- Úgyis elkaplak, Wendy!

A fekete hajú fiú hangosan kacagva eredt az apró béta nyomába, kinek torkából boldog sikítás szakadt fel újra és újra. Régóta kint játszottak már, s ennek megfelelően patakokban folyt róluk a víz, mégsem álltak meg pihenni. A játék játék volt, nem holmi abbahagyható felnőtt dolog.

- Áá! - kiáltott fel a legfiatalabb kislány, s a következő pillanatban már dőlni is kezdett.

Lábacskájának útját egy igencsak aljas, a magas fűben megbújó kő akadályozta, kibillentve a sötétkék hajút egyensúlyából. Ám a mögötte érkező hiába látta az esés jeleit, már nem tudott fékezni, s a nagy ütközés után immár ketten puffantak a földön.

- Hohó, szerelem a csatatéren! - hallatszott kicsit távolabbról Levy hangja.

A két fetrengő pirulva nézett össze, majd amilyen gyorsan csak tudtak, szétrebbentek. Romeo oldalra pillantva próbálta leplezni zavarodottságát, miközben apró úriember lévén kezét nyújtotta Wendynek, hogy felsegíthesse.

- Nem vagyunk szerelmesek, csupán baleset történt! - védekezett még mindig rákvörös orcákkal a fiú.

- I-igen! - makogta az imént feltápászkodó béta is.

Pár lépésre tőlük, Lucy és Levy önfeledten kacagtak egymás mellett, élvezve a két zavarban lévő társuk látványát. Még kicsik voltak ahhoz, hogy tudják, mit is jelent a szerelem, mégis vicces volt ilyesmivel cukkolni egymást.

- Ti tudjátok milyen szerelmesnek lenni? - hagyta abba a kacagást az apró szőke omega, elgondolkozva saját kérdésén.

- Lucy, Lucy... Hogy te miken gondolkozol már ilyen fiatalon - vetett árnyékot a csöpp kislányra háta mögül valaki.

A barna szemek ijedten néztek hátra, s gazdájuk ártatlanul csillogó tekintete találkozott a fölé tornyosuló bétáéval.

- A szerelem bonyolult dolog, de én szívesen mesélek róla neked - kapta el Loki az omega vállait, mielőtt még az megszökhetett volna kezei közül.

- Igen! Mesélj nekünk, Loki-nii! - tapsolt a rémült szőkeség mellett Levy lelkesen, nem szentelve figyelmet a kis barátjából áradó tömény félelemnek.

A magas béta elégedett vigyorral az arcán telepedett le a fűbe, tenyerével a némán reszkető omega hátára simítva. Lucyt kirázta a hideg a mellette ülőből áradó tömény, fullasztó karamella illatától, s észrevétlenül próbált arrébb húzódni a taszító aroma forrásától.

Eközben Romeo és Wendy is csatlakoztak hármójukhoz, s türelmetlenül figyelték Loki ravasz mosolyát, mígnem a fiú végül belekezdett a beszédbe.

- Tudjátok, gyerekek, rengeteg fajta szerelem létezik. Vannak, akik között erősebb és vannak, akik között gyengébb ez a kötelék. De az egész mindig úgy kezdődik, hogy egy fiú és egy lány megtetszenek egymásnak...

- Mit jelent az, hogy tetszenek egymásnak? - vágott közbe Romeo csillogó szemekkel.

Loki arcán a mosoly egy pillanatra ijesztő vigyorrá nőtte ki magát, s abbahagyta Lucy hátának simogatását.

- Amikor csak a lány a fiúra vagy a fiú a lányra néz, magával ragadja egy amolyan kellemes bizsergés az egész testében. Vágynak egymás közelségére, kívánják a másik minden egyes kis porcikáját... - tartott szusszanásnyi szünetet a béta, majd ujjait Lucy egy kunkori szőke tincsébe akasztva folytatta - Különösen igaz ez arra a bizonyos időszakra, mikor a nőstények fogékonyabbak a hímek közelségére, s ezekből a kalandokból születik a pároknak gyermeke legtöbbször. Persze ebben is vannak kivételek, mint például ez az édes kislány itt mellettem.

Loki ajkait észrevétlenül megnedvesítve vezette végig tekintetét a csöppség reszkető testén, s magában kuncogva folytatta hajának birizgálását.

- Lucy miért kivétel? - esett gondolkodóba Wendy, állát ökölbe szorított kezecskéjén megtámasztva.

- Azért mert omega, ugye?

Levy szemeit forgatva válaszolta meg a számára együgyűnek tűnő kérdést, majd ismét minden figyelmét a szőke hajú fiúnak szentelte.

- Pontosan, az omegák igazi különlegességnek számítanak ilyen szempontból, hiszen az alfák őket kívánják meg az összes szuka közül a legjobban, s ki akarják sajátítani őket maguknak a falka bétái és a többi alfa elől.

Lucy szíve a szokásosnál sokkal gyorsabban verdesett apró mellkasában. Megrémisztette a gondolat, hogy valaki őt egyszer csak magának akarná, s Lokinak pontosan ez volt a célja.

Nem mondott semmi olyat, ami ne lett volna igaz, csupán egyes részeket elhallgatott a történetből. Többek között azt a cseppet sem elhanyagolható információt, hogy nem csak az alfák voltak ilyen megszállottak az omegákkal kapcsolatban, fordítva is ez volt a helyzet.

- Nem kell aggódnod, Lucy... - duruzsolta a kislány fülébe a béta egészen közelről - Csak legyél óvatos Natsuval, mennyire engeded közel magadhoz!

A kis szőkeség torka összeszorult, ahogy a cseresznye hajúra gondolt. Hiába nem utalt semmilyen jel arra, hogy az alfa valaha is bántani akarta volna, mégis megingott a bizalma egy pillanatra.

- Natsu sosem bántana egy omegát sem! - szólalt meg Levy határozottan, majd Loki legnagyobb sajnálatára közelebb húzodott apró barátnőjéhez és megfogta kezét.

- Természetesen én sem feltételezek ilyesmit az alfánkról, de hát ki tudja, mit ki nem hozhatnak az emberből az ösztönök. Jobb félni, mint megijedni - emelte karjait magasba a szőke fiú védekezően.

- Na, elég volt a meséből, én bátor vagyok, nem félek senkitől és semmitől! Menjünk inkább az erdőbe játszani! - kiáltotta Romeo szemeit forgatva.

Az ifjú fekete hajú bétát nem igazán érdekelték olyan nyálas és unalmas dolgok, mint a szerelem. Ráért ő még arra bőven, egyelőre meg akart erősödni olyannyira, hogy végre felvehesse a versenyt a nála csupán pár évvel idősebb Dragneel fiúval. Forrófejű és lelkes kölyök volt, akit nem érdekelt mások véleménye, meg akarta váltani a világot.

- Milyen jó ötlet! - vigyorodott el Loki elégedetten.

A dolgok pontosan úgy haladtak, ahogy ő azt akarta. Az alfa nem volt sehol, hogy betartathassa ígéretét vele vagy számonkérhesse a parancsa megszegéséért. Hiába volt vezér, nem lehetett ott mindenhol mindig, s Loki ezt ezúttal ki is használta. Nem akart rosszat senkinek, csupán kicsit kiszakadni Natsu irányítása alól, hogy megmutathassa, nem a cseresznye hajú diktál neki. A fiú nem is fog tudomást szerezni a dologról, kivéve...kivéve ha valaki elfecsegi neki a kis kirándulást.

A szőke omega aggódó tekintettel figyelte a béta minden rezdülését, hiszen megérezte annak pillanatnyi haragját, mi egyenesen felé irányult.
Pont ez volt az oka annak, hogy nem szólt egy szót sem a kérésről, amit reggel az alfától kapott, csupán baktatott három mit sem sejtő barátja után, akik már meg is indultak a fák sűrűsége felé.

- Milyen csendes most minden... - állapította meg a világoskék tincseket viselő lányka, mikor már egészen bent jártak az erdőben.

- Ilyenkor igazán jó a vadászat - kacsintott rá Loki, levakarhatatlan vigyorral ajkain - Ha akarjátok, mutathatok egy-két trükköt, amiket a legjobbak is alkalmazni szoktak.

Romeonak nem is kellett több, azonnal hatalmasra nyitott, csillogó szemekkel fordult felé, s áhítattal várta a folytatást.

- Taníts meg nyulat fogni! Hogyha hazaviszem és megmutatom Natsu bátyónak, egész biztosan le lesz nyűgözve! - ugrándozott lelkesen a kis béta.

- Megmutatom hogyan kell, viszont ha fogunk is valamit, ne vigyük haza! Maradjon ez a kirándulás a mi kis titkunk! - nézett Loki egyesével a gyerkőcök szemeibe, a kis omegán elidőzve.

Lucy mostmár teljesen biztos volt abban, hogy tilosban jártak, s félelem járta át lassacskán. Natsu nem véletlenül kérhette, hogy az erdőt kerüljék el, ráadásul a szőkeség egyáltalán nem érezte magát biztonságban a kis csapattal.
Ahogy haladtak beljebb és beljebb, az omega sűrűn pillantgatott oldalra és háta mögé, s egyre több gyanús hangot vélt hallani, ráadásul furcsa illat is terjedt a levegőben. Legszívesebben azonnal sarkon fordult volna, s teljes erejéből szaladt volna vissza egészen a rétig, ahonnan elindultak, mégsem mert szólni egy szót sem.

Loki arca is egyre inkább gondterhelt kifejezést vett fel, ő maga is kezdte érezni, valami nem volt rendben. Túlságosan nagy volt a csönd és az idegen szagok is zavarták, hiába nem tudta kiszűrni őket a többi illat közül teljesen. Kezdett kételkedni abban, hogy jó ötlet volt a kölyköket a fák rengetegébe behozni.

- Most jól csináltam? - ugrálta körül Romeo fekete kisfarkas formájában, azonban a béta egyáltalán nem figyelte a gyermek zsákmányszerzési próbálkozásait.

Loki lábai hirtelen a földbe gyökereztek, s fejét felszegve kezdett szimatolni. A négy kisfarkas dermedten figyelte a legidősebbet, s értetlenül pislogtak egymásra. Mindegyikük érezte, ahogy a friss, tiszta levegő egyik percről a másikra elnehezült, s fojtogató csend lopakodott a fák közé.

- Változzatok át mindannyian, visszafordulunk! - adta ki a parancsot a béta végül.

Lucy térdei megremegtek egy pillanatra az utasítás hallatán, még mindig nem volt magabiztos a dologban, hiába gyakorolták Erzával pár nappal ezelőtt.

- Te is Lucy! - nézett rá kísérőjük immár farkas formájában.

A kislány nagy levegőt vett, összeszorította fogait, s erősen koncentrálni kezdett. Egészen addig szemeit is behunyta, amíg nem érezte tappancsai alatt a hideg földet. Lucy hálát adott az égnek, hogy ezúttal sikerült a folyamat, s barna íriszeit az előtte állóra emelte.

- Szépen lassan kisétálunk az erdőből, vissza a falkához... - suttogta Loki a lehető leghalkabban, orrával a menetirány felé bökve.

Valaki más is járt a fák között, egészen közel hozzájuk, azonban természetesen nem árulta el a rábízott kölyköknek, mekkora veszély leselkedhetett rájuk, arról nekik nem kellett tudniuk. Loki egyetlen kívánsága jelen pillanatban csupán annyi volt, hogy gond nélkül kijussanak innen.

- Csak semmi sietség, nincs miért aggód-... - fordult volna meg tengelye körül, azonban a mozdulat közben ajkaira fagyott a szó.

A kifelé vezető ösvény füvére négy idegen, szürke tappancs nehezedett, s gazdájuk ajkaira gúnyos, vérfagyasztó mosoly kúszott.

- Hatalmas tévedés. Nagyon is van miért aggódni...

🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾

Sziasztok!🙋‍♀️

Elnézéseteket kérem, kicsit megcsúsztam a mai résszel, de véleményem szerint legalább izgalmasra sikerült😊!

További szép estét,
Shiro~chan🐾