Patricya pov's

- Mi a rákot keres egy elmegyógyintézetben?! - kiáltott fel Yoongi és Jungkook, szinte egyszerre. Hitetlenségemben megráztam a fejem, és felálltam, hátha úgy jobban látom, és hallom. Mégsem az anyjához ment? Ez volt a terve végig? Lefeküdt velem az éjjel, majd másnap elfogatta magát? Mégis mi bajod van, Taehyung?!

- Hogyan hozzuk ki onnan? - kérdeztem rá, mikor az interjú véget ért. Mindenki csak mélyen hallgatott, én voltam az egyedüli, aki kérdő tekintettel néztem végig rajtuk. - Menjünk oda, és egyszerűen hozzuk ki. Csináltatok már ilyet, nem?

- Ez nem olyan egyszerű. - jelentette be Jin. Leültem a kanapéra, és az idősebb felé fordultam. - Ha igaz a feltevésünk, akkor az anyja különleges bánásmódban részesíti most. Több őr van a szobája előtt, és a folyosón, mint amit el tudsz képzelni.

- Akkor sem hagyhatjuk ott. Az a nő képes rá, hogy megkínozza. - böktem a tévé felé, ahol az előbb még a doktor nőt mutatták. Mindenki hősként kezeli, és felnéznek rá, hogy egy ilyen hírhedt gyilkoson akar segíteni. De én nem bízok benne. Ha így lenne, már rég megtalálta volna a fiát. Nem várt volna ennyit. Tervez valamit, amit nem engedhetek kibontakozni.

- Ezt meg kell terveznünk. - sóhajtott Jungkook, és dőlt hátra a karosszékben. - Még ha ki is hozzuk onnan, akkor is veszélyes lenne. A rendőrség mindenhol keresni fogja, nem tudnánk sokáig elbújtatni.

- Azt viszont nem fogják elhinni, hogy meghalt. Csakis akkor, ha a boncolás során megállapítják az arcáról, és az ujjlenyomatáról. Még egyszer nem követnek el ekkora hibát. - folytatta Yoongi, meglepően nyugodt stílusban.

- Gondolkodtam már ezen, de nem tudom, mivel lehetne eltusolni. - szólalt meg Hoseok. - Utána néztem pár plasztikai sebésznek, aki feketén dolgozik, de-

- Még ha segítséget is kérünk, az túl sok idő lenne. Nekünk pedig most kell cselekednünk.

- Pontosan Főnök. - felelte Hoseok, Jungkook iménti mondatára. Jól átlátja a helyzetet, ahhoz képest, hogy ő a legfiatalabb.

- Mi lenne.. - kezdtem bele. Mindenki felém kapta a fejét, ezért kissé zavarba jöttem, mert lehet, hogy hatalmas nagy butaságot fogok mondani. Nem akartam hülyének tűnni, de csendben ülni sem. Inkább választom a megalázást, minthogy ne mondjam ki, amire gondolok. - Ha felégetnénk az egész helyet?

- Mire gondolsz?

- Ha leégne az épület, akkor a bent levő betegek nem tudnának kijutni. Annyira roncsolódna a bőrük, hogy az arcfelismerő nem tudná rekonstruálni, így, ha Taehyung szobájába zárunk valakit, akkor azt fogják hinni, hogy ő is meghalt.

- De ez tömeggyilkosság. - szólalt fel Ryung. Gondoltam, hogy neki nem fog tetszeni az ötlet.

- Az orvosokat ki lehetne menekíteni. Akik ott vannak, mind elítéltek, vagy már olyan állapotban vannak, hogy nem észlelik a körülöttük levő dolgokat. Csak szenvednek. A halál megváltás lenne nekik.

- Mondd valamit. Ezzel örökre meg lehetne győzni a népet, hogy Taehyung meghalt, és leszállnának róla. - helyeselt Yoongi, mire Ryung felállt, és az asztalra csapott.

- Nem! Megtiltom! Kapjatok már az eszetekhez! - nézett rám, majd a férfira. - Gyerekek is lehetnek bent!

- Azt le tudnánk ellenőrizni. Jimin bejut a rendszerükbe, és átnézünk minden beteget.

- És azt hogyan magyarázod majd meg a zsaruknak, hogy pár beteg kiszabadult, de a többsége nem!? - kiáltott fel. Haragos tekintettel rám nézett, majd az ajtóhoz sétált, és ott fordult ismét vissza felém. - Én értem, hogy aggódsz érte, és hiányzik. Tudom, hogy valószínűleg mit fognak vele tenni. De ehhez még nekünk sincs jogunk. Sok ott az ártatlan.

- És Taehyung nem ér annyit? - kérdeztem vissza, ugyan olyan hangszínnel, ami meglepte. Egyenesen elé léptem, hogy a szemébe tudjak nézni. - Igen, féltem őt. Mert mindenki őrültnek hiszi, és úgy is fogják kezelni. Volt szerencsém megtudni, mivel jár egy ilyen tortúra. Ha neked nem jelentett eddig annyit Taehyung, hogy ekkora áldozatot hozz érte.. - sóhajtottam fel. - Akkor megyek, és elintézem egyedül. Nem kell az engedélyed. Nem a főnököm vagy, hanem a legjobb barátnőm. - oldalra fordulva elmentem mellette, egyenesen a bejárati ajtóig.

Elindultam a birtokhatár fele, hogy bemenjek a városba, és ott találjak ki valamit, de valaki utánam jött, és megfogta a kezem. Azt hittem, hogy a lány az, ezért erőszakosan kirántottam tenyeréből a karom, mire ő magához vont, és szorosan átölelt.

- Tudom, mit érzel. - hangjából ítélve Yoongi volt az. Olyan váratlanul ért ez az egész, hogy moccanni se tudtam. Eddig semmilyen érzelmet nem mutatott ki senki felé, most pedig a karjaiban végeztem. - De ne csináld egyedül. Jimin elintézi a betegeket, és mikor kihozzuk Taehyung-ot, megbabrálja a zár rendszerét, hogy az utolsó kijelentkezést ne mutassák. Így, ha a rendőrség vissza is tudja nézni az adatokat, azt fogják látni, hogy a doktornő nyitotta ki utoljára, és elhiszik, hogy ő is a tűzvészbe halt bele. Addig mi kimenekítjük és..

- És mi? - kérdeztem. - Mi lesz az anyjával? Hogy kapjuk el? Meg akarom ölni, Yoongi! - jelentettem ki. - Nem tudom, most milyen, de mikor Taehyung mesélt róla, zaklatottá vált. És dühössé. Nem lehet jó ember, aki ilyeneket vált ki a másikból.

- Tudom. Őt is elintézzük. De együtt. Megértetted? - aprót bólintottam, majd amíg tartott a hatás, és is megöleltem.

Yoongi mosolygott rám, mikor visszaindultunk a házba. Ryung megsértődött, így bezárkózott a gyerekei szobájába, azonban Jungkook, Jimin, Jin és Hoseok a nappaliban maradtak.

- Lehet, hogy mondasz valamit. - adta meg magát Jungkook. - Mindig is kegyetlenségek folytak a világban. Taehyung jó barátom, szinte már testvérem. Nekem, a te szavaiddal érve, ér annyit, mint tíz mási áldozat. Ki fogjuk onnan hozni. - nézett fel rám elszánt tekintettel. Hittem neki. Még ha most meg is szakad a kapcsolatunk Ryung-al ezért, akkor is ki kell hoznom onnan. - De előbb kutató munkát kell végeznünk. Ki kell találnunk, mi legyen a tűz oka, Jiminnek szüksége lesz a hacker felszerelésére, valamint egy teljes térképet is kerítenünk kell, amin rajta van az összes rejtett ajtó.

Várj rám, Tae. Hamarosan érted megyek, és kiszabadítalak.