A legjobb barátommal is Csongor miatt ismerkedtem meg. 3 évvel ezelőtt elkapott valami nagyon csúnya tüdőgyulladást. A frászt hozta rám, és anyám sipákolása nem segített sokat a helyzeten.

Az orvosnál pattanásig feszült idegekkel vártam, hogy végre sorra kerüljünk, mikor egy 8 éves forma kislány elkezdett beszélgetni Csongorral.

-Elég betegnek nézel ki.-a szőke lány olyan aranyosan méregetett minket, hogy azonnal megkedveltem.

-Rosszul is érzem magam.-válaszolta Csongor morcosan, és még jobban a szemébe húzta a sapkáját.

-A nővéreddel jöttél? Én a báttyámmal vagyok itt, anya dolgozik.- mutatott egy nagyon magas szőke srácra, aki unottan nyomogatta a telefonját pár székkel odébb.

-Nem, ő az anyukám.-szegény kisfiam, már hozzá volt szokva, hogy mindenki a tesvérének néz. Az okát nem értette, és nem volt szívem elmagyarázni neki.

-Bocs de...-hirtelen az előbb említett szőke srác tornyosult felém. Szinte a mellkasa közepéig sem értem fel.-Jól hallottam? Te vagy az anyja?-annyira hitetlenkedve nézett rám, hogy szinte már vicces volt.

-Aha.-mondtam unottan. Hogy én hányszor de hányszor lejátszottam ezt a beszélgetést az elmúl 5 évben! A hentestől a fogorvoson keresztül a pizzakihordó fiúig mindenki rákérdezett, hogy Csongor tényleg az én fiam e.

-Hány éves vagy?-meredt rám. Na igen. Nem elég, hogy amúgy tényleg baromi fiatal vagyok anyukának, kb. olyan magas lehetek mint egy jól fejlett kertitörpe.

-21.

-Én 22 vagyok, ez pedig itt Panna a húgom. Amúgy Henry a nevem.-nyújtotta a kezét. Teljesen megdöbbentem. Nem jött a sok "na de ez, hogy lehetséges.."kérdés. Nem láttam semmi előítéletet. Szimplán csak felmérte, és tudomásul vette a helyzetet.

Ez annyira ritka számba ment, hogy azonnal megkedveltem őt.

Később miután mind a ketten végeztünk az orvosnál, elmentünk egy közeli kávézóba. Csongor és Panna teát szürcsölgetve belemerültek a beszélgetésbe, én pedig meséltem Henrynek.

Elmeséltem, mi történt. Ő volt az első ember akivel önszántamból osztottam meg a történetem.

Egy héttel később már a Trió! irodában voltam gyakornok.

Annyi mindent köszönhetek neki és a srácoknak, hogy szinte fel sem tudom fogni.

~
-Nem hiszem el. Most csak szívatsz.-a marék popcorn amit a száma akartam nyomi félúton megállt a levegőben.

Barni és Henry sokatmondóan vizslattak a kanapé másik végéből. A kedvenc filmem utolsó képkockái villantak fel éppen a Tv-men, de az én agyam már teljesen máshol járt.

-Hát hazudnánk mi neked, Snow?

-Volt már rá példa, seggfej.-motyogtam még mindig sokkos állapotban.

-Esküszöm édesem. A srác 18 éves.-mondta Henry és láttam rajta, hogy sajnál.
18 éves.

Az pont 6 évvel kevesebb.
Ja meg egy gyerekkel.

-Mi a francért nem mondtad? Basszus, ugye nem mondtátok neki, hogy van gyerekem?-nyögtem fel.

-Nem mindegy? Együtt fogtok dolgozni. Egyszer úgyis rájön.

-Hogy vehetted fel a megkérdezésem nélkül?-dühöngtem. Ebben a pillanatban gyűlöltem Henryt, Barnit és Ábelt.

Gyűlöltem magamat. Gyűlöltem az életemet.
De leginkább az a 18 éves, csokibarna szemű srácot, aki hétfőtől a műsorvezető társam lesz.