Castiel éppen a kanapén ült, és a Mesteri Kertészek legújabb számát olvasta, amikor betoppant kedves felesége, Meg Masters, aki jelenleg az alkarján hordozott egy zöld bevásárló kosarat, tele minden jóval ami csak kellet a mindennapokhoz. Fekete, direkt egyel nagyobb méretű AC/DC-s pólót viselt, egy rövid sötétkék shortal, mely teljesen megszokott volt, kiegészülve kontyba fogott hajkoronájával. Vagyis inkább lett volna, ha a feleség gyönyörű fekete fürtjei nem változtak volna egyetlen óra alatt, szőke hajszálakká. Persze ekkor még Cas nem sejtett semmit.

- Szia szívem- köszönt fennhangon Meg, majd lerakta a dohányzó asztalra a kosarát, hogy gyors csókot tudjon adni kedvesének.

- Sziaa- mondta neki fel sem nézve a magazinból, amikor egy gyors csókot kapott halvány rózsaszín ajkaira.

Tekintetét felemelte, majd szembe találta magát a nő gyönyörű, mosolygó arcával. Egyetlen dolog zavarta csak,még pedig hogy eltűntek a szépséges, fényes, sötét hullámok szerelme feje tetejéről, helyette kissé világos szőke árnyalat vette át az uralmat. Hatalmasra nyílt szemekkel vizslatta a kontyot, de nem azért mert annyira tetszett neki, hanem mert egyenesen...egyenesen leakarta vágni. Nem tetszett neki ez a hajszín, sőt ha most fel lett volna paprikázva, akkor azonnal visszaküldte volna Mrs. Novak-et a fodrászszalonba, hogy sürgősen tűntesse el ezt a szőkeséget, mert neki hiányzik a régi haja.

- Meg... te meg mi a csudát csináltál a hajaddal?- csapta le az újságot, amitől az említett összerezzent, majd furcsállóan férjére nézett.

- Hát nem látod? Befestettem! Kellet egy kis újítás, én már untam a sötétséget a fejem közepén- magyarázta, miközben megizgatta az összefogott hajzatot.

- De minek újítottál, amikor semmi baj nem volt vele?- kérdezett újra, most már hangosabban és egyben rejtetten, mert nem akarta nyíltan megmondani hogy nem tetszett neki ez az árnyalat.

- Cassie, most mondtam hogy már untam a sötét hajamat, meg amúgy is nyár van, kellet már a világosabb szín- ült le mellé a kanapéra. Nem értette Novak kiakadását, amikor neki nagyon tetszett haja, és azt hitte neki is tetszeni fog, mert a férfiak általában kedvelni szokták a szőke hajat. Aztán persze rá kellet jönnie, hogy az ő férje messze nem tartozik az általányba.

Castiel erre nem szólt semmit, csak összehúzta a szemöldökét, és eljátszotta a sértődött kisgyereket.

- Ennyire nem tetszik?- nézett rá egy idő múlva felhúzott szemöldökökkel. Ha már ennyire ellene volt, akkor biztosan nem tartozott azon rajongók táborába, akinek tetszett mint például Charlie Bradbury-nek.

- Hát...- mondta hirtelen, még mindig nem odanézve.

- Szóval nem.

- Annyira nem vagyok oda érte. Pedig tudod hogy mennyire oda vagyok a fekete, puha hajszálaidért- vetette rá tekintetét, mire Meg egy „ajj" hang kíséretében megsimogatta a férj arcát.

- De tudod mit... ha neked tetszik, akkor én nem ütöm bele az orromat. Biztos csak én vagyok vele ilyen, a gyerekek biztosan szeretni fogják- fordult most már szembe vele, kezeit a másik combjára téve.

- Ja, azt remélem én is. Szerintem ha Agotha meg látja, azt fogja hinni hogy én vagyok a királylány toronyból- nevetett fel féloldalasan, mire Castiel megfogta az arcát, majd közelről suttogott:

- Az biztos. Az én királylányom. Pontosabban...királynőm- csókolta meg lágyan szeretett nőjét.

Mikor elváltak, a férfi visszadőlt a kanapéra, mire Meg rá feküdt a férfias mellkasára. Még egyszer összenéztek, majd mosolyogva adott gyors puszit az éles állvonalára.

- Az én Clarencem.