Mielőtt visszamehettem volna Taehyung-hoz, megálltam Ryung szobája előtt. Azaz annál a helynél, ahol a gyerekek alszanak, mert biztos vagyok benne, hogy még mindig ott van bent. Jungkook egész eddig lent volt a nappaliban, így ő sem beszélt vele, elmondása szerint pedig nem mostanában fog. Nagyon mérges.

De valahol megértem. Ha találkoznék a régi énemmel, aki még nem ismerte Tae-t, szerintem félnék saját magamtól. Én is nyuszi szívű voltam, aki Ryan szemében csak egy megvédendő húg volt. Sose tudtam teljes körű tagja lenni a maffiának. És talán soha nem is leszek. Már az is óriási lépés volt felőlem, hogy lelőttem a férfi anyját. De mit tehettem volna? Ott volt előttem, és láttam, hogy mit tett azzal, akit szeretek.

- Ryung? - kopogtam be az ajtón. Hallottam, hogy Jung még játszadozik a kockáival, de választ már nem kaptam, ezért benyitottam. A lány egy cumisüvegből etette JiSoo-t, aki nagy szemeivel a szobát kémlelte. A kisfiú már annyira fáradt volt, hogy hasra feküdve tologatta az általa épített autónak kinéző valamit. - Beszélhetnénk?

- Miért? Hogy te is elmondd, mennyire szar alak vagyok, amiért ellenzem ezt az egészet? Mert nincs jogom megsértődve lenni, csak azért, mert ez itt a maffia? Kösz, nem kérek többet.

- Ezeket ki.. - kérdeztem, de ekkor eszembe jutott az egyetlen olyan személy, akiről ezt el tudom képzelni. - Yoongi. - sóhajtottam fel, és tettem kezem a homlokomra, miközben sóhajtottam egyet. Csak ront a helyzeten a hevességével. Túl könnyen felkapja a vizet. És mégis, ha kell, akkor egy pillanatra, mikor senki se látja, le tudja engedni ezt az álcáját. Tud kedves lenni, csak nem mindig akar. - Én csak ki szeretnék békülni veled. Tudom, hogy miért zavart.

- Nem, nem tudod. - vágott a mondatomba, mire én is az övébe.

- De igen! Nem emlékszel? Én is ott voltam. Én is átéltem azt a várakozást, hogy mikor fogok felmenni oda, és meghalni. Tudom. - emeltem ki megint, hogy végre megértse. Lerakta a kislányt, és leült az ágyra.

- Ők is ártatlanul haltak meg, akárcsak azok, akik ott dolgoztak.

- Lehet neked nem ért ennyit Taehyung, de gondolj bele mi lett volna, ha Jungkookot kapják el.

- Biztosan meg tudtuk volna máshogy oldani! - kiáltott fel, haragos tekintettel nézve rám.

- Ezt csak azért mondod, mert nem veled történt. Ha te lettél volna a helyemben, ugyan ezt tetted volna. Én pedig megérteném, hiszen azért akit szeretsz, bármeddig képes vagy elmenni. Én is ilyen vagyok. Lehetek akármennyire jószívű, vagy nő.. Ha még egyszer megtörténne, habozás nélkül nyúlnék ismét az öngyújtóhoz, és indulnék el. - megrázta a fejét, majd a tenyerébe temette. Láttam, hogy vívódik magával, csak azt nem értem, miért. Ezek vagyunk mi, már nincs visszaút. A lelkünk úgyis a pokolra jut, de addig legalább élvezzük az életet, amennyire csak lehet. - Mindegy. Megyek. - feleltem, mikor láttam, hogy nem fog már semmit mondani.

Halkan becsuktam az ajtót, és visszamentem Taehyung-hoz. Még mindig aludt, mozdulatlanul. Hoseok már nem volt bent, ezért levettem a köntösömet, és felvettem a pizsamámat, de nem feküdtem be mellé. Ki tudja, mit álmodik. Mit hisz majd rólam. Nem akarom, hogy megijedjen, mikor felkel azért, ki is vagyok.

Ezért letettem egy párnát a földre, majd törökülésbe vágva magam először csak nyomkodtam a telefonom, amíg az le nem merült. Vártam, mikor ébred fel, de nem tudtam, érdemes e. Egyszerre féltem, és voltam izgatott tőle. Hallani a hangját, látni, ahogy rám néz.. De a régi tekintetét fogom látni, vagy egy idegenét? Nem tudom, az anyja mit ölt ki belőle, de mikor először látott meg, nem ismert fel.

A halántékán még mindig ott van az a lila folt, amitől a pulzusom az egekbe szökik. a csuklója úgy néz ki, mint egy rabnak, szemei karikásak.. Bőre a szokottnál is sápadtabb. Hogy tehet ilyet egy anya? Még ha igaz is, amit mondott, Tae akkor is a fia.

Itt eszembe jutott, hogy a férfi is ugyan olyan kegyetlen volt, mint a nő. Elvégre, megölte, vagy meg akarta ölni az anyját a múltban. Mind a két eset különösen kegyetlen, és mégis megtörtént. Én is csatlakoztam hozzájuk, hiszen megöltem ArYea-t.

Reggel, mikor levettem a telefonomat, első dolgom volt megnézni a híreket. Tudtam, hogy már lesz kint valami a tűzről, de arra nem számítottam, hogy hat cikk is megjelenik ilyen rövid idő alatt. Az egyik csak azt mutatta, be, hogy jelenleg hogyan áll az épület, és leírta a következő lépéseket. Újra fogják építeni, amiért az az utca le lesz zárva, de mivel ez engem nem érdekelt, így tovább mentem.

A rendőrség szerint ez az egész előre meg volt tervezve, de a tűz okát, és a kitörésének pontos helyét nem tudják megmondani, csak azt, hogy az egyik felső emeleten, mivel az épület alja alig égett meg. Továbbá felsorolták az elhunytakat, én pedig egy elégedett mosollyal díjaztam az orrom előtt levő Kim Taehyung nevet. Bevették. Vége van. Ismét halottnak hiszik, de most bizonyítékkal is alá tudják támasztani. Még ha nem is tudják majd beazonosítani a szénné égett hullát, az már elég, hogy a szobájában volt.

Megemlítették még az anyját is, de abban bizonytalanok voltak, hogy a halott, vagy az eltűnt személyekhez tegyék. Sok olyan test is előkerült, amit nem tudnak beazonosítani, ezért elnézést kértek a további személyek leírásának hiányáért. Kíváncsi vagyok, Kook hova temette ArYea-t. Lehet abba a temetőbe, ami még azóta is a saját birtoka, mert nem akarta elengedni. Ott aztán soha senki se fogja megtalálni, pláne, ha volt annyi esze, hogy álnevet írasson a sírra.

Kezemből egy pillanat alatt esett ki a telefon, mikor meghallottam magam mellett mozgolódni a férfit. Tae arca eltorzult, szeméhez emelte a kezét, és megdörzsölte, mielőtt kinyithatta volna. Én voltam az első, amit a plafon után észrevett. De nem örült nekem. Csak kifejezéstelen arccal bámult rám.

- Most meg azt látom, hogy itthon vagyok. - sóhajtotta lemondóan.

- Taehyung, ez már a valóság. - ültem kicsivel közelebb hozzá. - Tényleg itt vagy, ahogy én is.

- Ha tudnád, ezt az elmúlt hónapban hányszor mondtad nekem.

- Nem voltál ott annyit. - jelentettem ki, amivel teljesen összezavartam. Láttam rajta, hogy ugyan nem mondja, de választ vár a kijelentésemre. - Nem tudom, mit adott be neked, de nem egy hónapot, hanem csak öt napot voltál bent. - sajnálom, hogy ennyi ideig szenvedned kellett.. - Semmi sem volt igaz.

- Semmi? - kérdezett vissza, és nevetett fel. - Igen, így tiszta fejjel már én is felfogtam, hogy nem ölhetlek meg minden nap, hogy aztán vissza gyere kísérteni. De tudod milyen volt nekem? Elcsaptalak egy kocsival, vagy hatszor beléd szúrtam egy kést, ollóval vagdostalak, és tűkkel szurkáltalak. Soroljam még? - megráztam és leszegtem a fejem. Rosszul éreztem magam, amiért ezeket mind át kellett élnie, mintha igazi lenne, és ő tenné velem. Képzelem, mit érezhetett. De most miért ilyen hideg velem?

- Tényleg sajnálom. - lassan megfogtam a kezét, ám ő egy hirtelen mozdulattal elhúzta, és ellökte az enyémet. Arrébb csusszant az ágyon, mintha a közelemben se akarna lenni, és dühös arccal meredt rám. Meglepődve húzódtam el, hogy fel tudjak állni. Vártam, mikor mondd végre valamit, vagy küld el a francba, de nem tette. Némasággal büntetett, ezért kijöttem a szobából.

Szóltam Hoseok-nak, hogy felébredt, de mielőtt még megkérdezhette volna, hogy bemegyek-e vele, felvettem a kabátomat, és kijöttem a házból. Észrevétlenül. Ryung még mindig a gyerekek szobájában volt, Jungkook a többiekkel együtt a nappaliban, mintha a tegnapi idő megállt volna, és ma is abba csöppennék.

Haza akarok menni. Oda, ahol annyi szép napot töltöttünk együtt. Az a ház már egy hete üresen áll, ha nem több, biztos lenne mivel elvonnom a figyelmemet. Nem tudom mire vélni ezt a viselkedését. Itt a vége mindennek? Elvégre úgy látszott, mint aki nem bírja elviselni az érintésemet. Nem tudom, mit éreztem akkor, mikor ellökte a kezem, de a szívem olyan mértékben belesajdult, mintha azt mondta volna, hogy szakítani akar.

Épphogy ki tudtam lépni a kapun, mikor valaki lefékezett mellettem. Aprót ugorva dőltem neki a kerítésnek, ugyanis a kerekek csikorogtak, mikor beleállt a pedálba. Lehúzta az ablakot, hogy be tudjak nézni, de ő nem fordult felém.

- Szállj be. Elviszlek. - mondta Yoongi, a maga kedves és egyben bunkó hangjával. Sóhajtva egyet beültem mellé, és mielőtt még nagyon belelendült volna a száguldozásba, bekötöttem magam. Nem ma akarok meghalni, pláne nem egy autóban, mellette.

- Honnan tudod, hova megyek?

- Nem egyértelmű? Máshova nem igazán tudnál, mivel nincs pénzed. - szuper, most azt mondta, hogy nélkülük valójában csóró vagyok. Amivel nem mondott nagy hülyeséget. Ha Tae úgy dönt, nem kellek már neki, akkor csak az a kártyám marad, amit Ryan adott. Abból meg tudom venni a repülőjegyet, és haza tudok menni.