,,Szeretem játszani az agyam."

Ez az egy mondat ismétlődött a fejemben. Ahogy hallgattam, milyen jelentéktelen dolgokról beszél Hoseokkal, lepergett előttem az az éjszaka, mikor azt tettette, hogy részeg, közben pedig nem volt semmi baja. Akkor azt mondta, szeret játszani, mert ilyenkor az ember máshogy viszonyul hozzá. Megtudhat olyan dolgokat is, amiket alapból nem.

Vártam. Csendben, és egy elég éles összeesküvés elmélettel a fejemben, csendben vártam, hogy végre letegye a kurva telefont. Amint elköszönt, a konyha asztal elé mentem, hogy a másik oldalán lehessek, és olyan határozottan szóltam hozzá, hogy összerezzenjen.

- Kim Taehyung! - ordibálásomra vállai megugrottak, és hátrafordult. Kezéből kiesett a kés, ami hangosan koppant a földön, de ez nem érdekelt.

- Mi az? - kérdezte. Még mindig játszaná magát?

- Mondd, hogy ez a valóság. Mondd, hogy eddig nem csak színészkedtél, és valójában tényleg bajod van velem. Tényleg nem tudsz hozzám érni? Vagy talán ez neked egy kapcsolat?

- Patty, hova akarsz kilyukadni?

- Oda, hogy ne szórakozz velem bassza meg! - csaptam az asztalra. Ideges voltam, a könnyeim már-már kibuggyantak, és égető érzést hagytak az arcomon, ahol lefolyt. - Eddig csak húztad az agyam? A rohadt kísérleted alanya voltam?

Pár másodpercnyi csend után széles mosolyra húzta ajkát, majd lehunyva szemét a hajába túrt, hogy hátrasimítsa.

- Azt hittem, sosem jössz rá. Kurva nehéz volt, de-

- De?! - vágtam a szavába, amitől rám nézett. - Milyen de? Mit akartál megtudni? Meddig bírom ép idegekkel?

- Meddig vagy hűséges hozzám. - értetlen, és felháborodott tekintettel megráztam a fejem, és felegyenesedtem. - Egy olyan szituációba, mint amibe eddig voltam bármikor belekerülhetek. Arra voltam kíváncsi, hogy kitartasz-e így is mellettem. Hogy minden újra kell kezdenünk.

- Újrakezdeni? - nevettem fel. - Neked az újrakezdés, hogy még csak egy ölelést sem engedsz meg nekem? Hát ez kurva jó! - csaptam a combjaimra, és léptem el az asztaltól. Meg akartam pofozni. Bántani akartam, amiért ekkora szemét volt. - Mióta? - kérdeztem tömören. Tudtam, hogy van olyan komoly a helyzet, hogy felfogja.

- Mikor Hoseok kitisztította belőlem azt a vackot, már jobban voltam.

- És most.. - kezdtem bele, de a sírás erősebb volt nálam. Hangom elvékonyodott, én pedig annak érdekében, hogy ne lásson sírni, kezemet arcom elé helyeztem, és kicsit előre is hajoltam, hogy a hajam is takarjon valamennyit. - Most is csak tesztelsz, nem? - kérdeztem rettentő halkan, és szaggatottan, amennyire a zokogás engedett beszélni. - Most meg arra vagy kíváncsi, hogy ezek után elhagylak-e. - Nem akartam rá nézni, lelki szemeimmel pedig láttam, amint bólint egyet. - Talán az sem volt véletlen, hogy meghallottalak. - ráadásul Hoseok tudott róla, és nem szólt? - Hát tudod mit? - néztem rá gyilkos tekintettel. - Baszódj meg!

Idegesen felkaptam a cipőmet, és a kardigánom. Kiszaladtam a házból, egészen az utca végéig, ahol leültem, és magamra húztam a cipőt, hogy ne a zoknim koszolódjon. Nem tudtam, hogy utánam fog-e jönni, és őszintén nem is érdekelt. Csak az hajtott, hogy egy ideig ne lássam, és le tudjak nyugodni.

Azon gondolkodtam nap mint nap, hogy mivel tudnék neki segíteni. Mivel tudnám újra elérni nála azt a szerelmes, mindenét odaadó tekintetet, amivel eddig rám nézett. Bármit megtettem volna, hogy visszakapjam a régi Taehyung-ot, erre ő végig csak az eszét játszotta. És akkor odalök nekem egy ilyen, hogy ,,Nehéz volt, de"? Mi de? Ezek után nincs de. Ez volt eddig a legszemetebb húzása mind közül!

Ha nem jövök rá, akkor évekig ezt játszottuk volna? Az biztos, hogy ő nem vallotta volna be. Maximum annyit néznék ki belőle, hogy mikor már nagyon kanos lett volna, szépen lassan azt is eljátssza, hogy újra a régi akar lenni, és ezért egy hét alatt bepótolja az elmulasztott érintéseket. Az ágyban, természetesen.

Mennyibe került volna neki elmondani ezt az egészet? Teszt a bizalmamra? Na ne röhögtess! Én sem állítottam semmilyen mércét, vagy akadályt elé, amivel azt akarnám kikényszeríteni belőle, hogy bizonyítson.

A dühöngésem egyenesen a folyó partig vitt. Oda, ahol randiztunk. Nem akartam arra a nyálas napra visszagondolni, ezért leültem az egyik kőre, levettem a cipőmet és a zoknimat, majd belógattam a lábam a hideg vízbe. A bőröm azonnal libabőrös lett, testemen végigfutott a borzongás, de ez sem érdekelt. Megérdemlem, amiért ilyen hülye vagyok. Amiért ilyen naiv vagyok.

Fogalmam sem volt, mennyi idő telt el azóta. Bizonyára több óra, ugyanis a hold már nem ott világította szerencsétlen lényemet, ahol eddig. Azt vettem csak észre, hogy egyre többet sóhajtozok. A fejemben már nincs semmilyen gondolat, minden kiöltem magamból, miközben egyre feljebb nyomtam vele a pulzusomat. A víz hangja teljesen lenyugtatott, és úgy éreztem, akár reggelig is el tudnék itt ücsörögni.

Azonban nem voltam egyedül. Amióta leültem ide, érzek valami bizsergést a gerincem mentén, ami nem a hideg víz miatt van, elvégre már rég kivettem a lábamat. Tudom, hogy itt van, valószínűleg pontosan mögöttem, és engem bámul.

Felálltam, majd kimentem a partra, nehogy a végén beleessek a vízbe. Az ilyen helyzetekben előszeretettel keresem az olyan pontokat, ahol kárt tudok tenni magamban. Erre tökéletes példa, mikor kiment a bokám, pedig az egy szép pillanat lett volna.

- Tudom, hogy te vagy az. - mondtam az előttem álló, talpig feketébe öltözött embernek, aki úgy nézett ki, mint egy baszott nagy kabát. Fején sapka volt, arcát maszk fedte. - Miért vagy itt?

- Hogy ne raboljanak el. - válaszolta mély hangon.

- Mit érdekelne az téged? Akkor is majd játszd a türelmes férfit, aki arra vár, hogy a csaja megszökjön a fogva tartójától. - keresztbe font kézzel meredtem rá továbbra is, a tekintetét keresve, amit a sötétség miatt most egyáltalán nem láttam. Csak remélni tudtam, hogy a szemeit nézem, és nem a homloka közepét.

- Patty, ne csináld ezt.

- Én ne csináljam ezt? - mutattam magamra. - Mi lenne Taehyung, ha itt és most kijelenteném, hogy hazamegyek? A mi történetünk nem lesz happy end, és nem fog nyálban úszó vallomással zárulni. Itt hagylak a francba, és azt sem fogom engedni, hogy elrabolj. Otthon Ryanék vannak fölényben ellened!

Kijelentésemre felnevetett, amitől ismét összezavarodtam. Ennyire nyeregben érzi magát?

Elindult felém, lassú, kimért léptekkel, mire én határozottan hátrálni kezdtem. Tudtam, hogy ezzel esélyem sincs a menekülésre, mert a partnak hamarosan vége lesz, és utána már csak a kövek maradnak, ahova le kell lépni, mégsem futottam el előle. Egyrészt azért, mert gyorsabb mint én, másrészt pedig talán azért, mert nem is akartam.

Kezét a derekamra tette, ezzel meggátolva, hogy leessek. Visszahúzott a szilárd talajra, de nem mozdult előlem, így fejem találkozott a mellkasával, ő pedig olyan szorosan ölelt magához, mintha az élete múlna rajta.

- Eressz már el! - rivalltam rá.

- Tudod, hogy azt sose tenném. Mit akarsz Patty? Mivel engesztelhetnélek ki?

- Azt hiszed, ez így működik? - vágtam vissza. Szorítása enyhülni kezdett, ezért felnéztem rá, ahogy ő is le rám.

- Igen. Mert már te is ugyan olyan őrült vagy, mint én. Nálunk ez így megy, és így is fog menni. Még ha el is akarsz menekülni, vagy ellenkezel, én ott leszek az egyik sarokban, és várni fogom az alkalmat, hogy visszahozhassalak magamhoz. Mert szükségem van rád.

- Elég érdekesen fejezed ki. - húztam el a számat, ezzel zöld utat adva neki. Mosolya elfeledtette velem az eddig bennem fortyogó dühömet, de amit tett, azt nem.

- Gyere. Menjünk haza, és igyunk egy kis tequilát.

- Miért pont azt? - hallotta, hogy enyhült a hangom, ezért elengedett, és ellépett előlem, egy kis teret hagyva ezzel.

- Mert ahhoz jár só, és lime is. - jelentette be, egy kacsintás keretében. Felvontam a szemöldököm, és keresztbe font karral bámultam rá. Tudtam, mire megy ki a játék, és hol fog befejeződni. Az ágyban.

- Nem fogsz a mellemről sót nyalogatni. - mielőtt válaszolhatott volna, most én szüntettem meg a közöttünk levő távolságot. Megragadtam a nyakkendőjét, és meghúztam magam felé, hogy feje egy szintben legyen az enyémmel. Lassan füléhez hajoltam, és olyan halkan próbáltam beszélni, hogy minden porcikájában érezze a borzongást. - Ha még egyszer ilyet mersz tenni.. Lekötözlek, és a tequilához tartozó só a farkadra fog menni.

Elégedett mosollyal nyugtáztam az utolsó szó jogán nekem járó kellemes érzést, de amint az arcára néztem, mosolyom egy perc alatt lehervadt. Miért ilyen magabiztos még mindig?

- Te még úgy is bekapnád. - nevetett fel. Hátat fordított, és elindult visszafelé, abban a hitben, hogy majd követem. Igaza lett. Idegesen kapkodtam utána a lábaimat, és püföltem a mellkasát, miközben folyamatosan hátráltam, nehogy elessünk. A szavak, amiket hozzá vágtam nem voltak igazak, és ezt ő is tudta, ezért hagyta csendben a sérelmezésemet.

És így, szépen lassan hazaértünk, ahol elővette az alkoholt, valamint a hozzá tartozó dolgokat. Egy tálcára helyezte, így csak az egyik kezét foglalta le. A másikkal engem fogott meg, miközben leguggolt, és a vállára dobott. Magamtól biztosan nem mentem volna fel abba a szobába. Pedig vágytam rá. Arra, ami ott, illetve ami ezen az estén történni fog. Nagyon részeg akarok lenni, és egész éjszaka fent lenni, vele. 

Taehyungnak teljesen igaza van. Én is ugyan olyan őrült vagyok, mint ő. Haza kellett volna mennem, itt hagyni őt, mert amit tett, az túlment mindenen. Mégsem tettem.