Ajánlott zene: Lee Moon Se - Sunset glow (link lent!)

Yoongi immár sokadszor törölte a nadrágja szárába az izzadó tenyereit.
Körülötte mindenki magasabb és idősebb volt nála, aki a hatalmas teremben a meghallgatásra készült. Órák óta állt már sorban remegő gyomorral a tűző napon az utcán, míg végül eljutott a váróterembe, ahol már mindenki a fellépéséhez készült elő. Neki csak a padlón jutott hely már, ahol a térdeit felhúzva próbált minél láthatatlanabbnak tűnni. Ahogy elnézte a körülötte gyakorlókat, egyre inkább biztos volt a bukásában. Az énekesek bravúroztak, a táncosok már most egy idol banda tagjainak néztek ki. Ő csak egy producer szeretett volna lenni, de a világ hirtelen olyan nagynak, ő pedig olyan aprónak tűnt, hogy legszívesebben meg sem állt volna Daeuguig, ha nem rángatta volna el a bátyját is magával a fővárosba. Pontosabban, a bátyja kísérte őt a hosszú úton, ahová a szülei még nem engedték el őt a tizenharmadik és a tizennegyedik születésnapja között egyedül.

- Négyszázötvenkettes, ötvenhármas, ötvennégyes és ötvenötös számú résztvevők fáradjanak be a meghallgatásra.
Yoongi kapkodó szívvel és gyomorgörccsel állt fel a padlóról, amikor meghallotta a sorszámát.

A terem meglepően egyszerűen volt berendezve, nem az a kidíszített és felszereléssel teli helyiség volt, amit ő egy ilyen nagy, fővárosi ügynökség meghallgatásától várt volna.
A zsűri egy összetolt asztalokból álló pultnál ült, rajtuk kívül pedig csak egy szintetizátoron és egy hangfalon akadt meg Yoongi pillantása, ami lámpalázasan ugrált az ügynökség emberei és a cipője orra között.

- Négyszázötvenkettes számú meghallgatott, kérlek lépj előre és mutatkozz be - szólalt meg rideg nyugalommal az egyetlen női zsűri.
A mellette álló végzős gimnazistának tűnő fiú mélyen meghajolt a válogatók előtt, mielőtt kinyitotta volna a száját. Az uniformisa azt súgta, előkelő iskolába járt, Yoongi azonban mégis csak a másik ujjaira tudott koncentrálni, amik a nadrágjába kapaszkodva is remegtek az idegességtől, akár csak ő maga.
- Kim Jihyungnak hívnak, tizenkilenc éves vagyok.
- Rendben, halljuk az éneklésed.
Yoongi remélte, hogy legalább egy apró bemutatkozószöveget várnak tőlük, hogy addig is oldódjon a feszültség bennük, de a felnőttek nem rájuk voltak kíváncsiak, csak a tudásukra.

A fiú jól énekelt, bár Yoongi érezte a gyakorlatlanságot a hangképzésében. Amióta csak az eszét tudta a zenének élt, így fiatalkora ellenére is konyított valamelyest ahhoz. Órákat töltött az interneten egy-két komolyabban a zenével foglalkozó blogot vagy vlogot átrágva, és annál is több időt a saját szintetizátora billentyűin pöntyögve.
Yoongi irigykedve nézte a másik fiú tánctudását. Egyedül az a tudat nyugtatta, hogy ő producer szeretett volna lenni, nem pedig idol. Esélye sem lett volna ilyen tehetséges emberek mellett.

A zsűri mégis elégedetlennek tűnt, amikor a gimnazista lihegve befejezte a táncát.
- Egész jól énekelsz, de úgy gondolom, a hangterjedelmed és a ritmusérzéked nem elég jó ahhoz, hogy énekes legyél. A tánctudásod nagyrészt az alapokból állt, sokszor nem illett a zenéhez. Összességében úgy gondolom, hogy jól meg tudnád tanulni a dalok éneklését és a koreográfiát, de nem látok benned elég potenciált ahhoz, hogy idolként lépj színpadra egy nap. Nem érzem azt a bizonyos pluszt, és a külsődet sem találjuk közönség elé valónak.

Yoongi megrökönyödve, szinte tátott szájjal hallgatta a zsűri tagjait. Alig három perce léptek be ebbe a terembe, mégis arról beszéltek a felnőttek, hogy valakiből hiányzott a plusz? Hiszen még azt sem kérdezték meg a fiútól, hogy mi a hobbija, vagy mi volt az erőssége.

Kim Jihyung egy elkeseredett bólintással vette tudomásul a hozzá intézett szavakat, aztán a lehetőséget megköszönve, távozott a teremből. A fiatalabb megrökönyödve nézett utána. Tényleg nem vette fel a harcot a másik, csak úgy kisétált? Hiszen az egész igazságtalan volt, az ügynökségeknek nem kellett volna a tehetségeket csak azért elküldenie, mert valakinek az arcberendezése nem ért fel Hyunbinéhoz.

- A következő - jött a rideg utasítás az asztal felől, ő pedig gyorsan vigyázzállásba kapta magát.
- Min Yoongi a nevem és tizenhárom éves vagyok.
A férfi lenézett az előtte fekvő mappára.
- A jelentkezésedhez azt írtad, producer szeretnél lenni. Tisztában vagy vele, hogy a producer gyakornokoknak is a többi gyakornokkal együtt kell minden órán és programban részt venniük? Az ügynökségünk nem képez ki külön csak producereket.
- Tudom - bólintott a fiú.
- Akkor kezdheted az énekléssel.

Yoongi hápogott egy sort, mire a vizsgáztató érdeklődve emelte fel a szemöldökét az irányába.
- Mi a gond?
- Én... Nem tudok énekelni.
- Akkor mégis mit keresel itt?
Yoongi lehajtotta a fejét a rideg kérdésre. Ó, ha csak egy kicsit idősebb lett volna, hogy megmondta volna ennek az embernek a magáét!
- Vagy megpróbálsz előadni egy dalt vagy ne húzd a többi várakozó idejét - morogta a férfi.

A fiú egy pillanatig hezitált. Megalázva érezte magát, és el is bizonytalanodott. Nem tudott énekelni, nem is gyakorolt soha, még a zuhany alatt sem. A rappelés volt az élete. De nem adhatta fel, még ha az egyetlen dal ami az eszébe jutott, egy Lee Moon Se szám is volt.
Nem jutott tovább azonban az első két sornál, ahogy a vizsgáztató bíráló tekintetébe nézve préselte ki magából a hamiskás hangokat. Újból lehajtotta a fejét. Csak ki akart innen jutni, hogy a kint szurkoló hyungjának a vállába fúrja az arcát és mérgében egész nap sírjon vagy legalábbis a falba üsse az öklét, amíg az vérezni nem kezdett.

- Azt hiszem az világos, hogy ilyen attitűddel és képességekkel nem vehetünk fel téged az ügynökséghez - mondta ki a végzetét a vizsgáztató olyan nyugodtsággal, hogy a kistini már tudta: lemondtak róla.
Védekezni akart és megkérdőjelezni a döntést, hiszen miért volt akkora probléma, ha valaki nem tudott énekelni, mikor egyébként is az írással akart foglalkozni? Mégsem volt mersze megszólalni, hiszen ő csak egy gyerek volt, a másik pedig felnőtt, és a felnőttek mindig mindent jobban tudtak - legalábbis szerintük -, és a gyerekeket csak kinevették, még ha igazuk is volt.

Pedig tudta, hogy tehetséges. Mégis megszégyenülve távozott a teremből.

- Pofára megy az egész - mondta a bátyja maga előtt egy üres üdítős dobozt rugdosva. - Nem is adtak neked esélyt, ennél azért többet vártam volna egy Big Hittől.
- Még csak meg sem hallgatták az alapot, amit hoztam és három hónapig dolgoztam rajta. Ez olyan igazságtalan - szipogta a fiú a könnyeit törölgetve.
Úgy érezte, még soha nem alázták meg ennyire, erre még az utca közepén is sírva közlekedett. Mégsem tudta abbahagyni.

- Na jó, elég ebből. Fel a fejjel. Van még elég ügynökség a városban.
Yoongi bólintott. Már nem is volt olyan biztos benne, hogy vállalni akarta a további meghallgatásokat, ha azok ilyen megaláztatásokkal jártak.

- Veszek neked csokit - váltott témát a bátyja. - Ha jön a busz, kiabálj és futok ki, nem késhetjük le.
A tini nekidőlt a bolt falának, és unottan nézte az utcán hömpölygő tömeget, ami ezen az eldugott helyen nagyrészt autósokból állt. Szöul túl nagy és túl zajos volt neki, aki a csendet és a békességet szerette. Meg a videójátékokat.
Itt azonban mindenki elfoglaltnak tűnt. A tekintete megállapodott egy férfin, aki a telefontját szorosan a füléhez nyomva beszélt, szinte kiabált valakivel. Hát tessék, ilyenek voltak az emberek a nagyvárosban, maguk elé nézve, de semmit sem látva törték maguk előtt az utat, mintha... Yoongi nagyra nyílt szemekkel figyelte, ahogy az öltönyös körül sem nézve lépett a zebrára a piros jelzés ellenére. Kapkodva emelte a tekintetét az útra, és bár ő a terepjárót látva már tudta, mit fog következni, nem tehetett ellene semmit. Felkiáltott, de az autó így is a földre taszította a gyalogost. A kinyithatós telefon messzire repült a férfi kezéből, és félbetörve landolt az aszfalt közepén.

Yoongi mozdulni sem mert, ahogy nézte a testet, ami néhány másodpercig élettelen kupacként feküdt. Az autóból sietős léptekkel mentek oda az öltönyöshöz, aki azóta magához tért.
A fiú bátyja időközben visszatért a beígért édességgel a kezében, de a másik csak megilletődve bámult maga elé még mindig. Az elütött a kocsiba lett segítve, és a valamiért komikusnak tűnő vezető a járókelők között fürkészett szemtanuk után kutatva.
- Sajnálom, éppen a kirakatot néztem - csóválta a fejét a nő, akit kérdezett.
A tekintete végül Yoongin állapodott meg.
- Na és te? Te láttad, mi történt?
A fiú gyanútlanul bólintott, mire a férfi elkérte a telefonszámát. A tininek még nem volt saját mobilja, úgyhogy csak az otthoni telefon elérhetőségét tudta elmondani a gázolónak.
- Köszönöm - hálálkodott az, majd gyorsan elhajtott a sebesülttel az autójában, aki a karját fogva figyelte a jelenetet az ablakból.

***

Alig néhány napba telt, hogy a férfi keresse őket. Yoongi éppen a konyhaasztalon görnyedt a matekházija felett, amikor megcsörrent a falra akasztott telefon. Az anyja konyharuhába törölte a lisztes kezét, és vidáman nyúlt a kagyló után. Mindig a barátnőivel fecsegett rajta, most azonban Yoongi már valahogy a bőre alatti bizsergésből érezte, hogy az a férfi fogja keresni. Az anyja egyre sötétedő pillantásából pedig be is bizonyosodott, hogy igaza volt.

- Mégis mibe keveredtél, kisfiam? - tette le a telefont az anyja egy mérges pillantással.
Yoongi lemondóan felsóhajtott, és tovább rágta a ceruzája végét.

Egy gyorsétterem emeletén várta őt a férfi hamburgerrel és sültkrumplival megpakolt tálcát a fiú elé csúsztatva, amit Yoongi felettébb gyanúsnak talált, de azért csak leült a másikkal szemben. Nem sokszor volt pénzük gyorséttermekben enni, és ahogy az elegánsan felöltözött idegennel szemben elhelyezkedett a bátyjától örökölt sötétzöld pulóverében, arra jutott, ideje volt kihasználni az alkalmat.
Néhány percig csak némán ettek. A tini nem gondolta túl a dolgot, csak el kellett mondania a rendőröknek, amit aznap látott és már mehetett is, nem értette, mire ez a felhajtás.
- Az én nevem Bang Shihyuk - szólalt meg végül a gázoló. - Te pedig Yoongi vagy, ugye?
A fiú bólintott egyet, ahogy az elé helyezett névjegykártyát szemmagasságba emelte, és szinte megakadt a torkán a falat, amikor elolvasta azt.
- Bang Shi Hyuk, vezérigazgató, Big Hit Entertainment - ejtette ki a szavakat.
- Így van - bólintott az. - Tudod, a férfi, aki a kocsim elé lépett, először nagyon kedves volt és egyetértett velem abban, hogy nem az én hibám a gázolás. Aztán sajnos meglátta a kórházi számlát és a névjegykártyám, most pedig azt szeretné, hogy ne csak az ellátását fizessem ki, de még meg is fenyegetett, hogyha nem fizetek neki sok pénzt, akkor elmondja pár újságírónak, mi történt. Persze, nem az igazat.

Yoongi hallgatott.
- Úgyhogy ezért lenne jó, hogyha te eljönnél velem a rendőrségre, és elmondanád a teljes igazságot.
A fiú maga elé emelte a kóláját, és a szívószállal szürcsölve kiitta az utolsó kortyot is a pohárból. Próbált magabiztosnak tűnni, de a fejében formálódó tervtől a szíve úgy verdesett a mellkasában, mint amikor tornaórán kilométereket futtatták őket. A szivárvány végén rejlő kincset találta meg szivárvány nélkül is.
- És ha én nem úgy emlékszem, ahogy maga? - kérdezte végül.
Bang Shihyuk megállt a mozdulat közepén.
- Ezt meg hogy érted?
Yoongi felvonta a szemöldökét.
- Te is pénzt akarsz tőlem? Legyen! Mennyi kell? Vagy inkább Disney Landbe mennél? Vagy valamilyen játékra pályázol?
Yoongi elégedetlenül rázta meg a fejét. Már megint kisgyereknek nézték. Pedig éppen ebben a pillanatban lépett ki abból az életszakaszából.

- Egy lehetőséget szeretnék. Producer akarok lenni majd egyszer.
Bang Shihyuk hátrahőkölt.
- Egy dolog pénzt kérni, egy másik pedig befurakodni az ügynökségembe, kölyök. Azzal is a jó híremet tehetem kockára, hogyha nem megfelelő személyeket alkalmazok.
Yoongi gyorsan megrázta a fejét, és az ölébe ejtette a tekintetét. Talán mégsem volt a legjobb ötlet ujjat húzni egy felnőttel.
- Nem szabad utat szeretnék, csak egy lehetőséget. Csak annyit kérek, hogy hallgassa meg a demómat. Itt van az mp3 lejátszómon. Ha nem elég jó, nem kell felvennie, elmegyek a rendőrségre és elmondom az igazat, nem fogok pénzt kérni vagy ilyesmi.
A férfi felhúzta a szemöldökét, és csak némán bólintott egyet felé. A fiú gyorsan előkotorta az ócska lejátszót -az egyetlen kincsét -, majd a férfi kezébe nyomta azt.

Ahogy Bang Shihyuk belehallgatott a dalokba, egyre derűsebbé vált az arca, már amennyire azt a tini meg tudta mondani az óvatos pillantásokból, amiket felé vetett. Az ölébe fektetett ujjaival játszva várta idegesen, hogy befejeződjön az újabb vizsgáztatása.
- Miért nem jöttél el a válogatóra? - adta vissza neki a férfi a kütyüt. - Tehetséges vagy.
- Elmentem, de kidobtak még mielőtt megmutathattam volna a dalaim vagy akár rappelhettem volna.
A férfi megrökönyödve nézett rá.
- Mégis miért?
- Nem tudok énekelni. És ez elég volt ahhoz, hogy megszégyenítve kidobjanak. És nem csak engem, másokat is.
A producer nem reagált a hallottakra, csupán sötét tekintettel meredt maga elé.

- Rendben. Először a rendőrség, aztán az ügynökség. Csak mindent a maga sorjában.

Jimin az asztallapra dőlve nevetett.
- Hát ez jó! Sosem gondoltam volna...
- Na igen - vakargatta zavartan a fejét a rapper. - Azóta se nagyon mondtam el senkinek. Tök megalázó, hogy így tudtam csak bejutni a Big Hithez.
- Nem is, szerintem aranyos - csúszott ki Jimin száján a mondat, mire a másik elmosolyodott. - IU-t is visszautasította a JYP, és ki is lett rúgva az az ember, aki ezt megtette.
- Ez történt az enyémmel is - felelte a rapper. - Nem én nem voltam odavaló, hanem ő. Mindenesetre, ez volt az első olyan eset, amikor elkezdtem megérteni a média világát.
- És mire jöttél rá? - hajolt előrébb Jimin kíváncsian.
A rapper felsóhajtott. Legszívesebben el se mondta volna a fiúnak.

- Arra, hogy ravaszsággal és stratégiai készséggel még mindig többre lehet jutni ebben az iparban, mint puszta tehetséggel. Úgyhogy, eszerint élek azóta is.

Megjegyzések:

Ajánlott zene:

https://youtu.be/bt5TZP9dUj4

Ha valakit érdekel, ezt a dalt akarta Yoongi énekelni a válogatón. (És imádom ezt az fmv-t)

Sajnálom az egy hét kimaradást, Mondocon volt, aztán a névnapom ünnepeltük és valahogy a dolog közepén nem maradt időm írni... De igyekszem továbbra is rendszeresen hozni a részeket. Oh, említettem már, hogy felvettek az egyetemre? Hivatalosan is magyar szakos leszek :) Remélem kicsit jobban megértem majd az írás lényegét az elkövetkező években.

Szóval, köszönök minden visszajelzést, remélem tetszett a rész; személy szerint nekem ez az egyik kedvenc elemem a sztoriból (a többit ti még nem ismeritek), és örülök, hogy végre elértem egy ilyenhez is. A következő fejezetig pedig szép hetet nektek, élvezzétek ki az augusztust is! ^-^

~ Ally D