- Eszel eleget? Olyan vékonykának tűnsz mostanában a tévében...
- Persze, anya - forgatta a szemét a fiú.
- Mi a helyzet a csapattal? Esküszöm, ezek a fiúk olyan aranyosak, hogy legszívesebben megmucurgatnám mindegyiket.
- Szerintem ilyen szó nem is létezik - nevetett fel keserűen Jimin.
- Küldök majd nektek egy nagy láda kimcsit, ha már mást nem tudok.
- Semmi szükség rá, a kiadó  intézi az étkezéseket, nektek viszont nincs elég pénzetek, szóval...
- Nem tudom, honnan veszed ezt. Igaz, hogy nem vagyunk gazdagok, de azért mindig jut elég mindenre, ha spórolunk egy kicsit. Egyébként is, a hónapban akartam neked pénzt küldeni.
- Nem kell anya, komolyan. Elleszek. Amúgy sincs mire költenem.
- Vehetnél magadnak valami szép ruhát, Minie.
Jimin nem akarta elmondani az anyjának, hogy a pénz, amit küldene, egy fél pár cipőre sem lenne elég. Legalábbis, olyanra nem, amit fel is merne venni a reptéren. 

Egy csapattag lépett be a megbeszélőterembe, ahol eddig ő ült egyedül.
- Most le kell tennem. Később beszélünk - szakította meg a hívást, mielőtt az anyjának még alkalma lett volna egyáltalán elköszönni tőle.
A rózsaszín hajú tizenhat éves Jay bizonytalanul lépett beljebb a szobába, amikor meglátta, ki várakozott odabent. A másik idol Jiminnel szemben foglalt helyet a hosszú, széles asztalnál, és amint elhelyezkedett, kínos csend telepedett közéjük.

Jimin unottan simogatta az akvarellkék okostelefonjának hátulját, ami alig egy hete jött ki a piacra, nekik máris szponzorált darabjuk volt belőle. A fiú azt kívánta, bárcsak a fizetése lett volna annyi a hónapban, mint a márkás darab, hogy ő  küldhessen haza pénzt a szüleinek, és nem fordítva, de sajnos a gyakornoki évek költségei, az összes stylist, fodrász, menedzser és sminkes bérét, a lakás bérlését, a lemezkiadási költségeket, sőt, még a furgonjuk benzinköltségeit is az ő egyébként is tizenhárom részre szakadó fizetésükből oldotta meg a kiadó.

- Mizu? - hallotta a saját hangját, habár már akkor megbánta a kérdést, amikor az kicsúszott a száján. Minek próbálkozott egyáltalán?
Jay elfordította a tekintetét, és a telefonját meredten bámulva próbálkozott az ignorálásával, mire Jimin fújtatott egyet.
- Hé, maknae, illik így figyelmen kívül hagyni egy idősebb tagot?
A fiú sóhajtva ránézett.
- Ne keverj bajba, kérlek.
- Szóval megtiltották, hogy beszélj velem? - mosolyodott el az idol a gondolatra.
- Mondjuk - felelte kelletlenül a fiatalabb.
- Kedves tőlük - röhögött fel Jimin, ha már sírni lett volna kedve.
Jay hezitált.
- Jimin hyung, ugye tudod, hogy én nem utállak?
A fiú válaszképp csak megvonta a vállát. Titokban normálisnak lenni, mások előtt viszont utálni őt és elnézni, ahogy a többiek bántják, legalább olyan rossz volt, mint az egyiknek lenni a piszkálók közül. Talán még rosszabb is.

Hirtelen eszébe jutott, ahogy aznap délelőtt kigáncsolták Taehyungot a folyosón, hogy a fiú a bokáját markolászva ült a földön percekig, ő pedig csak állt a szekrényénél és nem csinált semmit. De hogy kelhetett volna mások védelmére, amikor...
- Hé, itt a malac is - nyitott be a terembe az Andrew néven futó csapattag, tíz másik fiúval a nyomában.
- Halkabban, még a végén meghallja valaki - figyelmeztette őt a kék kontaktlencsét viselő leader.

Mindannyian az asztal másik felén foglaltak helyet, mint akik undorodtak még a gondolattól is, hogy mellé üljenek. Jimin ilyenkor végtelenül aprónak és jelentéktelennek érezte magát, ugyanakkor kövérebbnek, mint a szoba. Hirtelen észrevette, hogy a csípője már majdnem olyan széles, mint a forgós szék ülőkéje. Nagyobb volt a konfekcióméretnél. Tudta ő, hol a helye.
Szinte örült a többiek helyválasztásának, így legalább nem láthatták az asztal takarásában az ő hatalmas combjait és hájas hasát. Elég volt az is, hogy az arcán kitüremkedő zsírpárnák elárulták őt. Megbánta, hogy nem vitt magával aznap arcmaszkot.

A megbeszélés hosszú volt és unalmas, ahogy mindig. Neki úgyis csak követnie kellett a menedzserét, ha munkáról volt szó, semmi más nem érdekelte.
- Esett a népszerűségetek a többi csapathoz képest, úgyhogy ideje egy kicsit felkavarni az állóvizet. Most mindenki a realityket szereti nézni, de nehezebb bejutni egy Running man részbe, mint azt az ember hinné. És nem is ez lenne a cél, hanem valami grandiózusabb, amivel a nézők - és nem csak a tinilányok - igazán megszerethetnének titeket. Szóval, arra jutottam, ideje belevágnunk a businessbe saját kezűleg, és elindítani a CCA tévét! Gyakorlatilag kis, húsz-harminc perces részekkel, a tagok mindennapi életéről. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak néhány kamerára a lakásotokba, a próbaterembe... Sajnos a SOPA nem engedélyezi a média belépését a falai közé, de azon kívül szinte mindenhová tud követni titeket egy stáb. Igazi kulisszaműsor! Persze adunk nektek egy kevés forgatókönyvet majd, de szeretnénk minél természetesebb hatást elérni vele, úgyhogy nagyrészt improvizálni fogtok. 

- Mi lenne az egész lényege? - kérdezte az egyik tag. - Otthon fogunk sütögetni, mint a Blackpink?
A profucer felnevetett.
- Akár! Amit szeretnétek. A lényeg, hogy a nézők minél jobban a szívükbe tudjanak zárni benneteket. Drámát akarok! Mutassátok meg, mennyire szeretitek egymást, hogyan szerveztek közös programokat, hogy nem csak a kamerák előtt vagytok jóbarátok, hanem a való életben is. Legyenek köztetek apró összezörrenések - persze semmi komoly vagy bántó -, és mutassátok meg, hogyan békültök ki. Segítsetek egymásnak a koreográfia megtanulásában, a hangok kiéneklésében, menjetek menhelyre kutyákat sétáltatni, osszatok ennivalót a rászorulóknak, ami csak eszetekbe jut! Essen el valaki a próbateremben vagy dolgozzon túl sokat és a többiek cipeljék haza aludni, vagy akár színleljen valaki megfázást, hogy ápolni tudják. 

Jimin érezte, hogyan zöldül el az arca. Már a gyomra is felkavarodott a gondolatra, mennyi energiát fog igénybe venni a folytonos színlelés a kamerák előtt. Utálta ezeket az embereket, és nem elég, hogy a színpadon hozzájuk kellett érnie és kötelező volt mosolyogva fordulnia feléjük, még akkor a színfalak mögött is játszania kellett, miközben három percig is nehezére esett művigyort villantania a többiekre.

Azonban, ahogy elnézte, nem ő volt az egyetlen, akinek nem tetszett az ötlet. A csapat olyan arccal meredt a főnökükre, mint akik azt várják, a férfi elneveti magát és röhögéstől fuldokolva bejelenti majd, hogy csak egy vicc volt az egész.
- De... - szólalt meg Noah, de elharapta a mondatot.
- Talán valami gond van? - kérdezte az igazgató összeráncolt szemöldökkel.
Egy pillanatra mindenki elhallgatott, aztán a leader vette a kezébe az ügyet.
- Dehogy - nevetett kínosan Orion. - Csak még szoknunk kell a gondolatot, hogy folyton ki legyünk téve a publikumnak. Azonban, úgy gondolom, ez egy jó lehetőség arra, hogy a rajongóink jobban megismerjenek minket közelebbről és egy olyan imaget építsünk fel, ami sokoldalúbb, mint ami most van. Azt hiszem, egy elsőéves idol-csapatként csak megköszönni tudjuk a segítséget. 

A férfi elégedett félmosolyra húzta a száját.
- Helyes. Majd hozzászoktok. Igazi médiasztár lehet belőletek. Talán nem is Vlive-ra kellene bocsátanunk a sorozatot, ahogy eleinte terveztem, hanem valamilyen nemzetközibb platformra mint a Youtube vagy az Instagram... Akár a televízióba is. Mindenesetre, most elmehettek. És ne feledjétek, jövő héten havi értékelés. Addig még mindenki leadhat vagy másfél kilót.

Jimin legszívesebben kirohant volna rögtön a teremből, ahogy az utolsó mondatnál a főnökük szeme rajta állapodott meg. Komolyan ennyire nem látszódott volna a próbálkozása, hogy még mindig itt tartottak?

Aznap este sokáig a próbateremben maradt a koreográfusukkal gyakorolni. A férfi minduntalan leállította a zenét, hogy újabb és újabb hibákat szúrjon ki a lépéseiben. A fiú nem is értette, miért maradt vele a másik még sötétedés után is a szabadidejében. Nem volt jobb dolga, mint őt istápolni?
- Csináld rendesen! - kapott egy ütést a karjára, amitől összerezzent. - Nem legyeket hajkurászol magad körül, hanem táncolsz! Tényleg azt hiszed, hogy ilyen mozdulatokkal kiengedlek a színpadra?! Akármelyik gyakornok pontosabban táncol, mint te! Nem akarom látni a személyiségedet a koreográfiámban, azt akarom, hogy eltáncold, amit én megterveztem. 

Jimin megfeszített állkapoccsal hallgatta a szidást, ahogy meredten bámulta a cipője orrát. Az iskolában nem kapott mást, csak dicséretet, amiért olyan egyedien tudott minden mozdulatot végrehajtani, a táncteremben azonban egyedül a szidás várta ugyanazon tulajdonságért. Érthető volt, tizenhárom tagnak kellett ugyanazt a lépéssort színpadra vinnie, nem különcködhetett. Mégis... Carlo a saját stílusában énekelhetett, Pixa és Orion a nekik megfelelő rapstílusban adhattak elő. Neki pedig csak a megírt koreográfia maradt, különben a tánctanár csípős ütéseit és az azoknál is fájdalmasabb szavai voltak a jutalma, ahogy mindig ugyanaz a kérdés járt csak a fejében:

Megérte mindez?

Meg hát.

***

Egy nappal a nagy "bekamerázás" előtt Jimin és a többiek órákon keresztül csak a lakást takarították, hogy a legapróbb pókháló se látszódhasson a tévében, ahol a sorozat első néhány részét leadták, és csak utána költözött át a műsor az internetre, ha már eléggé megfogta az embereket.

- Upsz - fordította el a zuhanyrózsát Hyungri, miután lelocsolta a vécékagylót rózsaszín gumikesztyűben sikáló Jimint.
A fiú összeszorította a fogsorát, és még durvábban súrolta az egyébként is tiszta felületet.
- Hé, Baby G! Gondoltál már arra, milyen lesz folyton kamerák előtt? Majd amikor megölellek, mindig gondolj arra, hogyan szeretnék a szemed közé köpni.
- A kajámba eddig is sikerült. Nem lenne nagy különbség - vonta meg a vállát a fiú, ahogy a másik felé fordult.
Ha lazán vette a dolgot, legalább egy kicsit idegesíteni tudta vele Hyungrit. Így nem érezte magát akkora vesztesnek. Egészen addig, amíg a fiú ismét le nem locsolta őt.
Egy pillanatra mérlegelte, hogy esetleg belemárthatná a kefét a vécékagyló vizébe, azzal fröcskölve le az idősebbet, de aztán elvetette az ötletet. A visszatámadását tizenkét ember bosszulta volna meg.

- Hé, jöjjön mindenki ide! - kiáltotta valaki a hálószobák egyikéből, mire Hyungri felpattant a helyéről, Jimin pedig vonakodva követte.
A szoba közepére helyezett kis alacsony asztalkán három nejlonszatyor helyezkedett el, felette pedig a csapat második legidősebb tagja állt, a húszéves Andrew.
- Mivel ma van a szabadságunk utolsó napja, ezért ünnepelünk! - kurjantotta el magát az idol, ahogy kiemelt a csomagokból két üveg sojut, amiket további palackok követtek.
Mindenki ujjongásban tört ki, még a legfiatalabb Jay is, csak Jimin maradt néma a rózsaszín kesztyűivel az ajtófélfában állva. Látni, hogy a többi tag milyen jól kijött egymással, mindig csak még magányosabbá tette őt. Talán mégis vele volt a gond, hogy nem tudott közéjük tartozni.

- És hoztam valami különlegeset is - húzott elő a dzsekijéből a fiú egy kis átlátszó zacskót, aminek az alján poshadt-zöldre szárított növények feküdtek összegabalyodva, mire Jimin undorodva elhúzta a száját, a többiek azonban még jobban örültek ennek, mint az alkoholnak.

Amikor a csapat vadul rávetette magát a züllés minden eszközére, Jimin idejét látta visszatérni a feladatához. A csoportból azonban kivált a leader, és felé fordult.
- Jimin, beszéljünk - szólt hozzá komolyan, aztán a választ meg sem várva, elindult a szomszédos szoba irányába.
Az idol egy lemondó sóhajjal követte a vezetőt, frusztráltan várva, miért fogja őt most elővenni a másik.

- Ülj le, kérlek - mutatott Orion az egyik ágyra, Jimin pedig engedelmesen helyet foglalt a matracon, maga előtt lógatva a rózsaszín kesztyűket. A leader állva maradt.
- A forgatással kapcsolatban akartam beszélni veled. Amíg tart a műsor, arra kérnélek, hogy viselkedjünk normálisan egymással mindannyian. Ássuk el a csatabárdot.
- Nem mintha rajtam múlna a dolog - vonta meg a vállát a fiatalabb a padlót bámulva.
- A többiekkel is beszélek. De mindenkinek viselkednie kell, nem csak nekik. Neked is.
Jimin nevetni akart. Mégis ő volt az, akit egyedül kellett félrehívnia.
- Rendben. Én nem csinálok semmit, amíg ők normálisak velem.
- Oké. Kezet rá - nyújtotta a jobbját a fiú, mire Jimin csak felvonta a szemöldökét és a gumikesztyűre pillantott. A vezető elnevette magát, és egy bólintással elindult kifelé.

- Tudod, hyung - suttogta utána Jimin, hátha a másik meg sem hallja őt, Orion azonban megtorpant az ajtóban. - Mindig azt kívánom, bárcsak tényleg ilyen lennél velem. Szerintem te ennél jobb vagy.
Az idősebb nem fordult hátra, de nem is mozdult a helyéről.
- Sunghyun volt a legjobb barátom.
Jimin szeme nagyra nyílt a név hallatán, amit olyan régóta próbált elfelejteni. A helyzetet, amit azóta sem értett igazán, amit azóta sem tudott felfogni, ami olyan bizalmatlanná és kiábrándulttá tette őt az egész médiából, az egész világból.
- Tudom - válaszolta óvatosan, mire Orion felcsattant.
- Akkor azt is tudnod kéne, miért utállak téged az utolsó porcikádig. Egy percig sem tudlak téged sajnálni. Csak szánalmasnak tartalak, amiért azt hiszed, te vagy itt az áldozat.
Jimin érezte, ahogy könnyek gyűlnek a szemébe. Ő is magát hibáztatta mindazért, ami a gyakornoki éveiket megkeserítette, de a többiek nem tudták a teljes igazságot.  A kedvenc hyungja volt Sunghyun, aki még csak színpadi nevet sem kaphatott soha.

***

A Nap már régen valahol a világ másik felén ragyogta be az eget, amikor Jimin a többiek alvó alakjával körülvéve éberen feküdt a matracán a fehér plafont bámulva. Egyértelmű volt, ez az éjszaka nem az alvásról fog szólni a számára, amilyen ébernek érezte magát. A gondolatai csak jöttek és jöttek, amíg a feje meg nem telt az idegen hangokkal és emlékekkel. Nem akart most gondolkozni, nem akart visszatérni a múltba, amit ő azóta a nap óta próbált elnyomni magában, de az emberi agy sajnos nem így működött. A maró bűntudat örökké a gyomrát rugdosta és a torkát kaparta, az élete minden percében, amióta csak tizenöt évesen először megtalálták őt.

Felült az ágyban, és óvatosan, hogy a többiek nehogy felébredjenek, előhalászta a gardrób egyik fiókjának aljából a kis számzáras lakattal védett dobozát, és azzal együtt lopódzott a fürdőszobába.
Miután a zárat gondosan elfordította, nehogy valaki rányisson, felgyújtotta a tükör feletti kislámpát, hogy csak az adjon némi meghitt fényt az őt körülvevő csempéknek.
Megfogta a dobozon lévő lakatot és elforgatta a megfelelő számokig a zárat. A tároló tetejét felnyitva szomorúan elmosolyodott a benne fekvő tárgyakat látva. Remegő kézzel nyúlt be a fotóért, ami ott rejtőzött. Az egyetlen közös képe Sunghyunnal.
- Hyung - simogatta meg az ujja hegyével az akkor annyi idős fiú képét, mint ő volt most, aztán a csapnak támasztotta a papírdarabot. 

Felnézett a tükörbe, amit mindig kerülni szokott a pillantásával, amit jobban gyűlölt, mint bármi mást, amikor a sápadt, egyenetlen színű arcbőrét látta, a malacnak való szemeivel, a seprűként szétálló száraz hajával.
Most azonban elszántsággal a tekintetében meredt a képmására, és benyúlt a dobozba az első kis tárgyért. A drapp üvegcséből kinyomott egy keveset a hasonló színű krémből, és szépen lassan, gyakorlott mozdulatokkal szétkente azt az arcán egy ecsettel. Utána a púderért nyúlt, és azt is eloszlatta a következő rétegként. Eddig nem sokban különbözött a rituáléja a mindennapi természetes sminkjétől, ami nélkül még iskolába sem szívesen ment, mégis megtette. 

A soron következő azonban egy szemceruza volt. Lepattintotta a kupakot, és egy nagy levegőt véve végighúzta a fekete sminket a szempillái tövénél, gondosan ügyelve a szép ív tartására, megismételve ezt a másik szemén is.
Egy pillanatra halvány mosolyt villantott a tükörre. Kezdett arra hasonlítani, akit nem utálkozva nézett az üvegben.
De az igazán fontos elemek még hiányoztak. Egy szempillafestékről tekerte le a kupakját, és húzta végig azt a pilláin, majd a kivilágosított szemöldöke festése következett. 

Ezután a dobozból a legnagyobb tárgy került elő, egy piros barett sapka. Jimin hátrasimította a homlokából a haját, és a fejébe nyomta a sapkát, az oldalt kilógó tincseit gondosan a füle mögé tűrve. A kedvenc kiegészítője következett, egy pár fülbevaló. Hófehér kis masnival, ami alatt három gyöngyszemmel lógott egy sorban. Őszintén belevigyorgott a tükörbe, amikor ez is rákerült, de egy utolsó dolog - a legfontosabb - még hátravolt.

Benedvesítette a száját egy kicsit, mielőtt a vörös rúzst végighúzta volna az ajkain. A kisujjával egyengette el a festéket, aztán alaposan megszemlélte az eredményt. Imádta. Ha pirosítója lett volna, valószínűleg még jobban tetszett volna magának a tükörbe pillantva, de így is a boldogság szikrái repkedtek a mellkasában, összekuszálva a korábban egyenletes szívverését.

Csinosnak érezte magát, amilyennek mindig lennie kellett volna. Puha, egyenletes bőrrel, hosszú pillákkal, vörös ajkakkal, hosszú fülbevalókkal.

Sosem felejtette az első alkalmat.
Mióta csak az eszét tudta, vonzották a lányos dolgok. A hosszú haj, a kerek vonások, a sminkek. Amikor a farsangi bálon látta a kislányokat tündérnek öltözve, csillogó ruhában varázspálcát szorongatva rohangálni, minden vágya volt neki is úgy kinézni. A saját cowboy jelmeze unalmas volt és színtelen. Később pörgős szoknyákról álmodozott, hajfonásokról, szobalány ruháról. Milyen érzés lehetett azokat viselni? 

Nem, Park Jimin nem akart lány lenni. Park Jimin csak... Csinosnak szerette érezni magát.
Újra felemelte a Sunghyunnal közös képét, amin mindketten ugyanebben a fürdőszobában pózoltak összedugott fejjel, frissen készült sminkkel az arcukra mázolva.
Aznap avatta be a hyung a fiatalabbat a titkába, ami később a közös szenvedélyükké vált. Jimin életében először úgy érezte, megértik. Nem ismert más fiúkat korábban, akik nem a lányok után csorgatták a nyálukat, hanem Taeyang kockás hasának képére vonultak el a kulcsra zárt szobájukban. Sunghyun mellett szabadnak érezte magát. Kitárult előtte egy új világ, amiben helyes fiúkról áradozhatott valakinek, amiben nem kellett Taeyeont hívnia a kedvenc idolának, hanem nyugodtan fanolhatta a Cypher együttes tagjait, különösen Agust  D-t.

Sunghyun megértett mindent, amíg Sunghyun el nem hagyta az ügynökséget, amíg...

Jimin visszatette a képet a doboz aljára, rápakolva az összes korábbi kozmetikumot. Egy utolsó pillantás a tükörbe, aztán durva mozdulatokkal lesikálta magáról a sminket a legutolsó foltig, amíg a csodás maszk alól elő nem került a jól ismert Park Jimin, akinek a vonásai messze álltak a jóképűtől, aki nem értette, hogy debütálhatott egyáltalán.

Lakatra zárta a kis dobozt, aztán visszasétált a szobájába, legalább néhány óra nyugodt pihenésben reménykedve, a titkát gondosan visszarejtve a helyére. A Sunghyunnal közös titkukat. Amit még Sunghyun legjobb barátja, Orion sem tudott.

Megjegyzések:

*Nincsen ajánlott zene, ez egy csendes rész... ^-^

Sajnálom, hogy kimaradt egy hét, de hé, most feltettem egy teljes fejezetet egyben :) És lassan kezd körvonalazódni is a bonyodalom, nem igaz? ;) 

Remélem tetszett a fejezet, szép hetet nektek, kitartást! ♥

A legjobb barátnőm a héten írt egy blogbejegyzést a srácokról "Miért olyan népszerű a BTS" címmel, amiben az én BTS fanná válásom történetét, gondolataimat is olvashatjátok. Működő linket keressetek a hozzászólások között ^^

~ Ally D