Ajánlott zene:  happy songs for lonely people (link lent!)

Yoongi elgondolkodva pillantott Jimin irányába szinte másodpercenként, ahogy az esőtől fénylő város utcáin suhantak végig. Próbálta minden figyelmét a vezetésre összpontosítani, de a másik hallgatása erőteljesebb volt a ki nem mondott szavaknál. Őszintén szólva, a rapper kezdett belefáradni a fojtogató némaságba, mégsem szólalt meg azonban, mert ez a hallgatás erős volt, mint egy sziklafal, és a torkán kijövő hangok talán meg sem tudták volna törni azt. Utálta Jimin üveges szemeit, amelyek mindig olyannak tűntek, mint a fátyolként aláhulló esőcseppek zuhataga, amiben éppen haladtak. Utálta, hogy a bőre alatt folyton ott motoszkált valamilyen furcsa bizsergés, ami mintha húzta volna a másik felé. Yoongi le tudta volna élni az életét örökké Park Jimint ölelve, de a valóságban még a pillantását is elkapta volna, hogyha a fiú felé néz. Sóhajtani szeretett volna, hogy legalább a frusztrációját kiadja valahogy, azonban még ehhez sem talált magában elég lélekjelenlétet. 

A rapper behúzta a kéziféket, és hátradőlt az ülésen. Kereste a szavakat, de azok csak nem találtak el hozzá, ahogy a motor zúgása is abbamaradt, és az esőcseppek kopogása maradt egyetlen hangforrásnak körülöttük. A tehetetlenség érzése marta a belsejét. Itt ült mellette egy rakás depressziós szerencsétlenségként ez a csodálatos fiú, akit nem csak angyali kinézettel áldott meg a sors, de még tehetséges énekes és talán annál is nagyszerűbb táncos volt, és ő mégsem tudta hogy megmutatni neki, milyen is valójában. Rá akart markolni Jimin keskeny vállaira, hogy megrázza azokat, hátha úgy majd megérti, milyen csodálatos, szép és tehetséges volt, de mindezt nem tehette. A fiú egy szót sem szólt, de a rapper szinte hallotta a gondolatait, ismerte az elködösült tekintetet a saját tapasztalataiból is, érezte az óvatos légvételeket a másik irányából. Több időt töltött mostanában Park Jiminnel, mint a saját bandájával, és valahogy akaratlanul is belefolyt az életébe. Mégsem tudta megmenteni. Itt ült mellette egy karnyújtásnyira a másik, és mégis úgy tűnt, a gondolataikat világok távolsága választja szét. Hiábavaló volt minden próbálkozása, a közös étkezések, a fiú bőrének átkutatása újabb vágások után, a sok bátorítás, a rapper mégis mindig azon kapta Jimint, hogy undorodva fintorog a tükörképére vagy teljesen beleveszik a saját káros gondolataiba. Az örökös piszkálódások pedig csak rátettek egy lapáttal az egész helyzetre. A fiú nem is az ő gondja volt, miért érezte most mégis azt, hogy a világ súlya szakadt a vállára? Sajnos be kellett ismernie azt az egyetlen gondolatot, amit úgy szeretett volna elnyomni magában: terhére volt a fiú. Pedig már önmagának is beismerte, hogy tetszett neki.

Egy gyors mozdulattal a mobiljáért nyúlt, és mint egy őrült kezdte nyomkodni azt egy hirtelen jött dalszöveget vázolva fel, még mielőtt az elillant volna az elméjéből. Aztán észbe kapott a helyzet morbid abszurditását megérezve. Tényleg más és a saját nyomorát használta fel arra, hogy utána a toplistára kerüljön? Valahogy most az egyszer nem tűnt helyesnek a döntése. Egy dalszöveget meg tudott volna írni, de Jiminhez egy szót sem szólt az egész úton, mert nem tudott mit mondani neki. Utálta a helyzetet, egy kicsit Jimint is, amiért a gyermeki mosolyával belelopta magát a szívébe és az élete részévé vált, megtörve ezzel az ő békés sztoicizmusát, amelyben évek óta élt. Eddig nem számított senki és semmi, csak gyalogolt előre a pályáján, ivott, szívott, dugott, ünnepeltette magát a rajongóival és áttaposott bárkin és mindenkin, aki az útjába került. Ez a helyzet azonban merőben új volt és nem tudott vele mit kezdeni. Sosem tanulta meg, hogyan lehet nem csak egy túlértékelt rappernek, idolnak lenni, hanem felnőttnek... Vagy annál is inkább, embernek lenni. Csalódottan tette el a telefont.

- Menjünk be - nyitotta ki a kocsi ajtaját, hogy végre ne fojtogassa őt a kis térbe zárt feszültség. 

Jimin némán követte őt a lakásba, meg sem kérdőjelezve, miért oda mennek. Az eső mindkettejüket eláztatta, mire beértek a táncos lassú csoszogásával az eresz alá. Szerencsére csak egy rosszabb zúzódás volt az orvos szerint, amit két-három hétig pihentetni kellett volna, de Yoongi ismerte Jimint annyira, hogy úgysem tudná rávenni ennek a betartására.

- Csak ülj le a kanapéra - dobta le a kulcsát a rapper a konyhapultra, és máris a fürdőszoba felé vette az irányt. Gyorsan a fejére dobott egy törülközőt, és néhány másodperc alatt ezerfelé ágazó nedves frizurát varázsolt magának, aztán egy másik darabot megragadva, a hajszárítójával együtt visszatért a nappaliba.
Jimin hajára tette a törölközőt, aztán a szárítót a fiú mellé helyezve, óvatosan törölgetni kezdte a nedves tincseket.
- M-meg tudom én is csinálni - fordult hátra az idol ijedt bociszemekkel, de a rapper csak folytatta, amit elkezdett. Legszívesebben a fiatalabb szőke tincseibe fúrta volna az orrát, aztán puszit nyomott volna a fejbőrre, amit eddig még soha nem látott a másik sűrű hajától. Hogy lehetett valakinek még a feje búbja is ilyen szép?
- Mindenhol zúzódásaid vannak. Hagyd egy kicsit, hadd segítsek.

Bedugta a konnektorba a szárítót, és a meleg levegővel borzolta a másik haját. A sorozatokban, amit úgy szeretett, nem egyszer látott hasonló jelenetet a főszereplők között. Minél jobban próbálta magától elhessegetni a gondolatot, annál jobban az arcába szökött a vér. Hiszen Jimin még csak tizennyolc volt, egy gyerek, még a középiskolát sem járta ki. Valahogy a szemében mégis más volt, mint más uniformisban járó gyerekek. Nem úgy túrt a hajába, hogy az gyorsabban száradjon, mint ahogy azt egy gyerekkel tenné. Nem, Jimin valaki olyan volt, aki miatt egy kicsit felment a pulzusszáma, akinek a vastag ajkai túl hívogatóak voltak ahhoz, hogy ne akarja őket óvatosan a fogai közt érezni. Szinte meg sem tudta már számolni, hány emberrel feküdt le a szakmából, és azt sem tartotta számon, hány szeretője volt éppen, maga sem tudta, miért akart egy újat már megint. Hiszen Jimint még kedvelte is, és olyannal még soha nem kezdett ki korábban, akit kedvelt is... Mint embert. 

- Kész is - tette el a gépet a fiú. - Dőlj le, polcoljuk fel a lábad, tegyünk rá jeget, amíg a duzzanat nem megy lejjebb. Mit szeretnél enni majd?
Jimin összehúzott szemmel nézett az irányába, mire a rapper kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte végül.
- Mire gondolsz? Meg van zúzódva a bokád, és...
- Miért vagy ilyen rendes velem? Mindenki más utál vagy legalábbis csak annyira kedves velem, amennyire nagyon muszáj. Akkor te miért próbálsz... Nem is tudom. Megmenteni?

Yoongi a száját harapdálva nézte a másikat. Mi volt erre a helyes válasz? Hogy kedvelte őt? Hogy le akart vele feküdni? Hogy csak valahogy így történt, még maga sem tudja, hogyan vagy miért? Hogy nem mehetett el csak úgy valaki mellett, aki ilyen tehetséges volt, és mégis ennyien bántották?
Végül az igazság mellett döntött, legalábbis részben.
A másik mellé sétált, és ő is leült a kanapéra.

- Amikor gyakornok voltam, a szüleim úgy döntöttek, nem támogatnak, ha ezt a szakmát választom, mert túl bizonytalan. Na meg, nem is volt miből. Én pedig ott találtam magam valahogy tizenhárom vagy tizennégy évesen anyagi segítség nélkül, egyetlen biciklivel, ami az enyém volt. Legálisan még nem is dolgozhattam volna, de már kifutófiú voltam. Iskolába kellett járnom, mint minden más velem egykorúnak, de ahelyett, hogy otthon írtam volna a házimat, két kiszállítás között próbáltam a kinti lámpa fényében az étterem hátsó bejáratánál. A kiadó nem tudta, mit kezdjen velem vagy Namjoonnal, mert nem tudtunk énekelni vagy táncolni, és sokszor úgy éreztem, a szüleimnek van igaza, csak haza kellene mennem. Esténként a falnak fordulva sírtam az ágyamban, mert úgy éreztem, semmihez nem vagyok elég jó, és minden porcikám fájt, amikor még idolnak akartak kényszeríteni, aztán órákon át kiszállítanom kellett. És mindennap csak ismétlődött egymás után, semmi fejlődés, semmi kilátás, csak a halvány remény, hogy egyszer majd debütálunk és aztán minden rendben lesz. Azt elfelejtették mondani, hogy csak utána lesznek majd az igazi megpróbáltatások, hogy utána is állandóan fáradt és magányos leszek, és hogy ennyien akarnak majd kihasználni, és a földbe tiporni és aláásni a nevem. Azt hiszem, néhány éve már megbarátkoztam ezzel a dologgal, de amíg még tinédzser voltam, és próbáltam megtalálni magam és tisztába jönni azzal, mit is szeretnék az élettől, azt hiszem, nagyon jó lett volna, hogyha van ott valaki. Persze, mindig jóban voltam Hobival és Joonnal, de sokszor nem volt elég, hiszen ők is pont olyan bizonytalanok voltak, mint én, és így csak magunk tudtunk olyan dolgokat megtapasztalni, amiket elkerülhettünk volna, hogyha mondjuk a szüleink nevelnek minket. Nem tudtuk, mit szabad mondani és kinek, ki kellett tapasztalnunk, milyen a seggnyalás, aztán azt, milyen az, amikor a mi seggünket nyalják, csak hogy szépen fogalmazzak. Hogy nem szabad senkiben bízni, mert mindenki kihasznál, és a vége az lesz, hogy a címlapon kötsz ki, elhalasztják az új albumod, megfontolják a kirúgásod... Elveszik a dalaid, és azok többé nem állnak a tulajdonodban, pedig minden sor és dallam a saját kezed munkája. Kitiltanak a zenei műsorokból, többé nem vesz be egyetlen ügynökség sem, mert itt senki nem akar senkivel rosszban lenni nyíltan, csak csendben áskálódnak. Túl sok embert láttam már lecsúszni olyan okokból, ami Amerikában egy címlapot sem érne, ha pedig nem veled következik ez be, akkor örökké retteghetsz, hogy mégis mikor lesz rajtad a sor. Amikor elég pénzem lett, vettem egy lakást és egy kocsit, aztán elkezdtem félretenni, mert utána, ki tudja, meddig lesz még egyáltalán bevételem. Talán veszek később egy éttermet, hogy hozzon egy kis profitot, mert még az is biztosabbnak tűnik, mint a saját állásom.

Jimin némán hallgatta őt.

- Kicsit elkanyarodtam, de a lényeg, hogy azt hiszem, egy kicsit magamat látom benned, amikor fiatal voltam. És jó lenne, ha neked nem kéne mindezen egyedül keresztül menned. Nekem legalább ott voltak a srácok, de neked a saját bandád a legszemetebb. Hova mennél, ha nem jöhetnél hozzám?
Az idol megbántott arckifejezéssel állt fel.
- Mielőtt megismertelek, mindig megoldottam valahogy - felelte ridegen. - Nem kell rendesnek lenned velem, csak mert sajnálsz.
- Nem, én nem úgy értettem...
- Tudom, hogy jót akarsz, de ha már mindenki utál, akkor legalább sajnálni ne sajnáljanak - tárta szét a karját lemondóan a fiú. - Láttál mindent: a vágásokat, a szemétkedéseket, én is sajnálnám magam, de az, hogy éppen te vagy az, aki ilyennek lát, sérti a büszkeségem. Sajnálom. Nem kellett volna ennyire belefolynunk egymás életébe. 

Jimin a bejárathoz sétált, és óvatosan a cipőjébe bújtatta a sérült lábát.
- Már vége a klipforgatásnak, szóval nincs okunk többet találkozni. Köszönök mindent, Hyung. De megoldom egyedül is a dolgaim.

Mielőtt még a rapper egyáltalán felfoghatta volna, mi is történik, az ajtó már be is csapódott Jimin után. Egy pillanatig csak némán állt. Hogy kötöttek ki egyáltalán itt a néhány perccel ezelőtti békesség után? Viszont most elengedhette volna a másikat, és visszatérhetett volna a megszokott kis kényelmes életébe, mintha mi sem történt volna... De kit akart átverni? Hiszen még akkor is Jimin járt a fejében, amikor napok óta nem találkoztak, amikor dolgozott, amikor aludni ment, amikor éppen más szájában kutatott a nyelvével.

Azzal Yoongi szinte kiszakította a bejárati ajtót a helyéről, és a fiú után rohant. Egy pillanatra megállt. A lépcső és a lift két külön irányban volt, de aztán gyorsan mérlegelte a helyzetet. Jimin meg volt sérülve, biztosan semmi kedve nem volt a lépcsőt használni. A rapper nem sűrűn futott, de most egy másodpercet sem gondolkozott azon, hogy rohanva közelítse meg a lift beugróját. És igaza is volt, Jimin valóban ott volt, már a kis dobozban állva könnyes szemekkel.
- Jimin - suttogta a rapper, de ekkor a lift ajtaja megmozdult, úgyhogy megint csak futásnak eredt, és még épphogy be tudta dugni a kezét az apró résen, hogy az ajtó újból kinyíljon.
Beugrott a másik mellé, aztán benyomta a gombot, ami kettejükre zárta az ajtót.

Jimin nagyra nyílt szemekkel bámult rá, miközben a felvonó megindult lefelé. Nem volt sok ideje. A futástól kimelegedve, lihegve próbálta megfogalmazni, amit szeretett volna, de valahogy nem találta a megfelelő szavakat.
- Miért jöttél utánam? - kérdezte a fiú.
- Mert... Mert nem ez az egyetlen oka, hogy segíteni szeretnék neked.
- Hanem?
Yoongi megint csak hezitált, és a lift kegyetlenül megállt. Egy másodpercig mindketten csak nézték a másikat, de a rapper csak nem mozdult. Tényleg itt lett volna vége? Jimin csalódottan elhúzta a száját, és közelebb lépett az ajtóhoz, mire a rapper megragadta a karját, és rácsapott újra az ajtó gombjára, hogy az bezáródjon előttük. Mielőtt még meggondolhatta volna magát, az idolhoz lépett, és óvatosan az ajkaira helyezte a saját száját, amivel még saját magát is meglepte.

Nem volt ez semmi több, mint a sok másik csók, amit eddig adott valakinek, és csak egy pillanatig tartott az egész, már hátra is húzódott, mert félt a másik reakciójától, de már ettől is a fülében hallotta a saját szívdobogását, és szédelegve állt az idegességét próbálva leplezni. Tényleg megcsókolta volna Park Jimint?
Az idol továbbra is hatalmasra nyílt szemekkel bámult rá, mint egy újszülött borjú.
- Kedvellek - nyögte ki Yoongi nagy nehezen az egyetlen dolgot, amit ebben a helyzetben lehetett. - Nem akarom, hogy elmenj.
Ez sem olyan mondat volt, ami először hagyta el a száját, most mégis idegennek tűnt a nyelvén a szó. Mert ez az érzés olyan más volt, mint a korábbiak, hogy nem tűnt helyesnek használni.

- Én is - suttogta végül a másik. - Én is kedvellek.
Yoongi nem tudta elfojtani a feltörni készülő vigyorát, és talán nem kellett volna, de újra a másikhoz lépett. Ezúttal már bátrabban hajolt felé, és az egyik kezét Jimin nyakára helyezte. A fiú pulzusa őrült módon kalapált a bőre alatt. Legalább nem ő volt az egyetlen ideges kettejük közül. Vissza kellett fognia magát, hogy ne mélyítse el rögtön a csókot, de aztán csak rávette magát néhány másodperccel később, hogy elszakadjon a másiktól, a kezét azonban még így sem vette le róla.
- Visszajössz velem? - kérdezte félve, de Jimin csak az alsó ajkába harapott, és bólintott egyet.

Yoongi ezúttal az emelet gombjáért nyúlt, aztán nem bírta tovább, és szorosan átölelte a másikat. Jimin olyan... Puha volt és kényelmes a maga alacsony csontos módján, ezt a kettősséget talán még sosem érezte egyik szeretőjénél sem. Már most azon járt az agya, milyen lehet a másikkal összebújva aludni, de elhessegette magától a gondolatot. Sosem engedte nekik, hogy vele aludjanak, legalábbis nem egymás karjaiban. 

- De most tényleg tedd fel a lábadat arra a párnára. És nem rendeltünk enni sem. Mit szeretnél nézni? - hadarta rögtön, ahogy beértek a lakásba.
- Ehetünk kínait? - kérdezte a fiú óvatosan. Mintha a másiknak lehetett volna ellenvetése, amikor a "nem vagyok éhes, Hyung" Park Jimin életében először megéhezett valamire.
- Persze. Csak a lábadra szeretnél jeget?
Jimin hezitált.
- Kaphatok kettőt?
Yoongi megállt a mozdulat közepén.
- Hol fáj még?
- Van egy kék folt a bordáim alatt, ami eléggé pulzál - vallotta be a fiú.
A rapper sóhajtott egyet.
- Hozok neked gyógyszert is rá.

Így folytatták az estét, mintha mi sem történt volna. Kínait ettek A legnagyobb showmant nézve, még ha Yoongi minden dalnál mordult is egyet. Aztán a Running manre váltottak, és a rapper arról mesélt, milyen élmény volt, amikor neki kellett a műsorban részt vennie. Jimin kifulladásig kérdezgette őt emberekről, akiket a másik ismerhetett. Olyan volt, mint egy normális este. Nem az a fajta, amiből nekik sokszor jutott. Yoongi kivételesen egy egyszerű fiatalnak érezte magát, aki olyasmivel töltheti az idejét, amiből később nem lesz díjnyertes sláger.
Nem akart már aznap újabb miniszívrohamot okozni egyiküknek sem, úgyhogy csak átkarolta a másikat, és hagyta, hogy az a mellkasának dőlve nézze a tévét. Amikor Jimin elaludt, óvatosan kicsusszant alóla, és egy párnára irányította a másik fejét. Előhúzott egy takarót a kisasztal fiókjából, és a fiúra terítette azt, de előbb még levette a lábáról a szétolvadt borogatást, amiről teljesen megfeledkeztek. A tévé helyett egy kislámpát kapcsolt be az asztalon, hogy ne legyen teljes sötétség a szobában, aztán egy pillanatig csak állt, hogy nézze a másikat. A fiú haja kócosan omlott a homlokára, a szempillái lustán mozgó árnyékokat vetettek a bőrére a félhomályban, ahogy a szemhéja alatt ide-oda cikázó szemgolyója elárulta, hogy Jimin éppen álmodik. Az arca a párnának nyomódva formálódott még gömbölyűbbé, miközben halkan szuszogott a kissé elnyílt ajkai között. Yoongi elképzelni sem tudta, hogy hívhatja ezt az embert bárki csúnyának, vagy egyáltalán bármi másnak, mint megejtően szép. Inkább tűnt most ötévesnek, mint tizennyolcnak, pedig az is olyan fiatal volt...

A rapper óvatosan a másikhoz hajolt, és megsimogatta a haját, aztán adott egy óvatos puszit az arcára. Nem tudta, mit hoz majd a jövő, vagy hogy hogyan lesznek képesek Jiminnel kezelni ezt az egész helyzetet, de most egyelőre annak is örült, hogy nem engedte ezt a csodát végleg kisétálni az ajtaján. Már csak meg is kellett tartania őt, és valahol érezte is, hogy ez lesz a nehezebb feladat. Azonban egyszerre csak egy nap gondjaival akart törődni, és a mait már megoldotta, úgyhogy ő is elmehetett végre aludni.

Megjegyzések:

Ajánlott zene:

https://youtu.be/rnFl9dAMVkI

Tudom, kicsit soká tartott, de hét szemináriumom van, és sajnos készülni kell rájuk (meg a két munkahelyem :'D), de azért haladtam egy kicsit. Azt hiszem, még nem meséltem a munkámról részletesebben, legalábbis nem itt. Fél éve dolgozom egy marketingcégnél, akiknek írok (ők meg fizetnek érte :D), miközben ugye magyart tanulok az egyetemen is. Nehéz, de nagyon szeretem, hogy az egész életemet ilyen szinten kitölti az irodalom, az írás. Azt hiszem, az az egészségtudományi karra járó elkeseredett Tescos kasszás "kislány", aki elkezdte annak idején a No more dreams írását, nem gondolta volna, hogy részben a ti sok pozitív megerősítéseteknek köszönhetően egyszer majd a bölcsészetre vált, ahol olyat tanul, amit szeret és élvez, ösztöndíjakat kap és felveszik egy céghez, mint szövegíró. Ez számomra csodálatos érzés, és köszönöm azoknak, akik még mindig itt vannak velem, és várják az új részeket, nagyon hálás vagyok érte ♥

És elcsattant egy csók, omg. És még csak a 17. fejezet van :O Nálam ez már rekord lehetne.

Legyen szép hetetek! És Boldog Nőnapot, ez az én ajándékom! :)
Boldog Szülinapot, Kriszti! ♥

~ Ally D