Sok éve már, hogy embereket láttam az erdő azon részén ahol élek. De a minap fura dolgokat láttam egy fa tövében. Én úgy éreztem azok embereket, de a többiek azt mondták, hogy csak képzeltem a dolgot. Hiába mutattam meg hol láttam azokat a fura dolgokat, megjegyezném akkor már hűlt helyük volt, nem hittek nekem és ki is nevettek engem. De akkor már nem nevettek mikor csapdába estek. Könyörögtek, hogy segítsem ki őket, ígértek mindent csak, hogy szabadulhassanak. Segíteni is akartam nekik, de picit mégis hagyni hadd ijedjenek meg amiért kinevettek engem. Csak hát semmi se úgy történt ahogy én azt szerettem volna. Hirtelen idegen szagokat hozott felénk a szél, s míg a többiek állati alakot tudtak ölteni addig számomra maradt a futás, az elbújás. Ez utóbbi alig akart sikerülni, mert az idegen szagok forrásai mindig közelebb s közelebb értek hozzám menekülésem közben. Egy párszor el is estem, meg is sérültem, meg azok az idegen szagúak meg is haraptak. Tudtam, éreztem, hogy igazam volt, hogy az idegenek is emberek voltak. Egy váratlan pillanatban aztán el tudtam bújni előlük, ezzel azt kockáztatva, hogy életem vesztem, s csupán csak azért mert elértük a folyót s a vízbe vetettem magam, abban, az alatt bújtam meg. Csak remélni tudtam, hogy nem vesznek észre, hogy megmenekülhetek. Lassan, csak nagyon lassan mertem a felszínre jönni. Segítségemre volt a partmenti bokros rész és néhány kisebb szikla. De buta voltam mert azok az idegenek nem is mentek el. Jól becsaptak engem. Ezzel együtt el is kaptak. Olyan hirtelen ragadtak ki a vízből, hogy nyávogni se tudtam, sem más hangot kiadni. Megkötöztek aztán egy nagy sötét helyre löktek. Természetesen szabadulni akartam, de nem sikerült. Legalábbis arról a sötét helyről nem tudtam kijönni, de a kötelek közül azért kiszabadítottam magam.
Nem tudtam hova akarnak vinni, mert hogy vittek engem valahová. Sokáig mentek, aztán egyszer csak az a valami amiben vittek engem földet ért és széttört, én meg ahogy voltam feljajdultam s kiterültem. Megijedtem aztán, nagyon, és ez elég volt ahhoz, hogy ledermedjek. De... Nem történt semmi sem eztán ami igazán nagyon fura volt.
- Uram, azt hiszem már nem él. - a hang, a szagok amik hirtelen jöttek, értek el engem még furcsábbak voltak. Félve is nyitottam fel szemeim. Éppen ekkor akart hozzám érni egy... egy ember. Rögtön rámorogtam meg fújtam is rá és meg is karmoltam.
- Úgy tűnik tévedtél Minho, és már mondtam, hogy ne uramozz. - egy újabb hang s szag tűnt fel.
Nem tudom már mi volt ami erőt adott de felugrottam, vagyis hát inkább csak felültem, hogy továbbra is morogtam meg fújtam az idegenekre. Hamar kiderült számomra, hogy többen is vannak és nagyon úgy tűnt, hogy körülvettek engem.
- Figyelj csak, mi nem bántunk. - mondta az az alak aki hozzám akart érni, hogy közben felemelte kezeit - Itt találtunk rád. - mutatott egy helyre mellettem - Fentről az útról sodródhattál ide. Meg is sérültél úgy tűnik. El kellene látni azokat ott. - nem értettem mit akar, de mikor hozzám akart érni megint én újra megkarmoltam - A fenébe, ez így nem fog menni.
- Túl hirtelen vagy Minho az a baj. - egy fura, pöttyös arcú fiú jött oda, akire ugyanúgy fújtam, de, kíváncsi is lettem rá amiatt a sok pötty miatt az arcán. Odébb tolta azt a másikat és ő próbált közeledni, míg én távolodni tőle. - Ne félj, nem bántalak. - még a hangja is kíváncsivá tett - Biztos megijedtél, de tőlem - mutatott magára - tőlük - mutatta a többit is - nem kell félned. Nem tudom mi történt veled, de biztos nem jó dolog. - furán éreztem magam ahogy beszélt hozzám. Morgásom is abbamaradt, inkább csak kis nyávogó hangokat adtam ki magamból, aztán csak úgy kezemet nyújtottam felé és mutattam neki a kötél nyomait, amiket aztán meg-megnyaltam.
- Fáj... - nem akartam szólni, de olyan furán éreztem magam, hogy nem tudtam másként tenni.
- Ha szeretnéd segíthetek, hogy ne fájjon, de ezt ne tedd. - hozzám ért én meg egyből fújtam rá - Ne félj, nem bántalak. - érintése olyan... más volt mint másoké - Ellátom a sebed és ha esetleg éhes vagy adhatok enni is. - egy másik is közelebb jött de valami különös oknál fogva nem mordultam rá s nem is fújtam rá. Fura volt az az ember. Nem láttam sok embert még, de ő azoknál sokkal másabb volt. A szemei voltak azok amik elvonták figyelmem a pöttyös arcúról. Ennek az embernek a szemei fura színűek voltak. Olyan barnák voltak mint a gesztenye mikor érik, de volt benne egy kis kékes szín is ami a finomságos áfonyára emlékeztetett. Oldalvást fordítottam fejem, néztem, figyeltem őt, erre ő ugyanezt tette meg mosolygott is ami dorombolásra késztetett.
- Changbin.. - szólt az egyik - szerintem neked kellene ellátni. Nagyon úgy tűnik téged érdekesnek talál.
- Béna vagyok az ilyesmiben, de...  jó. - csak egy pillanatra nézett másfelé, és ez elég volt ahhoz hogy észrevegyem magam ezáltal abbahagyjam a dorombolást - Na mutasd azt a sebet. - egy szavára odanyújtottam kezem, közben a másikkal fülem vakartam.
Nem tudom mit hogyan csinált, de egyáltalán nem fájt ahogy ellátta sebem. Azt hiszem ezért engedtem neki, hogy megnézze a fülem, meg hogy van e még sérülésem. Valahogy, valamiért igazan nagyon furán éreztem magam.
- Tényleg kapok enni? - eszemben volt ám mit mondott a pöttyös arcú.
- Igen, de ahhoz velünk kellene jönnöd. Nincs nálunk most nagyon semmi étel. Vagyis... - aki először akart hozzám érni az elhúzott valamit zsebéből - egy ilyenem van azért.
- Minho.. Most komolyan egy kis csokival akarod etetni mikor láthatóan valami tartalmasabbra lenne szüksége? - a pöttyös arcú olyan volt kicsit hirtelen mint én mint mikor mérges vagyok.
- Kérsz belőle? - aki ellátott elvette azt a valamit a másik kezéből, aztán tört le belőle és felém nyújtotta. Nem tudtam mi az így fújtam picit rá, aztán lassan közelebb hajoltam, szaglászva közben azt a valamit.
- Nincs jó szaga. - mondtam, mire az az ember bekapta és megette azt a valamit.
- Pedig finom. - tört még egy darabot amit ugyanúgy felém tartott. Én megint csak szaglásztam, aztán hirtelen kikaptam a kezéből és számba tettem. Meg akartam enni, de valahogy mindig a fogaim közé ragadt. Ki se tudtam szedni onnan sokáig. De egyszer csak magától lejött fogaimról és így le tudtam nyelni. Azok az emberek meg csak néztek és nevettek.
- Ez olyan aranyos. - mondta az a fura akitől az a ragadós valami volt.
- Szerintem jobb ha nem mondasz ilyet. - szólt rá a pöttyös arcú mikor észrevette, hogy fújok rá.