Ajánlott zene: Tiger JK - Respect (link lent!)

Ki mondta, hogy az iskolatej ivásra való? Junghwa egyenruhájára is ráférne egy kevés. Aki nem jön, az gyáva féreg és a hátsókukába való a feje.
Jungkook felsóhajtott az üzenetet olvasva, aztán a padján heverő bontatlan iskolatejre tévedt a tekintete. Pedig nem is volt nála uzsonna, a pénztárcáját meg a kiadónál hagyta. Valahogy azonban, még így sem akart a kukában landolni. Óvatosan a szóban forgó fiú felé irányította a tekintetét, aki mit sem sejtve olvasta a tankönyvét még a szünetben is, az ótvarnak titulált szemüvegében. Egy pillanatig rajta is felejtette a tekintetét. Junghwa szorgalmasan jegyzetelt a tanulókártyáira, miközben a szájával némán formálta az olvasmány sorait. Az idol mérges grimaszra húzta a száját. Hát igen, mások ennyivel is jobbak voltak nála, de mire fel? Ha ez a fiú nem tanult volna még a kis negyedórás szünetükben is, talán Jungkooknak is lett volna esélye arra, hogy ne megint alulról találja magát dobogós helyen a következő vizsgarangsoron.
Visszafordult a mobiljához, ahol máris több, erősen cenzúrázásra váró megerősítés érkezett a korábbi üzenetre.

Talán a tejtől fehéredik egy kicsit majd a bőre, úgy néz ki, mint egy őslakos.

A megszólalása egyből három nevető fejet is ért Kang Donhyunnál. Tényleg nagyon utálta magát emiatt, de valahol meg is érdemelte az a másik fiú, hogy így bántak vele. Elvégre, az emberek nem szállnak csak rá úgy a másikra, annak oka is volt. És Junghwa már első pillantásra is olyan embernek tűnt, akit valamiért meg szerettél volna ütni. Persze, Jungkook magától nem tett volna ilyet, de ha arra gondolt, hogy ez a fiú állandóan a legjobb teszteket írta, miközben semmi más dolga nem volt az életben, csak tanulni, őt azonban senki nem becsülte meg, miközben dolgozott is, kicsit szúrta a szemét.

Kang Donghyun hátrafordult hozzá, és felmutatta neki a hüvelykujját, mire Jungkook féloldalasan elmosolyodott.

Junghwa az iskola és a mellette álló épület közti vékony sikátorban ült egy indokolatlanul az udvaron felejtett széken, amit már a rozsda evett, amióta csak Jungkook az iskola tanulója lett.
Junghwa mögött az egyik nagydarab végzős állt, aki nem lehetett már messze a debütálástól a tökéletesre plasztikázott arcából és zöldre festett hajából ítélve. Lapát kezeit a fiatalabb fiú vállán nyugtatta, aki remegett félelmében.
Az idol szánakozva nézte egy ideig a szerencsétlen kiközösítettet, aztán körülnézett Donhyung után kutatva, aki éppen abban a pillanatban lépett be a sikátorba.
- Látom, mindenki itt van - vigyorodott el elégedett a fiú. - Akkor ma senki nem kerül a kukába. Vagyis hát, talán valaki mégis.
Itt Donhhyun a foglyukra sandított, miközben a kezében tartott tejes doboz babrálásába fogott.
- Sajnos, ha leöntünk valamit, akkor annak a kukában a helye. A megszáradt tejnek undorító szaga van - húzta el a száját, aztán meglendítette a dobozt. A fehér folyadék csattanva érkezett Junghwa arcába, aki prüszkölve próbált megszabadulni az orrába jutott cseppektől.

Jungkook hitetlenkedve nézett körül, miközben nyelt egyet. Tényleg ezt csinálták egy másik személlyel? De közben... Ez csak tej volt, semmi komoly. Nem verték őt meg, nem volt veszélyben a másik, valahogy mégsem tűnt helyesnek a dolog. Időközben előkerült egy telefon is, ami rögzíthette az ominózus jelenetet. A többiek is mozgásba lendültek, és Junghwa ruhájának minden apró foltját beborították az iskolatejjel, amiért a szüleik havonta fizettek.
- Hé, Jungkook, csinálj már te is valamit! - kiáltott oda neki az egyik osztálytársa. Hogy is hívták? A másik mindig annyira érdektelen volt a számára, hogy sosem vette a fáradtságot a fiú nevének megtanulására. Ilyenkor persze mégis hozzászólt.
Jungkooknak pedig döntenie kellett.
Ha most elsétált volna, akkor a kukában köthetett ki, ha pedig maradt, meg kellett aláznia valakit, akihez igazából semmi köze nem volt. De ha őszinte akart lenni, már döntött is, amikor kisétált ide az udvar hátuljába, és bár szerette volna tagadni, ő sem volt jobb az itt álló többi osztálytársánál. Donghyun pedig akkor sem hagyta volna békén a közösség kipécézett lúzerét, hogyha ő nem csatlakozik a dologhoz. Akkor már igazán mindegy volt, hogy egy emberrel több vagy kevesebb bántja őt, nem? És megspórolt magának egy csomó fejfájást. Elvégre, ki volt ő, hogy minden lúzerrel, stréberrel vagy különccel szolidaritást vállaljon? Helyette inkább csak örült, hogy nem ő az egyik ilyen az osztályban. A szerencséjét pedig mégsem adhatta olyan könnyen az ember.

Úgyhogy Jungkook bizonytalan léptekkel ugyan, de kihúzott háttal lépett közelebb az eláztatott fiúhoz, aztán lassan a másik feje felé emelte a  saját dobozát, és lassan végigcsurgatta Junghwa fején az italt. A fekete haján vízesésként szánkáztak végig a fehér cseppek, aztán a vállához érve, a másik tarkója mentén becsúsztak a ruhája alá is, amitől a fiú összehúzta a vállait, mint amikor az ember ruhájába kerül a hideg dara hógolyózás közben.  Nem is olyan volt, mintha ő csinálná. Mintha csak kívülről látta volna magát, ahogy kegyetlen módon egy másik embert megaláz, pedig valahol mélyen ő is tudta, milyen kegyetlen ez.

Junghwa volt az egyetlen aznap, aki a kukában kötött ki, Jungkook mégis úgy érezte, ő volt az igazi szemét, nem a másik pár tejfolt miatt.

***

- Itthon vagyok - nyitott be a lakásba Taehyung, de a hangja még a saját számára is inkább tűnt sóhajtásnak, mint köszönésnek.
- Hali - nézett fel a jegyzetéből Seokjin, aki Jungkookkal együtt az ebédlőasztalnál tanult.
A fiú ledobta magát az egyik szabad székre, és megpróbált úgy tenni, mint aki nem is létezik.
- Neked se volt jó napod, úgy látom - morogta a legidősebb. - Jungkookie itt egész nap olyan fejet vág, mint akinek szorulása van.
A fiatalabb undorodva nézett fel a jegyzetéből, Taehyung azonban fáradtan elnevette magát.
- Történt egy kis baleset kémián - bújt ki a dzsekijéből, hogy a másik kettő láthassa a jobb alkarját borító kötést. Vicces volt látni, milyen komikusan nagyra tudott nyílni a szemük ilyen helyzetekben.

- De... Mi és hogy? - fújtatott az egyetemista. - Fáj is? Egyáltalán mi ez? Vágás? Égés?
- Valami nem túl erős sav. Béna voltam, és nekisétáltam a kémcsővel a kezemben az asztalnak, ez meg valahogy rajtam kötött ki - darálta a jól kigondolt szöveget, habár nem igazán tudta elképzelni, hogyan is öntheti le a saját karját az ember.
- De jól vagy?
- Persze. Különben nem itt lennék. Bár majdnem elájultam, amikor elkezdett csípni. Jimin letámogatott a sulidokihoz, aki bekente valamivel, meg le is mosta, aztán jött a kötés, de fogalmam sincs, mi van vele, mert nem voltam túl jól. Aztán kaptam tőle egy nyalókát is, és nem kellett ma tesiznem, ami igazából egész jól jött ki, mert úgyis tanulnom kell a felmérőre. És egy teljes hétig tornafelmentésem van - vigyorodott el a fiú.

Próbált úgy tenni, mint aki még örül is a dolognak, hogy a másik kettő egy kicsit kevésbé aggódjon. Persze, hazudott, mert mostanában már hobbiként halmozta egymásra a hegyet, aminek a tetején egyetlen mondat állt: "Jól vagyok". Alatta azonban a hazugságok tartották össze ezt az egyetlen kifejezést, amit teljes szívéből gyűlölt. Mert bárki a hogyléte felől érdeklődött, a válasza mindig ennek a mondatnak valamilyen  variációja volt. "Minden rendben." "Persze, jól érzem magam." Mégis ezek voltak a legkönnyebb szavak is, amik kicsúsztak a száján. Hiszen, ki lett volna kíváncsi az ő kis nyomorult életére, amiben folytonos csalódás és elhagyatottság érzése uralkodott már olyan régóta? Valahogy úgy érezte, a vele történt rossz dolgok egyben jellemzik is őt, és aki panaszkodott az életéről, az talán valahol meg is érdemelte, hogy olyan legyen az élete, amilyen. Vagy csak azt remélte, hogyha sokat mondogatja, hogy minden rendben vele, akkor az majd egy idő múlva önbeteljesítő jóslatként fog működni? Ő sem értette, mi gátolta meg abban, hogy igazat mondjon másoknak, de számára Jungkook csalódott tekintete jelentette volna a legnagyobb szomorúságot. Ezért inkább hazudott. A sérülés már ott volt, az nem számított, hogyan keletkezett a seb.

- Gyere a fürdőszobába - mondta Seokjin, mire Taehyung sóhajtva engedelmeskedett, de még indulás előtt nyomott egy gyors puszit a legfiatalabb fejére.
- Baleset? Hülyéskedsz velem? - csukta be az ajtót az idősebb.
- Tényleg így volt, Hyung - próbálkozott, de talán Jin volt az egyetlen ember, aki igazán átlátott a füllentésein, csak legtöbbször nem kérdezett rájuk. - Na jó, nem. Nekem jött valaki. De nem vészes, hidd el.
A másik úgy tűnt, mérlegeli a választási lehetőségeit.
- A neveiket kérem.
- Mi?
- Mondd el, kik azok. Beszélni akarok az iskoláddal. Ez így nem mehet tovább, a tanároknak tudniuk kell erről. 

Taehyungnak röhöghetnékje támadt, de csak elmosolyodott.
- Hyung. Az egész suli csinálja. És a tanárok szeme láttára - mondta, aztán kilépett a fürdőszobából, otthagyva Seokjint a szavai súlyával, habár alig tölthettek egyetlen percet odabent.

A fiú Jungkookhoz sétált inkább.
- Na és neked mi bajod van? - borzolta meg a haját.
- Csak úgy - motyogta a fiatalabb az asztalon könyökölve.
- Hogyhogy nem otthon vagy? Rossz jegyet kaptál?
Jungkook megrázta a fejét. A fiú mindig egy rejtély maradt Taehyung számára, habár rajongásig szerette őt az első pillanattól fogva, amikor meglátta a másik bizonytalan testtartását és apró szokásait, amik olyan szimpatikusak voltak a számára.
- Nem kell beszélnünk róla, ha nem akarsz - mosolygott a másikra. - De ha attól jobb kedved lesz, van egy új játék, amit már ki akartam próbálni egy ideje. Multiplayer, de Jin hyung olyan béna benne, hogy nem jutottunk tovább a második pályánál.
- Hallok ám - morogta az idősebb, ahogy csatlakozott hozzájuk. Hát igen, a lakásuk éppen akkora volt, hogy egyáltalán ne lehessen magánéletük. Egy kis konyha és egy hálószoba volt az egész, meg a folyosószerű helyiség, ami egyszerre volt a nappali, az előszoba és a tároló is.

- Még meg kell írnom ezt a házit - utasította vissza az ajánlatot a fiatalabb.
- Segítsek?
Jungkook hezitált.
- Nem igazán értem ezt a képletrendezés dolgot. És nem tudom, mit csinálok rosszul.
- Na jó, mutasd csak - húzta el a fiú elől Taehyung a füzetet, aztán elmosolyodott a képleteket nézve. Bárcsak most is ilyen könnyű dolgokat vettek volna a gimiben!
A fiú hosszas magyarázatba fogott az egyenlőségjel két oldaláról, amit Jungkook összehúzott szemöldökkel hallgatott. Seokjin időközben elkészült a vacsorával, ami csak egy gyors, néhány perces alkotás volt, mivel neki is sokat kellett tanulnia, de nem bírta elviselni a gondolatot, hogy a másik kettő instant ramyunon éljen.

- Köszönöm, Hyung.
- Jobb kedved lett egy kicsit? - kérdezte Taehyung a fiú hajába túrva az ujjait.
- Egy kicsit.
- Az jó. Nem szeretem, hogyha szomorú vagy. Még túl fiatal vagy ahhoz, hogy ilyeneken aggódj.
- Nézzünk meg egy részt valamelyik sorozatból, aztán feküdjünk le, srácok. Holnap az énektanárnál kezdünk. Jungkook, rakd ki a koszos ruháid, holnap kimosom őket, mert már lassan mindenhol ott vannak.
- Azok alig használtak - húzta fel az orrát a legkisebb.
- Kifordítva még simán jók lehetnek - kacsintott Taehyung is az idősebb felé, csak mert tudta, ezzel mennyire fel lehet idegesíteni a másikat.
Seokjin megállt a mozdulat közepén.
- Ha még huszonévesen megőszülök, az mind a ti hibátok lesz. És ennek örömére elmegyek fürdeni - sétált el mellőlük a hyung. - Addig válasszatok sorozatot.

- Hyung? -kérdezte Jungkook bizonytalanul, amikor meghallották a zuhany csobogó hangját.
- Hm?
- A felső gimi jobb lesz, mint az alsó, ugye?
- Milyen értelemben? - nézett fel a fiú a Netflix kínálatából.
- Csak úgy... Minden. Ott már nem ilyen gyerekesek az emberek, ugye?

Taehyung csodálkozva nézett a fiú reménykedő fekete íriszeibe. Egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy igazat mondjon. Az iskolarendszer szörnyű volt, első osztálytól az utolsóig. Az egyetemre nem is gondolt, semmit nem akart elvégezni, ami nem volt kötelező. Igazából az egész emberiséget utálta, mindenki hazudott és áskálódott, amit egyszerűen undorítónak talált. De Jungkooknak a legjobbat akarta. Hogy ennek a félénk kisfiúnak ne kelljen megtudnia, milyen a kiközösítés, a bántalmazás, hogy milyen fájdalmas lehetett mások egyetlen mondata is akár. Legszívesebben a hátizsákja egyik apró fakkjába tette volna a fiút egy zacskó rágcsálnivalóval, és soha többé nem engedte volna ki a való világba, nehogy megsérüljön. De ha már nem tehetett így, legalább megpróbálta kímélni őt, amennyire csak tudta. Ki tudja, mennyi rossz dolog várt még rájuk idolként, legalább addig hadd éljen a fiú egy viszonylag gondtalan gyerekkort, ha már a szülei egyébként is állandóan gyötörték őt.
- Jobb egy kicsit. Nem olyan szörnyű, mint az amerikai tinifilmekben, nem kell aggódnod - húzta kényszeredett mosolyra a szája sarkát. Nem akart a szétfirkált padjára, a kémián leöntött karjára gondolni vagy a napi tizenöt apróságra, amivel megkeserítették az életét. - Nincs olyan klikkesedés, mindenki a tanulással törődik, nem a másikkal.
- Akkor jó - derült fel a másik arca. - Már alig várom.

Megjegyzések:

* Ajánlott zene:

https://youtu.be/uTvDTZc4Agw

* Jungkook milyen más minden nézőpontból, mi? :D Talán pont miatta fog eldurvulni a helyzet? :).

 Aprócska fejezet, de legalább valami, ha már senki nem megy suliba holnap. :) Ti is nézzétek végig a Netflix kínálatát, tanulgassatok azért, és ha már ilyen szerencsétlen a mostani helyzet, használjátok ki, hogy lehettek egész nap pizsamában, és vigyázzatok magatokra. ♥
Írok, ahogy tudok ^^ És persze most is köszönök minden olvasást, csillagot, kommentet, ha van kérdésetek, mondanivalótok, ne tartsátok magatokban, lehet hozzászólni, a privát fiókom is nyitva és Instagrammra (allyd970324) spoilereket is szoktam kitenni ;)

~ Ally D