Jungkook pov's

Így visszagondolva, a történetünk ott kezdődött, mikor megtaláltam őt. Nagyjából tíz éves lehettem, míg ő már tizenkettő. Mai napig emlékszem arra a pillanatra, mikor megszólítottam...

A sötét utca csendje volt a menedékem. Apámat elviselni egyszerűen már lehetetlenség volt, és egyre jobban kezdtem azt hinni, hogy nem fog menni. Még tizenkét évig ezt csinálni.. Nőket rabolni, kínozni, és gyilkolni.. Hol van már a vége? És miért kezdődött el?

Ezekkel a gondolatokkal sétáltam az út kellős közepén. Egy lélek se volt az utcán, se egy autó, így nem féltem, hogy elütnek. Talán még jobban is járnék a halállal. De nem lehet. Amíg ott van nekem anya, addig nem hagyhatom el azt a házat. Szeretném őt megvédeni, de mit tehetnék? Utálom bevallani, de gyerek vagyok még, és gyenge.. Amik miatt már sokszor kaptam apámtól. De inkább engem bántson, mintsem anyámat.

Ahogy haladtam visszafelé, nagyot sóhajtottam. Felnéztem a házakra, ahol még égtek a villanyok. Elképzeltem, milyen egy boldog vacsora, egy könnyed délután, vagy egy kirándulás. Milyen jó lehet normális embernek lenni, távol a maffiától. Engem már akkor is utáltak, mikor megszülettem. Apám nem is akarta, hogy anyám megszüljön, ott helyben megölt volna, ha az orvos nem mondja el neki a tényeket, miszerint még nem tudjuk, hogy lány, vagy fiú. Ha nő lettem volna, most nem járkálnék itt. Azonnal megölt volna, ahogy anyámat is. Ő volt az, aki nem engedte megröntgeneztetni magát, nehogy az legyen, hogy még a méhében megöl az apám. Idilli család nem?

A kihalt utca csendjét hirtelen egy hangos női sikítás zavarta meg, ami egy pillanat alatt elhallgatott. Nem tagadom, megijedtem, mert a hang a sötét utca mélyéről jött, ahova egyedül még csak benézni se merek. Most azonban kivételt kellett tennem, mert valakinek segítségre volt szüksége.

A hang irányába futottam, míg el nem értem a tetthelyet. Még a vér is megfagyott az ereimben, mikor megláttam egy talán velem egykorú, vagy kicsivel idősebb fiút. Ruháiból csöpögött a vér, kezében egy kés tartott, a nő pedig, akit hallottam holtan feküdt előtte, vérbe fagyva.

A fiú nem nézett rám, egészen addig, amíg a közelébe nem értem. Kését a még tisztán maradt ruha részével megtisztította, majd visszatette a tokjába, és a farzsebébe csúsztatta.

- Mit tettél? - kérdeztem egyelőre halkan. Nem tudom, milyen állapotban van, és mi lesz a következő lépése. Lehet, engem is megpróbál leszúrni, vagy itt helyben összeesik.

- Megöltem. - jelentette ki elhidegült hangon.

- De miért?

- Mert ezt mondta. - rántott vállat, és nézett rám. Valamiért nem találom veszélyesnek, pedig most ugyan azt csinálta, amit apám szokott. Itt helyben meg kéne ölnöm, vagy hívni a zsarukat, hogy a börtönben rohadjon meg, amiért bántott egy nőt.

- Ki? - kérdeztem vissza, miközben a háta mögé néztem. Rajtunk kívül senki se volt az utcán, vagy a közvetlen közelünkben, a fülében pedig nem látok semmilyen kommunikálásra szánt eszközt. A fiú válasz helyett a fejére, jobban mondva a halántékára mutatott. A belső hangok mondták neki, hogy öljön?

Sóhajtottam egyet, és csípőre vágva a kezem végignéztem az ábrázatán. Úgy nézett rám, mint aki várja a következő kérdést. Nem próbált meg elmenni, vagy engem is bántani. Nem értettem őt, és szerintem ő sem engem.

- A szüleid tudják, hogy itt vagy?

- Őket is megöltem. - vont ismét vállat, mire egy halvány mosoly kúszott az arcomra. Ha én is megölhetném az apámat, nem kéne ennek így lennie. Nem kéne anyámnak szenvednie, és a nőket is elengedhetném a pincéből.

- Gyere velem. - nyújtottam ki felé a kezem, hogy meggyőzzem, komolyan gondolom. Pár másodpercig csak nézte, majd tekintetét visszavezette rám.

- Hova?

- Haza. - nem tudtam, mire vállalkozok. Azt leszűrtem, hogy segítségre van szüksége, talán ezért se tudtam ott hagyni őt. Nekem megbízható emberek kellenek majd, hogy mikor felnövök, legyen kire támaszkodnom. Ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet... Talán ez rá is igaz. - Jungkooknak hívnak. Neked mi a neved?

- Taehyung.

Ismét kinyújtottam felé a kezem, hogy a bemutatkozásunkat lepecsételjük a kézfogással. Meglepve nézett rám, majd az ő vérrel borított tenyerére. Szemeiben folyton az a kérdés lobogott, hogy ,,szabad?", én pedig némán válaszolva elkaptam, és kezet ráztunk. Elindultunk visszafelé, kicsit sietősebb tempóban, nehogy valaki meglásson. Út közben felhívtam Jin-t, aki elég későn vette fel. Tudtam, hogy valami nincs rendben.

- ,,Jin, mi van otthon?"

- ,,Megjött a következő szállítmány. Apád máris kiválasztott egyet. De nem vette észre, hogy nem vagy otthon. Ha lehet, siess haza. Nagyon zabos." - javasolta.

- ,,Megyek. Engedj meleg vizet a fürdőkádba. Viszek egy vendéget." - azzal letettem, és zsebre vágtam a telefonom. Szóval megint jött tizenkét nő.. Vajon mikor lesz már végre vége..

Taehyung egy szó nélkül tűrte a hosszú utat. A birtokra csak pár kilométer után lát rá az ember, ami egy kanyargós erdei úton viszi végig a látogatókat. Mire ideérnének, megunják a nagy semmit, és visszafordulnak. Tökéletes búvóhely.

A hátsó ajtóhoz mentem, és csak remélni mertem, hogy Jinnek volt annyi esze, hogy kinyissa. Mikor a kilincs lenyomódott, az ajtót pedig könnyedén benyomtam, egy halk sóhajt hallattam, és beengedtem Taehyungot. Minden sötét volt, így megragadtam a karját, és húzni kezdtem, elvégre jobban ismerem ezt a helyet, mint a tenyeremet.

A fürdő az emeleten volt, így a lépcsők felé vettük az irányt, ám meghallottam a konyha felől, hogy van ott valaki, és megtorpantam. Taehyung szerencsére nem kérdezett semmit, így jól kivehető volt a csendből, hogy van ott valaki.

- Jeon Jungkook. Mégis hol voltál?! - hangzott fel apám szigorú hangja, amitől még a hideg is kirázott. Taehyungot elbújtattam az egyik kiálló oszlop mögé, és apám elé lépkedve, lehajtott fejjel meghajoltam.

- Csak körbenéztem a birtokon. Nem tudok aludni.

- Hányszor mondtam már, hogy ne menj ki?! - lehunytam szemem, és úgy vártam a fájdalmat, ami általában ilyenkor jönni szokott. A pofonokat már megszoktam, így most sem lepődtem meg rajta, az viszont váratlanul ért, hogy a falnak csapódtam. - Mi van, ha valaki lelő?! Ebbe nem gondoltál bele? - kiáltozta, majd térde a hasamban kötött ki, amitől erőtlenül nyögve csúsztam a padlóra. - Nem akarok még egy ilyet, különben mész anyád mellé a pincébe! - hallottam fenyegető szavait, szerencsére már távolabbról.

Ezek szerint anya megint ott kötött ki.. Lehet nem kéne eltenni láb alól, hanem inkább apámat is bezárni, hogy tudja meg, milyen az. Ott lent, egyedül a hideg sötétségben.. Mondjuk, az se lenne jobb, ha az áldozatként behozott lányokhoz taszítaná.

- Jól vagy? - lépett elém Taehyung. Felsegített, én pedig aprókat bólintva ismét intettem neki, hogy induljunk el. Felérve a fürdőbe, szinte azonnal megcsapott a helyiségből áradó gőz. Jin felkapcsolta a villanyt, azonban a mellettem álló még csak meg sem rezzent, mintha tudta volna, hogy lesz itt bent valaki.

- Kim SeokJin vagyok.

- Kim Taehyung. - mutatkoztak be egymásnak. Jin kérdő, és aggódó szemekkel mérte végig a tetőtől talpig vérben úszó fiút.

- Nem a sajátja. - feleltem, miközben Taehyung szemérmeskedés nélkül ledobta magáról az összes ruhát, és elmerült a forró vízben.

- Ezeket bedobom a kandallóba, és hozok másikat. - vette fel a ruhákat, és indult kifelé.

- Jin! - fordultam az ajtó felé. - Vigyázz, apám még ébren van.

- Látom. - sütötte le szemeit, és zárta ránk az ajtót. Belenéztem a tükörbe, és csak akkor láttam meg, hogy az arcomon egy vékony csíkban felsértette a bőrömet, ahonnan szivárog a vér. Benyúltam a szekrénybe, és elővettem a fertőtlenítőt, hogy kitisztíthassam. Taehyungra néztem, aki felhúzta magához a térdét, és kezével a vízzel játszadozott, miközben elbambult. Fáradt lehet? Holnap ki kell kérdeznem, hogy mit keresett ott, honnan jött, és hova tart. Bár azt nem tudom, hogy apám hogyan viszonyulna hozzá. Jin még oké, mert ő szervezte be mellém, de Taehyungot én találtam, és ha azt akarom, hogy maradjon is mellettem, akkor apám vagy engem, vagy őt, de megveri.