Reggel úgy keltem fel, mintha húzták volna a fogam. A telefonomat majdnem falhoz vágtam és a takarót is lerúgtam magamról. Kelletlenül csináltam meg mindent, amit szoktam. Fintorogva ültem be a kocsimba és hajtottam el a hatalmas csarnokig, ahol miután le ellenőrizték a chip-emet, és felmutattam a kártyámat, be is léptem. Anyáék már jóval korábban eljöttek otthonról, én viszont úgy voltam vele, hogy ráérek.

Kilenc előtt 10 perccel én már a portán voltam és a két meglepire vártam, akik majd hogy nem az utolsó pillanatban toppantak elém.

- Sikerült ide érni. Nagyszerű – tapsoltam egyet, majd már hátat is fordítottam nekik, hogy elinduljak az átjáróhoz – Ettetek reggel? – kérdeztem hátra sem nézve

- Én igen – válaszolt Hong.

- Jungkook?

- Ja – biccentett flegmán.

A csarnokban már ott volt apa, a mesterlövészünk és mindenki olyan, aki kellett ahhoz, hogy fel tudjuk mérni a két férfi tehetségét. Már ha van olyanuk.

- Jó reggelt – köszöntek apámék, amit a két tökkelütött viszonzott is.

Miután mindenki bemutatkozott mindenkinek és előhozták a fegyvereket is elkezdődött a lényeg.

- Gondolom már van tapasztalatotok – nézett rájuk a mesterlövészünk.

- Attól függ miben – helyezte bal lábára testsúlyát Jungkook, miközben kezeit rágózva zsebre vágta. Erre a kijelentésre én inkább csak megforgattam a szemeimet, majd oda sétálva apához oda súgtam neki, hogy elmegyek és beszélek az orvossal. Erre ő csak egy bólintással válaszolt.

Kiléptem a teremből, majd az elsőre mentem, hogy beszéljek a dokival. Kettőt kopogtam, majd miután meghallottam a varázsszót be is nyitottam.

- Üdv – mosolyogtam, mikor beléptem.

- Szia ChaeYeon – virult fel arca, mikor meglátott. Kedves bácsi, szeretem, ha ő dolgozik. A felesége is nagyon aranyos, de én valamiért jobban csípem az öreget.

- Nem sokára hoznék két újoncot, ha lehet.

- Semmi akadálya – biccentett – Csak a nemüket mondd meg nekem, kérlek – gurult oda asztalához, majd tollát a kezébe véve valamit írni kezdett a régi, már sárgás lapú füzetkéjébe.

- Mind ketten hím neműek – fogalmaztam szépen.

- Köszönöm – jegyezte fel.

- Én köszönöm – hajoltam meg.

- Ők azok, akik a Halottaktól jöttek? – kérdezte.

- Igen.

- Vigyázzatok velük – tanácsolta komoran. Gondolom ő sem volt el ragadtatva a gondolattól, miszerint itt vannak es úgy tűnik, hogy bizony maradnak is.

- Igyekszünk – bólintottam, majd egy köszönés után végül kimentem.

Addig, ameddig vártam a fiúkra lementem kajálni, mert úgy jöttem el otthonról, hogy semmit sem ettem, így már kezdtem éhes lenni. Már rég nem volt reggeli idő, a konyhások is már az ebédhez készüldtek, nekem azonban még adtak egy kis rántottát, amit jóízűen elfogyasztottam. Ezután nyugiban megittam a szokásos kávémat, majd lassacskán vissza sétáltam, hogy megnézzem hogy halad a felmérés, de legnagyobb meglepetésemre, már mindenki az ajtóban állt, rám várva.

- Azt hittük elvesztél – mosolygott apa.

- Bocsánat – kértem elnézést – Hogy ment?

- Jól – nyújtotta oda nekem apu a lapot, amin szokás szerint le volt írva, hogy ki, miben és hogy jeleskedett. Ezen kívűl általában fel voltak tűntetve az illető személyes adatai is

- Útközben átnézem – intettem, majd el is indultam, oldalamon a két férfival. Meglepőek voltak az eredmények. Hong ügyesen bánik a késekkel, tudja, hogy melyik kábítószer milyen hatásokkal bír, hiszen kémikusnak tanult. A Halottaknál ő volt a leltáros, de gyakran sóztak rá más feladatokat is. Őrségben is állt már számtalan alkalommal. Teljes neve Park Hong Yun, 25 éves. Testvére nincs, szüleivel már nem tartja a kapcsolatot. Kook-al nem túl fényes a kapcsolata, sokszor vannak nézeteltéréseik.
Jungkook adatait olvasva viszont majdnem ki esett a szemem a helyéről. Mesterien bánik a fegyverekkel. Legalább olyan jól, mint a mi lövészünk. Szét-és össze tudja rakni őket, probléma nélkül. Elmondása szerint már gyerekkorában volt köze ezekhez a dolgokhoz a bátyja által. További dolgokat nem osztott meg a családjával kapcsolatban. Teljes neve Jeon Jung Guk, 24 éves, amit nem néztem volna ki belőle. A Halottaknál betöltött pozíciójáról sem volt hajlandó megosztani semmit, de gondolom valami olyasmi feladata lehetett, aminek köze van a fegyverekhez.

Bekopogtam az ajtón, megvártam a választ, majd be is mentem a dokihoz.

- Meghoztam őket – mosolyogtam a dokira.

- Köszönöm – biccentett, majd a két férfira szegezte a tekintetét – Én vagyok itt az orvos, hívjatok nyugodtan Park bácsinak – mondta kedvesen, majd felém fordult – ChaeYeon, veled majd szeretnék egy pár szót váltani.

- Rendben, kint leszek, ha kellenék – intettem egyet, majd miután bezértam magam urán az ajtót a szoba elé kihelyezett székek egyikén helyet foglaltam. Egyébként is meg kellett volna várnom őket, mert az én feladatom volt körbe vezetni őket.

Az alatt a fél óra alatt, amíg ők bent voltak a lapot nézegettem, amin az eredményeik voltak. Nem néztem volna ki egyikőjükből sem a leírtakat. Teljesen azt hittem, hogy csak takarítani, vagy kefélni voltak ott, erre fel kiderül, hogy nagyot tévedtem. Hong-ról azt feltételeztem, hogy nem ért semmihez és egy két bal kezes kis bárány, Jungkook-ról pedig csak szimplán azt, hogy nagy az arca de nincs tehetsége semmihez. Na hát picit pofára estem. Mind kettejüknek hasznát tudjuk venni. A kérdés viszont még mindig ugyan az. Megbízhatók, vagy majd egy idő után lelépnek, hogy minden titkos információt ki tudjanak adni rólunk a Halottaknak? Anyáék már adtak nekik egy esélyt, én azonban még mindig nem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy két olyan ember tartózkodik a közvetlen közelemben, akik egy nappal ezelőtt még javában MiRa kéréseit teljesítették.

Nyílt az ajtó, én pedig felálltam és a két férfira néztem.

- Várjatok meg, egy pillanat és jövök – szóltam nekik, majd kikerülve őket, beléptem és leültem az egyik, asztal előtt lévő székre.

- Miről akart velem beszélni? –pislogtam nagyokat.

- Hogy érzed magad mostanában? –  mosolyodott el.

- Erre most nem érek rá Park bácsi – csóváltam a fejemet kedvedrn mosolyogva. Tudta, hogy mindig kerülöm ezt a témát és hogy nem szeretek erről beszélni.

- Sosem jó neked, ChaeYeon – csóválta a fejét rosszallóan.

- Most tényleg nem. Még körbe kell őket vezetnem és...

- Legalább annyit árulj el, hogy milyen gyakorisággal vannak ájulásaid – vette kezébe a tollát.

- Az utóbbi pár napban egyáltalán nem történt semmi, csak a szédülés és fejfájás – vontam vállat.

- Ezt örömmel hallom – biccentett – De most megint rád zúdul majd egy adag stressz, szóval csak óvatosan – figyelmeztetett.

- Tudom – bólogattam – Köszönöm – álltam fel, hogy el tudjak indulni.

- Hamarosan fel írok majd egy gyógyszert, de szeretném, ha előtte konzultálnánk.

- Mindenképp – egyeztem meg, majd a kilincset lenyomva el is indultam utamra a két fafejjel együtt.

- Hova megyünk? – kérdezte HongYun.

- Délutáni alvásra – humorizált Jungkook, bár cseppet sem volt vicces.

- Be mutatom nektek a helyet egy kicsit. Bár már a nagy részét ismeritek – legyintettem.

- Te is itt laksz? –érdeklődött Hong. Először nem tudtam, hogy mit válaszoljak, hisz hülye lettem volna kiadni bármi féle információt magamról, de végig gondolva a dolgokat, csak annyit kérdezett, hogy itt élek e. Semmi bajom nem lesz abból, ha meg mondom az igazat, hisz nem a házam elhelyezkedésének pontos koordinációit akarja meg tudni.

- Nem – ráztam meg a fejemet.

- A szüleiddel laksz?

- Igen – válaszoltam, miközben jobbra fordultam.

- Jó a kapcsolatod velük? – erre a kérdésre inkább már nem mondtam semmit, csak szimplán bólintottam egyet.

- És tudják, hogy hol tengeted minden napjaidat? – szólalt meg mögülem Jungkook, aki mind addig csendben kullogott utánam. Kifogott rajtam, ugyan is erre már muszáj voltam ki találni valamit.

- Nem – ráztam meg a fejemet.

- Na és mi lesz ha megtudják?

- Nem tudják meg.

- És ha egyszer vérző sebekkel állítasz be otthonra? Nem mehetsz a kórházba, mondván "Hali, meglőttek három helyen, ja amúgy illegálisan fegyverekkel és droggal kereskedem" – nézett le rám gúnyosan, amikor megálltam a csarnoknál.

- Az nem a te dolgod – közöltem vele.

- De majd az enyém is lesz, ha a zsernyákok berontanak ide – vágta rá cseppet sem jókedvvel.

- Jungkook, állj le – nézett rá dühösen Hong.

- Nem hozzád beszélek – felelt a férfinak, végig a szemembe nézve. A szívem egy kicsit gyorsabban kezdett el verni. Vajon rájött? Ugyan már. Még csak véletlenül sem csinaltam semmi olyat, amiből ki találhatta volna, hogy a szüleim valójában ennek az egész helynek a főnökei.

- Éppen ezért – lépett hozzá közelebb HongYun, mire Kook lassan felé fordította a fejét. Tekintetéből ki lehetett olvasni a gyűlölet összes létező formáját, állkapcsa megfeszült és élesen be szívta a levegőt. Ugrásra készen állt, én viszont nem akartam, hogy már a második napon bajba keveredjenek, ezért inkább kettejük közé álltam.

- Fejezzétek be – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.

- Még mindig...

- Leszarom, hogy nem vagyok formális – szakítottam félbe Jungkook-ot ingerülten, mielőtt még bele kezdett volna a szokásos 'nem vagy velem tisztességes' dolgba. Látszólag nem tetszett neki, hogy nem hagytam befejezni a mondandóját, de cseppet sem érdekelt.

Nem tudom, hogy a Halottaknál mi volt a rendszer, vagy, hogy egyáltalán parancsolt e ott bárki más MiRa-n kívül, de itt más világ van. A kis főnök az én vagyok, ha tetszik ha nem. Nem parancsolni akarok, vagy elnyomni bárkit is, de ha feladatom van, akkor azt szeretem teljesíteni.
Azon viszont meglepődtem egy kicsit, hogy Jungkook nem beszélt vissza és nem mondott semmi frappánsat. Puffogva ugyan, de csendben maradt és az idegen vezetésem alatt még csak meg sem mukkant. Ha valamit kérdeztem nyögve nyelősen ugyan, de válaszolt. Nem volt gond, aminek örültem. Legalább a mai napot le tudtam civakodás nélkül. Fogjuk rá...

__________________________

Hi everyone! ^^ Itt is van a folytatás. Ha tetszett, akkor szavazzatok és írjatok meg kommentben a véleményeiteket :3
Vigyázzatok magatokra <3

~Zsuni~