- Adjon nekem két üres szobát, lehetőleg a legkevesebb szabadulási eséllyel, kérem – álltam meg a nálunk dolgozóknak fentartott épület portáján. Össze van kötve a raktárral, így még csak ki sem kell menniük az utcára az embereknek. Mondhatni, ez egy kollégium. Menzával, konditeremmel, mini kávézóval, és közösségi szobával. Egy folyosó vezet ide és mindenkinek van egy kártyája, amivel át tud kelni. Természetesen senkinek sem kötelező itt lakni, de meglepően sokan igénybe vették ezt a fajta felajánlásunkat, amikor ide kerültek.
Na de a két újoncnak, akik a Halottaktól jöttek ide, természetesen nincs választási lehetőségük. Nem is kínáltunk fel semmilyen más jellegű opciót. Valószínűleg MiRa is ott tartotta őket, szóval már hozzá lehetnek szokva.

A két fél nótás csendben áltt mögöttem. Mióta megérkeztek egy szót sem szóltak, de nem is baj.
Nem bízhattam a véletlenre, így az agyam egyik fele mindig készenlétben volt, hogy ha netalán tán valamit a fejükbe véve meg akarnának támadni, akkor azonnal le tudjam reagálni.

- Második emelet 58 és 62 – adta a kezembe a kulcsokat az ötvenes éveiben járó férfi, két ideiglenes kártyával együtt, mire biccentettem egyet, majd elindultam a lépcső felé. Nem kellett mondanom semmit, a két Halott automatikusan követett, aminek örültem, mert így legalább nem kellett erőszakhoz folyamodnom.

Fel lépkedtünk a lépcsőn, meg kerestem a szobákat, majd benyitottam az 58-asba. Kicsi, de egy embernek bőven elég. Van benne egy ágy, egy szekrény, egy íróasztal és nyílik belőle egy fürdő is. Mondhatni, hogy luxus.

- Az egyik szoba – lógattam a mutató ujjamon a fém karikát, arra várva, hogy valamelyikőjük megmozduljon. Végül az alacsonyabbik kapta le a kezemről a kulcsot, majd elhaladva mellettem be is ment az új otthona ajtaján – Itt a kártyád. Ezzel tudsz átjárni. Ha lehet ne veszítsd el. Fél óra múlva legyél a portánál – mondtam cseppet sem kedvesen, de a férfi jó kedvűen lehúzta a maszkját az álláig, majd egy halvány mosolyt magára öltve elvette tőlem a beléptető eszközt.

- Köszönöm – hajolt meg egy kicsit, amin meg is lepődtem. Na de azért nem szabad eldobni az agyamat, mert a látszat néha csal. Ebben a szakmában pedig többször, mint hinnénk.

- Örülök, hogy ennyire örültök egymásnak, de nem haladhatnánk? – szólalt meg a másik tag is.

- Jungkook, egyszer az életbe igazán be foghatnád – forgatta szemeit a másik.

- Addig dumálj, amíg be nem verem a pofád, HongYun – vágta zsebre kezeit a férfi, akinek végre meg tudtam jegyezni a nevét.

- Vicces vagy, Kook– nevette el magát az ajtóban ácsorgó. Láttam, hogy a colos idegei pattanásig feszültek, ezért most már muszáj volt közbe avatkoznom.

- Kuss legyen mind kettőnek. Te menj, pakolj ki, Jungkook te meg gyere velem – osztottam ki a feladatokat, majd tovább indultam. HongYun be csapta az ajtón és a kattanásból ítélve, be is zárta azt.

- Te aztán tökös csaj vagy - hallottam meg a férfi hangját mögülem. Erre nem szóltam semmit, de nem is kellett, folytatta ő magától is - Ki engedte meg egyáltalán, hogy tegezz? – sütött róla a lenézés, és a szánalom.

- Nem vagy negyven éves, szóval nem hiszem, hogy magáznom kéne téged – mondtam hátra sem fordulva. A 62-es szobánál megálltam, kinyitottam, majd a tenyerembe helyezva a kulcsot, Jungkook felé nyújtottam a karomat, de mintha észre sem vette volna a testrészemet elém állt és tekintetét az enyémbe fúrta.

- Valóban nem, de szinte biztos vagyok benne, hogy idősebb vagyok nálad, szóval a kellő tiszteletet meg kéne adni, nem gondolod? – húzta fel szemöldökét. Maszkja még mindig szigurúan fedte arca nagy részét, így csak barna íriszeit tudtam szemügyre venni.

- Majd akkor, ha kiérdemled – közöltem vele, miközben szabad kezemmel csuklójánál fogva megemeltem alkarját, majd bele helyeztem a tenyerébe a kulcsot és a kártyát. Látszólag nem tetszett neki a helyzet, de jobban teszi, ha hozzá szokik.

- Fél óra múlva...

- Legyek a portánál, tudom – fejezte be mondatomat, majd engem faképnél hagyva bement a szobába és rám vágta az ajtót.

Nagyot sóhajtva vettem az irányt a lépcsőhöz, majd a földszinten az átjárónál megálltam, és a bácsihoz fordultam, aki a kis buckájában, kényelmesen ült a székben.

- Figyelje a két újoncot. A Halottak ajándékai. Nem tudom, hogy mi lesz még velük. Ne engedje ki őket az utcára. Nem sokára vissza jövök – tájékoztattam a férfit, aki csak egy bólintással nyugtázta az előbb elhangzottakat.

Apa irodája ajtaján kettőt kopogtam, majd be nyitottam. Szerencsére mind két szülőm bent volt, így nem kellett külön megbeszélnem velük ezt az egészet.

- Mit fogunk velük kezdeni? – kérdeztem tőlük, miután már helyet foglaltam az íróasztal előtt elhelyezett székek egyikén.

- Itt maradnak – vont vállat anyu.

- Hogy mi van? – ráztam meg a fejemet, mintha csak rosszul hallottam volna.

- Még hasznunkra lehetnek.

- Még is hogy? Csak a bajt hozzák ránk. Mi van, ha kémek?

- Dehogy kémek – legyintett apu.

- Tudod, hogy semmi nem kizárt – figyelmeztettem.

- Igaza van a gyereknek – biccentett anyu.

- Tudom, de több hasznunk van abban, ha megtartjuk őket, mint abban, ha megöljük.

- Nem ölünk meg senkit – tette fel az ujját anyu – Ha nem muszáj – tette hozzá.

- Ők a Hallottak csapatából vannak – fogtam a fejemet – Akármi terve lehet MiRa-nak. Lehet, hogy pár hónap múlva majd vissza veszi őket, mondván, hogy hiányoznak neki. Na akkor baszhatjuk. Addigra meg tudnak mindent. Tudni fogják, hogy hol és mennyi őr van, hogy hogyan működnek nálunk a dolgok és lehet, hogy még olyanokat is, amik...

- ChaeYeon, nyugodj le – szakított félbe apa – Majd kitalálunk valamit.

- Mindig ezt mondjátok. De erre nem később kell megoldást keresni, hanem most azonnal.

- Nem lesz semmi baj, Chae – tette a vállamra a kezét anyu, mire vettem egy mély levegőt és inkább felálltam.

- Adtál nekik szobát?

- Igen.

- Eligazítottad őket?

- Húsz perc múlva megyek értük. Háromnegyed óra múlva jöhettek ti is a szokásos helyre – nyújtóztattam ki tagjaimat, hogy ki menjen belőlem a feszültség.

- Jó. Köszönöm – nézett rám hálásan apa, mire meghajoltam, majd ki mentem az irodából.

Próbáltam rá jönni, hogy a szüleim miért akarják annyira itt tartani a két férfit, mikor a Halottakban nem bízhatunk. Akármit ki tervelhettek és teljesen ki vagyunk téve nekik. A két ajándék közül az egyik gyanúsan kedves, a másik pedig csak szimplán egy tahó. Szerintem nagyjából semmihez sem értenek. Lehet csak szexért tartotta őket MiRa. Képes rá, és lehet azért dobta ki őket, mert már nem nyújtották a kellő teljesítményt az ágyban. Két haszontalan emberrel nehéz a dolog, de ha a Halottaktól jöttek, akkor meg még inkább.
Fogalmam sincs, hogy mi fog ebből kisülni, de meg próbálom rá venni anyáékat, hogy amilyen gyorsan csak lehet, tüntessük el őket még a környékről is.

Két perc volt hátra a megbeszélt harmincból. HongYun már a bal oldalamon állt és türelmetlenül dobolt a jobb lábával a padlón. Majdnem egy magasak voltunk, de még így is kisebb voltam nála. Arca az ártatlanságot sugározta, szemeiben semmi rossz nem volt. Az ilyen emberek a legrosszabbak. Akik kívül angyalnak tűnnek, belül mindig a legnagyobb ördögök.

Már 10 percre arra a félnótásra vártunk, de természetesen még mindig sehol nem volt. Megelégeltem, hogy alig van itt két órája, de már is elkésik. A mellettem fel s alá járkáló férfinak annyit mondtam, hogy ne menjen sehova, mindjárt jövök. Felmentem a második emeleten, a 62-es ajtónál pedig megálltam, majd kopogás helyett, inkább dörömböltem az ajtón.
Pár másodperc pakolászás, majd csörömpölés hallattszódott ki és nem sokkal később szembe találtam magam a férfival, akin már nem volt maszk

- Rég nem vagy benne a fél órában – néztem rá szigorúan.

- Te pedig még mindig nem vagy velem tisztelettudó – vont vállat, majd hanyagul be húzta maga mögött a fa lapot és elindult a folyosón.

- Neked mindenhonnan késned kell? – forgatta szemeit HongYun, amikor leértünk.

- Fáj tőled a fejem – hunyorgott Jungkook a halántékát masszírozva.

- Fejezzétek be – szóltam rá mind kettőre, majd elindultam az átjárón, lehúzva a kártyámat.

- Egyébként ki vagy te? Valami kis főnök, vagy mi? – kérdezte flegmán a Magas Ajándék. Találó név, nem de?

- Igen – válaszoltam rá sem nézve, miközben oda értünk a célhelyre.

- Egy ilyen törékeny kis csaj? – mondta ezt már inkább magának. Erre már nem mondtam semmit, csak benyitottam egy dupla szárnyú ajtón egy nagy terembe, ahol már minket megelőzve volt pár ember, köztük anyuék is.

- Mi ez, valami szertartás? – morgott még mindig a colos.

-Igen és ha nem fogod be, biztos lehetsz benne, hogy feláldozlak – vágtam oda neki, de mintha csak vicces mondókát mondtam volna, el nevette magát.
________________________

Hi everyone! ^^ Itt is lennék a következő résszel, remélem elnyerte tetszéseteket. Ha így, van akkor dobjatok meg egy szavazattal és írjátok le kommentben a véleményeiteket. Hamarosan folytatás :3

~Zsuni~