I.
Naruto ezért sose bocsáltom meg neked és a családodnak.
Nonou nővér és Kabuto jelenti nálam igazán a családomat. Igaz sokszor nem vagyok "otthon" mert Kabutoval megyünk felfedező utakra. Hát mit mondok "otthon" azt hogy a "barátaimmal" vagyok, hát végül is csak az árva házi gyerekeket bírom elviselni mert ők igen is tudják mennyire fáj elveszíteni a szüleidet, nem úgy mint azok az elkényeztetett Konohai kölykök.
Flash back:
*8 évesen*
- Kis paradicsom nem tanította meg neked anyukád a jó modort? Jajj sajnálom elfelejtettem hogy neked már nincs. Hahaha.
Na ezt nem hagyom annyiban a szüleimet senki se mererje a szájára venni mert az megbánja!
Így is lett elkezdtünk verekedni és eltörtem a karját. Olyan mérhetetlen düh járta át a testem hogy éreztem valami nyugodság öleli át a testem. Szó szerint, ugyanis Kabuto ölelt meg engem akkor. Fura érzés volt de a közelében annyira meg nyugodtam hogy az akkori 1 fokú Uchiha szemem is vissza bújt a helyére, amiről akkor még nem is tudtam.
- Hagyd Ariana, nem éri meg!
- Mivan a fiúdnak minek kell bele avatkoznia? Tán a kis pápa szemes véd majd meg tőlem?
- Ide figyelj te Konohai patkány. Azért nem verem most szét a fejed mert félig-meddig nyugodt vagyok. *Fordulok felé és megvillantom a szemeim* Úgyhogy amíg jó hangulatban vagyok addig húzz innen. VILÁGOS?!
- Jó, jó megyek már de ezt még vissza kapod Paradicsom-chan.
- Kismaru-kun egy újjal se merj hozzá érni vagy karod se lessz többé. Erről én gondoskodok. -néz rá fenyegetően és birtokló hangal szól hozzá és szorosabban megölel- És van rendes neve is Uzumaki Ariana jegyezd meg ezt a nevet mert ő az enyém, és senki de SENKI nem érhet hozzá az engedélyek nélkül. Na most húzz innen vagy hagyom hogy eltörje a másik karodat is.
Azzal sírva elrohant gondolom az anyukájához.
- Jó csapat vagyunk Kabuto.
- És jó páros is.
- I-igen az is de megtennéd hogy nem ölelgetsz ennyire? Ne-nem mintha bánnám csak...csak...
- De Ari-chan te egy óriási vörös beszélő plüss maci vagy nekem aki az enyém.
Ekkor éreztem hogy szerelmes lettem Yakushi Kabutoba.
Jelen:
Az eset után Kushina-santól nem kis alapos fejmosást kaptam. De ami igazán meg lepett az csak ezután jött.
Flash back:
- Mit kaptál Kushina-santól?
- Egy hónap szobafokságot de most is kiszöktem.
- UZUMAKI ARIANA AZONNAL GYERE VISSZA!
Kiabáltak utánnam.
- Fussunk Kabuto mert ezen az életünk múlik!
Na a futás kb így ment:
Át a tömegen->fel a tetőkre->le ugrani a házakról->át ugrani egy öreg nénit aki nem is kicsit átkozott minket azért mert a szívbajt hoztuk rá.->és végül Nonou nővér jött velünk szembe.
Yakushi Nonou szemszöge:(ilyet se látni minden nap)
Éppen a szennyeseket teregettem mikor látom hogy Kabuto és Ariana fut felém. Most mit csináltatok?
- Anya bújtass el!
- Nonou nővér kérem rejtsen el!
- Mi történt?
- Kushina-san el akar kapni engem mert meg szöktem otthonról.
Emlékszem én is folyton elszöktem eleinte az ANBUsoktól mert nem éreztem magam otthon. A szüleim is ANBU ügynökök voltak de ők 10 éves koromban meghaltak. Bosszút akartam még akkor állni a szüleim halálán, hogy olyan helyre küldték őket, ahol semmi esélyük volt a győzelemre. Egészen a bosszúig gondolkoztam míg a háború egyszer csak eljött. Én is ki lettem vezényelve a frontra mert engem tartottak a legjobb kémnek ott, úgy is emlegettek engem mint a Sétáló Madonna. Azon az éjszakán is kémkednem kellett csak most a küldetésem láttam ahogy gyerekeket hurcolnak el valahova. Nem sokára kiderült hogy őket is beosztották a Gyökérbe és méghozzá hozzám. Mivel tudom hogy milyen rossz itt ezért elő jöttek az anyai ösztöneim és úgy éreztem hogy meg kell őket védenem mindentől. Havonta csempésztem ki a gyerekeket és vittem őket a régi házunkba. Az utólsó 3 gyereket már magammal együtt szöktettem meg. Később papíron is felmondtam hogy ne legyen még nagyobb zűr. Hála istennek a Hokage engedélyezte a kilépésem a gyerekek miatt. A régi házunkat azóta már egy árvaházzá alakítottam át persze a gyerekek is besegítettek. A Démon támadásakor Kabuto mindennel beszámolt nekem, főleg Arianaról. Aranyos kis páros, remélem minden rendben lesz velük főleg a lánnyal mert magamra emlékeztet.
Gondolkodásomból az rázott vissza hogy Kushina-chan a vállamat rázta.
- Nonou láttad Arianat?
- Huh? Mióta vagyok a gondolataimban?
- Nem tudom de már így voltál mióta megláttalak. Nem tudod hol van?
- Sajnálom de nem. -füllentettem egy kicsit. - Jó keresést!
- Később találkozunk! Ariana! Hol vagy? Ariana...
Vajon meddig voltam elgondolkodva? Na mindegy azt hiszem tudom merre vannak.
Ahogy sejtettem a szobámban voltak. Akárhányszor Kabuto szomorú volt eljött az én szobámba, azóta Arianat is ide hozta. A 2 kicsi aludt, gondolom kifáradtak a sok futástól. Olyan aranyosak így!
(Muszáj volt megcsinálnom!)
Ariana szemszöge:
Annyit menekültünk hogy teljesen kifulladtunk, ezért bebújtjnk Nonou nővér szobályába. Hamar el is aludtunk és ott már nem érhetett semmi baj.
Jelen:
Hát igen akkor nagyon kifutottuk a belünket de végül nem kaptam semmit. Mint kiderült Kushina-san akkor látott minket és már nem volt dühös ránk. Ó ez semmi az én haragomhoz képest. De Kabuto az az ember aki megnyugtat.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top