Changbin mosolyogva nézte a mellkasán békésen szuszogó fiút. Olyan volt az egész, mintha egy álomba csöppent volna, melyből soha nem akar felébredni. Egyik kezével Felix pólója alá nyúlt és a csupasz hátát simogatta, a másik karjával pedig a vékony derekát ölelte körbe. A fiatalabb pici mancsai még álmában is görcsösen Bin vállát szorongatták, mintha attól félt volna, hogy ha nem fogná oly' erősen a másikat, akkor köddé válna.

És ez valóban így volt...

Felix rettegett attól, hogy szemeit kinyitva sehol sem találja majd Changbint.

Az idősebb szinte semmit sem aludt az éjszaka, végig a hozzábújó  fiúban gyönyörködött. Nem tudott betelni a látvánnyal és képtelen volt elhinni, hogy ez az angyali teremtés őt választotta volna. Changbin mindig is hitt a szerelemben, hiszen táplált már máskor is, más iránt is ilyen érzéseket. De ez most teljesen eltérő volt és cseppet sem hasonlított a korábbiakra...

Az első perctől kezdve felkeltette a figyelmét az édes kis ausztrál fiú, akivel bár nehezen közeledtek egymáshoz, de mindig is olyan érzése volt mellette, mintha már ezer éve ismernék egymást. Sokszor hallotta már ezt a kifejezést másoktól, de mindig azt hitte, hogy túloznak. Ugyan már... Az embereknek idő  kell, hogy megismerjék egymást, hogy kialakuljon köztük a bizalom, főleg a szerelem. Aztán bumm! Jött Felix és mindent megváltoztatott amit az idősebb a szerelemről, vagy úgy egyáltalán az emberi kapcsolatokról gondolt.

Changbin akkor értette meg, hogy mit jelent az a szó, hogy lelki társ.

Óvatosan Felix tincsei közé puszilt, aki aranyosan ráncolni kezdte az orrát, majd fejét Changbin nyakába fúrta. Egyik lábát átvetette az idősebb csípőjén, kezeit a mellkasára és a hasára vezette, majd lágy mozdulatokkal simogatni kezdte. Bár félig még aludt, de annyira már ébren volt, hogy felfogja mi történik körülötte. Még ki sem nyitotta a szemét, de máris úgy bújt Binhez, mintha az élete múlt volna rajta.

-Jó reggelt kis csibe - suttogta reggeli rekedtes hangján az idősebb, aminek hatására a kis szeplős vágyakozva felsóhajtott. Orrával végig cirógatta Changbin nyakát, majd lassan végig puszilgatta lentről felfelé. Ajkai magabiztosan haladtak hyungja szája felé, de előtte még elidőzött puha pofiján. Bin vigyorogva várta, hogy Felix végre megcsókolja és amikor ez megtörtént egy laza mozdulattal az ölébe húzta őt. Kezei finoman markolták az ausztrál fiú formás fenekét, majd  lágyan végig simította az oldalát.
-Jó reggelt hyung - morogta mély orgánumán Felix és még egy apró puszit adott Changbin ajkaira. - Így akarok minden reggel ébredni!
-Hát nekem sem  lenne ellenemre... - vallotta be az idősebb.

A kis szeplős boldogan kuncogva hajtotta a fejét a másik mellkasára, miközben karjaival szorosan ölelte őt. Changbin mindkét keze Lixie derekán pihent és apró köröket rajzolt a kilógó csupasz bőrfelületre.
-Jól aludtál Yongbokie? - kérdezte, mire Felix ráemelte a tekintetét és hatalmas, csillogó szemeivel percekig csak hyungját bámulta.

De nem csak őt nézte...

Hanem csak őt is látta.

Az életében senki és semmi nem volt olyan fontos, mint Changbin.

-A szívverésedet hallgatva nem is aludhattam volna másképp -  vallotta be mosolyogva és orrát a másikéhoz dörgölte. Az idősebb fiú édesen elmosolyodott, egyik kezével végig simított Felix arcán, majd a hajába túrva húzta közelebb magához.
-Olyan jó volt egész éjjel a karjaimban tartani téged... - suttogta Changbin, majd lágyan birtokba vette Lixie puha párnácskáit.

A fiatalabb boldogan viszonozta hyungja csókjait, ám mielőtt teljesen elmerülhetett volna a szerelem rózsaszín fellegeiben, belé hasított a felismerés. Tulajdonképpen még nem is tisztázták, hogy most hányadán is állnak.
-Hyung... Valamit meg kell beszélnünk - szakította meg a csókot Felix és tekintete ijesztő gyorsasággal vált komollyá. Szavai hallatán idősebb úgy érezte menten kiszakad a szíve a helyéről, olyan vad dobogásba kezdett.

Sokszor félt már életében, de  akkor és ott egyenesen rettegett, hogy Felix visszavonulót fúj és el kell engednie a szerelmét...

-Hallgatlak Lixie - nyögte ki nagy nehezen a szavakat, hiszen a torkában lévő gombóctól szinte beszélni sem tudott. A fiatalabb lassan felült és zavarában a hajába túrt, majd egy reszketeg sóhaj hagyta el a száját. Changbin árgus szemekkel követte minden mozdulatát és próbálta bememorizálni azokat. Valóban tartott attól, hogy Felix most kiadja az útját.

-Én... É-én csak azt sze-szerettem vo-vol-na kérdezni, hogy... - Az ausztrál fiú összevissza motyogott, dadogásától alig lehetett érteni amit mondott, majd mély levegőt vett, megköszörülte a torkát és ismét Binre nézett. - Tisztára megint tizennégy évesnek érzem magam - rázta meg a fejét nevetve, majd félénken Changbinra mosolygott és megragadta az egyik kezét. Pici ujjaival finoman simogatta hyungja kézfejét és kimondta azokat a szavakat, melyek mindkettejük életét megváltoztatták... - Lennél a párom hyung?

Felix kérdést döbbent csend követte. Changbin először fel sem fogta a hallottakat, az agya szinte teljesen leállt. Lassan ért el a tudatához, hogy mit is kérdezett tőle a  másik, de amint ez megtörtént arcán levakarhatatlan mosollyal vetette rá magát a kis szeplősre.

-Gyagyás kis csirke - morrant fel, miközben maga alá gyűrte a törékeny testet. - Kiakasztasz a felesleges kérdéseiddel... -  sóhajtott, majd Lixie kezeit megragadva a feje fölé szorította a vékony karokat. Ujjaikat összefűzte és lassan közeledni kezdett Felix ajkaihoz. - Inkább másra használd  a szádat!
-M-mi-re? - kérdezte félénken és szíve vad dobogásba kezdett hyungja közelségének hála. Túlságosan megakarta ízlelni azokat a puha ajkakat... Újra és újra.
-Mondjuk arra, hogy megcsókold a párodat -  vigyorodott el Changbin, de mielőtt bármi mást is tehetett volna, az alatta fekvő lecsapott a szájára és szenvedélyesen csókolni kezdte.

De az az egy csók többet mondott ezer szónál is...