Changbin megérkezett a kis lakásba, ahol a párjával osztott meg, izgatottan, hogy ennyit futott. Néhány órával azelőtt érezte, hogy az omegája hívja, ami miatt hamarosan rohant is hozzá.

–Lixie? -mondta, amire nem érkezett válasz. –Hol vagy édesem? -panaszos zokogás hallatszott, ami egy sérült kiskutyára emlékeztette.

Changbin azonnal tudta, hogy a párja az, ezért odaszaladt, ahonnan ismerős illata – őszibarack és citrom lágy keveréke – jött. Oda szaladt a fürdőszobához ami zárva volt.

–Lixie, jól vagy? -finoman kopogott az ajtón, miközben az enyhe sírás továbbra is hallatszott. –Pici, nyisd ki! Nem akarom ellened használni a parancsoló hangomat! -úgy tűnt, reagált a figyelmeztetésére párja, mert néhány pillanattal később egy kis omega jelent meg vastagon dagadt ajkaival és könnyes szemeivel a mosdóajtó mögött.

–Miért sírsz ? -kérdezte aggódva.

–Ah Binnie! -ölelte át az alfát, és a nyaka köré fonta a karját. –K..kérlek ne hagyj el!

–Mert megtenném? -Felix félénken elengedte az alfát, és visszament a fürdőszobába. Néhány másodperccel később visszatért, de egy kis műanyag tárggyal a kezében. Changbin elvette, hogy jobban lássa, és érezte, hogy abban a pillanatban megáll a szíve.

Terhességi teszt, ami pozitív volt.

–Lixie, drágám! -mondta mosolyogva, és a szemei ​​káprázatosak voltak. –Nem gondoltam volna...

–B..Bocsánat -mondta az omega, megtört hangon –Tudom, hogy még nem akartál apa lenni és... és valószínűleg később... Ezek után megszakítod a kötelékünket... És-és... -a sok könnytől Félix nem tudta folytatni.

Changbin maga felé fordította kedvesét úgyhogy a fejét a nyakába temette, és beszívta az illatát, hogy megnyugodjon.  Nem törődött vele, hogy a kisebb könnyei beszennyezték a ruháját.

–Hé, nem fogom megszakítani a kötelékünket, oké? -sietett kimondani, derekasan átölelve az omegát. –Csak... kicsit meglepett... és nagyon izgatott is lettem!

–T..tényleg? -kérdezte Felix, miközben kihúzta a fejét Changbin nyaka ívéből, és könnyes szemeivel ránézett. 

–Természetesen nem, édes! -az egyik keze a derekánál fogva tartotta, míg a másik a még lapos hasát simogatta. –Semmi sem a te hibád, ahhoz, hogy ez összejöjjön rám is szükség van! -kuncogott fel.