Ajánlott zene: The 1975 - Nana (link lent!)

Jimin a torkában dobogó szívvel állt a Big Hit próbatermében. Amikor megérkezett a megbeszélt időpontra az ügynökséghez, a recepciós bevezette őt a helyiségbe, majd egy szimpla "máris érkezik" mondattal otthagyta őt egyedül. 

Az idol csillogó szemekkel nézett körül. Hogy mennyiszer látta ő ezt a helyet... Habár a rapper trió legtöbbször nem komoly koreográfiát táncolt, vagy csak J-Hope adott elő nehezebb táncokat; mint minden idol csapat, ők is táncgyakorló videókkal lepték meg időnként a rajongóikat, néha csak a mikrofonjukkal a kezükben tátogva. Nem mintha Jimin ezeket nem nézte volna ugyanolyan áhítattal, mint bármelyik másik videót, amiben a fiúk szerepeltek.

Itt állni - a kiadó nevével díszített fallal szemben - földöntúli érzésnek tűnt, egészen addig, amíg fejbe nem vágta őt a gondolat: ez bizony a valóság, nem pedig egy tökéletes álom. Neki itt teljesítenie, bizonyítania kell majd, de ki volt ő, hogy a Big Hitnek dolgozzon, még ha csak egy rövid ideig is? A gyomra rögtön remegni kezdett a gondolatra, hogy az ügynökség, aminek ő a meghallgatására még csak elmenni sem mert, most felkérte őt egy munkára. Az életnek néha furcsa humora volt; éppen akkor teljesítette egy álmát, amikor az életét próbálta romjaira bombázni.

Leginkább összezavarta a fullasztó sötétségben leélt mindennapjaiba bekerülő halvány fénysugár, ami bántotta az ember szemét, mégis örömmel vegyes kételkedéssel fogadta azt. Tényleg lehetséges lett volna, hogy valami jó is történik vele, miközben az élete eddig egyenes úton haladt lefelé a szakadékban? Vagy ez csak egy apró kitérő lesz majd, ami esetleg megismerteti őt a remény érzésével, csak hogy aztán még mélyebbre taszítsa őt?

Jimin ezen a ponton félt minden pozitív érzéstől, ami felpislákolt benne, mégsem tudta irányítani az érzelmeit, akármennyire is szeretett belesüllyedni a kellemes közönyösségbe, ami néha olyan jól elkapta őt, hogy hétfő után a csütörtökre emlékezett legközelebb.

- Te vagy Park Jimin, ugye? - szólalt meg valaki mögüle, mire az idol összerezzent. Annyira mélyen járt a gondolataiban, hogy fel sem tűnt neki a másik jelenléte. Amikor azonban óvatosan megfordult, nem mással találta szemben magát, mint Son Sungdeukkal, a Cypher koreográfusával és tánctanárával.
Legszívesebben a szája elé kapta volna a kezét, de aztán idol mivoltára gondolva csak a közelebb lépett a férfihoz, és bemutatkozott.

A hangja megremegett egy kicsit, ahogy kiejtette az első szavakat, a tenyerei izzadtan tapadtak a nadrágjához és eszébe jutott, milyen jó is, hogy a nemzetükben nem formalitás a kézfogás.
- Sokat hallottam már rólad - mosolygott a férfi, akinek korábban még nem is hallotta a hangját, de meglepően kellemes baritonnal szólalt meg.
Jimin elképzelni sem tudta, mégis mit hallhatott róla a tánctanár a sok kellemetlen pletykán kívül, de nem állt szándékában rákérdezni a dologra. 

- Remélem sikeresen tudunk majd együtt dolgozni - folytatta Sungdeuk. - Beszéltem egy képzett modern táncossal is a koreográfiával kapcsolatban, ő segít majd nekünk tökéletesíteni a produkciót, de számítok a te munkádra is. Yoongitól hallottam, milyen kreatív vagy.
Jimin vörösödő arccal hajtotta le a fejét. Tényleg ilyet mondott volna a példaképe róla? Komolyan úgy gondolta, a másik talán csak nem akarta megbántani őt, ezért mutatott lelkesedést az ötletei iránt.
- Persze. Nagyon fogok igyekezni - bólintott végül egy mosollyal az arcán, ami kevésbé tűnt művinek, mint legtöbbször. Még saját maga számára is. 

- Oké, akkor akár kezdhetjük is - csapta össze a tenyerét a férfi. - Kezdjük egy kis bemelegítéssel és nyújtással.
Jimin idegesen bólintott a férfi irányába.
A saját ügynökségében a tánc- és énekórák megkeserítették a mindennapjait. Folyamatos szidásban és megaláztatásban volt része, valahányszor elrontott egy lépést, vagy hamisra sikeredett egy-egy hang kiéneklése. Ezek a negatív visszajelzések azonban csak még inkább fokozták a szorongását, hogy egy idő után már észrevette: éppen emiatt tudott csak gyengébben teljesíteni. Ha pedig a csapattársai is jelen voltak, ami lássuk be, nagyrészt így volt, csak még kevésbé tudott kiteljesedni.

Nem feltételezte ugyan Sungdeukról, hogy ő is így bánik a tanítványaival; tudta, mennyire odafigyel a Big Hit a művészeire. A saját művészeire. De mi volt a helyzet vele?
Sungdeuk azonban már a bemelegítéshez is kellemesen gyors ütemű popszámot indított el, még Jimint is megkérdezve, megfelel-e neki a dal.
Az idol nem volt hozzászokva ahhoz, hogy bárkit érdekeljen a véleménye, ezért csak megilletődve tudott válaszolni nagy hirtelen a tanárnak.
Kissé kellemetlenül érezte magát, amiért nagyon bátortalannak tűnhet, de az új helyzetek mindig előhozták a szégyenlős kisgyereket belőle, akármennyire is szidta magát gondolatban ezért. Gyerünk már, Park Jimin, idol vagy, nem óvodás!

A közel negyedórás bemelegítés kellően ellazította őt és felkészítette az izmait a munkára. Egyedül a tükörbe nem mert nézni eddig pillanatig, ami elég nehéz feladatnak bizonyul, ha az ember azzal szemben végez gyakorlatokat.

Miután végeztek, Sungdeuk leültette Jimint a padlóra, és ő maga is mellé telepedett, majd becsukták a szemüket és meghallgatták a dalt. Az idol fejében már most megannyi mozdulat kész volt a tánchoz, mintha csak arra teremtették volna. Persze még koránt sem volt biztos, hogy azokat az elemeket fogják használni, amiket ő tervezett, de Jimin mindig is így szeretett volna dolgozni. A kreativitás izgalma bizsergető érzéssel járta át a bőrét.
Ne bízd el magad - próbálta csitítani az elméjét, tudva, hogy minden ötletét visszautasíthatják. Elvégre, ő csak egy gyerek volt a hatalmas iparágban. Csak az nem állt felette a hierarchiában, aki a termet takarította. Bár, ha jobban belegondolt... Azt valószínűleg a gyakornokok csinálták.

- Akkor most szeretnék látni egy kis improvizálást - állt fel egy nyögés kíséretében a koreográfus. - Csak hogy legyen egy csapásvonalunk, amin el lehet indulni.
- I-improvizálás? - sápadt le Jimin már a gondolatra is. Ő ugyan nem tudott nem előre betanult táncot előadni.
- Igen. Szeretném élőben is látni, hogyan mozogsz.
Az idol ráharapott a saját szájára, és kisebb pánikkal a szemében nézett fel, de nem segített rajta a tükörből visszanéző ijedt - és mellesleg kövér - fiú látványa.
- Nem kell megijedni tőle, az sem gond, ha csak lötyögsz egy kicsit a zenére. Tudod, mit csinált Yoongi, amikor először megkértem őt ugyanerre?
Jimin a tanárra pillantott, aki látszólag Yoongi unott tekintetét próbálta utánozni, ahogy a zsebébe dugta a kezeit, és félig csukott szemmel bólogatni kezdett a zenére.

A látvány komikusan realisztikusnak hatott. Éppen ezt nézte ki a kedvenc rapperéből, úgyhogy nem tudta megakadályozni a torkából feltörni igyekvő kacagást.
- Namjoon meg előre készült, amilyen stréber, de sajnos a zenére egyáltalán nem passzolt a tánc, amit előadott. Ráadásul inkább tűnt menetelésnek az a valami, mint táncnak.
Jimin most már megállíthatatlanul nevetett.
- Oké, meggyőzött - ismerte be.
- Hívj nyugodtan Hyungnak, még a gyakornokok sem tisztelnek megfelelően. Pedig némelyikük... - Sungdeuk a homlokához emelte a kézfejét, mintha csak a halántékfájdalmát próbálta volna enyhíteni.
- Rendben - mosolyodott el Jimin.
- Szólj, ha készen állsz - lépett a laptophoz Sungdeuk.

Az idol gondolatban gyorsan végigpörgette az elképzelt mozdulatokat a dalhoz. Képes lesz vajon úgy előadni őket, ahogy eltervezte vagy csak botladozni fog a híres Son Sungdeuk előtt. Vett egy nagy levegőt, amikor véget ért a fejében a dal, aztán óvatosan a tükörbe nézett. Annyit már tudott a sok év táncolás után, hogyha egy táncos nem látta a mozdulatait, sosem lett volna képes tökéletesíteni őket.

Nyelt egyet saját magát látva, aztán bólintott.
A zene elindult, ő pedig néhány másodpercig csak lefagyva próbálta elkapni a ritmust a testével, aztán óvatosan mozogni kezdett. Bizonytalanul nyújtotta ki maga elé az egyik kezét és csúsztatta maga mögé a lábát, de valahogy nem passzolt tökéletesen az alapra a mozdulat. Össze kellett szednie magát. A tükör némán nevetett vissza rá a saját szerencsétlenkedését vetítve neki.
Nem baltázhatod el, ez az egyetlen esélyed a kitörésre, Park Jimin! Csak csináld, ahogy az iskolában. Most nem idol vagy, hanem modern táncos. Nem Baby G, hanem Park Jimin.

A gimnazista folytatta a táncot, ezúttal bátrabban. A bizonytalan mozdulatokat nem engedhette meg magának egy profi, márpedig ő az volt. Amikor pedig elkapta őt a mámoros érzés - ami mindig, valahányszor szabadjára engedhette a testét, hogy csak mozogjon kedve szerint a zenére - már nem is érdekelte igazán a férfi, aki őt figyelte. Néha elkapta Sungdeuk pillantását, ahogy az komoly szemmel, egyet-egyet bólintva figyelte őt.
Lihegve fejezte be az alig négyperces improvizálást. Amint a zene elhalt, az arca vörös színben kezdett égni. Hiszen csak végigbénázta az egészet. A férfi fejében szinte látta a megbánó gondolatot, amiért rábízták ezt a fontos szerepet a klipben. 

- Nagyon jó, néhány lépés kifejezetten tetszik, azok maradhatnak is a koreográfiában - csapta össze újra a két tenyerét az idősebb. - Már értem, miért akart Yoongi mindenképpen veled dolgozni együtt.
Jimin meglepődve nézett bele a másik szemébe, amihez eddig nem volt mersze. A férfi nem úgy tűnt, mint aki hazudik. Tényleg így gondolta volna?
- K-köszönöm - hebegte zavarában. Fogalma sem volt, mit lehetett ilyenkor reagálni. Nem volt hozzászokva a dicsérethez.
- Ugyan, nincs mit köszönnöd - mosolygott rá biztatóan a koreográfus. - Akkor azt hiszem, hozzá is láthatunk a munkához.

***

- Szerintem mára ennyi elég is lesz, gondolom az iskolából jöttél ide is - állította le Sungdeuk a zenét.
A férfi az egész próba alatt kérdezgette őt, hogy nem volt-e szüksége szünetre, akkor ment el inni, amikor csak szeretett volna. Az ilyen fajta szabadság furcsán érintette a fiút, hogy eleinte nem is mert szólni, amikor elfáradt, így a végén Sungdeuknak kellett a szünetet kitűznie, mert nem akarta túlhajszolni a középiskolást. Amikor nem dolgoztak, a másik akkor sem viharzott ki a teremből vagy nyomkodta a telefonját ignorálva őt, ahogy a saját tánctanáruk tette, helyette inkább vele beszélgetett. Megkérdezte, milyen zenei irányzatot kedvel, kik a kedvencei, hogyan képzeli el a jövőjét. Jimin sok kérdésre nem is tudta a választ, a legtöbbször nem gondolkozott a jövőjén, vagy a saját ízlésén, amit nem az ügynökség írt a profiljába; elvégre neki elég volt az interjúkon az onnan betanult válaszokat mondania. De hogy mit szeretett, mit gondolt ő? Olyan kevés megnyilvánulása volt a médián kívül, hogy őszintén, fogalma sem volt, létezett-e egyáltalán az ízlése.

- Nagyon jó voltál ma, örülök, hogy ilyen gyorsan haladunk a tánccal. Köszönöm a kemény munkádat!
Jimin mosolyogva bólintott.
- Én köszönöm a lehetőséget! - hajolt meg egy kicsit a férfi előtt.
Legszívesebben megölelte volna az idősebbet, aki az elmúlt néhány órában több pozitív megerősítést adott neki, mint a saját kiadója évek alatt. Folyamatosan dicsérte őt, elmondta, mit csinált jól, de még azt is kedvesen közölte vele, amin változtatnia kellett. Amikor harmadszor sem sikerült megtalálnia egy lépésnél az egyensúlyát, elkezdett aggódni ugyan, ahogy a koreográfus közelebb lépett hozzá, de az csak megfogta a vállát, hogy támogassa őt, amíg rá nem érzett a mozdulatra. A saját tanára általában ekkor ütött először.
A férfi még csak tanárként sem viselkedett. Mindenben segítette őt és megmondta, mit és hogyan csináljon, de összességében egy kedves nagybácsiként vezényelte végig a próbát.

Még sosem haladt ilyen gyorsan egyetlen tánc elkészítésével sem.

- Végeztettek? - nyitott be az ismerős hang tulaja a szobába.
Jimin elmosolyodott J-Hope láttán. Nem számított rá, hogy a Cypher bármelyik tagja a Big Hit épületében fog tartózkodni, de ó, hogy remélte titokban, hogy így lesz.
- Szia, Jimin.
A fiú visszaköszönt. Jung Hoseok még mindig emlékezett a nevére...
- Hogy ment az első próba? Jól bánt veled ez a vénember itt, ugye?
- Vénember a bácsikád - morogta a koreográfus, mire az idol felröhögött, Hoseok pedig elgondolkozva húzta el a száját.
- Nos, ő tényleg az - bólintott beleegyezően. - Szóval?
- Nagyon kedves volt - válaszolta a tinédzser.
- Jimin táncosnak született. Szerintem még nagy jövő áll előtte a szakmában - vette át a szót a férfi. - Már el is jutottunk egy egész szép százalékig a dalban.
- Szuper, lassan mi is kész leszünk a simításokkal, és akkor be tudok majd csatlakozni. 

A tini értetlenül nézett a rapperre.
- Csatlakozni?
- Igen, hyung nem mondta neked? Maradunk a te ötletednél, ami a klipet illeti. A fekete táncos itt áll előtted - mutatott magára a fiú a legnagyobb vigyorával, ami minden volt, csak sötét nem, amilyennek a fekete ruhás táncost képzelte az idol.
Jimin azonban jól ismerte már Hoseokot, pontosabban a fiú képességeit. Nem volt olyan hiphop előadás, ami igazi akadályt állított volna elé.
J-Hope-pal dolgozni azonban... Egyet jelentett egy újabb teljesült vággyal, aminek a megvalósulására sosem látott igazi esélyt.
- Én... Nem is tudom, mit mondjak. Hatalmas megtiszteltetés lenne veled együtt előadni bármit is.
- Minek a feltételes mód? Nemsokára kezdjük is a közös próbát - veregette meg a fiú a hátát. - És ha már itt tartunk, elrabolnám Jimint. Ti úgyis végeztetek.
- Vidd csak - szedelőzködött a férfi, az idol azonban kérdőn nézett fel.
- Yoongi hyung szeretné, ha meghallgatnád a dal legújabb verzióját.
- Ó, oké. - Jimin lenézett a teljesen átizzadt edzőruhájára. - Előtte mi lenne, ha...?
- Persze, menj csak.
Az idol összeszorított ajkakkal küldött egy kínos mosolyt a másik felé, aztán kihátrált a szobából.
Nem értette, hogy lehetett vele itt mindenki ilyen kedves.

Ahogy egyre beljebb haladtak a Big Hit épületében, Jimin úgy fedezett fel újabb és újabb ismerős helyeket. Furcsa volt nem csak részleteiben látni a helyet. Elhaladtak Namjoon stúdiója előtt, ahol polcokon álltak a figurák, mintha csak egy boltban, vagy sokkal inkább kiállításon lettek volna. Az idol ámuldozva lassított le egy kicsit, Hoseok pedig hagyta neki, hogy megnézegesse, amit szeretett volna.
Egy helyiségben ott lógtak a kiadó művészeinek albumai, nagyrészt a Cypher együttes zenéivel. A saját otthonában neki is megvoltak ezek, még ha nem is az összes album összes verziója, azért a szüleitől kikönyörgött és zsebpénzéből összekuporgatott összegből szinte mindig meg tudta venni a legújabb lemezt; már csak azért is, hogy támogassa a bandát.
Most, ahogy körülnézett az ügynökség épületében, tudta, hogy az ő pénzéből is épült a hely. Ennél szebbet pedig el sem tudott volna képzelni, mert a fiúk megérdemeltek minden luxust, amiben most részük volt.
Még véletlenül sem volt elvakult rajongó. Ő soha.

Aztán elérkeztek Yoongi ajtajához, aminek az aljában tényleg a középső ujját emelő macska feküdt, mellette pedig egy pár cipő jelezte a rapper tartózkodási helyét.
- Nem hiszem el, hogy tényleg használjátok a csengőt - ingatta a fejét a fiú, amikor Hoseok felemelte a kezét, és kellemes dallam töltötte be a teret.
- A kopogás nem hallatszódik be - vonta meg a vállát a fiú.

Az ajtó résnyire nyílt, aztán nem mozdult többé. Hoseok megforgatta a szemét, és belökte azt.
- Tudod Hyung, ha már felállsz, hogy kinyisd az ajtót, akkor akár be is engedhetnéd az illetőt, aki csengetett - mondta a fiúnak, aki éppen akkor huppant vissza a székébe.
- Ártana a hírnevemnek - vigyorgott Agust D, ahogy elfordult az üléssel.
- Persze, mert a bunkóság egy olyan erény, amit mindenképpen meg kell őriznie az embernek - bólintott a táncos.
Yoongi összehúzta a szemeit, amitől Jimin csak még jobban látta benne a kiscicát, mint általában.
- Kösz, hogy idekísérted Jimint, most el is mehetsz.
- Ha nem te lennél a kedvenc hyungom a bandában, most megsértődnék - morogta Hoseok, aztán mosolyogva intett egyet Jiminnek, és elindult kifelé, még egy utolsó fenyegető grimaszt küldve a barátja felé. 

- Nem te vagy az egyetlen hyungja a bandában...? - gondolkodott hangosan az idol.
- Dehogynem - felelte a fiú. - Hogy halad a tánc?
Jimin röviden elmesélte az aznap történteket a rappernek, aki érdeklődve hallgatta őt.

- Szuper, akkor időben vagyunk. Ilyenkor még mindig minden időben van, aztán eljön a kiadás előtti két-három hét, és csak azzal nem vagyunk beúszva, amivel nem is lehet. El sem tudom képzelni, mi lenne, ha ezekben a hetekben halogatnánk a dolgokat.
- Amolyan drámaszerű megjelenés, mikor a felvétellel a motoros futár száguld végig a városon a forgatási helyszíntől a tévéadóig.
- Már csak ezért sem színészkednék - ingatta a fejét a fiú. - Idegölőbb lehet, mint ez.

Néhány perc kötetlen beszélgetés után Yoongi megmutatta neki a dalt, amiben néhány kisebb változtatáson kívül nem hallott sok újat. Közben a tekintete a szobában vándorolt. Látta az ismerős figurákat, a Suga feliratú mezt Yoongi székére húzva, ami a kosaras múltjára utalt, a szintetizátort, a megannyi zenei felszerelést, amikhez ő nem értett, de szeretett volna. A legnagyobb álma mégis az lett volna, ha hallhatja a példaképét élőben zongorázni, de erre persze nem lett volna mersze megkérni a fiút, még ha itt is állt a lehetőség előtte.

- A háttérvokál még mindig hiányzik, mert Adora szabadságra ment, és nincs kedvem énekes után rohangálni, de a lényeg a lényeg: nagyrészt kész.
- Nagyon jól hangzik - vigyorgott őszintén a fiú. - Bár kicsit furcsa még a háttér nélkül. Azt milyennek képzelted el?
Yoongi gyorsan felvázolta a dolgot.
- Habár jó lenne, ha hallanánk az egészet egyben, mert így nem tudom elvégezni a végső simításokat. Úgy pedig nem tudok nyugodtan aludni, ha nem fejeztem be a munkám a napra.

Most, hogy a fiú említette, a szeme alatt tényleg irreálisan sötét karikák húzódtak, és az egész lényéből valahogy fáradt energia sugárzott kifelé, a görnyedt hátáról és időnkénti akaratlan sóhajtásokról nem is beszélve. Jimin semmit nem szeretett volna jobban, mint hogy a kedvenc sztárja kipihenje magát, de nagyon is jól ismerte az érzést. Ezen nem lehetett csak úgy segíteni.
- Ha gondolod... Én megpróbálhatom - csúszott ki a száján, mielőtt még meggondolhatta volna magát. Senki másért nem énekelt volna, de amikor Yoongi kipihentsége volt a tét, nem tudta nem feltenni az ajánlatot.
- Ezt hogy érted? - kérdezte a rapper. - Tudom, hogy énekes vagy, de női hangnak képzeltem el a hátteret. 

Jimin megköszörülte a torkát.
- Nos, látod, az a helyzet, hogy a hangom elég... Magas. Pontosabban az is tud lenni, ha akarom.
Yoongi felvonta a szemöldökét.
- Mutasd.
A fiú elvörösödve nézett le a papírlapra, amin a dal szövege állt.
- Akármilyen dalt, nem kell ennek lennie.
Az idol bólintott. Olyan régen énekelt már mások előtt néhány másodpercnél hosszabban, hogy szabályosan rettegni kezdett tőle egy ideje. Hogyan kellett helyesen vennie a levegőt, ha nem csak egy sort énekelt?
- Jaj. Na jó - hezitált, aztán belefogott a We don't talk anymore éneklésébe, csakhogy Charlie Puth része helyett Selena Gomez sorait adva elő.

Yoongi a levegőbe bámulva hallgatta őt.
- Sajnálom, hülye ötlet volt - mondta még az utolsó hangok levegővételével.
- Nem, nem, egyáltalán.  A hangod nagyon unikum, nekem tetszik. Mi lenne, ha te énekelnéd a hátteret?
- Mi? - nyílt nagyra Jimin szeme.
- Igen, így legalább köztünk maradna a dal százszázalékosan. Mindenki beletesz egy kicsit, és már ma fel tudnánk venni. Már ha van időd. 

A fiúnak másnap korán iskolába kellett mennie, de Yoongi szinte könyörgő tekintetének nem mondott volna nemet. Meg egyébként sem, nem volt hülye nem kihasználni ezt a lehetőséget. 

Úgyhogy, egy másik stúdióba átvonulva, a két fiú a fél éjszakát felvétellel és beszélgetéssel töltötte. Mikor visszatértek az eredeti helyükre, Yoongi kínait rendelt nekik, és nem engedte Jimint lelépni, amikor az menekülni akart az étel elől. A Genius lab padlóján ettek műanyag tányérból és eldobható pálcikát használva. Jimin vicces Cypher videókat mutatott a rappernek, aki félig nevetve, félig pedig az Enigma kreativitását dicsérve nézte ezeket. Ő is megmutatta a másiknak a bébi lajhárok hangját, csak mert mostanában biztos volt benne, hogy emberek nem halhattak meg e tudás nélkül.

- Mennem kéne - állt fel Jimin az üres tányérját a szemetesbe téve.
- Koromsötét van kint és esik is. Plusz, nem engedhetek egy tizenhét évest el az éjszaka közepén fuvar nélkül.
- Tizennyolc, ami azt illeti - javította ki őt a fiú.
- Akkor gratulálok.
- Köszönöm.
- Az állításom attól még nem vesztette érvényét. Aludj itt a kanapén, én úgyis egész éjjel fent leszek még két másik dal miatt.
- Neked is aludnod kéne, nem akarom elvenni a helyed.
- Nem veszed el a helyem, nem terveztem használni.
- De ha mégis elfáradsz az éjjel, nem lesz hova lefeküdnöd...
- Jimin. Amikor én felteszek egy ajánlatot, akkor azt komolyan gondolom - állt fel a rapper a helyéről, és az egyik polcról ágyneműt vett le, aztán a szófára dobta azt. 

- Hát... Akkor... Köszönöm - vakargatta meg a füle tövét a fiú.
- Szép álmokat - oltotta le a lámpát a rapper, amíg ő a takarót igazgatta, de a gépek képernyője éppen elég fényt adott.
Yoongi meggyújtotta a szintetizátor tetején álló Yankee gyertyát, aztán a fejhallgatóját a gépéhez illesztve, újra munkához látott.

Jimin a kényelmes párnára hajtotta a fejét.
Úgy gondolta, az izgatottságtól nem lesz majd képes aludni, de néhány percen belül elnehezültek a szemhéjai. 

A gyertya pislákoló lángját figyelve az jutott eszébe, az élet néha nem is volt olyan rossz.
Csak arra fájt rájönnie, hogy lehetett volna mindig ilyen.

Megjegyzések:

https://youtu.be/7wrxBlMNFmc

Minden rajongó álma, brühü :'(

Szép hetet nektek, köszönök minden visszajelzést! ♥ Most nem írok hosszabb beszédet, mert elég késő van már...

~ Ally D