Csak úgy mellékesen meg kell, hogy jegyezzem, mennyire jól áll Jungkook-nak, ha fegyver van a kezében, hát még ha mellény is van rajta, kesztyűvel. Na jó, nem tudom mi bajom van, lehet, hogy az új gyógyszer mellékhatása, de szerintem megint le kell mennem meglátogatni Park bácsit. 

Már a furgonban ültünk, egymás háta mögött. Mellettem HongYun és Steve ültek, mögöttem pedig Jungkook, HaJun és még egy férfi, akinek mindig elfelejtem a nevét. Rajtunk és az elől ülő két személyen kívül még négy ember volt jelen a kocsiban. Rendszám nélküli autó és sötétített ablakokkal rendelkezik. 

- Megnézted a videót, amit küldtem? - hallottam meg mögülem HaJun idegesítő, vinnyogó hangját. 

- Nem - válaszolt Jungkook unottan. Hogy zavart e, hogy egymás mellett ülnek? Teljes mértékben - De majd meg fogom - tette hozzá.

- Nagyon vicces, én sokat röhögtem rajta, szerintem neked is tetszeni fog - mosolygott a lány.

- Tuti - vágta rá Kook egy kicsit fáradtan.

- Na és mit csinálsz mostanában? - szólalt meg ismét egy kis idő elteltével a lány.

- Amit eddig. Kondizok és húzom ChaeYeon agyát - közölte lazán, mire halkan elnevettem magam és egy elégedett mosoly ült ki arcomra. 

- Van ez így HaJun - fordítottam enyhén hátra fejemet, hogy lássam a lány arcát, ami majd felrobbant az irigységtől.

- Marha viccesek vagytok - forgatta szemeit.

- Oh ne aggódj, tudjuk - bólintottam.

- Te inkább csak hagyd békén ChaeYeon-t, jó? - csatlakozott a beszélgetésbe HongYun is, aki mondatát Jungkook-nak címezte. 

Kook felé fordította a fejét és felhúzta szemöldökét, afféle "Mi a faszról dumálsz?" stílusban.

- Már megint bele avatkozol a dolgaimba? - kérdezte a férfi.

- Csak őt próbálom védeni egy vadállattól - mutatott rám. Mindeközben a kocsi megállt és hátra szólt a volán mögött ülő, hogy megérkeztünk.

Nekem azonban elpattant valami a fejemben és egy nagy levegő vétel után HongYun felé fordultam.

- Te tényleg ennyire fogyatékos vagy? Nem bírod felfogni, hogy nekem egyáltalán nem kellesz sem te, sem pedig az, hogy bárkitől is megvédj? Jól figyelj, mert utoljára mondom el. Szállj le rólam! - emeltem fel hangomat a végére, majd kivágtam az ajtót és ki is szálltam a kocsiból. 
Amilyen messze csak lehetett elmentem tőlük és ott hagytam mindegyiküket. Megkerestem a szüleimet és a csapat többi részét és inkább hozzájuk csapódtam, mert nem bírtam elviselni sem HongYun-t, sem pedig HaJun-t.

- Menjünk - biccentett apa a fejével, miután mindenki kiszállt.

Próbáltam magam lenyugtatni, hogy teljesen koncentrálni tudjak, de nem nagyon sikerült. Még a hideg és csípős levegő sem tudott ezen segíteni.

Egy kupacban mozogtunk, elől ment két fegyveres, úgy, ahogy hátul is, hogy be tudja védeni a csapatot. Mindenkin maszk és kapucni pihent, hogy nehogy valaki olyan vegyen észre minket, akinek nem lenne szabad, bár ezen a területen kevés volt a civil, szinte nem is éltek itt becsületes emberek. Apa, anya, én és még egy emberünk be volt drótozva, hogy otthon tudjanak róla, ha bármi balul sülne el, és tudjanak küldeni erősítést.

Egy hatalmas udvarba vettük az irányt, ahová még könnyedén be tudtunk menni, mivel nem volt semmivel sem lezárva. Ez azonban természetesen nem azt jelentette, hogy nincsen bebiztosítva. Több helyen is volt kamera és meg mertem volna rá esküdni, hogy a bokrok mögött rejtőznek őrök is.

Az udvar végén egy épület várt minket, ami már le volt pukkanva és egy normális életet élő ember nem is nézte volna ki belőle, hogy ott emberek vannak. 

Egy dupla szárnyú ajtó elé értünk, ami egyszerűnek tűnt, de belülről legalább ötféle zár volt felszerelve rá, golyóálló acéllal az egész területén. 

Apa előre sétált és hármat dörömbölt a falapon. Tudtuk, hogy figyelnek és, hogy tudják, hogy itt vagyunk. Nem sokkal később nagy hangzavarral mind a két ajtó kitárult, mi pedig hátrébb léptünk.

- Isten hozott titeket - jelent meg előttünk egy nő, aki ennek a kócerájnak a vezetője volt. Ismertük már. Rettentően őrült volt és kattos. És ezt tényleg úgy kell érteni, hogy nem volt százas. Imádta a tüzet, piromániás volt, ezért a teste nagy részét kisebb-nagyobb égési sérülések borították. Szeretett fájdalmat okozni magának is, de másoknak méginkább.

- Szervusz LiSha - biccentett anya.

- Kerüljetek beljebb - mosolygott szélesen a nő, aki egy karlendítéssel jelezte, hogy menjünk beljebb. Végig mérte társaságunk minden tagját, miközben még mindig ott hevert az arcán az az eszelős vigyor. Utáltam az ilyen embereket, egyszerűen a frászt tudták rám hozni és legszívesebben meg öltem volna őket, de ezt egy banda főnökével sajnos pont nem tehettem.

- Miért hívtál minket ide, ilyen hirtelen?  érdeklődött apa.

-Semmi különösebb oka nem volt, csak hallottam, hogy mi történt veletek a minap - legyintett egyet a nő. 

Kevesen voltak, ez tény. Alig pár ember volt jelen, amit máris furcsának találtam. Többen szoktak lenni, ez nem jellemző a csapatukra. Egyáltalán nem tetszett a dolog és kezdett rossz érzésem lenni.

- Minden a legnagyobb rendben - vont vállat anya.

- Persze, ezt rögtön gondoltam - hagyta rá a dolgot a nő - Csak tudod megkerestek minket az Északiak és...

Tovább már nem tudtam figyelni, ugyanis valaki befogta a számat hátulról és egy kést szorított a torkomhoz. Leghátul álltam, ráadásul a helyiségben folyamatosan kattogó gépek zaja miatt nem volt nehéz ezt végbe vinni. Senki nem hallotta meg, ahogy elvonszolnak egy szűk folyosóra. Nem akartam zajt csapni, pedig meg tehettem volna, azzal viszont a családomat keverem bajba.

Két kigyúrt izompacsirta kísérte utamat. Teljesen nyugodt voltam, nem az első alkalom volt, hogy ilyen helyzetbe keveredtem, az agyam pedig teljes erejével a szabaduláson kattogott.

A két faszfej kezein ott virított a banda tetkó, ami egyértelműen arra utalt, hogy ők Északiak. Csodás. Tehát anyának igaza volt.

Hirtelen megálltunk. Elég távol voltunk a többiektől, hogy ne hallják, hogyha lelőnek, vagy éppen ha sikítozom.
A pasas, aki szorosan a számon tartotta tenyerét, levette onnan és vállaimnál fogva neki vágott a falnak.

- Te voltál az, aki megölte, igaz? - kezdett el velem kiabálni.

- Ne is próbáld tagadni, tudjuk, hogy te voltál. Látott az egyik emberünk - nézett rám irtó dühösen egyikük, majd már emelte is a kezét, hogy pofon tudjon vágni. Automatikusan felemeltem az arcom elé mind két karomat, hogy tompítani tudjam az ütést, de olyan erőset kaptam, hogy nem tudtam megtartani az egyensúlyomat és elterültem a földön. Ez azonban kitűnő alkalomnak bizonyult, hogy visszatámadjak.

De hirtelen egy lövést hallottam meg a hátunk mögül, majd egy pillanattal később az egyik férfi előre dőlve kiterült a földön mellettem. Nem haboztam; előrántottam a késem a csizmámból és a még talpon lévő seggfej lábába döftem. Hangosan felkiáltott, majd egyszerűen csak felémfordult, felrántott a földröl, üvöltve felkapott a feje fölé, mintha csak valami plüss maci lennék és mint a filmekben, el hajított az ellenkező irányba. Ezen a helyen tényleg mindenki meg van őrülve.
Tompa puffanással köszöntöttem újra a padlót, ami bevallom, cseppet sem volt kellemes.

Jött a következő lövés, majd hallani lehetett, ahogy a másik izomagy is kifekszik, immár holtan.

- ChaeYeon - hallottam meg Jungkook hangját, aki oda sietett hozzám. Szóval ő mentett meg.

- Egyedül is ment volna - ültem fel sajgó végtagokkal.

- Gondolom - morogta - Jól vagy? - nézett rám.

- Ja - biccentettem - Kösz - mosolyodtam el fájdalmasan, majd segítségével feltápászkodtam - Mi történik? Anyáékkal mi van? Te hogy találtál meg? - tettem fel sorban a kérdéseket, miután realizáltam, hogy bizony nagy gríz van.

- Az Északiakkal szövetkeztek, itt vannak és ránk fáj a foguk. A többiek már azon voltak, hogy kimenjenek, én viszont észre vettem, hogy eltűntél - magyarázta a helyzetet.

Körbe néztem, ugyanis a kis kütyü nem volt a fülemben. A földön hevert, a két fickó mellett. Felvettem és a be is helyeztem halló járatomba.

- Anya, jelentkezz. Hallasz engem? - beszéltem a kis cuccba.

- ChaeYeon, hol vagy? Megsérültél? - szólt bele aggódva.

- Jól vagyok. Jungkook-al itt ragadtunk, majd elmesélem hogyan. Ti ki jutottatok? - érdeklődtem.

- Igen, ki. Visszamegyünk értetek...

- Kizárt - szakítottam félbe - Keresünk egy másik kijáratot és jelentkezem, ha kint vagyunk. Ti addig tűnjetek el.

- Eszednél vagy? Nem hagyunk itt titeket - vágta rá azonnal.

- Menjetek - szállt be a vonalba apa is - Tájékoztass róla, ha megcsináltátok.

- Rendben - biccentettem, majd Jungkook-ra néztem.

- Ki kell jutnunk valahogy - közöltem vele.

- Na nem mondod - emelte rám tekintetét gúnyosan, miközben elvette a két férfi fegyverét.

Élve kell kikeverednünk innen...

_____________

Hi everyone! ^^ Meg is érkeztem a folytatással. Remélem tetszett és nem volt nagyon unalmas :c

Legyen csodaszép napotok és vigyázzatok magatokra^^

~Zsuni~