-Yongbokie - simogatta meg finoman a fiú puha arcát Changbin. - Megérkeztünk. - Felix laposakat pislogva bámult körbe az autóban. Nagyon elveszettnek tűnt és úgy nézett ki egy pillanatig, mint aki nem tudja, hogy hol van.
-Ahh szuper - ásított egy óriásit és megdörgölte a szemeit. Az idősebb fiú mosolyogva nézte végig a mozdulat sort, elképesztően cukinak találta a kis szeplőst.

Gyorsan kifizették az utat, majd kiszálltak a kocsiból. Changbin ösztönösen elkapta a fiatalabb derekát és stabilan tartotta. Egyszerre pillantottak a másikra, mire mindkettejük arca enyhe pírba szökött és zavarukban nevetni kezdtek.

-Megvagy Yongbokie? - érdeklődött kissé aggódva Bin, miközben óvatosan egy fedett helyre terelte a másikat. Az eső egyáltalán nem akart elállni, sőt még inkább zuhogni kezdett.
-Igen, köszönöm hyung. Viszont ha nem baj, lent maradhatnánk egy kicsit levegőzni?  Olyan jó hűvös szél fúj, segít kitisztítani a fejem... Ráadásul imádom az eső illatát - magyarázta Felix és csukott szemmel élvezte, ahogy a lágy szellő  összeborzolta szőke tincseit. Az idősebb fiú számára újra megállt az idő... És csak szótlanul gyönyörködött Lixie gyönyörű valójában.
-Elengedhetlek v-vagy se-segít-sek m-még? - kérdezte kissé akadozó nyelvvel Changbin.

De nem az est folyamán elfogyasztott alkohol mennyiség volt rá ilyen hatással...

Hanem Lee Felix.

-Kérlek tarts erősen Binnie - motyogta a kis szeplős, majd hirtelen ötlettől vezérelve magához ölelte hyungját. - És ne engedj el... - Az igazság az volt, hogy Felixnek esze ágában sem volt elárulni, hogy már tud stabilan állni, sőt járni is. Inkább kihasználta az alkalmat, hogy Changbin erős karjaival védelmezően támogatja és öleli őt.

Changbin kissé lábujjhegyre állva bújt a magasabb fiúhoz és a vállgödrébe fúrta a fejét. A szája rögtön a füléig ért és szíve őrült ritmust járt, ahogy Lixie pici teste az övéhez simult. Kezeivel szüntelenül  az ausztrál fiú hátát simogatta, mialatt egyre erősebben ölelte magához. Úgy érezte, hogy soha többé nem akarja elengedni a fiatalabbat. Ameddig csak teheti, amikor csak teheti, köré fogja fonni a karjait.

Felix meglepetten felnyögött, de rögtön viszonozta a szorítást és hirtelen ötlettől vezérelve Bin selymes tincsei közé túrt. Az alacsonyabb meglepetten bámult fel a másikra, tekintetét mélyen Felixébe fúrta és hosszú percekig csak szótlanul nézték egymást.

A kis szeplős alig bírta visszafogni magát... Szemei időnként elkalandoztak és epekedve szuggerálták Changbin csábítóan húsos ajkait. Észre sem vette, de akárhányszor hyungja száját nézte, minden alkalommal egy vágyakozó sóhaj szakadt fel belőle és pici kezeivel automatikusan megszorította a derekát. Ösztönös volt ez, semmiképpen sem tudatos, de Bin figyelmét nem kerülte el a dolog.

De Changbin várt. Türelmes volt és bár úgy látta Felixen, hogy sóvárog a csókja után, mégsem akarta letámadni őt. Az alacsonyabb emlékezett azokra a pillanatokra is, amikor Lixie összerezzent egy kedves érintés hatására, vagy megtört tekintettel révedt a semmibe... Éppen ezért adott neki időt és megvárta, hogy a kisebb kezdeményezzen. Sejtette, hogy valami borzalmas dolog történt az ausztrál fiúval, hiszen mással nem tudta megmagyarázni furcsa, váltakozó viselkedését. Tudta, a zsigereiben érezte, hogy Felix nem szórakozik vele, hanem valami más, sokkal szomorúbb dolog áll a háttérben.

A kis szeplős egyik kezét hyungja arcára vezette, lágyan végig simított rajta és ajkait pillekönnyedséggel a homlokára tapasztotta. Changbin hirtelen egész testében megfeszült. Rég volt már vele bárki is ilyen gyengéd... Mondhatni elfelejtette, hogy milyen is az, de a másodperc tört része alatt megszokta Felix ilyesfajta közelségét.

A magasabb fiú úgy döntött megpróbálja ledobni a lelkét fogságban tartó béklyókat. Leveti magáról a láncait és hagyja, hogy a szíve szabadon szárnyaljon és azt csináljon, amihez csak kedve van. Voltak még félelmei, kételyei és sokat rágódott magában, hogy biztos-e ebben? Jól átgondolta? Valóban megéri...? De aztán elcsitította a fejében visszhangzó kétkedő hangokat és úgy határozott, hogy átadja magát a pillanatnak.

Hogy miért döntött végül így...?

Mert Changbin olyan erősen ölelte őt, hogy Felix törött lelkének darabjai szépen lassan elkezdtek összeforrni.

-Miért érzem úgy, mintha ezer éve ismernélek hyung? - suttogta Lixie és mosolyogva végig simított Changbin arcélén. Mély barna íriszei már nem csak a boldogságtól csillogtak, hanem a könnyektől is, ugyanis elszánta magát valamire... De annyira rettegett a visszautasítástól, hogy legszívesebben sírva könyörgött volna a másiknak, hogy ne hagyja el soha. A sós cseppek marni kezdték a szemeit és bármennyire is próbálta visszafogni őket, végül apró patakokban folytak végig bársonyos, szeplős orcáin.

Changbin majd' belepusztult a látványba. Gyűlölte ilyen állapotban látni Lixiet és bármit megtett volna azért, hogy mindig csak mosoly legyen gyönyörűséges arcán. Bár tudta, hogy ez lehetetlen, hiszen nincs olyan ember, aki élete végéig csak boldog lenne, de ő mindent megtett volna azért, hogy Felixet csak nevetni lássa...

Lassan két kezébe fogta az ausztrál fiú pofiját és lágyan elmosolyodott. Hüvelykujjaival finoman letörölgette a könnyeit és egy apró csókot lehelt a sós cseppek hűlt helyére.
-Yongbokie... - suttogta olyan lágyan a nevét, hogy Felix lábai beleremegtek. Hyungja szemei úgy szippantották magukba, mint egy végtelen örvény. Képtelen volt máshova nézni és beleszédült a látványba, ahogy Changbin melegséget sugárzó tekintete csak őt figyelte. Felix kezdte érteni, hogy mit jelent a "megállt körülöttük az idő" kifejezés...

Ugyanis ő  minden alkalommal ezt élte át hyungja közelében.

-Figyelj rám - folytatta szelíden az alacsonyabb fiú és édes vigyora egy pillanatra sem olvadt le az ajkairól. Úgy bámulta Felixet, mint a világ nyolcadik csodáját. - Úgy sejtem, hogy már ezerszer hallottad ezt, épp ezért megértem, ha nem veszel komolyan... - magyarázta továbbra is mosolyogva, de tekintetén enyhe szomorúság suhant át. - De én tényleg soha nem bántanálak! Képtelen lennék tudatosan ártani neked Yongbokie.

Az ausztrál fiú meglepetten pislogott a másikra. Sok mindenre számított Changbintól, de erre nem. Tudta nagyon jól, hogy hyungja egy mély érzésű, szeretetteljes ember, viszont ugyanakkor nem túlzottan a szavak embere... Olyannyira meglepte ez a "vallomás", hogy másodpercekig képtelen volt bármit is mondani, csak egyre szélesedő mosollyal nézte az idősebbet, aki továbbra sem engedte el az arcát.

-Valóban... - köszörülte meg a torkát Felix és finoman lefejtette magáról Bin kezeit. Az idősebb kétségbeesetten pillantott a kis szeplősre, majd az őt lefogó mancsokra. Nem értette az ausztrál cselekedetét, de ahogy mosolygós arcára nézett minden kétsége elszállt. - Túl sokan túl sokszor mondtak már nekem ilyet és ehhez hasonlót - magyarázta tovább, miközben az idősebb karjait még mindig a teste mellé szorította és lassan közelebb hajolt hozzá. - De tudod mi különböztet meg téged tőlük? - tette fel a költői  kérdést és mikor Changbin kinyitotta a száját, Felix rögtön belé fojtotta a szavakat...

Mielőtt az alacsonyabb bármit is reagálhatott volna, a kis szeplős mindent feltett egy lapra és lecsapott hyungja ajkaira. Magát is meglepte a bátorságával, de úgy volt vele, hogy most, vagy soha... Kezdeti hevessége ellenére végül lágyan mozgatta száját Changbinén és elengedte a fiú karjait. Ujjaival a tarkóját simogatta, selymes tincseibe túrt és játékosan meghúzta őket.

Changbinnal forgott a világ... Képtelen volt elhinni, hogy végre megtörtént és pilláit erősen összeszorítva élvezte a pillanatot. Attól félt, ha kinyitja a szemeit az egész elillan, mint egy álom és magányosan ébred fel az ágyában, Felix után sóvárogva...

Kezeivel olyan erősen markolta a fiatalabb csípőjét, hogy Lixie akaratlanul belenyögött a csókba. Bin vágyakozva húzta magához még közelebb a  vékony, törékeny testet és karjaival végül védelmezően körbeölelte, miközben fokozatosan elmélyítették a csókot. Nyelveik ismerkedős táncot jártak, miközben kezeikkel képtelenek voltak elszakadni a másiktól. Nem bírták megállni vigyorgás nélkül és mikor ajkaik elváltak egymástól, még hosszú percekig szerelmes pillantással, szótlanul gyönyörködtek a másikban.

-A különbség az - törte meg a csendet Lix, majd homlokát Changbinénak döntötte. - Hogy neked elhiszem hyung - suttogta mosolyogva és még egy röpke csókot adott újdonsült kedvese szájára. - Szeretlek! - Changbin szíve kihagyott egy ütemet a vallomás hallatán és másodpercekig csak idiótán, arcán óriási vigyorral bámulta a kis szeplőst. Felix édesen elnevette magát hyungja reakcióján és magához ölelve az alacsonyabb fiút bújt a nyakához. Mélyeket lélegzett férfias illatából és úgy érezte, hogy még soha életében nem volt ennyire boldog. Végre megtalálta azt, akit keresett, akire annyira vágyott...

Az idősebb fiú nem bírta leplezni zavarát. Nehezen tudta kezelni az ilyen helyzeteket és még nehezebben tudta kifejezni a saját érzéseit... De Felixért változtatni akart ezen, hiszen véleménye szerint a kis szeplős a világ összes szeretetét megérdemli. Sőt, még annál is többet!

Így hát rövid, kínos hallgatás után lassan közelebb hajolt Lixiehez és kimondta azokat a szavakat, melyekkel a világ legboldogabb emberévé tette a fiút.
-Én is szeretlek téged Yongbokie! - motyogta csendesen és a fiú nyakát átölelve húzta le magához egy szenvedélyes csókra. Kezei végül Felix combjai alá kúsztak és egy könnyed mozdulattal ölbe kapta a pehelysúlyú ausztrált, akit lenyűgözött Bin ereje. - Egyre inkább esik... Megfogsz fázni - magyarázta morgolódva Changbin, miközben óvatos léptekkel a lakása felé cipelte szerelmét.

Azon az éjszakán szerették meg mindketten az esőt, hiszen az első csókjukra emlékeztette őket.