És elszabadult a káosz.
Na de csak sorban.

Tegnap hatkor elvittem Jungkook-ot egy mini felfedező expedícióra, ami kifulladt abban, hogy meg mutattam neki két egész nap nyitva tartó boltot, egy szórakozó helyet, és egy szép parkot, ahová általában az emberek a kutyájukat hordják szarni, de legalább a szabadban van és tökéletes hely, az olyanok számára, mint mi.

Mivel kedvességem és jószívűségem határtalan, így felvittem a reggelit a két jó madárnak, akik úgy feküdtek az ágyukban, mintha leglább a halálukra készültek volna. 
HongYun aranyos volt és megköszönte, Jungkook pedig szokásosan furán nézett rám, és beszólt, amin már meg sem lepődtem, kezdek hozzá szokni. A tegnap elkobozott felsőjét akarta vissza kapni, de közöltem vele, hogy arra várhat, még egy ideig nálam lesz. 

Délután pedig várt rám a vakmerő unalom, amit hol az egyik, hol pedig a másik szobájában üldögélve töltöttem.

A káosz előtt pont Jungkook-nál voltam, mivel HongYun közölte velem, hogy pihenni és aludni szeretne, így hát át húztam a belem a másik ajándák szobájába.

- Szerintem meg most nincs annyira ködös idő, mint tegnap – közölte velem a férfi.

- Pedig de – pillantottam ki az ablakon. 

- Csak rosszul látsz – forgatta szemeit.

- Vagy csak te vagy olyan idióta, hogy nem bírod felismerni az időjárási viszonyokat – vágtam rá.

- Kettőnk közül nem nekem kell szemüveg.

- Pedig egyértelműen te vagy az, aki vak – tártam szét karjaimat.

- Te meg még mindig tiszteletlen vagy velem – hozta fel megint a témát, amitől lassan a falra mászok.

- Ha még egyszer fel hozod, esküszöm, hogy... – kezdtem bele, de azonnal abba hagytam, amikor egy lövést hallottam a folyosóról. Felpattantam, majdnem egy időben Jungkookal, aki ugyan felszisszent a hirtelen mozdulatra, készen állt kimenni.

- Maradj itt – vettem ki a késemet a combomhoz csatolt tartóból, majd az ajtóhoz osontam. Az éles tárgyat elrejtettem a pulcsim ujjában, úgy, hogy még csak véletlenül se legyen látható és ha kell azonnal elő tudjam szedni onnan.

- A faszt – rázta meg a fejét, miközben ő is közelebb lépett.

- Tegnap össze vertek, maradj a seggeden. Erről nem nyitok vitát – nyitottam ki az ajtót, majd zártam is be magam után, még mielőtt bármit is mondhatott volna.

Ki léptem a folyosóra, ezzel magamra hívva egy ismeretlen férfi figyelmét. Legalább is először azt hittem, hogy nem ismerem.

- Oh, egy ribanc – vigyorodott el, miközben fegyverét egyenesen rám szegezte. Ijedt arcot vágva, könnybe lábadt szemekkel néztem rá, majd tettem fel a kezeimet a magasba. Félre értés ne essék, közel sem voltam ennyire rémült, ez csak a figyelem elterelés része volt. 

Pulcsim alja kicsit feljebb csúszott, mint kellett volna, így kilátszódott a hasam alja, ami oda vonzotta áldozatom tekintetét. Fegyverét leeresztette és füttyentett egyet, pedig csak egy kis bőrfelület. 

Tett felém egy lépést, én pedig, mint egy halálra rémült ártatlan kis cica, hátráltam. 

- Ne félj tündérkém, nagyon jól el leszünk – mosolyodott el, nekem pedig egyre inkább csak az járt az eszembe, hogy milyen módon fogom kinyírni – Fordulj csak meg szépen. De nagyon lassan – tett pár körkörös mozdulatot mutató ujjával. 

El kezdtem forogni. Amikor háttal voltam neki, megállított.

- Ejjha – sóhajtott elismerően – Formás – jegyezte meg. Tudtam, hogy jó a fenekem, hisz gyúrtam rá, de nem csíptem, ha valaki már túlzottan is kiemelte. Meg amúgy is, ki ő, hogy bármit is mondjon a testrészeimről?

- Csini vagy, de jobban érdekelne az, ami a ruha alatt van – hallottam, ahogy közelebb jött.

- Faszfej – sziszegtem fogaim között, miközben szépen lassan elkezdtem kihúzni a kést a pulcsim ujjából. A szívem a fülemben dobogott, az adrenalin szintem az egekben volt és csak egy pár másodperc választott el attól, hogy megöljem.

- Mit mondtál? – közeledett vészesen.

Lehunytam szemeimet, majd a következő pillanatban 180 fokos fordulatot vettem és lendületből hajítottam el a kezemben lapuló kést, mely egyenesen a férfi homlokába repült. 

- Azt, hogy dögölj meg – fújtam ki a levegőt, majd már mentem is oda a támadómhoz, aki immár a földön feküdt; mozdulatlanul. A pisztolyt felvettem mellőle, megnéztem, hogy hány darab töltény van még a tárban, majd vissza mentem Jungkook szobájába, aki az ajtóban ácsorogva figyelte végig a történteket.

- Legalább megtanultam, hogy neked nem szabad bókolni – vont vállat a plafont bámulva.

- A bókokat szívesen fogadom, de ez pofátlanság volt, főleg mert nem is ismertem – magyaráztam meg.

- Aha – ráncolta homlokát.

- Feküdj vissza, megnézem mi a franc folyik itt.

- Ki volt ez a pasas? – hagyta figyelmen kívül az utasításomat.

- Ma jöttek beszállítók. Valószínűleg elszabadult a pokol. A nyakán van a banda tetkó – túrtam bele hajamba, majd egy hajgumival össze is fogtam – Úgyhogy te nem mész sehova.

- Lövöldöznek, és te azt kéred tőlem, hogy maradjak itt és számolgassam az esőcseppeket? – vonta fel szemöldökét.

- A főnököd vagyok, azt teszed, amit mondok.

- Most nem – rázta meg a fejét, miközben mélyen a szemembe nézett.

- De...

- ChaeYeon, nincs senki, aki fedezne, mellesleg, ha meglőnek, vagy valami bajod esik, akkor... – kezdte volna a szabadkozást, de megelőztem. Pedig kivancsi lettem volna, hogy mit hoz ki ebből. Aggódott? Ugyan már, a szíve helyén egy nagy jégdarab van, amit véleményem szerint nehezebb megolvasztani, mint megölni Nagy Britannia királynőjét.

- Fogd be és csináld azt, amit mondok, jó? – nyújtottam oda neki a fegyvert, amit örömmel el fogadott és bólintott egyet bele egyezés képpen.

A folyosón a kést magamhoz vettem és a behatoló ruhájába töröltem a nem kívánt vért és egyéb szerveket, amik akkor tapadtak rá, amikor kirántottam a homlokából. 

Óvatosan, elővigyázatosan és csendben haladtunk végig a folyosókon, de sehol nem volt egy árva lélek sem. A földszinten is ugyan ez volt a helyzet, a portásunk el tűnt a helyéről. Az ebédlő kihalt és a B épület összes többi helyisége is.

Az átjáróhoz érve hallottuk meg a lövöldözést és kiabálást, amik a csarnokból jöttek. Rögtön a legrosszabbra gondoltam és annak a ténye hogy esetleg elvesztettem anyát, vagy apát, megrémített és legszívesebben vissza fordultam volna, hogy valahova bezárkózzak és addig az ágy alatt bújkáljak, amíg valaki be nem kopog az ajtón, hogy szoljón, hogy vége van mindennek és ki jöhetek. De természetesen ezt nem tehettem. Tovább kellett mennem, hisz a szüleimnek, a csapatomnak; a családomnak szüksége volt rám. Ezért csak vettem egy nagy levegőt és tovább mentem, Jungkook-al a nyomomban.

Ki kukucskáltam, hogy szemügyre vegyem, nagyjából hányan lehetnek és hogy őszinte legyek, alig voltak. Mindenféleképpen túlerőben voltunk, ezért is nem értettem, hogy miért támattak meg minket. Hisz így is úgy is mi nyerünk ellenük.

- Kevesen vannak - hajoltam vissza, miután jól felmértem a terepet. Azonban a szüleimet sehol sem találtam.

- De csak egy késed van - tárta szét karjait Kook, miközben folyamatosan azt figyelte, hogy nem akar e valaki meglepni minket valamelyik sarkon.

- Ezzel meg sértetted Anasztáziát - ráztam meg a fejemet, majd az egyik pillanatban az egyik oszlop mögé kúsztam. Jungkook is követte a példámat. A csarnokban lévők el voltak foglalva azzal, hogy egymást püföljék, így nekünk nem esett nehezünkre bejutni a raktárba sem, hogy megszedjük magunkat fegyverrel és tölténnyel.

- Volt már korábban hasonló? - kérdezte a férfi halkan, miközben a gépfegyverek között válogatott.

- Hát... kezdtem bele, de pakolászást hallottunk. Azonnal be fogtam és meg fordultam. Jungkook mellém lépett, ki biztosította a fegyvert, amit még én adtam neki és célzott. Mind a ketten láttunk egy sötét alakot, akik a polcok között mászkált, de azt egyiken sem tudtuk, hogy kihez tartozik. A férfi azonban nem hezitált, egy biztos lövést adott le; a következő pillanatban pedig csak egy tompa puffanást hallottunk. Egy emberként siettünk a hang iráynába, hogy megnézzük ki volt az. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, amikor felismertem a tetkót a karján.

- Szép volt - paskoltam meg a férfi karját mosolyogva. Viszonozta gesztusom, de egy fél másodperccel később teljes erejével lökött el, így mind a ketten a földre estünk; hogy pontosítsak én rá, amitől fel is jajdult. Valaki ránk lőtt és ha Kook nem lök félre, valószínűleg fejbe kap.
Az iszonyat romantikus pillanatunk nem tartott sokáig, ugyanis azonnal fel pattantunk és próbáltunk meg lapulni az egyik polc mögött. Jungkook feltérdelt, és kereste a támadónkat, akit meg is talált, de kétszer is mellé lőtt, mivel a célpont hirtelen eltűnt, ráadásul így ki is fogyott a töltényekből.

A következő pillanatban valaki a hajamnál fogva rángatott fel a földről és már kaptam is az ütést, amitől egy kicsit elvesztettem az egyensúlyom, ezáltal kénytelen voltam megtámaszkodni a falon.

- Mi van ribikém, nem bírod a kiképzést? – beszélt hozzám az egyik csitri a bandából, aki mindig ki pécézett magának a látogatásaik alkalmával. Minden alkalommal, amikor elhaladt előttem direkt nekem jött, vagy oda nyögött valami szép "dicséretet", amit mondjuk nem értettem, hisz senkijét nem öltem meg és még csak nem is bántottam.

- Most végre össze verhetlek – indultam meg felé, miután össze szedtem magam. Dühös voltam, de nem csak rá, hanem az egész bandájára, amiért az eddig fenn tartott békénket leromblta. Ugyanis erről a kis csete patéról most már az egész alvilág fog tudni, és lehet, hogy mások is megpróbálnak majd ránk rontani, ami közelről sem jó.

Jungkook is megugrodt, de nem jutott sokra, mivel neki is akadt társasága, hogy pontosítsak két izom pacsírta, akik akárhogy is nézzük előnyben voltak, mivel Kook így is le volt sérülve. Pontosan erről beszéltem. Tegnap verekedett, még frissek voltak a sebei, most pedig megint kapott. Egy világi idióta, amiért nem hallgatott rám...

Egyszer a csaj védte ki minden támadásom, aztán meg én az övéit, amíg az egyik adandó pillanatban el nem kapta a hajamat és bele nem verte a fejemet a falba. Na ez már majdnem leterített, de előtte még adtam neki egy jobb horgot. Ő azonban viszonozta ezt még két ütéssel, és két rúgással. Tudtam, hogy ha padlóra kerülök, nekem végem, ezért amíg még tudtam, meg támaszkodtam a térdemen. Szédültem, és már nem is láttam jól, de még utoljára magamhoz vettem az addig a bakancsomban tárolt késem és a lány combjába döftem, aki hangosan fel sikoltott. Mellé társítottam még egy ütést, hogy ne hogy azt higgye, hogy feladtam. Na de ő sem volt rest; hirtelen kihúzta az éles eszközt a lábából és követni szándékozta tettemet, de keze remegett a fájdalomtól, ezért csak egy vágást tudott ejteni az oldalamon. 

Már kaptam volna az újabb adagot, amikor hirtelen egy hangos sípszó törte meg az addigi lövöldözést, mely hosszan bele hasított a fülembe. A lány ott hagyott engem, és amilyen gyorsan csak tudott el bicegett. 

Nem tudtam mi ütött belé, de megkönnyebbülten terültem el a földön, miközben a kezemet a vérző sebre tapasztottam, ami pechemre elég hosszú és fájdalmas volt. Voltam már rosszabb helyzetben is, de nem volt betervezve, hogy ma lesérülök.

Legalább húsz percig még ott feküdtem egyedül, arra várva mikor szedem össze magam annyira, hogy legalább a csarnokig ki tudjam vonszolni magam, amikor is meghallottam a nevemet.

- ChaeYeon! – kiabált apa. Szívemet melegség töltötte el; hisz életben volt.

- Itt vagyok – nyöszörögtem – Apa – emeltem meg a hangomat, bár nehezemre esett az egyre erősödő fájdalom miatt.

- ChaeYeon – hallottam közeledni.

Össze szedtem minden maradék erőmet és fel térdeltem.

- Itt vagyok – emeltem fel a fejemet.

Apa észre vett és azonnal oda rohant hozzám.

- Nem meg mondtam neked, hogy maradj a B szárnyban? – szidott le azonnal, de amikor realizálódott benne, hogy lehet, hogy hamarosan elvérzek, azonnal mennyasszony pózba kapott és szaladni kezdett velem a csarnokba, ahol szerencsére nem volt olyan vészes a dolog. Voltak sebesültek, ahogy elnéztem, de inkább csak a monoklik, kisebb zúzódások és horzsolások domináltak, aminek nagyon örültem.

Jungkook egy széken ülve tűrte, ahogy az egyik lány az újonnan szerzett sebeit tisztogatja az arcán. Nekem bezzeg nem engedte így a kis rohadék.
Bambulásából csak akkor eszmélt fel, amikor apa elkiáltotta magát, Park doktort keresve. 

A férfi azonnal felpattant és a tekintetét elnézve elég borzalmasan nézhettem ki. 

Az utolsó amire emlékszem az Jungkook kétségbe esett arca.

_______________

Hi everyone! ^^ Meg hoztam a folytatást. Ha tetszett, akkor szavazzatok és írjatok meg véleményeiteket kommentben.

Itt is szeretnék egy kis önreklámot, ugyanis nem régiben felkerült egy újabb történet a profilomra. Egy rövid Hosoek ff, ami semmi extra igazából. Ha gondoljátok olvassátok el^_^

Legyen szép hetetek! <3

~Zsuni~