YoonGi

*Pár héttel később*

A napjaimat, heteimet csupán a várakozás, a gondolkodás és a dalszöveg írás jellemezte. Leültem a nekem kialakított, stúdiót utánzó kicsi szobában és egész nap ki sem mozdultam. Pontosabban.. csak este mozdultam ki. Taehyungot ismerve, ha maga alatt van - már pedig nekem ezt sikerült elintéznem - akkor általában este sétálni megy, egyenesen a parkba és a város egy kicsit kihaltabb részére. Muszáj volt figyelnem és vigyáznom rá.
És akkor jöhet a kérdés.. Taehyung Szöulban próbál nem depresszióba esni, én pedig.. nos igen. Szintén Szöulban próbálok valamit tenni.

Nem mentem messzire, nagyon jól tudtam, hogy szemmel kell majd tartanom őt és jól is gondoltam. Két hete a szokásosnál is rosszabb állapotban és ijedtebb arccal sétált az utcán. Nyomot hagyott benne valami és ezért féltem őt.
Frusztráltan pillantottam a szekrényen pihenő digitális órámra, ami szerint ideje volt összeszednem magam és felöltöznöm a szokásos kinti ruhámba. Fekete szaggatott farmer, fekete póló, rá egy fekete kapucnis pulcsi. Telefonomat hátsó zsebembe süllyesztettem, fekete fülhallgatómat fülembe dugtam és kiléptem a folyosóra ahol Minseokba ütköztem.

- Szokásos túra? - nézett végig rajtam mire bólintottam egyet - Sok sikert - tette vállamra kezét és tovább ment egyenesen szobájába.

Az ajtónál felhúztam fekete magasszárú cipőmet, a fiókból előhalásztam szájmaszkomat és a fogasról leemeltem fekete baseball sapkámat amit fejemre tettem, arra pedig ráhúztam a kapucnim. Végignéztem magamon a tükörben és egy elégedett bólintás után elhagytam a házat. Minseok megvár, mindig tudja, hány óra körül érek vissza.

Sebesen lépkedtem a sötét utcákon figyelve a megfelelő helyeket. Taehyungot a megszokott padon ülve találtam meg egy tó mellett. Halvány mosoly kúszott ajkaimra és egy fának dőlve figyeltem meg minden vonását, amit a Hold megvilágított. Tökéletes volt, mint mindig. Arca gyönyörű, alakja megfelelő, egyedül azt sajnáltam, hogy a szemeit nem láttam.
Hosszú percekig néztem a fiút és gondolkodtam.
Valószínűleg ha visszamennék, vagy a szeme elé kerülnék első dolga lenne felpofozni. Meg is érteném, hiszen megérdemlem.

Felfedni magam még nem akartam, ezért előszedtem telefonomat és a névjegyek közül kikerestem a tőlem nem messze ülő fiú telefonszámát.

Te: Gyönyörű vagy, Taehyung.
XOXO, YoonGi

Érdeklődve figyeltem ahogy ugrott egyet és szemeit megtörölve halászta elő készülékét majd nyitotta meg az sms-t. Percekig csak bámult a képernyőre, időközben körbe-körbe tekintett, de nem láthatott. Végül megrezdült a telefonom és kíváncsian néztem a képernyőre.

TaeTae: YoonGi hol vagy?

Nem válaszoltam neki, csak figyeltem ahogy folyamatosan pötyög miközben az én készülékem csak rezgett. Fejcsóválva nyitottam meg ismét az üzeneteket.

TaeTae: Itt vagy?

TaeTae: Hyung, kérlek.

TaeTae: Szeretlek.

TaeTae: Hiányzol, YoonGi..

Mikor felemeltem fejem, hogy visszanézhessek szerelmemre, ő már nem volt ott. A park egy teljesen másik kijáratához igyekezett, mint amelyiken általában elhagyja a helyet. Osonva követtem őt egészen az utcáig ahol senki sem volt rajtunk kívül. Pár méterre lemaradva mögötte sétáltam lehajtott fejjel. Egy idő után lassított tempóján amit én is követtem. Szemem sarkából láttam, hogy megfordult és kisebb hezitálás után tovább indult egyenesen a zebra felé. Nem aggódtam. Tudtam ha baj lesz, akkor nem őt fogja érni.

Megálltam és figyeltem, ahogy sétált át az úton. Viszont valami furcsa volt. Taehyung még át sem ért de lelassított. Az egyik utcai lámpa fénye megvilágította arcát így láttam rajta, hogy félt. Ideges lettem, hiszen erre szoktak járni autók, ki tudja, mikor jön errefelé is egy. Futólépésben indultam el Tae felé aki megrázta fejét és tovább akart sétálni, de egy száguldó autó leblokkolta őt. Azt a pár métert futva tettem meg és Taet erőteljesen meglöktem, mire kibillent egyensúlyából és négy lépést tett meg mielőtt hasra esett volna.

A következő amit láttam, az az égen lévő Hold volt és körülötte a feketeség, itt-ott egy-két fényesebb csillaggal. Fájt mindenem, megmozdulni egyáltalán nem tudtam. Sípolt a fülem, a látásom homályosult ezért nagyokat kellett pislognom, hogy felfogjam, Taehyung mellettem térdelt, fejemet ölébe fektette és könnyezve simogatta hajamat miközben telefonált. Fájdalmas mosolyra húztam ajkaimat és mikor kezemet sikerült felemelnem megsimítottam arcát.

- Tae.. - keze remegett ahogy rásimított arcán lévő kézfejemre - Szeretlek.. vigyázz magadra, kérlek..

- YoonGi tarts ki! A mentők nem sokára itt lesznek.. - szipogott - ne hagyj el..

- Már mindegy, TaeTae.. Keress valakit, rendben? - hangom egyre halkabb lett, Taehyungot sem hallottam már olyan élesen, mint eddig.

- Hyung.. m-miért? - könnyei arcomra potyogtak. Nem válaszoltam, kezemet tarkójára vezettem és fejét közelebb húztam magamhoz, majd ajkaimat összeillesztettem az övével. Mindent beleadtam ebbe az aprócska csókba.

- Sajnálom... - fejem erőtlenül csuklott karjaiba és fokozatosan tompultak el a körülöttem lévő dolgok. Az utolsó szó amit hallottam Taehyung szájából érkezett.

Szeretlek.

:))) ❤