[A rész egyesek számára erőszakos cselekményt tartalmazhat]

Each and every day

Hiding from the sunshine

Wandering in the shade

Not too old

Not too young

Az este hamar eltelt. Bóklásztam a városban, miközben felmértem, mi hol van, Olyan rég jártam már itt egyedül, szinte turistaként csodálkoztam el minden apró részleten. De nem azért jöttem, hogy az épületeket nézegessem.

Nekem már mindegy. A gyógyszerem a birtokon maradt, ahogy az ép elmém is. Az engem körbeölelő sötétség alig várja, hogy a nap fénye kihívja barlangjukból az embereket, én pedig lecsaphassak egy újabb prédára. A ház, ahol még Jungkook előtt laktam, mai napig ugyan úgy áll, és vár engem. Senki se költözött be. Semmit se vittek el. Épp ezt szeretem.

A lányok csoportosan járnak mindenhova, ügyelve a biztonságukra. Az anyák aggódásukat kifejezve minden nap elmondják nekik, hogy vigyázzanak az úton, és ne álljanak szóba idegenekkel. Én nem vagyok idegen. Ismerem magam.

Azonban arra nem számítanak, hogy este mindenki egymagában jár. Az árnyékuk nem fogja megvédeni őket. Senki se fogja elrejteni előlem azt, akit kiszemelek. Ma végre... Ha csak egy rövid időre is, de visszatérek a régi életemhez, és kiélvezem azt a beteg fájdalmat, ami az elmémet késeli.

Every night again

Dancing with the moonlight

Somewhere far away

I can hear your call

Egy iskola előtt kötöttem ki. A nő, akit megláttam, nem volt senkivel. Mikor kilépett a házból, már feltűnt, hogy ő más. Arcára maszkot helyezett, kardigánjának kapucniját a fejére húzta, és így indult útnak. Nem voltak barátai. Az előtte sétáló kisebb csoport hangos nevetését hallgatva ért be az iskola kapujáig. Még csak eszébe se jutott, hogy megelőzze őket. Inkább hagyta, hogy az elméje kínozza a testét. A bűntudat keserű érzésével.

Egy fa árnyéka alatt húztam meg magam, mintha csak gyönyörködnék az előttem levő tájban. Egyáltalán nem érdekelnek az ilyen dolgok. Késemet az ujjamon pörgettem, miközben azon gondolkodtam, hogyan fogom elrabolni. Haja a feneke alját súrolta, mikor a kapucniba gyűrte, így már az is felizgat, ha belegondolok, mekkorát fog sikítani, mikor megrántom.

Szemei mélyen csillogtak, szinte már feketén. A lélek teljes reménytelenségére utalva ezzel. Pont kapóra jön. Legyen még ennél is depressziósabb. Legyen még ennél is szomorúbb. És nézzen rám.

Az órák csak úgy szárnyaltak az idő billentyűin. A nap lassan behódolt a sötétségnek, és végre mindent beborított a feketeség. A lámpák gyarló fénye soha nem világíthatnak be akkora teret, hogy ez a világ biztonságos legyen. Én tudom, hisz az árnyékban én rejtőzöm. Annak a lánynak a legrosszabb rémálma.

Este hatkor lépett ki a kapun. Fáradtnak, és megviseltnek tűnt, valamint be volt dugva a füle. Míg a többiek másokkal voltak elfoglalva, addig ő elindult, és észrevétlenül el is tűnt előlük. Senki sem foglalkozott vele. Én pedig utána mentem.

Ugyan azon az úton ment haza, mint amin jött. Lassan szelte a métereket, nem sietett sehova, mintha nem akarna belépni abba a házba, amit otthonának hív. Megnyugtatnám, hogy ma nem is fog.

Egy éles kanyarnál vett először észre. Különös ábrázatom miatt rögtön kiszúrta, hogy nem csak sétálok, ezért amint elrejtette apró lényét a fal csücske, rögtön nagyobb iramra váltott. De mit érnek azok az apró lábak ellenem? Ha kell, hazáig is üldözöm majd, és a kapuban kapom el. Nem hagyom veszni. Ma nem.

I'm out of my head

Of my heart, and my mind

Cause you can run

But you can't hide

I'm gonna make you mine

Észrevett. És menekül. A kis szentem, azt hiszi, van esélye. Direkt más merre visz, hogy ne tudjam, hol lakik. De ehhez már késő, hisz láttam, honnan jön ki.

Ahogy egyre jobban közeledek felé, úgy önti el az agyam a sötétség. Nem hallom a szívverésem, a légzésem szabálytalan, és izgulok. Mert már otthon akarok lenni. Fel akarom fedezni, mit rejtenek azok a bő ruhák rajta. Vágást akarok ejteni fehér bőrén, amit takar az anyag.

Az egyik fordulóban kaptam el, mielőtt még kimehetett volna a főútra. Jó messze került az otthonától, ami nekem plusz pont, elvégre így az enyémhez értünk közelebb. Senki se fogja látni, hogy odaviszem. Senki se fogja tudni, mit fogok vele csinálni. A sikolyai pedig csak engem illetnek meg, és ezt a hangszigetelt falak is tudják.

Aprót nyekkenve löktem a falhoz, és fogtam le feje fölött mindkét kezét, miközben szorosan hozzá simultam. Levettem a fekete maszkot, hogy láthassam, és kisöpörtem haját az arcából. Könnyei már a szeme sarkában csücsültek, amitől csak még jobb kedvem lett.

- Mit akar tőlem? - kérdezte remegő hangon. Próbálta leplezni félelmét, és szigorú tekintettel nézni rám, de nem jött be neki. Ez engem csak még inkább felizgat.

Felpattintottam a fiolát, és befogva a száját az orra alá helyeztem. Pár másodperc után láttam, ahogy kába tekintettel megadja magát az illatnak, és elalszik. Kezeim közé esett, én pedig felkaptam őt, és ügyelve, hogy senki se lásson, elindultam. Nem volt nehéz dolgom, egy lélek sem járt az utcán. Még az éjjel-nappali bolt környékén sem sétáltak.

A házba érve rögtön az ágyra tettem. Levettem a kabátját, és mielőtt még felkelne, kikötöttem a kezét. Nem tudom, mennyit szívott fel az altató hatású folyadékból, így bármelyik pillanatban magához térhet. Vagy éppen csak órák után.

Már most vetkőztetni kezdeném, ha nem lenne bennem a tudat, mennyire félni fog, ha tudatánál lesz. A száját nem kéne bekötni, hadd sikítson. Hallani akartam, hogy könyörög. Elővettem a késemet, és leültem az ágy mellé. Simogatni kezdtem a haját, rendezgetni a tincseit, miközben szétterítettem az ágyon. Az alatta levő fehér lepedő rövides időn belül gyönyörű vörössé fog válni, ami hordozza a lány fájdalmát.

Sneaking in the pain

Every truth becomes lie

I won't trust myself

Once I hear your call

Lassan magához tért. Kinyitotta a szemeit, és még kába fejjel, mit sem sejtve nézett körbe a szobában. Amint az idegen környezet ledöntötte a tudatát ködösítő falakat, rögtön felnyögött, és kezeit mozgatva dacos tekintettel nézett rám.

Egy könnyed vigyorral átdobtam csípője fölött a lábamat, és leereszkedtem rá. Lábait mozgatni kezdte, próbált ledobni, de nem tudott.

- Én a helyedben nyugton maradnék. - elővettem a kést, és megfogtam a pengét. Markolatával végighúztam hasától egészen a mellkasáig, ott pedig felmentem a torka vonalán keresztül az állához. Megszeppent egy pillanatra, majd megérezve, hogy nem vág a kés, felszegett fejét lehajtotta, így újra rám tudott nézni.

- Engedj el!

- El foglak. - válaszoltam, de rögtön a szavamba vágott.

- Hazudsz! Meg akarsz ölni! - hangja a végére elcsuklott, azok a könnycseppek, amik már akkor is a szemben voltam, mikor rá találtam, most végre lefolytak az arcán.

- Nem. - nevettem fel. Pólója alá nyúltam, hogy fel tudjam húzni a kezeihez, miközben ő egyre nagyobb levegőket vett. Szinte zihált. - Élve fogsz holnap elmenni innen. Ma csak játszunk egy kicsit.

- Mi- tenyeremmel befogtam a száját, és fölé magasodva ejtettem egy kisebb vágást a hasán. Ahogy a kés húzódott teste felszínén, szinte hallottam sercegni a bőrsejteket. Megnyaltam alsó ajkam, majd lehajoltam, és cseppet sem kíméletesen megcsókoltam a lányt, aki ezt az erősen lehunyt szemei miatt nem láthatta. Csináld még. Kínozd még.

Engedtem annak a csábító belső hangnak, ami hívogatta a sötét fantáziámat. Még több vágást ejtettem rajta, a combján, a karján, és a nyaka környékén is. Nem voltak se nagyok, se mélyek. Épp csak akkora, hogy a vér pár cseppben buggyanjon ki, és folyjon le a bőrén.

- Kérlek. Hagyj békén... - zokogott fel, mikor megérezte, hogy a nadrágját húzom lefelé. Eszembe sincs, békén hagyni. És ez tükröződik a mosolyomból, amivel most rá pillantottam. Lassan felegyenesedtem, és a füléhez hajoltam.

- Ha ezt holnap, bárkinek el mered mondani, megkereslek, és elveszem az életed, amit most meghagyok.

Megtettem. Megrontottam egy ártatlan lányt, akinek testét több seb fedte talán, mint amennyi a lelkén volt. Már az előtt is sérült volt, hogy rátaláltam. És most, szilánkjaira tört, miattam. Én pedig minden egyes pillanatát... Élveztem.

Out of my head

Of my heart and my mind

Cause I can feel

How you flesh Now

Is crying out for more