22.rész

Reni szemszöge

Más volt ez csók, mint a többi eddig.  Sokkal…hogy is mondjam? Szerelmesebb volt, mintha ebben a csókban mondanánk el, hogy szeretjük el egymást. Szeretnem és nem fogom hagyni, hogy bárki szétválasszon minket. Életem árán is védeni a kapcsolatunkat.




11. osztály előtti  augusztus 26

Három év alatt sok minden történt. Kinga összejött Daveval, Virág és Ricsi összeházasodtak (igen jól olvasod.) másfél hónappal ezelőtt, Zsolti összejött egy lánnyal, akit Diánának hívnak azóta is boldogok, Macu talált egy japán lányt magának Magyarországon és vele van. Zsák és Gábor két 10.-kes lánnyal vannak együtt Jázminnal és Flórával. Mi, hogy vagyunk? Az igazat megvallva először fura volt, mert Robi csak úgy csókolgatott tök random, és azelőtt ilyen nem volt és nehezen fogtam fel, hogy ezt megteheti minden következmény nélkül. Nagyon fura volt, hogy nem csak ölelgetett, hanem kaptam csókot is. Ma reggel felkaptam egy egyberuhát, ami szoknya volt. Alá vettem fel egy harisnyát, mely nem volt vékony, hogy ne fázzak meg. Kentem fel magamra egy világosabb sminket, majd az elmaradhatatlan vörös rúzsom. Robi az előszobában várt. Rám nézett elég szerelmesen, majd odalépett mellém, átölelt és levezetett a lépcsőn. István lentről nézte a jelenetet. Leérve Robi megcsókolt majd segített felvenni a kék magassarkú cipőmet. Rajta egy zakó volt. Miért öltöztünk ki? Nem akartunk de Ricsi és Virág komolyan gondolták az esküvőjüket. Most tartják meg. István is jön, de Ricsi azt mondta, hogy az osztály menjen előbb a helyszínre. István ezért még egy melegítőnadrágban póló nélkül ült a kanapén.
- Nagy Zsolt, ha nem sietsz elindulunk nélküled. – kiabálta Robi fel 10 perc elteltével.  Zsolti szinte azonnal lejött.
- Nagyon utálom az öltönyt. Eltakarja az izmaimat.- hisztizett hangosan.
- Zsolti, ha az öltöny utálatoddal elrontod ezt a napot biztos, hogy soha többet nem beszélek veled. – fenyegettem meg. – Az esküvők rohadt jók. Annyira várom már az enyémet. -mondtam mire mindenki döbbenten nézett rám.- Most mi van?
- Te szereted az esküvőket Hercegnő?
- Minden lány szereti. Mondjuk nem néztetek be az ágyam alá? – megrázták a fejüket.- Csomó esküvői magazinom van ott. – mondtam.
- Eltervezted már milyen ruhád lesz?- súgta Robi miután elindultunk.
- Ha elmondanám, hogy milyent szeretnék nem lenne szerencsés. De igen tudom.- mondtam neki.
- Akkor örülni fog neki.-mondta Zsolti hangosan.
- Minek?
- Semminek. – vágták rá nagyon gyorsan. Mikor odaértünk olyan történt ami nagyon meglepett…

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top