Ajánlott zene: IU - Ending scene - Jungkook cover (link lent!)

Jimin ébresztője pontban ötkor szólalt meg. Szerencsére elég éber alvó volt ahhoz, hogy a leghalkabb neszezésre is felébredjen, így néhány másodpercen belül le tudta nyomni a pittyegést, mielőtt az még a többi tagot is felébreszthette volna. Csak egy fekete pulóvert a pizsamájára kapva indult el futni. A fülhallgatója zsinórját a legnagyobb türelemmel bogozta szét, mielőtt elindította volna a kedvenc rapper triója legújabb albumát, és kezdte volna el a napot. A kapucniját mindig mélyen az arcába húzta, nehogy valaki felismerje, de szinte felesleges volt az ilyesfajta elővigyázatosság az ő esetében. Habár a CCA népszerű volt, Jimin nem. A rajongók szinte háttértáncos számba vették őt, amit a fiú meg is értett, hiszen mindig hátul táncolt, néhány másodpercnél többet pedig nem is kapott a dalaikban. Néha még annyit sem; megesett, hogy be sem kellett mennie a stúdióba egy-egy szám felvételénél, mert ő nem énekelt benne. Rossz volt. Rossz volt, mert Jimin rengeteget gyakorolt, rengeteget tett érte, hogy a színpadon énekelhessen és táncolhasson, és mégsem azt kapta, amit várt, de mindig elnyomta magában ezt az érzést, mert ha hátulra állították, talán meg is érdemelte, hogy hátul legyen.

Egy óra futás után hazament zuhanyozni, majd fél hétkor magára húzta a SOPA jellegzetes fekete szegélyű sárga egyenruháját és sötét nyakkendőjét, amit csillagminta tett különlegessé. A mellkasán ott virított az iskola logója, ami felé a névtábláját szúrta. Ekkor történt meg a váltás. Láthatatlan kisegérből lett ilyenkor kihúzott hátú, határozottan lépkedő középiskolás. Ilyenkor el tudta rejteni szinte minden gyengeségét. Az utcán is, a buszmegállóban állva, majd a buszon kapaszkodva, folyamatosan érezte magán mások tekintetét. Továbbra sem tudták, ki ő, de az egyenruhát mindenki ismerte. Más középiskolába igyekvő diákok irigykedve bámultak a saját sötét, rejtegetnivaló uniformisuk mögül az ő rikító ruháját, Jimin pedig arra gondolt, az élet nem is volt olyan rossz, ha az ember az ország leghíresebb előadóművészi iskolájába járt, ahová szinte az összes híresség. És az összes jövőbeli híresség.

Az iskolát egyébként is szerette. Az illatát, a kinézetét, a sok művészlelket, a felszerelt stúdiókat és próbatermeket, még a tornatermet és a kedvenc helyét, a kémialabort is. Miután lepakolta a könyveit a szekrényébe, keresett egy üres stúdiót, és skálázni kezdett. A saját bandája számait énekelte ilyenkor gyakorlásképp, mintha ő lett volna az egyetlen tag, mintha kapott volna sorokat, mintha nem csak másodpercek jutottak volna neki. Aztán áttért más énekesek műveire. Taeyang, Dean, Taeyeon, Baekhyun. Háromnegyed nyolckor levágtatott a tanterembe, miután újra magához vette a könyveit.

- Jiminie! Hogy vagy? - kérdezte mosolyogva az egyik lány, aki szintén nemrég debütált egy aranyos lánybandában.
- Minden oké - húzta fel a szája sarkát a fiú is, és leült az említett mögé, a saját egyszemélyes padjába.
- Gratulálok az Inkigayo-s győzelmetekhez. Én nektek szurkoltam!
- Tényleg, Baby G, jók voltatok - tartotta fel a hüvelykujját az egyik fiú, aki hallotta a beszélgetést.
Baby G volt Jimin színpadi neve, amit őszintén utált, de ezt persze nem hangoztathatta.
- Köszönöm mindenkinek  - villantotta ki a fogsorát, ahogy egyre többen gratuláltak neki az osztályban.
Habár nem volt népszerű a rajongók, vagy bárki más körében, valahol mégis: az iskolájában. Itt teljesen máshogy működött a hierarchia. A komolyzenével foglalkozók szinte teljesen más körben mozogtak, mint a modern zenészek, nem vegyültek egymással. A modern előadók között a ranglétra alján álltak a tehetségtelen, miért-is-jársz-ide emberek, akiket senki nem értett, hogy kerültek egyáltalán be.. Nem volt szerződésük, vagy jó kilátásuk a jövőre nézve. Aztán következtek a szerződés nélküli tehetséges diákok, akik arrogánsan mászkáltak, mintha csak nem lennének képesek eldönteni, hogy a YG vagy az SM ajánlatát fogadják el inkább. Aztán a gyakornokok, akik debütálásra vártak és néha már dolgoztak is háttértáncosként vagy statisztaként. Nekik már szebb volt a jövőképük. Végül következtek az idolok. Az emberek, akik máris a többi diák álmait élték. Koncertek, interjúk, fellépések, dedikálások, rajongók, mindenféle apróság a saját nevükkel rányomva. A hierarchia legtetején álltak a híres idolok. Gfriend, Twice, Astro, NCT és egyéb bandák tagjai. A CCA is ide tartozott, és bár Jimin tényleg nem volt híres, a maga módján mégis ehhez a csoporthoz húzott leginkább. Az osztályában ő volt az egyetlen fiú idol, csak három másik lány élte már túl a debütálás nehézségeit rajta kívül, és minden népszerűtlensége ellenére, a többiek szupersztárnak látták őt.

 - Ebédelsz ma velünk? - fordult felé Kihun, az egyik gyakornok a Pledistől, akit mindig a barátai körében lehetett látni, és a haja már most a legtarkább színekre volt festve, pedig nem is debütált még a fiú.
- Gyakorolnom kell egy új koreográfiát, úgyhogy a táncterembe megyek - felelte bocsánatkérő hangnemben a kérdezett. Nem hazudott, hiszen tényleg így tervezte eltölteni a szünetét, mégis hazugságnak tűnt, mert Jimin azért nem tette be a lábát az ebédlőbe, mert ott volt a közellenség: az étel.
- Persze, megértem... Sunbae-nim - kacsintott egyet a fiú, Jimin pedig röhögve feltartotta a kezét, elvégre egyidősek voltak. 

A beszélgetésüket a tanár érkezése szakította félbe. Azonban, nem a matektanár volt az, ahogy ők várták, hanem az osztályfőnökük, egy utcai ruhát viselő fiút kísérve be az osztályterembe. A tanár kopogni kezdett az asztalán, mire mindenki a helyére ment.
- Gyerekek, néhány percnyi közérdekű információ következik - kezdte unott hangon a férfi. - A júniusi vizsgákra elindultak a plusz felkészítő órák, keressétek az illetékes tanárokat. Nayoungnak kiosztom a féléves motivációs lapokat, töltsétek ki, tudom, hogy mindenki utálja, de adja le, aztán átbeszéljük őket egyesével. Tegnap valaki összefirkált egy ablakot a kettes táncteremben, aki tudja,  ki volt, jöjjön el a tanáriba, vagy írjon egy e-mailt. És még valami: ő itt az új osztálytársatok, kérlek mutatkozz be.

A barna hajú, meglepően jóképű fiú egyik lábáról a másikra lépegetve bámulta a földet egész idő alatt. Amikor a tanár felszólította, bizonytalanul pillantott fel az előtte ülő, őt bámuló harminc egyenruhás emberre, végül egy bugyuta széles vigyor kíséretében integetni kezdett. 

- Sziasztok! A nevem Kim Tae Hyung, és Daeguból költöztem ide. Eddig részidős gyakornok voltam egy új kiadónál, de most felköltöztem Szöulba, mert debütálni készül a csapatom. Remélem, jól ki fogunk jönni egymással.

A fiúnak mély hangja volt, ami valahol mégis illett a kedves, kissé bohókás arckifejezéséhez. Erős tájszólással beszélt, ami kellemesen nosztalgikus érzéssel töltötte el Jimint, emlékeztetve őt a saját busani gyerekkorára.

- Melyik kiadó? - kérdezte az egyik lány a rózsaszín körmét babrálva, aki látszólag éppen a szemével vetkőztette az új jövevényt. Jimin grimaszolt egyet. Hát persze. Az osztály legnépszerűbb lánya egyértelműen egy magas, jóképű fiút akart magának, aki úgy nézett ki, mintha csak egy animéből lépett volna elő. Nem mintha tetszett volna neki a lány, de mint előadóművész, valahol mégis szerette volna, ha mások attraktívnak találják őt, de rá sosem nézett így a másik.Vagy bármelyik másik lány. Ki is akart volna valaki olyannal lenni, mint ő? Valakivel, aki alacsony, kövér és népszerűtlen volt egyszerre? Erre voltak az olyan fiúk, mint Kim Taehyung.

- ExZed - felelte félénken az új diák, mire a lány mosolya leesett, és látszólag egy pillanat alatt elmúlt minden érdeklődése a másik iránt. Jimin felvonta a szemöldökét. Eléggé képben volt a sztárvilággal, lévén benne élt, de erről az ügynökségről még egyáltalán nem hallott. Szóval ennyit ért az új fiú. Nem SM, nem JYP, nem YG, még csak nem is DG, ami Jimin kiadója volt, és időnként már a Nagy Hármas mellé sorolták. Habár a fiú mondta, hogy új kiadótól jött, azért nem várták volna, hogy ennyire újtól.
Az osztály fellélegzett. Az új diák nem volt igazán nagy vetélytárs senki számára. Nem kellett új primadonnára számítaniuk.

- Rendben, még később is megismerhetitek Taehyungot, telik az óra. Taehyung, te kérlek foglalj helyet... Lássuk... Jimin mögött - mutatott a tanárnő a fiú irányába. Jiminnek nem volt újdonság a hír, a terem egyetlen üres széke állt mögötte, ahonnan néhány hete kilépett egy lány az iskolából. A normális órákat együtt járták, de a lány balett-táncosnak készült, és a pletykák szerint anorexiában szenvedett. Nem mintha ez újdonságnak számított volna az iskolában, a maga módján mindenkinek megvoltak a gondjai és praktikái arra, hogyan maradjon formában. Csak akkor voltál vesztes, hogyha ez másoknak is feltűnt, akiknél számított. Tanároknál, szülőknél, orvosoknál. A diákok körében nyugodtan lehetett dicsekedni arról, hányadik napja hagyott ki az ember étkezéseket, hogy napi nyolc-tíz kávén élt rendes ételek helyett, hogy milyen pirulákat szedett, vagy hány órát töltött a konditeremben.

Jimin nem tartozott a dicsekedők közé. A szégyenkezők csoportját erősítette, akik a súlyukat tabuként kezelték, és akik próbáltak úgy tenni, mintha nem is lett volna testük. Mert úgy tűnt, mindenkinek jobban megy, mindenki erősebb volt nála, mindenki egyszerűbben veszített súlyt, mint ő, és ha a mérleg hónapról hónapra kevesebbet is mutatott, a tükörben sosem történt változás. A tükörben talán örökké az a tizennégy éves pufi arcú tinédzser fog maradni, aki a DG-hez olyan elszánt lelkesedéssel jelentkezett, mint aki azt hitte, képes lesz a hangjával és a mozgásával megváltani a világot, de valójában csak egy nem-túl-szép, átlagos tehetségű fiatal volt a többi közül, akiknek a gyakornoki periódusukat azzal kellett kezdeniük, hogy veszítenek tíz kilót, mielőtt még aláírhatták volna a rendes szerződésüket. Hiába a kiugró állcsontja és a mélyedés a kulcscsontjánál a jelenben, a felesleg, ami egyszer rajta volt, sosem tűnt el, nem ténylegesen.

- És ha már úgyis egymás mögött fogtok ülni az osztályelnökkel, akkor Jimin, kérlek vezesd körbe Taehyungot az iskolában, hogy ne tévedjen el, és kérlek igazítsd el őt az itteni rendben.
Jimin határozottan bólintott egyet.

Tessék, még egy feladat, amit elvégezhetett. Nem volt elég a gyakorlás, a fellépések, az iskola és az edzés, kapott egy újabb feladatot a nyakába. Az is csak a véletlenen múlott, hogy ő lett az osztályfelelős. Az ilyesmi persze jól mutat egy idol profiljában. Azt jelenti, megbízható az illető és komolyan veszi a dolgát. Természetesen mindenki jelentkezett a posztra az osztályban, aki már idol volt, valahogy mégis ő került kiválasztásra. Talán azért, mert a többiek lányok voltak, és inkább fiúkat szoktak ezzel a feladattal megbízni. Jimin pedig büszke volt az újabb sorra a profiljában, amit felhozhatott, mint elért cél és büszke volt a tényre is, hogy a többiek bizalmat szavaztak neki.
Amit nem szeretett, az a konkrét osztályelnökség volt. Felszólítani a többieket minden óra elején a meghajlásra, ellenőrizni, hogy tiszta-e a terem minden nap, felírni a hiányzókat, papírokat osztani szét és szedni össze, pénzeket gyűjteni be. Kis feladatok voltak ezek, de Jimin napja annyira tömött volt, hogy egyszerűen elfogyott a türelme, mikor már a sokadik feladatot varrták a tanárok a nyakába.
Körbemutatni az iskolát. Mintha nem tudta volna bárki más, ráérő diák végigvezetni a folyosón az új fiút. De Jimin nem akart engedetlen lenni, úgyhogy mindig úgy tett, mintha boldogan vállalná az újabb és újabb feladatot.

Az osztályfőnökük kiment, és felváltotta őt a matektanár. A fiú feszülten figyelve próbálta megérteni a másodfokú egyenlet részeit, de minél tovább beszélt a tanár, és minél több duruzsolás jött az osztály többi része felől, az ő agya egyre jobban kezdte visszautasítani az információ mindennemű befogadását. Helyette úgy érezte, hogy a feje mindjárt szétszakad, a szemei pedig kiesnek a helyéről. Érdekes játék volt ez, mikor gondolkozhatott, hogy a fejfájása az alvásmegvonástól, az ételmegvonástól, a dehidratáltságtól, az időjárás változásától volt-e éppen, vagy csak egyszerűen sztrájkolni kezdett a teste.

- Szia... A tanárnő azt mondta, te fogsz körbevezetni - hallotta maga fölül a bizonytalan, mély hangot a fiú. Mikor lett vége az órának? Csak egy percre takarta el a szemét a kezével, hogy a fény ne bántsa annyira a kidurranni készülő szemgolyóit, de... Jimin felnézett. A tanár már nem állt a táblánál, és az osztály fele is hiányzott. Pedig biztosan nem aludt el, még csak nem is volt álmos. Na jó, majd' elnyomta az álom, de mikor nem? Összezavarodva emelte a tekintetét a felé tornyosuló fiúra. Áh, Kim... Hogy is hívták? Az új diák, akinek körbe kellett mutatnia az iskolában.

- Bocsi, jövök - kezdte összeszedni a dolgait, és mindent a táskájába ömlesztett, hogy ne tartsa fel a fiút. Így is épp eléggé zavarba ejtő volt, hogy a másik valószínűleg azt hitte, aludt az órán. Talán így is volt. Egyik kezében a hátizsákjával felállt, és már lépett is volna előre, de a gyomra hirtelen a torkába ugrott, és a szeme előtt először csak táncolni kezdtek az ismerős fekete foltok, majd teljesen ellepték a látóterét. Jimin gyorsan megkapaszkodott a padjában, és erőteljesen beszívta a levegőt. Csak ne itt. Csak ne most. Ne akkor, mikor még a fél osztálya bent volt a teremben, és a tanárok karnyújtásnyira voltak tőlük...

Szerencsére a feketeség darabonként feloszlott, ő a pedig végre nyugodtan kiegyenesedhetett. Úgy tűnt, ezen a napon is szüksége lesz a táskája legaljára rejtett vészhelyzet-müzliszeletre. Ostobaság volt reggeli nélkül elindulnia, ezt ő is tudta, de az érzés, hogy a reggeli futás után nem volt éhes, mámorossá tette őt. Úgy érezte, mint aki győzött. Kivéve, hogy csak egy rosszabb helyzetbe keverte magát, egy újabb kudarcba. Minél előbb el kellett jutnia a férfimosdóba, hogy ott aztán az egyik fülkébe zárkózva feltölthesse a szervezetét egy kicsit, akármi volt is éppen a gond vele.

- Minden oké? El vagy sápadva... - méregette őt összehúzott szemekkel az új srác. Az ilyesmit bunkóság volt felhozni, de persze ezt ő még nem tudhatta.
- Persze - mosolyodott el halványan, és a táskáját a vállához csapva, határozottan kisétált a teremből, még mielőtt a többiek hallhatták volna a további beszélgetésüket.

A fiú kiskutyaként lépkedett a sarkában, és ide-oda kapkodta a fejét az egész túra alatt, mint egy kisgyerek a játékboltban. Jimin elképzelte, hogyan fog a Kim fiú viselkedni néhány hét múlva ugyanezek a dolgok láttán. Unalom. Undor. Viszolygás. Csak idő kérdése volt.
- A stúdiók és a tánctermek szabadon felhasználhatóak. A stúdiók előtt van egy papírlap, ha előre felírod az időpontot, mikor le akarod foglalni, és még nincs oda írva senki, akkor olyankor tiéd a hely. Ha valaki van bent, nem zavarhatod meg, egyébként érkezési sorrend van. A tánctermek "aki kapja, marja" stílusban működnek, de ott általában megkérdezheted a bent lévőt, hogy csatlakozhatsz-e. Nem számít bunkóságnak azt mondani, hogy egyedül akarsz gyakorolni, mindenki mást preferál. A klasszikus zenészek és táncosok termeit nekünk nem szabad használnunk, csak ha van külön óránk velük. Például, ha... Játszol valamilyen hangszeren?
- Szaxofonon - bólintott a fiú büszkén. Jimin nem tudta elképzelni őt egy szaxofonnal a kezében, de azért bátorítóan elmosolyodott. Az egyik táncstúdióba vezette a másikat, hogy megmutathassa neki a szertárban lévő felszereléseket.
- Mindenki ráírja az akasztók felett lévő cetlire a nevét, így nem keverjük össze a dolgokat. Mint az oviban. - Jimin a saját fogasára mutatott, ahová ő véste fel büszkén másfél évvel ezelőtt a három kis szótagot. Park. Ji. Min. Akkor még ő is lelkes volt.

- Te... Te vagy Baby G, ugye? Azóta meg akartam kérdezni, hogy megláttalak a teremben.
A fiú meglepődve pislogott a másik váratlan kérdése miatt. Valaki csak úgy, magától felismerte őt? Jó, persze ez nem volt lehetetlen gyakorlatilag, de... Jimin már annyira hozzászokott a közösségi oldalak általi népszerűtlenséghez, hogy ilyen dolgokra egyáltalán nem számított.
- Igen... - motyogta elvörösödve.
- Úristen, el sem hiszem, hogy egy osztályban lehetek veled! Imádom a bandátokat, még plüssfiguráim is vannak, amit így nagyon morbid bevallani pont annak az embernek, akiről mintázták a plüssöt... De, te jó ég, imádom a csapatotokat, annyira édes minden, amit csináltok, és ahogy egymással elvagytok! Én is olyan bandát szeretnék, mint a tiétek. Akik megmutatják a kamerák előtt is, hogy barátok. Én nagyon jóban vagyok a csapattársaimmal, olyanok, mintha a családom lennének, és...

Jimin azonban képtelen volt tovább figyelni. Nem csak a beszélgetés témája volt teljesen nonszensz (még hogy jóban van egymással a banda!), de a fekete foltok is újra színre léptek, és a fiú füle zúgni kezdett, ami elnyomta a másik hangját. Érezte, hogy egy pillanatra elveszti az egyensúlyát, de hamar vissza is nyerte azt, így csak a táskája csúszott le a válláról, és landolt egy halk, tompa puffanással a táncterem padlóján. Jiminnek ezen a ponton nehezére esett levegőt vennie, a fejében lévő lüktetés, a szeme előtt úszkáló foltok és a fülzúgás teljesen lekötötték a figyelmét; a fiú már jól ismerte ezt a pillanatot. A pánikot, ami az ájulás előtt elöntötte az egész testét, de már nem tudta hogy kivédeni a dolgot, csak annak adott hálát, hogy ezúttal senki sem volt a közelben.
A kusza tudatállapotában még annyi jutott eszébe, hogy fel kéne vennie a táskáját, úgyhogy le is hajolt érte. Félúton lefelé a hallása hirtelen kitisztult, és a másik aggódó hangja küzdötte át magát a nem létező vattán, ami a fülébe tapadt.
- Biztos vagy benne, hogy jól vagy?
És Jimin egy pillanatra már kezdett megörülni, hogy talán téves riasztás volt az egész, mert mégis csak hallott... De sosem ragadta meg a leesett táskáját és egyenesedett fel.

Megjegyzések:

https://youtu.be/lOuOmk0QKoc

* Aki nem ismeri a SOPA uniformisát, annak itt egy Jungkook benne (természetesen az igazi Jimin nem volt az iskola diákja, és magáról az iskoláról sem tudok többet egy bemutatkozóvideónál, az egyenruhán kívül minden más fikció róla)

Szép hetet nektek előre is, remélem tetszett a rész :)

~ Ally D