Sakusa:

Este kaptam Atsumutól egy üzenetet. Eszembe jutott, milyen kitartóan tepert az edzőtábor alatt elérhetőségemért, mintha az valami kincs lenne. Addig nyaggatott, hogy inkább megadtam neki számomat, csak hagyjon már békén ezzel a témával. Ez első pár hétben konkrétan bombázott sms-ekkel, napjában többször is beszéltünk telefonon keresztül, mivel nem volt hajlandó leakadni rólam. Aztán egyszer csak hirtelen leállt zaklatásommal, alig küldött üzeneteket nekem. Akkor értetlenül álltam ezen cselekedete előtt, most viszont megértettem. Bizonyára azért volt, mert összejött ezzel a Sousukevel.

A ma kapott pár sorban csupán annyiról írt, hogy holnap szeretne körbevezetni a városban, hiszen megígérte nekem. Valamiért mosolyt csalt arcomra ezzel az üzenettel, picit izgatottan hajtottam álomra a fejem aznap este. De ezt igyekeztem elfojtani magamban, hiszen még számomra is meglepő volt, hogy egy egyszerű városnézés ennyire felkelti az érdeklődésem, különösen mivel nem egy nagy látványosságról van szó.

Délelőttre beszéltük meg a találkozót, mert az időjárás akkor még elviselhetőbb fázisában van. Éppen maszkom után kutattam a szobámban, amikor kopogást hallottam a bejárati ajtón. Nagyim a konyhában szorgoskodott, ezért én engedtem be az érkezőt, aki legnagyobb döbbenetemre Atsumu volt.

- Mit csinálsz itt?- ráncoltam össze szemöldököm kérdő tekintettel, mire elvigyorodott.

- Korán keltem, ezért gondoltam eljövök ide. Ha még nem vagy kész, akkor tudok várni.

- Nem kell, egy pillanat és mehetünk.

Beszaladtam nagymamámhoz a konyhába, hogy szóljak neki indulásomról, majd gyorsan magamra húztam cipőmet. Felvettem fehér maszkomat is, amit a szőke visszafojtott mosollyal figyelt.

- Mi az?

- Nem értem, hogy tudod elviselni azt még ilyen hőségben is- kuncogott halkan, de csupán szemforgatással reagáltam kijelentésére.- Hová menjünk először?

- Fogalmam sincs, mivel nem ismerem a helyet.

- Hehe~, ez igaz. Mellesleg Samu majd csatlakozik hozzánk.

- Nálad nem lesz nehezebb elviselni.

- Omi Omi, ez nem volt szép!

- Ne hívj így...

- Mindig is így hívtalak. Ne most találd ki, hogy nem tetszik, mert eszem ágában sincs megváltoztatni- tette karba kezeit sértődötten, én pedig unottan felsóhajtottam gyerekes viselkedése miatt.

- Csak haladjunk. Lehetőleg árnyékos helyre.

- Jó, akkor menjünk a parkba- indult el egy irányba velem a nyomában.

Ahogy azt tőle megszokhattuk, az út alatt be sem állt a szája. Mesélt a csapatáról, röpiről, még ikréről is; pasijáról viszont véletlenül se ejtett egyetlen szót sem. Furcsálltam ezt, de nem akartam pont én felhozni a témát, mivel az eltelt idő alatt csak nőtt az ellenszenvem iránta. Már kezdetben nem volt szimpatikus, amikor elrángatta tőlünk Atsumut, néha még a gondolatára is elárasztott a düh. Nagyon nem bírom azt az alakot, valami mintha nem lenne rendben vele.

- Omi-kun, figyelsz rám?- hajolt az arcomba a feladó, mire ösztönösen hátráltam három lépést.

- Mi az?

- Csak az érdekel, hogy nem szeretnél esetleg átjönni hozzánk ma délután?

- Miért?

- Komolyan?- pislogott döbbenten, majd jóízűen felnevetett.- Hát amiért a barátok találkozni szoktak, mi másért? Olyan vicces vagy, Omi.

-... mi barátok vagyunk?

- Persze! Én vagyok az első számú és legjobb barátod!

- Szerintem azt nekem kell eldöntenem.

- Én vagyok az egyetlen itt, akit jól ismersz- jegyezte meg mosolyogva, mire értetlenül pillantottam rá.

- Ez még nem jelenti azt, hogy-

- Itt is van Samu! Erre gyere!- integetett hangosan kiabálva érkező ikertestvérének Atsumu, ügyesen elterelve a témát.

- Rohadt meleg van. Nem iszunk valami hideget?- lépett hozzánk kezével legyezve magát a szürke hajú.

- Nekem jó- vontam vállat reflexből a szőkére pillantva, akinek hirtelen felcsillantak a szemei.

- Menjünk a kedvenc helyünkre!

Mindketten beleegyeztünk ötletébe, habár én nem tudtam, hogy pontosan milyen kávézóról vagy kajáldáról lehet szó. A Miyák végül egy hangulatos épülethez vezettek, amiben jó hűvös volt a levegő a légkonditól, ráadásul túl sokan sem voltak. Leültünk egy szabad asztalhoz, ők pedig azonnal kezükbe vettek egy-egy itallapot. Én csak a mellettem lévő Atsumujéba pillantgattam bele, de amint ő észrevette ezt, mosolyogva, szó nélkül tolta közelebb, hogy rendesen láthassam. Jeges turmixokat nézegetett, mivel azonban nekem fogalmam sincs, melyik lehet finom, megkértem a szőkét, hogy rendeljen nekem is.
Szerencsére jól választott; bármilyen gyümölcsöket is tettek bele ebbe az italba, rohadt finom volt. A feladó magának is ilyent kért, majd szórakozottan méregette egyforma frissítőnket, mint egy felpörgött kisgyerek. Ki értheti meg az észjárását?

- Délután filmet nézünk vagy játszunk? Csak hogy tudjam milyen rágcsálnivalót vegyek hazafele- méregetett engem és testvérét felváltva Osamu, de válaszunkkal sokra nem ment, ugyanis mindketten lazán vállat vontunk.

- Szerintem vegyél mindent, amit találsz. Tuti, hogy elfogy- nevetett fel a mellettem ülő, mire hitetlenül pillantottam rá.

- Cukorbeteg akarsz lenni?

- Aww~, csak nem aggódsz értem, Omi-kun?

- Felejtsd el, nyugodtan zabáld fel az egész üzletet- motyogtam unottan, majd kortyoltam egyet hideg italomból.

- Omi Omi, gonosz vagy~!

- Te meg hülye- vágtam rá reflexből, mire duzzogva fordult el tőlem.- Ne puffogj már, így minket is idiótának néznek. Nesze!- toltam elé megmaradt turmixomat.- Ez a tiéd.

- Komolyan?!- vigyorodott el szélesen, majd bólintásom után további kérdések nélkül egy szuszra megitta az egészet. Az én szívószálammal ráadásul, ami nem túl higiénikus megoldás.

- Mint a rossz házasok...- dünnyögte a szemben ülő szürke hajú unottan, de kijelentését jobbnak láttam ignorálni.

Atsumu telefonja rezgett egyet, mire rápillantott, majd kezébe véve azt hosszasan olvasott valamit. Arcáról hirtelen leolvadt a boldog mosoly, de azonnal magára erőltetett egy újabbat, miközben felpattant mellőlem.

- Bocsi, most mennem kell. Majd találkozunk, Omi-kun!- intett sietve, s konkrétan kirohant a helyiségből.

- Ezzel mi van?

- Passz. Nem láttad ki írt neki?- kérdezte kíváncsian Osamu, de csak megráztam a fejem.- Ritkán viselkedik így, általában megmagyarázza a dolgokat.

- Biztos csak hirtelen jött.

-... beszéld már ki egy kicsit bátrabban, Kiyoomi-san!

- Minek?- vontam fel egyik szemöldököm értetlenül, mire csak legyintett egyet.- Mellesleg hol laktok?

- Mondhatni a város másik végében.

- El fogok tévedni...

- Majd Tsumu elkísér. Már ha addig végez a sürgősen fontos dolgával- jegyezte meg nem kis gúnnyal a hangjában, viszont mögém pillantva lehervadt arcáról a szórakozott kifejezés.- Te, az nem a pasija?

Érdeklődve fordultam hátra, ekkor észrevettem a tegnapi fekete autót. Ketten szálltak ki belőle, Sousuke és egy alacsonyabb, nálunk is fiatalabb fiú. Arra gondoltam, talán az öccse, azonban egyetlen hasonló vonásuk sem volt, a kisebbnek szőke haja, zöld szemei voltak.

- Az viszont nem Atsumu...

- Hajtsd le a fejed, bejönnek- szólt rám sietve Osamu.

Mindketten az ellenkező irányba fordultunk, csupán szemünk sarkából figyeltük, ahogy betérnek a kávézóba. A pulthoz sétáltak és elvitelre rendeltek valamit, nemsokára már el is hagyták az épületet. Amint kiértek a srác kocsijához, Sousuke olyan szenvedéllyel smárolta le a fiatalabbat, hogy szerintem nyelvét félig le is nyomta a torkán.
A szürke hajúval elkerekedett szemekkel néztük végig az egészet, még akkor sem jutottunk szóhoz, amikor a páros elhajtott. Hitetlenül fordultam szembe a velem maradt ikerrel, aki még mindig sokkosan meredt maga elé.

- Na jó, én felhívom!- csapta le hirtelen nagy hévvel az üvegasztalra telefonját, azon is csodálkoztam, hogy nem okozott kárt benne.

Sietősen kikereste ikrét a névjegyek között, majd kihangosította a készüléket, idegesen várva, hogy a szőke felvegye. Ujjaimmal türelmetlenül doboltam lábamon, a szemben ülő átkozódva nyomta meg újra és újra a hívás gombot, viszont még hatodik alkalommal sem vette fel neki a feladó.

- Mi a szar?! Megölték és elásták valahol ezt a szerencsétlent?

- Megpróbálom én- vettem elő saját készülékemet.

Gyorsan tárcsáztam Atsumut, szintén kihangosítva az asztalra helyezve mobilomat - csak nem akkora csattanással, mint a Miya. Második csörgésemre fel is vette, kínosan felnevetve szólt bele.

- Szia, Omi~! Máris nem bírod nélkülem?

- Ki volt az a tag, akivel a hülye fasz pasid találkozott?!- ordította el magát a szürke hajú, mire az összes vendég felénk nézett. Viszont annyira érdekelt a válasz, hogy most nem törődtem velük.

- M-Mi? Ezt hogy érted?

- Sousuke az előbb járt itt egy kis szőke csávóval.

- Nincs azzal baj, ha mással lóg néha, Samu...

- Csókolózott vele, Atsumu- világosítottam fel egy fokkal halkabban, de belül én is legalább annyira ingerült voltam, mint Osamu. A feladó azonban erre nem mondott semmit.

- Megcsal téged, Tsumu! Mondtam, hogy valami nem stimmel vel-

- Tudom, hogy megcsal. Mindig is tudtam.