11.rész

Szeptember 1. Rakott szoknya + probléma
Szóval reggel is úgy keltem mint minden reggel mostanában. Robi a mellettem lévő ágyban aludt. Hogy miért volt nálunk? Szokásunk hogy szeptember 1-je előtti napon mindig együtt alszunk vagy náluk vagy nálunk. Idén nálunk aludtunk. Robinak van egy külön ágya a szobámba, hogy ha bármi van akkor  ott tud aludni és nem velem alszik. Pityu csak így engedi, hogy itt aludjon. Bízik bennünk csak a gyámügy nem, szóval így biztosabb. Nem használjuk szinte soha azt az ágyat de tegnap este jött a gyámügyes nő ezért Robi ott aludt. Ma reggel 6 órakor keltem, reggeliztem majd gyorsan megkerestem a Szent Johannás ünneplőmet és bezárkóztam a fürdőszobába 10 percre. Rendbe raktam az arcom, hajam, sminkem ami egy füstösebb de nem túl sötét szemfesték és egy vörös rúzs lett. Miután felvettem a rakott szoknyát és a blúzt és elindultunk a sulihoz. Utálom már most ezt a szoknyát, mert rohadt vastag a vádlim benne. Robi és Pisti szerint normális méretű, de szerintem nem az. Hiába bizonygattam, hogy kurva vastag a vádlim Robi és Pisti elmondták, hogy hülye vagyok és normális a lábam mérete ezért nagy nehezen, de elindulhattunk a suliba. Megálltunk az árkádok előtt ahol ott volt Cortez Kingával egy eldugott részen épp nyálat cseréltek. Valamint látható helyen ott álltak Ricsiék, Zsolti, (aki szerintem még rosszul érzi magát ha látja Kingáékat.) Dave, Macu, pár felsőbb éves, valamint Andris is aki mosolyogva nézte a Robival összekulcsolt kezünket. Igen még mindig ,,együtt” vagyunk, de néha eljátszom magamban, hogy nem csak eljátszom, hogy együtt vagyunk hanem tényleg szeret mint én őt. Ahogy odaértünk köszöntünk majd random elkezdtünk beszélgetni, de mi nem engedtük el egymás kezét még akkor sem mikor mutogatni kellett. Zsolti megis jegyezte.
- Hát látom tombol a szerelem. Robi egy kicsit elengedhetnéd Reni kezét mert szegény még vécén sem volt mág ma - nevetett fel.
- Elmondaná ha kellene neki pisilni valamint oda is elkisérném, mert tudom milyen Antai- Kelemen és ott is megtalálná és lehet még meg is ölné. Szóval nem  engedem el a kezét, mert bele is halhat. – mondta és tökre igaza volt.
- Te jobban tudhatod mint én szóval rád bízom. A lényeg az, hogy boldogok legyetek. – mondta szomorú mosollyal. Fájhat neki, hogy Kinga ezt csinálta vele. Elengedtem Robi kezét és odamentem Zsoltihoz és megöleltem. Ne érezze magát egyedül. Robi nagyon furán nézett miután elengedtem Zsoltit.
- Köszönöm, de nem kellett volna. – mondta, és bement a suliba. Követtünk mi is. Máday észre is vett minket.
- Felmayer és Matsuda tegyék el a telefonjaikat, Nagy ne egyen már és hagyjon békén, Pósa szerintem Bencze is tud járni nem kell cipelni, Haraszti és Rentai szerintem önnállóan is tudtok járni engedjétek el egymás kezét, Antai- Kelemen és Szatmáry az igazgató várja az irodájában magukat. Bernáth tudom, hogy dohányzik ne takarja el a dobozát, ha nem gyújt rá az épületben valamint az iskola 500 méteres körzetébn nem érdekel. – mondta mindannyiunknak, de senkit nem érdekelt amit mondott. Bementünk a terembe ahol egy fiú ült bent a leghátsó padban.
- Te ki a fene vagy? – udvariatlankodott Robi. Erősebben megszorítottam a kezét.
- A nevem Németh Bálint ez a 9b nem?
- De igen. Te is b-s vagy? – néztem rá kedvesen.
- Igen.
- Hogyhogy nem voltál gólyatáborban?
- Mert akkor ép egy költözés közepén voltunk a családommal és nem akartam otthagyni őket a kellős közepén. Mindegy most itt vagyok. – mondta majd visszafordult a telefonja felé. Mindenki leült valahova majd gyakorlatilag be is csöngettek. Mögém legnagyobb bánatomra Cortez ült. Mindegy is. Haller óra kezdés után 1 perccel lépett be a terembe.
- Szép jó reggelt mindenkinek. Hallgassuk meg Borrel igazgató és Máday igazgató helyettes asszony beszédét utána pedig elmondom a fontos dolgokat. – mondta majd bekapcsolta a tévét.

Tudom, tudom nem valami izgalmas rész lett, de sajnos leblokkoltam. Igyekszem jobb részeket hozni. Addig is puszika❤️❤️❤️❤️

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top