Lucy először összerezzent az idegen beszéd hallatán, azonban hirtelen megérezte a friss nyúlhús mennyei illatát, s szinte meg is feledkezett minden egyébről. Fülecskéi az ég felé meredtek az izgatottságtól és csillogó szemekkel próbálta megtalálni az aromák forrását, amennyire csak Natsu tartása engedte.

Az alfa azonban legnagyobb sajnálatára egyáltalán nem sietett. Lassú, méltóságteljes léptekkel vonult végig az érdeklődő farkasok között, akik annak rendje és módja szerint bámulták meg a nézelődő szőke omegát. A pletykák természetesen már réges-régen szétszaladtak a falkában, s mindenki kíváncsi volt a kis vendégre. Sokféle érzelem járta át a bétákat, volt aki kedves érdeklődéssel fogadta a hírt, de olyan is volt, aki helyből ellenezte a dolgot. Egy omega áldás és átok is volt egyszerre.

- Milyen fiatal...

- Mi történhetett vele?...

- Vajon itt fog maradni velünk?...

Lucy fél füllel hallotta a suttogásokat, azonban azok valahogy mégsem ijesztették meg. Az alfa közelsége és kellemes illata elnyomta minden félelmét ezzel kapcsolatban. Biztonságban érezte magát, mégha tudta is, ez egy pillanat alatt megváltozhat.

Amíg a vezér a pártját fogta, senki nem bánthatta, viszont abban a pillanatban, ahogy a legerősebb megváltoztatta a hozzáállását, teljesen kiszolgátatottá vált volna a többieknek.

- Natsu, gyertek ide!

Mirajane ragyogó mosollyal az arcán mutatott a nekik, pontosabban Natsunak szabadon hagyott helyre a zsákmány mellett. Nem maradt már sok a nyulakból, Graynek nehéz dolga volt a vadászattal egyedül.

Az alfa azonban nem haragudott rá emiatt, végülis az ő akarata miatt kellett nélküle mennie, s ezt tiszteletben tartotta.

- Vegyél! – szólalt meg torkát megköszörülve, miután a földre engedte Lucyt.

Bőven elfértek mindketten a fiú helyén, a vezérnek amúgy is nagyobb hely járt, az omega pedig ráadásul kicsike is volt.

Amint a szőke szőrgombóc tappancsai a talajt érintették, barna szemeivel félve pillantott körbe a társaságon. Mind idősebbek voltak nála, s egytől egyig béták. Lábacskái kicsit megremegtek az idegességtől, s farkát maga alá húzva hajtotta le fejét.

- Nem fognak bántani... – duruzsolta fülébe a mögötte helyet foglaló – Mutatkozz be nekik is!

Az alfa kényelmésen nyúlt végig a kisfarkas hátának simúlva, s pihent, akárcsak a többiek, akik most halkan kuncogtak fel az apró vendég aranyosságán. Elképesztően édesnek találták, ahogy a lányka szinte megugrott ijedtében Natsu hangját hallva.

Furcsa volt ilyen gyöngédnek és kedvesnek látni a legerősebbet, még úgy is, hogy a cseresznye bundás köztudottan kedvelte a kölyköket, s gyakran játszott is velük. Ezzel az omegával viszont teljesen máshogy viselkedett, egyáltalán nem kisebb testvéreként kezelte, sokkal inkább védelmező alfaként viszonyult hozzá.

- Lucy vagyok... – sütötte le mogyoróbarna szemeit a lány, s tanácstalanul hátrapillantott Natsura.

Az olivazöld íriszek bátorítóan csillogtak le rá a magasból, s gazdájuk fejével újból a hús felé bökött. Pontosan tudta, hogy a szőkeség nem fog az ételhez nyúlni engedély nélkül, sőt talán még engedéllyel sem. Azt akarta, hogy egyen, és minél hamarabb erőre kapjon a sérüléseiből, s ezért szíves örömest lemondott a saját adagjáról is.

Lucy hasa türelmetlenül kordult meg, s mivel nem tudta tovább türtőztetni magát, lesunyt fülekkel az zsákmányért nyúlt. Meglehetősen feszélyezve érezte magát az őt bámuló tekintetektől, de cserébe a frise hús íze legalább annyira boldogította is. Apró fogaival sietve tépte le az izmokat a csontról, s szinte azonnal, rágás nélkül nyelte is le őket egyben.

- Ízlik? – vigyorodott el Gray velük szemben büszkén.

A halkan csámcsogó szőkeség egy hálás mosolyt megeresztve bólintott neki, egy pillanatra sem hagyva abba az étel fogyasztását.

- Egyébként Graynek hívnak, én vagyok a második legerősebb a falkában! – düllesztette ki mellkasát a sötét béta, majd látványosan suttogva hozzátette – Hogyha megunnád azt a rózsaszín idiótát, szívesen várlak magam mellé...

Lucy háta mögül ideges morgás hallatszott, s Natsu szemei dühösen izzottak fel egy pillanatra. A farkasok meglepetten figyelték a két hímet felváltva, míg végülis a béta megadta magát, s fejét lehajtva kért bocsánatot az előbbi poénért.

- Szia! -törte meg a feszült csöndet Mirajane hirtelen, az értetlenül pislogó szőrgombóc elé lépve – Engem szólíts csak nyugodtan Mirának, ő pedig itt Erza mellettem.

Az omega aprót bólintott a fehér bundájúnak, majd szemei a nem sokkal mellette ülő, vörös bétán állapodtak meg. Felismerte a lányt az erdőből, s íriszei meglepetten csillantak föl. Hogyha az a farkas nem szól közbe, egészen biztosan már alulról szagolhatná az ibolyát.

- K-köszönöm, hogy m-megmentettél! – motyogta megilletődve a meglepett piros bétának.

Erza először Natsura pillantott, s mikor a fiú megengedően bólintott, ő is közelebb húzódott a csöppséghez. Ilyen távolságból még szebbnek találta a barna íriszeket, a puha kis orrocskát és a zsemleszínű, szőke bundát. Tehát ilyen egy igazi omega...

- Hogyha a jövőben bármire szükséged lenne, hozzánk Mirával nyugodtan fordulhatsz! – kacsintott Lucyra kedvesen.

- Hé! Hozzám is fordulhat! – háborodott fel Gray tettetett morcossággal a háttérben.

🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾

(Ezt csak úgy itt hagyom...❤)
🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾🐾

Sziasztok!

Gondolkoztam, hogy holnap reggel hozzam-e a részt vagy inkább most, de végül inkább a ma esténél döntöttem😂, remélem nem gond.

Hogyha tetszett a rész, kérlek adjatok neki egy csillagot, hogy lassacskán maga a sztori is befuthasson az élvonalba és Natsuék hatalomra törhessenek...

Puszi,
Shiro-chan😍