Az a lány, már akkor más volt, mint a többi, mikor feljött a pincéből. Az első találkozásom vele meghatározó volt, elvégre valami olyat láttam rajta, amit a többin nem. Meghajolt előttünk, majd úgy távozott, mintha mi is normális emberek lennénk. Nem tőlünk félt, hanem Mr. Jeon-tól, és ez látszott is a tekintetén.

A nevét egészen addig nem tudtuk meg, míg Jungkook el nem engedte. Az összes nő szabaddá vált, de mindannyian tudtuk, hogy ezzel nem oldottunk meg semmit. Soha nem fogják elmondani senkinek, talán még az orvosuknak sem, ami történt, de így nem tudják majd feldolgozni. Nem kéne ezzel foglalkoznom, de azért ennyi nőt nem tudok csak úgy elfelejteni. Annyit szenvedtek ott lent. Nem volt senki, aki azt mondhatta volna nekik, hogy ,,nincs semmi baj, innen már senki se fog meghalni".

Ryung volt az, aki megváltoztatott mindent. Ő tartott ki a legtovább, ép elmével, és úgy, hogy közben Jungkookot teljesen az ujja köré csavarta. Talán akaratlanul. A lényeg, hogy mikor kilépett ebből a házból, és beszállt abba a kocsiba, ami elviszi a birtokról, én is megremegtem. Nem akartam, hogy elmenjen.

A közelében Jungkook teljesen megváltozott. Reménykedett, hogy ez a nő nem fog meghalni a keze között, és rettenetesen örült annak, hogy Ryung nem haragszik rá. Nem tekinti gyilkosnak, vagy bűnösnek, mert ő már a kezdetek óta átlátott azon, ami itt folyik. Tudta, hogy Jungkook csak egy báb, akit Mr. Jeon parancsa rángat. Még a kemény szívű férfi is bevallotta, hogy ez a nő okosabb, mint a többi, de számára még Ryung sem érdemelt volna életet.

Azon a napon, mikor Jungkook felém fordulva, immáron a Bangtan hivatalos főnökeként kiadta első parancsát, tudtam, hogy minden rendben lesz. Mr. Jeon halott, vége a sok szenvedésnek, a kínzásoknak. Kook végre fellélegezhet, azonban a lelke sosem fog felszabadulni a tehertől, amit a sok év rápakolt. Nincs annyi idő, ami be tudja gyógyítani a sebeit.

A papírmunka hosszú és unalmas börtönéből csak délután szabadultunk meg. Yoongi néha feljött segíteni, de mivel neki más feladata volt, így öt percenként lelépett.

- Szóval, a következő tárgyalásra szerezzek neked is nőt, vagy megoldod magadnak? - dőltem hátra a székben, és néztem a fáradt szemű főnökömre, aki lágyan megingatta a fejét.

- Nem szükséges. Majd megoldom. A legrosszabb esetben te mész egyedül. - villantott felém egy ördögi mosolyt, mire sanda tekintettel kinyújtottam a nyelvem. - Menjünk enni. Éhen halok. - csapott combomra, és állt fel.

Egyikünk se számított a lányra. Mikor belépett az ajtón, ugyan olyan meglőtt fejjel álltam Kook mellett, és néztem a zavarodott Ryung-ra, mint a társam. Hebegve-habogva, de elmondott egy kerek mondatot, amitől Jungkook feleszmélt a döbbentéből, és elvitte a lányt oda, ahol négyszemközt tudnak majd beszélgetni.

Így kezdődött el az életük. Amit persze akkor még nem tudhattam. Ha címet kellene adnom nekik, akkor azt mondanám, hogy ,,Balfasz kapitány, és üveg hercegnő". Jungkook nyilván nem kapott elsőre kielégítő választ Ryung-tól, ezért úgy viselkedett, mintha a lány egy sima bandatag lenne. Mint egy ember, aki mellőzhető, aki ugráltatható, és akit bár szeret, mégsem mutatja ki.

Ryung pedig minden egyes lépését figyelte, de nem tudta elmondani neki, hogy a barátnője akar lenni. Talán még magának sem vallotta be. Hiába mondtam a férfinek, nem fogta fel a rébuszokat. Már a hajamat téptem tőle, mekkora szerencsétlenek, mikor Jungkook kiverte a biztosítékot. Nem csak nálam, hanem Ryung-nál is.

Felhozott egy idegen nőt, és nem mondok meglepő dolgot, ha azt állítom, hogy végigdugták az éjszakát. Ryung pedig mindezt azonnal levágta, mikor bement az alvó férfihez. Rettentő csalódott volt, miatta, Jungkook pedig nemhogy bocsánatot kért volna, még tetézte a dolgokat. Azt hittem agyon lövöm, hogy megjöjjön az esze, de nem akartam beleavatkozni. Ez az ő csatájuk, nekik kell megvívni. Annyit tehettem csak, hogy egyenként beszéltem velük. Azért én össze akartam rakni a képet az érzéseikről. Hogy miért? Mert nem volt jobb dolgom.

- Jungkook azóta se mondott semmit? - ültem le a lány elé, aki már öt perce bökdösi a reggelijét, ahelyett, hogy megenné.

- Igazából.. Nem adtam neki esélyt bármit is mondani.

- Kerülöd? - erre már nem válaszolt, csak bólintott egyet.  - Nézd, Kisfőnök. - tudom, hogy szereti, ha így hívom. Mindig elmosolyodik, legyen akármilyen szomorú, csalódott, vagy elveszett. - Ha nem mondasz neki semmit, Jungkook nem fogja megérteni, mit akarsz. Azóta nem válaszoltál neki korrektül, mióta megjöttél. Ő nem az a fajta, aki észreveszi a z érzéseidet. Gondolj bele. Eddig senkit se szerethetett, mert minden n meghalt körülötte.

- Tudom, csak.. Mindegy. Majd lesz valami.

Ryung határozatlan volt, ha Jungkookról volt szó- Egyet tudott biztosan: Hogyan kell lenyugtatni a férfit. A hosszú hónapok alatt, amit együtt töltöttek, és szépen lassan végre összejöttek, rájöttem, hogy Jungkooknak csak Ryung-ra volt szüksége. A kedélyállapota sokkal jobb lett, ráadásul már nem menekült a múltja elől, hanem elfogadta, és inkább elengedte. Ennyire képes egy nő.

Vajon ha nekem is lenne egy, mit tudna elérni nálam? Ha mondjuk összeszednék egy félénk lányt, pár hónap múlva olyan természete lenne, mint nekem? Vagy én válnék jámborrá? Ez a kérdés nagyon izgatta a fantáziámat, mégse volt ínyemre az a sok maszlag, amit végig kell csinálni érte. Vigyem el randira, férkőzzek a bizalmába.. Ez nem én vagyok. Nekem olyan nő kell, akibe első ránézésre beleszeretek, és képes lennék kérte bemenni egy virágüzletbe, valami díszes gazt venni neki. Azt minden nő imádja.

Eddig csak alkalmi partnereim vannak. Az évek megtanítottak rá, hogyan tudom kontrolálni azt a sötétséget, ami azóta sem hagy békén. Csak akkor engedem el magam, ha a nő azt mondja, kibírja. Nagyon ritka az olyan partner, aki azt is megengedi, hogy a torkára tegyem a kezem, de néha azért akadnak bevállalósak.

Este elviszem őket, reggel pedig elmennek. Ez így volt rendben. De most, hogy látom Jungkook és Ryung boldogságát.. Valahogy én is vágyom rá. Egy olyan kapcsolatra, amiben boldog vagyok. Van kihez hazamennem, aki meleg étellel vár, és talán ugyan olyan nagyszájú, mint én. Akkor tudnánk dühöngeni a másik haragján.

Túl sokat kérek. Egy pszichopata vagyok, akinek most vágyai vannak, de sosem kaphatom meg. Ez a büntetésem az eddigi életem miatt. Amivel együtt kell majd élnem, miközben magányosan megöregedek.

Áldás és átok volt Ryung jelenléte. Örültem, mert Jungkook megkapta, amit megérdemelt, és jó volt látni, hogy boldog. Elvégre a főnököm, és ez mellett a legjobb barátom, persze, hogy örülök neki. De egyben haragudtam is a lányra, elvégre olyan érzelmeket tuszkolt belém a tudta nélkül, amiket én nem akartam beengedni, mégis beszivárogtak a szívemen hagyott réseken. Én is szeretnék valakit. Aki azért szeret, aki vagyok. De egy ilyen embertől mindenki félne. Elrejteni, pedig nem fogom magam. Egy nő sem ér annyit, hogy megtagadjam azt a beteg valómat, aki vagyok.