Az ajkamat harapdáltam, nem mozdultam az ágyból még egy tíz perc után se. Érdekelt miről akart beszélni, de a büszkeségem nagyobb volt. Mi rossz sülhet ki ebből? Akármit mond, úgyis rákérdezek Thornál. Végül rászántam magam, kimásztam a meleg ágyból és gyorsan felöltöztem. Kikukkantottam az ajtón, de a folyóson senki nem volt. Két lehetőség közül választhattam: az egyik, hogy bemegyek a szobájába és ott kezdem el faggatni, a másik, hogy a nappaliban találom meg és ugyancsak faggatni fogom. Latolgattam egy ideig, hogy melyik a jobb megoldás, de végül a nappali mellett döntöttem. Lerobogtam a lépcsőn, de annyira siettem, hogy a saját lábamba megbotlottam és eltaknyoltam az utolsó lépcsőfokon. Fájdalmasan felnyögtem.

- Szegény padló. Jól van? - hallottam fentről egy hangot. Azt hittem elsüllyedek szégyenemben. Ennél lentebb már nem is lehet és még rosszul is tippeltem.

- Oh. Talán meghalt? - nyikorgott alatta a lépcső. Gyorsan felpattantam és leporoltam magam. Az arcom égett, de az elszántság nagyobb volt bennem. Felé fordultam és gyorsan kimondtam amit szeretnék mielőtt visszakozni kezdek.

- Mond el miről akartál beszélni! - húztam ki magam - Kérlek. - tettem hozzá kissé meghunnyászkodva. Felvonta a szemöldökét.

- Miért tenném? Semmi hasznom belőle. - intett és kikerült. A konyha felé indult, de nem hagytam, hogy lerázzon. Ismét elé kerültem.

- Mond már el! Ha már felkeltetted az érdeklődésemet! - fontam össze magam előtt a karjaimat. Sóhajtott.

- Rosszabb vagy, mint egy pióca. De csak, hogy lásd kivel van dolgod elmondom. - tette az ujját a szájára, mint ahogy pisszegni szoktak, majd hirtelen elvigyorodott. Rosszat sejtettem, nyeltem egy apróbbat.

- Thor egy viking isten. Ahogy én is. És tudod minek az istene vagyok? - hajolt közelebb hozzám undorítóan széles vigyorral - A hazugság és a csíny istene. Szóval halandó, nem tudhatod mikor hihetsz nekem. Lehet most is hazudok. Ki tudja? - simított végig az arcélemen mire elrántottam a fejemet. Gonoszan felkacagott.

- Hm, milyen kis harcias. - dorombolta.

- Ezzel már sikerült valakit levenni a lábáról? - vágtam közbe - Mert elég gyatra. Tudod ez a zsíros, hosszú haj nem menő, meg ez az anorexiás pofa se. - mondtam gúnyosan. Ha harcolni akar akkor lássa kivel áll szembe. Kezd elegem lenni, hogy lenéz folyton és egy bizonyos pontnál már én se tűrőm tovább, hogy fikázzanak. Kihívó mosoly villant ajkain.

- Na, a midgardi szeme kinyílt? - cicceggett nyájasan.

- Nem vagyok midgardi! Van nevem is! - csattantam fel.

- Nem érdekel - vágta rá egyszerűen és újra kikerült. Fújtatva mentem utána.

- Istenek akkor sem léteznek! Ne gyere nekem a hittérítő szarságaiddal! - forgattam a szememet. Felkacagott. Semmi gúny vagy rossz akarat nélkül amivel sokkal jobban rám hozta a frászt.

- Buták vagytok ti emberek. Semmit nem hisztek el még akkor se ha kézzel fogható bizonyítékot kaptok. Ezért is vagytok férgek. - kezdett el kutakodni a hütőben. A pultra támaszkodtam, a nappaliból figyeltem ahogy éhes gyerek módjára szedi ki a maradék karamellás fagyit.

- Ahhoz képest mégis egy féreg által készített ételt eszel. - biccentettem elégedetten, hisz úgy éreztem nálam a Joker és ezzel megfogtam. Felvont szemöldökkel állt meg előttem.

- Túl nagy a szád. Be lesz tömve. - mondta rezzenéstelen arccal.

- Túl kicsi lenne amivel be akarnád tömni. - vágtam vissza vigyorogva.

- Tegyünk egy próbát? - csillant fel a szeme kihívóan.

- Ha először betömöd a magadét. Kövesd Marilyn Manson példáját. - vigyorodtam el sunyin és magamba bocsánatot kértem a férfitól amiért őt hoztam fel példának. Elfintorodott.

- Ahogy mondtam: undorító férgek vagytok. - lépett el és felment az emeletre. Ezúttal nem mentem utána, a homlokomra csaptam a tenyeremet és a pultra dőltem. Lefárasztott ez a kis szócsata, pedig régen nagyon sokszor keveredtem ilyenbe. Halvány, szomorú mosoly kúszott ajkaimra. Megráztam a fejemet, hogy elűzzem az emlékeket, majd kivettem a tegnapi maradékot, felmelegítettem és enni kezdtem. Úgy sincs jobb dolgom, akkor már eszek. Észre vettem a combomon, hogy egyre jobban hízok aminek a hátul ütője, hogy egyre többet akarok enni. Hamarosan már egy tank leszek. Halkan felkacagtam erre a gondolatra. Miután megreggeliztem a nappalin keresztül mentem, de egy pillanatra megálltam. Haboztam. Tegyem meg újra? Megráztam a fejemet. Felsiettem, Loki szobája előtt megálltam és nagy levegőt véve kopogtam. Sejtettem, hogy nem fog válaszolni, ezért benyitottam. Meglepődtem ahogy elém tárult a szoba. Sötét falak, sötét bútorok és minden sötét, még a férfi is aki az ágyon terpeszkedett egy könyvvel.

- Modort nem tanítottak? - érdeklődött gúnyosan.

- A lelkedet nem festik vagy a fejed ilyen sötét? - vágtam vissza csípőből. Ciccegve ült fel.

- Mi kellen, halandó? - kérdezte gorombán. Meg is lepődnék ha valaha kedves lenne velem, de komolyan.

- Egy toll és egy füzet kellene. - hadartam el, de meghökkentem, hogy értette pedig én is elkezdtem rajta gondolkodni, hogy mit is mondtam az előbb?

- Minek az neked? - kelt fel. Csak most vettem észre, hogy nincs rajta más, csak egy alsó nadrág. Erőltettem magam, hogy a szemébe nézzek bár így is égett az arcom.

- Írni. - feleltem tömören. Összehúzott szemekkel mért végig, legyintett, majd a kezembe nyomott egy füzetet egy tollal együtt.

- Nesze! Csak ne zargass! - tolt ki, majd rám csapta az ajtót, majdnem el is kapta az orromat.

- Bunkó. - morogtam az orrom alatt, azzal a lendülettel pedig a szobámba mentem. Azonnal a papírra kezdtem vetni a tegnap kitalált recepteket. Mikor ezzel is megvoltam, megfordítottam a füzetet és a hátuljára kezdtem írni.

Hatástalan a mérged, nem érzem a fájdalmat,
A kígyó már nem okoz halálos sebet,
Te már nem ejthetsz rajtam több heget.

Összevontam a szemöldökömet és áthúztam. A gitárom nélkül nehezebben megy. Leraktam a fejemet a füzetre és hagytam, hogy most az emlékek elárasszanak, mint a földből kitörő víz ami lassanként alakul át patakká vagy tóvá. Eddig mindent véka alá rejtettem mióta itt vagyok, de most már engedem, hogy a felszínre törjön. Muszáj tiszta vizet öntsek a pohárba.