Miután abba hagytam a nevetést, csak ültünk Lokival egymás előtt és bámultuk a másikat, mint borjú az új kaput. Sóhajtottam egyet, csak az időnket húzzuk.

- Figyelj, Loki. Ha nem akarsz tőlem semmit, akkor menj vissza Asgardba. - néztem mélyen a szemébe. Borzasztó volt ezt kimondani, de muszáj volt, mint a magam, mint az ő érdekében. - Ne húzzuk egymás idegeit, neked is és nekem is jobb lesz.

Furcsán méregetett, fejét oldalra döntötte. Tekintete bosszúságról és kíváncsiságról tanúskodott.

- Ezt akarod? - kérdezte kimért hangon. - Hogy tűnjek el? 

- Számított valaha az, hogy én mit akarok? - mosolyodtam el szomorúan. Összehúzta a szemeit, majd biccentett.

- Végülis nem. Most az egyszer igazad van, midgardi. - kelt fel az asztaltól, elsétált mellettem. Utána néztem, alakja eltűnt a fal mögött, majd a bejárati ajtó csapódása hallatszott. Hitetlenkedve és fájó szívvel vettem tudomásul, hogy elment. Nem is köszönt, se semmi, csak úgy fogta magát és elment. Még annyira se méltatott, hogy egy "Soha viszont nem látásra, midgardi"-t oda nyögjön. Mérgesen csaptam az asztalra. Rendben, ha ő így akkor én is így. Felcaplattam az emeletre, kirámoltam minden ruhát ami nem az enyém. A szoba végülis most már a sajátom, nem megyek abba az egérlyukba ahova eredetileg voltam elszállásolva. Loki cuccait a folyosóra hajítottam, mindent amit az övé volt, ágynemű esetleg törölköző vagy ami úgy látszott az övé azt eltávolítottam. Leszaladtam, felhúztam a bőröndőket és elpakoltam a szekrényekbe. Viszont szívem nem volt kidobni, ezért bele pakoltam a ruháit az üres poggyászba és feltettem nagy nehezen a szekrény tetejére. Úgy gondoltam elmegyek vásárolni ha már jókora összeg maradt a bankkártyámon. Rákukkantottam a telefonra, csak egy smst láttam Peppertől, hogy arról érdeklődik mikor tudnék elmenni a címre amit megadott, mert volna pár elintézendő dolog az étteremmel kapcsolatban. Sóhajtva pötyögtem vissza, hogy holnap ott leszek, majd fogtam a pénztárcám, a lakás kulcsot és mentem is a forgalmas utcák felé, hogy kiválaszthassak pár dolgot ami szükséges.

Késő este értem vissza, jókora zacskókkal amit a hazafelé út közben vásároltam be. Szinte leszakadt a kezem a súly alatt, talán nem kellett volna annyi ételt vásárolnom, de hát szerettem volna Peppernek egy kis kostolót vinni a sok kedvessége után, meg amit értem tett. Beléptem a ház ajtaján, a konyhába igyekeztem, kipakoltam a cuccokat, hogy utána neki kezdhessek a főzésnek. Miközben pakoltam, minden előzmény nélkül a lámpa kialudt, előttem egy halványzöld pontocska jelent meg. Ijedten sikkantottam fel, a szívem őrült vágtába kezdett a rémülettől. A falhoz hátráltam, viszont a kis pamacs követett, mint ha mágnes lennék.

- Mi a fene vagy te? - makogtam remegve, kutattam valami megfogható tárgy után amit fegyvernek használok fel. A pötty eltávolódott tőlem, az ajtó felé indult, de mikor látta, hogy én nem megyek, visszajött. Szerencsére a kezembe tudtam venni egy serpenyőt, azzal hadonásztam, de mind hiába. A halvány zöld fény hirtelen a kezemre lebegett és valami megmagyarázhatatlan erővel úgy húzott, mint ha emberi személy rángatna.

- Hé! Engedj el! - próbáltam kiszabadulni, de csak nem hagyott, húzott maga után rendületlenül. Az ajtó kinyilt ahogy oda értünk, majd be is csukodott utánunk. Bele tőrödtem a sorsomba, hagytam, hogy vezessen az a furcsa valami. Kezdtem sejteni, hogy kinek a trükkjei állnak a háttérben, de fogalmam sem volt, hogy pontosan mit is akar azzal, hogy rám hozza a frászt egy kicseszett, tenyérméretű ponttal aki vonszol maga után. De hát ő Loki, nem is vártam mást tőle, nincs pofája a szemembe mondani semmit. Egy ideig egyenesen mentünk végig az utcán, majd egy kereszteződésnél áthúzott, szerencsére nem jött egy kocsi se így megúsztam, hogy palacsinta legyek. A város parkja bukkant fel, sárga kordonnal szegélyezve viszont ahelyett, hogy kikerültük volna, helyette leguggoltatott a zöld fény és átvonszolt rajta.

- Mégis miért jöttünk ide? - kérdeztem, mint ha tudna válaszolni, de persze a reményeim szerte foszlottak ez iránt. Ahogy más iránt is. A park kis fás része felé mentünk, kezdtem unni, hogy nem tudom mégis mi folyik itt, miért akar beszélni velem Loki, de mikor beléptem az elszigetelt fák sűrűjébe, mint ha megváltozott volna a táj. Már nem este volt, hanem nappal, a fények táncot jártak az égig érő fák lombjaival, baglyok huhogásától zengett a tér, mint ha jelzést adtak volna egymásnak, hogy betolakodó érkezett a területükre. A kis fény észrevétlenül tűnt el, mire észbe kaptam, már egyedül álldogáltam, félő tekintettel pásztázva a tájat.

- Hahó! Van itt valaki? - kiáltottam, lassan elindultam előre, lépteim alatt letört ágak fájdalmas recsegése hangzott fel. Rémisztő volt, hiába sütött a nap, mégis úgy éreztem mindenfelől tekintetek kereszttüzébe kerültem. 

- Csak talán nem félsz? - hallottam meg a hátam mögül egy hangot. Rémülten ugrottam meg, ajkaim közül hangos sikkantás szaladt ki ami az előttem állóból harsány nevetést váltott ki. 

- Normális vagy?! - ripakodtam rá, mikor úgy éreztem a szívem nem fog kiugrani a helyéről - Mégis mit akarsz?! - förmedtem rá indulatosan. Ajkai elé tette a mutató ujját, mint ha csendre intette, de a gondolkodó tekintete nem arról tanúskodott, hogy szerette volna ha elhallgatok.

- Hm. Gondoltam megmutatom az idióta midgardimnak, hogy nem akarom minden pillanatban megölni. - vigyorodott el pimaszul. Csak pislogtam rá, fel sem fogtam hirtelen azt amit mondott. 

- Tessék? - kérdeztem vissza, hát ha félre hallottam. Megforgatta a szemeit, elém lépett, közel hajolt hozzám.

- Megmutatom neked az erdőt, ami Asgardon van. Igaz, annak az illúzióját, de értékeld, mert nem állok jót magamért. - ismételte el, hideg lehelete csiklandozta a bőrömet. Halvány mosoly futott végig az arcomon, leesett, hogy mire is gondolt Loki.

- Ezzel azt szeretnéd mondani, hogy végtére is jelentek neked valamit? - vigyorodtam el boldogan, szívem melegséggel telt meg. Összehúzta a szemeit, kiegyenesedett és hátra tett kezekkel elindult előre.

- Ne éld bele magad. Soha nem mondtam egy szóval se. - jelentette ki, de alig észrevehetően ott volt a hangjába a pajkosság ami arra utalt, hogy deeee, nekem van igazam. Utána cammogtam, arcomon levakarhatatlan vigyor volt.

- Kíváncsian várom, milyen csodával fog meglepni. - incselkedtem vele, mellette sétálva. Fél szemmel lepillantott rám.

- Ha csodát akarnék mutatni akkor levetkőznék. Ez annál sokkal szebb.