Sziasztok!

[EGYÉBKÉNT UGYANEZT BELEÍRTAM A MY LIFE CÍMŰ IROMÁNYOMBA IS / ONNAN VAN]

Kezdjük ott, hogy 15 éves leszek! Holnap. (!!!) (február 4) Belegondolva ez számomra még mindig sokkoló. 

Ugye nagy változás ez.

Középiskola, kezdésnek.

Még mindig nem szoktam meg, és őszintén szólva hiányzik kicsit a régi suli. Mondjuk most, így online oktatásban elég érdekes. Nem jó ez így. Amúgy én teljesen máshogy képzeltem a gimit. Nem tudom van-e itt olyan, aki még általános iskolába jár, ha van akkor nekik mondom, hogy élvezzék ki, mert a középiskola, nem azt mondom, hogy rossz, hanem azt, hogy új. Teljesen. Az első pár hét a legnehezebb. Új tanárok, új környezet, új osztály. Szóval igen, az egész helyzet új mindenkinek. Igazából ezért rossz az elején. De utánna, ha sikerült beilleszkedned, megismerned a tanárokat, onnan már nem is annyira más, mint az általános iskola. Talán egy picit már komolyabb, de jobb, mert ha szakgimnáziumot választasz, akkor azt tanulsz, amit szeretnél.

De mindegy. Ennyit erről. Még sok is volt a suliról.

Másfelől az, hogy 15 éves vagyok, elképesztő. 5 év, és 20. Ezt nem tudom felfogni. Én még nem érzem magam idősnek, még tinédzsernek is alig. Gyorsan tellik az idő. De úgy tényleg.

Na de most...

Hadd meséljek valamit...

Bemegyünk én és a testvérem, első nap, már megy az évnyitó ünnepség, mi természetesen kis idő csúszásban. Két új kis 9edikes, akiknek az osztályukkal kéne sorban állni, hátul a tömeg mögött áll a kapuban. Hát igen, nagyon szép volt. De a lényeg, véget ért az ünnepség, továbbra se tudjuk hova kell menni. Csak az ofőnk fejét vettük észre, ahogy a tömeg, és az udvar teljesen másik végében bevezeti az osztályt az épületbe. A termet ahova menni kéne, nem tudjuk hol van, a tömegen keresztül menni lehetetlen. Mi tanácstalanul odafordulunk az első szembejövő felnőtthöz, aki felajálnja, hogy bekísér minket. (Szerencsére azt azért tudtuk melyik osztályba járunk.) Később kiderült, hogy sikerült belebotlanunk az igazgatóba, vagy a helyettesébe, már nem is tudom. De igen, ezt nem fogom elfelejteni.

És ha már rossz első benyomásról beszélünk, az én szóbeli felvételim története hasonló. Vagyis rosszabb. A történet nem hosszú, de érdemes megemlíteni.

Mikor elindultunk befele kértem anyától egy rágót, hogy valamilyen szinten nyugtasson, mert nagyon izgultam hogy mi lesz. Szóval várunk kint a terem előtt, nagyban izgulunk, hogy mikor hívnak be minket, mert volt ugyan időbeosztás, csúszás volt, mint ahogy az szokott lenni, ezért várni kellett. Kimondják a nevem, bemegyek. Köszönök, illedelmesen, ahogy azt kell. Első mondatuk felém: "Kérlek ködk ki a rágót" Igen szóval jól kezdődött. De egyébként nem volt semmi baj, bocsánatot is kértem, de nem azon múlott, hogy felvegyenek.

Szerencsére jó vége lett a történetnek, nevetve emlékezek vissza ezekre, és azóta nagyon boldogan tanulok abban a suliban.
Na jó, a nagyon kicsit túlzás, ugyanis ez egy közgázos suli, és mint ahogy páran bizonyára tudjátok egy dráma szakos iskolába szívesebben mentem volna, de anyáék azt akarták, azt majd talán később. Igen, ennyi szomorú van a történetben, de szeretem ezt az iskolát is.

Nagyjából ennyit most, majd valamikor jelentkezek...

Addigis...

Sziasztok!