az idol.
- Persze, jól vagyok. Hé Sooha, megtanulhatnál rendesen célozni! Úgy nézek ki, mint a kapu? - kiáltotta a magasabb fiú széttárt karokkal, aztán magához ragadta a rég elfelejtett focilabdát és berúgta azt a kapuba. - Ez gólnak számít? 

Jimin komikusan nagyra nyílt szemmel nézte a másikat. A fiú tekintetében egy korábban nem létező jellemvonást vélt felfedezni: eszelősséget. Valahogy érezte, hogy ennek rossz vége lesz, akármi is lesz a befejezése Taehyung és a vele szemben álló több száz másik diák harcának. 

A foci után a lányokkal közös kidobós következett. Jimin szinte már várta a jelenetet, ahogy mind a két ellenfél Taehyungot támadja majd, és nem kellett csalódnia. A fiú volt az első, akit kiejtettek a csapatából egy vállra érkező dobással, de ezzel nem ért véget az idol kínzása. Ahogy a másik csapat mögé állt kiesett játékosként, a gumilabda valahogy mégis mindig őt találta meg, néha az ellenféltől is akár, ami teljesen értelmetlen mozzanata volt a játéknak. Taehyung a végsőkig küzdött, és mivel a többiek nem is igazán figyeltek a játékra, ő halomszám tudta kiejteni a játékosokat, hiszen szinte mindig nála volt a labda; ő pedig éppen olyan erővel dobta azt másokra, mint ahogy mások őrá.
Jimin csak állt mozdulatlanul a kis játéktér sarkában, értetlenül figyelve a jelenetet, ahogy Taehyung arcán csattan a labda, a tanár pedig még csak fel sem néz az okostelefonjából, majd az idol a saját csapatának hajítja a labdát, de a többiek kitérnek az irányából, mert nem akarják fogadni a lúzer dobását. Tényleg az oviban érezte magát.

- Vége az órának - állt fel a férfi a padról egy ponton a nyakát ropogtatva. - Taehyung, Jimin, pakoljátok el kérlek a felszerelést. Sooha, Kiwang, Dohyun, az irodámba. A többieknek egészségükre.
- Sajnállak - bólintott Jimin felé az egyik idol, a szőke hajú azonban nem válaszolt.
Mindketten mozdulatlanul várták, hogy az utolsó diák is elszállingózzon a lépcsők irányába. Jimin Taehyung felé fordult, de a másik némán a kezébe vette a gumilabdát és sétálni kezdett vele. 

- Tae... - lépkedett utána a fiú.
- Az iskolában vagyunk, még a végén meglát valaki velem - morogta a barna hajú gunyorosan.
- Mindenki elment öltözni. Mi történt?
- Rágót kentem ma valaki hajába, megdobáltak, megszégyenítettek, mindenki utál és bár nem tudom, miért, valahol kezdem elhinni, hogy megérdemlem. De arra jutottam, ha már így alakult, kiélvezem - dobta fel a labdát a fiú a magasba, aztán belerúgott, hogy az a terem legmesszebbi sarkában landolt. - Megnézem, meddig mernek elmenni.
- Tae, nem kéne...
- Nem érdekel! Nem érdekel semmi. Feladtam ezt az egészet, de innen vagy az ő hullájukat viszik ki, vagy az enyémet!
- Nem akarlak elkeseríteni, de ők vannak fölényben, Tae.
- Én is tudom, hogy veszíteni fogok, de tudod mit? Addig legalább megpróbálok minél többet visszaadni nekik. Tudom, hogy szerinted meg kéne alázkodnom, de én nem tudok úgy élni. Most mit tegyek? Ez vagyok én! Nem mintha nem lenne igazuk. Népszerűtlen vagyok, a debütálásom észre sem vette a sajtó, a tájszólásom zavaró és korábban csak a teheneket ganéztam.
- Ettől még nem kéne így viselkedniük veled - rázta meg a fejét az idol.
- Na és? Kezdem megérteni, hogy működnek itt a dolgok. Mindenki ki akarja túrni a másikat, igazi barátságok nincsenek, csak versengés. Mindenki a másikat nézi a táncórán és nem a saját fejlődésével van elfoglalva. Csak az érdekel mindenkit, hanyadik a rangsorban, és hogyan juthatna feljebb. Az, hogy engem elkezdett valaki piszkálni, jó lehetőség arra, hogy előrébb tornázzák magukat a listában, de én lerántok magammal bárkit, akit kell. És még aki nem is akar másokat kicsinálni, nem fog az oldalamra állni, mert félti saját magát. Csak nézik, ahogy megaláznak és örülnek a szerencséjüknek, hogy nem velük történik mindez.

Jimin torkába fullasztó gombóc kúszott az utolsó mondatokat hallgatva, mert róla szóltak.
- Itt nincsenek barátok - ragadta meg az egyik zsámolyt Taehyung.
Nem vagyunk barátok - fordította magában az idol a szavakat.
- De azért reméltem, hogy lesznek kivételek.
Jimin kérdőn nézett fel, Taehyung azonban megrázta a fejét válaszképp.
- Hát nincsenek.
Az idolba mélyen vájtak utat a szavak. A szeme megtelt könnyel, pedig maga sem tudta, miért fájt ennyire számára Taehyung őszintesége. Hiszen ő sem tartotta igazán a barátjának a másikat, azért jó volt egy társ a sötét veremben, amiben az életét élte.
- Ne sírj már, Jimin. Te sosem kedveltél engem - indult el a fiú, hogy teljesítse a tanár utasítását.

Jimin egy ideig csak figyelte őt, de ahogy az első könnycsepp az arcára esett, nem bírta tovább megállni a kifakadást.
- Azt hiszed, nekem olyan egyszerű?! Téged még csak egy hónapja bántanak, és máris arról beszélsz, hogy eleged van és hogy megfejtetted az egész iskolát, meg az egész társadalmunk működését, de tudod, mi van? Én már évek óta csinálom azt, amit te! Évek óta minden napom abból áll, hogy mások utálata ellenére kihúzott háttal tartsam magam egész álló nap, miközben utálom az egész életem. Te hazamész, és elfelejtheted, ami az iskolában történik, de én velük élek, mindennap látom őket, többen is járnak ide az iskolába, nincs egy nyugodt percem sem, miközben állandóan elfoglaltak vagyunk az új promóciókkal. Nem alszom, nem eszem, mindenkinél többet gyakorlom a koreográfiát és osztályelnök vagyok, miközben az elmúlt időben minden percünket egy nyavalyás kamera követi, hogy még a vécére is egy stábtól kell kikéredzkednem, és eljátszanom, hogy nem gyűlölöm a tizenkét másik tagját a bandámnak. Sőt, azt kell elhitetnünk a közönséggel, hogy a legjobb barátok vagyunk! Ha te egy hónap után így ki vagy készülve, próbáld magad egy kicsit az én helyembe is képzelni. Ha tényleg képtelen vagy tettetni, mert "ez vagy te", hogy leszel igazi idol? Nem a saját életünket éljük. A kiadó tulajdonai vagyunk, azok vagyunk, akiknek ők akarnak minket látni. Ha ez neked nem megy, még idejében add fel. 

Taehyung megállt a terem közepén, de nem fordult vissza.
Jimin lihegve állt az elhadart szavakat újragondolva, és ahogy felfogta, mit mondott, rögtön elöntötte őt a szégyen. Elvégre a másikat éppen egy sereg diák kínozta meg, nem érthette meg az ő problémáját, főleg nem látatlanban.
- Ne haragudj. Csak mostanában tényleg sok minden összejött, nem akartam így kifakadni neked. Igazad van, nincsenek igazi barátságok. De nem csak az iskolában. Az egész szakmában nincsenek.

Némán dolgoztak ezután egymás mellett. Elpakolták a padokat, a többi zsámolyt, visszavitték az összes szivacsot a helyére és elhúzták a termet elválasztó függönyt is. Már csak a focilabda maradt, amit az irodában kellett leadniuk a lépcső alatt.
- Menj csak - mondta Jimin megragadva a játékot. - Ezt már elintézem egyedül.
Taehyung megvonta a vállát.
- Megyek veled, úgysem akarok velük átöltözni.
Jimin őszintén remélte, hogy vele sem akart átöltözni.
Elsétáltak hát az iroda ajtajáig, mindketten megtorpantak azonban a helyiségből kiszűrődő felemelt hangra. 

- Ez egy jó lehetőség, értsétek már meg! Ha továbbra is az iskolánk tanulói akartok maradni, azt javasolnám, működjetek együtt - beszélt bent a tornatanár.
- Én ezt nem értem - jött Park Sooha felelete.
- Szerintetek miért alkottatok pólótlan csapatot? Az igazgató magánpartit fog adni néhány befektetőnek, akik különleges fellépőket akarnak, lányokat és fiúkat is. A szerződtetett gyerekeket nem kérhetjük ilyenre, de nektek jó lehetőség lehet ez a karrieretek szempontjából. Ha meglátja valaki a kidolgozott testeteket egy ügynökségtől, akár fel is vehet titeket. Vagy nem ezért növesztettétek magatokra mind a tizenkét kockát?
Jimin és Taehyung összenéztek a döbbenettől.
- De Tanár úr... - hallották Dohyun elnyűtt hangját. - Kiskorúak vagyunk.
- Csak annyit kér tőletek az igazgató, hogy táncoljatok és legyetek kedvesek a vendégekkel. Szerintetek mások hogyan kapnak főszerepet az előadásokon? Sokat gyakorolnak és színpadi gyakorlatot szereznek. Tőletek is csak ennyit várunk.
- De ez nem... Én nem akarom ezt csinálni.
- Kiwang, te ösztöndíjas vagy, ugye? Nem tudom, mit szólnának a szüleid, ha a következő félévtől megvonnák az ösztöndíjad. Lenne pénzük kifizetni a teljes tandíjat?

Jimin nem bírta ezt tovább hallgatni. Gyorsan trappolt néhányat, mintha akkor érkezett volna és lendületesen bekopogott az ajtón.
- Visszahoztam a labdát - adta be egy mosoly kíséretében a kezében tartott tárgyat a tanárnak, akiről tudta, hogy sosem lesz képes még egyszer ugyanúgy nézni majd rá.
- Köszönöm, Jimin - mosolygott vissza rá a férfi, az idol pedig futólépésben indult el a folyosón a másik irányba, ki az épületből a friss levegőre. Kivágta az ajtót, és a fal mellett leült a lépcsőre.
Taehyung némán telepedett le mellé.
Hosszú percekig csak hallgattak, gondolkozva a hallottakon, amíg a magasabb meg nem törte a csendet.

- Nincs kedved átjönni óra után a lakásunkba?

Megjegyzések:

* Ajánlott zene:

* Kevésbé érezném magam rosszul, hogyha nem lenne benne igazság :')

Már megint nem vasárnap hoztam, de tegnap már megvolt a rész, csak átnézni már nem volt időm, szóval... Remélem tetszeni fog :) Előre is köszönök szépen minden visszajelzést és köszönöm mindenkinek, aki még mindig olvassa a történetet annak ellenére, hogy nem napi szinten hozom a fejezeteket ♥

Szép hetet nektek!

~ Ally D