-Az apád most büszke lenne rád. - ölelt át anya.
-Tudom. De el fogok késni. - nyomtam puszit arcára, majd sietősen felvettem a topánkám. Az ajtóban viszont megtántorodtam.
-Ugye este nem dolgozol?
-Nem. - sóhajtott megkönnyebbülten. - Vendégeink lesznek.
-Kik?
-Egy üzlettársam és a gyereke.-mosolygott.
Vicces volt nézni, ahogy elpirult.  Ezt a szokásom tőle örököltem. Bár én sokkal gyávább vagyok.
Bólintottam és el is indultam a gimnázium felé. Szerencsére a kertvárostól nincs messze, így kényelmesen el tudtam sétálni. Nem sokkal különbözik a régi helytől, ahol éltünk. Csupán abban, hogy szemben is vannak házak és elég szorosan helyezkednek el. Őszintén megmondva örülök, hogy Nyíregyre költöztünk. Sokkal egyszerűbb és olcsóbban hozzájut az ember bármihez.
Az idő kellemes volt. Felhő is csak pár foltokban jelent meg az egyébként tiszta kék égen.
Vártam, hogy az autók elmenjenek. Ezalatt enyhe fuvallat csapta meg szoknyám alját, de a reflexemnek köszönhetően időben megfogtam. Bár zebra van, mégsem állt meg senki sem. Mikor szabad volt az út, épphogy leléptem, már jött is egy őrült motoros, aki pár centire mögöttem hajtott el.
Szívemre téve kezem fordultam meg és a motoros is így tett. Imádom a kétkerékűeket, mégha nem is merek felülni rá. Ez a motor pedig egy igazi szépség volt. Gyönyörű matt fekete festés volt rajta és a gazdája ugyanilyen színű bukósisakot viselt.
-Nem mondták még neked, hogy alaposan nézz szét, mielőtt lelépsz a zebrára? - vette le a fejét védő tárgyat. Sötét haja kócosan állt, szemei engem pásztáztak, míg ajkát megnyalta. Gyorsan végigmértem és megállapítottam, hogy tipikus ,,menő" stílusa van. Fehér pólót és fekete szűk nadrágot viselt. Cipője a legújabb Adidas volt. Legalább ebben megegyezik az ízlésünk, ugyanis imádom az Adidas holmikat.
-Ne haragudj. Legközelebb jobban figyelek. - kértem bocsánatot, csak azt nem tudom, miért. Ő volt az, aki olyan idiótán jött. Mikor újra szólni akartam, eszembe jutott anya szavai, miszerint ,,egy okos ember nem beszél, hallgat. Tűri a másik ostobaságát". Ezt betartva csendben is maradtam.
-Új vagy, mi? - vigyorgott rám. - Most meghúzod magad, de egy év múlva te is olyan leszel, mint azok. - bólintott fejével előre.
Egy nagy csoportban álltak az idősebb lányok cigit és energiaitalt tartva kezükben. Nagyon rövid nadrágot és egy fehér topot viseltek. Ezeknek a lányoknak jól állnak az ilyen cuccok. Én maradok a szoknyánál és a leggingsnél.
-Ne ítélj el első látás után. - mondtam halkan, mire felnevetett.
Szemforgatva hagytam ott a nevető fiút, akinek még a nevét sem tudom, bár nem is érdekel. Hallottam, hogy ad egy kis gázt, majd előttem termett. Lehajolt hozzám és megfogta állam.
-Nem illik forgatni a szemedet, ha beszélnek hozzád. - oktatott ki.
-Nem is beszéltél, csak nevettél. - néztem szemébe. - És ne érj hozzám. - csaptam meg kezét, mikor államról nyakamra csúsztatta.
Kikerülve őt siettem az iskola felé, ami már pár méterre volt. Égő arcomat próbáltam takarni és ahogy beértem az épületbe, egy ajtónak dőltem. Éreztem, hogy kezdek hűlni, aminek örültem. Ez a srác nem tudom, mit képzel magáról. Csak így végigsimítani a nyakamon... És miért okoskodik nekem? Csak ne lássam többet!
-Bocsi, tudnál segíteni? - lépett hozzám tőlem egy fejjel magasabb lány. Látszólag az emo korszakát éli, mivel csak fekete volt rajta.
Újra izzadni kezdtem, ahogy megláttam. Megtöröltem homlokom és kedvesen válaszoltam.
-Nem. Én is új vagyok.
-De jó! 9.b? - csillant meg szeme.
Bólintottam, mire megkönnyebbült sóhaj hagyta el száját.
-Moricz Anna vagyok. - nyújtott kezet.
-Kovács Zsófia. - ráztam meg.
Mosolya nagy lett és megölelt. Megszeppent arcom láttán bocsánatot kért, de csak nevettem. Tetszik a stílusa. Laza és nagyon barátságos. Én is könnyen beszélek emberekkel, de valamennyire visszahúzódóbb vagyok.
Éreztem, hogy sikerült találnom egy barátot és reméltem, hogy különböző személyiségünk miatt, nem lesz rövidtávú.
Sikeresen  megtaláltuk a termünket és az osztály többi tagját. Anna mosolyogva üdvözölt mindenkit, míg én kiszemeltem egy lányt. A középső padban ült és telefonját nyomkodta. Fehér pólóján kitűnt a fekete papírrepülős nyaklánc, ami egy olyan fannak, mint nekem, jelent is valamit.
Bátorságot véve sétáltam oda hozzá és szólítottan meg.
-Szia. Zsófia vagyok.
-Fatima. - nézett rám.
Észrevette, hogy a nyakláncot figyeltem, mire mosolyogva vette kezébe.
-Tetszik?
Bólintva vettem elő az enyémet, mire felpattant helyéről. Nagy hévvel ölelt át és ugrált. Én is ugyanilyen jókedvűen szorítottam magamhoz Directioner társam. Anna mikor meglátott minket, szó szerint ránk ugrott.
-Hé! Engem kihagytok? - hallottam meg egy másik lány hangját.
Hasonló magasságú volt, mint én. Stílusban Annához tudtam hasonlítani.
Csakúgy mint Fatima, üdvözölt, bár sokkal nyugodtabban. Bemutatott minket egymásnak a szőke és megkértek, hogy üljünk melléjük.
Mivel négyes pad volt, így kényelmesen elfértünk, viszont maga a terem elég kicsi volt. A falak is össze voltak firkálva, nem is látszott, hogy valamikor az fehér lett volna.

Néztem a többieket. Látszólag már megvoltak a klikkek. Én, Anna, Bettina és Fatima, aztán a négy szőke, akik hátunk mögött foglaltak helyet. A fiúk az ablaknál telepedtek meg, két padot elfoglalva. Ők voltak az osztály ismert  tagjai. Ezt első látásra levonhatta mindenki.

***

Már a negyedik órának is vége volt, mikor úgy döntöttem, elnézek a büfébe, mivel nem hoztam magammal enni. Nem gondoltam, hogy már az első napon hét óránk lesz.
Ahogy kiléptem az osztályteremből, egy csomó diák rohangált a folyosón. Az embereket kikerülve eljutottam a célomig, ahol pár felsőbb éves állt. Tisztes távolságot tartva vártam a sorom, de így se sikerült, hogy ne nézzenek végig rajtam. Annyira ijesztő újra a tápláléklánc legalján lenni. Tavaly még ránk néztek fel az alsósok, most pedig reménykedem, hogy ne szívassanak meg.
Valamit összesúgott a két magas srác, mire a harmadik is hátrafordult, én pedig felforrt testtel néztem rá.
-Jé, a zebrás lány! - kezdett vigyorogni, amitől látszottak fehér fogai.
-Ne hívj így! - pirultam el.
-Mi van? Meglepődtél, hogy egy iskolába járunk? - lépett hozzám. A barátai természetesen jót mulattak, viszont én nem. Főleg, mikor újra megfogta állam.
-Ne érj hozzám! - löktem el magamról a kezét, mire behajlította térdét, hogy egymagasak legyünk.
-Fogsz te még azért könyörögni, hogy érintselek meg. - suttogta, majd kacsintott és elvéve kajáját otthagyott.

***

Suli után rögtön hazamentem. A lányok hívtak sütizni, de tudtam, hogy ma vendégeink lesznek, így hamar le akartam tudni a házimunkát, ami mindig vár rám. Ezért mikor végre beértem a hűvös házba, át is öltöztem. Kedvenc pólómat vettem fel, amit beletűrtem a szoknyámba. Rövidebb, mint amit hordani szoktam, de csak itthon viselem. Letettem a cuccom a szobámba, ahol két doboz volt. Nem törődve vele kezdtem el mosogatni. Mikor ezzel végeztem, kivittem a szemetet és kezet mosva dőltem le ágyamra. Újra megjelentek szemeim előtt a sötét tincsek és az ívelt ajkak. Miért olyan magabiztos és öntelt? Ha normálisabb lenne, még azt mondanám, helyes, bár így is az. Hülyeség lenne tagadnom. Vonzó, hogy motorozik, meg nem is. Ijesztő volt a reggeli találkozásunk. Újra átjárt az a félelem, amit tíz évvel ezelőtt kellett volna éreznem, de valamiért akkor és ott nyugodt voltam. Később jöttek ki rajtam a balesetnek nyomai.
Az ajtó nyitására felkaptam fejem. Az ismerős alak miatt megnyugodtam, de mögötte két ismeretlen személy lépett be. A fal miatt nem láttam, ezért felültem és nem akartam hinni a szememnek. Azok a szőke fürtök és a hosszú lábak ismerősek voltak. Biztos vagyok benne, hogy a motoros srác egyik barátja, mivel korábban a büfénél láttam őket. Na meg ő is nevetett rajtam..
Kiléptem a szobámból, mire mindenki tekintete rám szegeződött.
-Henrik, Máté. Ő a lányom, Zsófia. - jött mellém anya.
Kezet ráztam velük, majd kérdőn fordultam anyukám felé. Tekintete azt sugallta, hogy majd később tudakoljak tőle, ne most. Ezért inkább megkínáltam a vendégeket valami innivalóval, míg leültek. Be akartam menni a szobába, de anya rám szólt. Leültem Máté mellé és figyelmesen hallgattam. Gyanús volt az egész. Főleg, hogy anyám Máté apjának kezét fogta. Szólni akart, de éreztem, hogy magyarázkodni fog, ezért felszólaltam.
-A lényeget, Anya! Nem az én dolgom, hogy kit választól - mosolyogtam őszintén, mire megkönnyebbülten sóhajtott.
-A lényeg, hogy el fogunk költözni. Szerintem észrevetted a dobozokat.
-Igen, észre. - bólintottam. - És... Hova?
-Henrik és én már vettünk egy házat. Nincs messze, csak két utcával lejjebb van.
-Miért nem maradunk itt? Annyira megszerettem ezt a házat. - szomorodtam el.
Anya szépen elmagyarázta, miért és hogyan történt minden. Feleslegesnek éreztem, mivel 15 évesen képes vagyok felfogni a dolgokat körülöttem, most mégis újra kisgyereknek éreztem magam, de valamennyire boldog voltam. Azért egy emeletes házban mindenki szeretne élni. Viszont az, hogy Máté lesz a ,,testvérem", egy kissé aggasztó volt. Az osztályomban lévő fiúkkal sem vagyok még jóban, csak azokkal, akik óvodában egy csoportban voltak velem. De leginkább attól tartottam, hogy a barátja át fog járni...

***

Egyszerűen ment a költözés. A pakolásban segítettek a lányok, így hamar végeztünk azzal. Anya egy kicsit megilletődve nézett, mikor nem egyedül állítottam be, de nagyon jól kijött velük. Leginkább Fatima beszélt anyámhoz, mivel kíváncsi volt, milyen egy Directioner anyukájának lenni. Anna és Betti fájdalmat színlelve hallgatták, mivel ők nem igazán bírják ezt a zenei stílust, de ez nem rontja el közöttünk a barátságot. El is kísértek az új házhoz, aminek láttán elakadt a szavam. Említette anya, hogy emeletes, de azt nem, hogy mennyire szép. Az egyik szobának van erkélye és e láttán beszaladtam a házba, fel a lépcsőn, de megakadtam. Ez a lakás eszméletlen és nagyon nagy. Az emelet olyan, mint egy egyszintes ház. Leginkább az előszoba teszi ki a nagy helyet, mert három ajtó volt csak. Kettő egymás mellett, a harmadik pedig velük szemben. Benyitottam az utca felőli szobába, ahol már volt valaki.
-Szia Mát... - akadtam meg, mikor a szőke helyett sötét hajat láttam.
A hang miatt az illető elvette tekintetét a nagy ablakból látszódó naplementéről és nekem szentelte azt.
Testem ugyanúgy reagált, mint korábban, de az értelmetlen helyzet miatt bátrabban szólaltam meg.
-Te miért vagy itt?
Kérdésemre legördült ívelt ajka, de csak megjátszotta, mert szemei pajkosan csillogtak, ahogy végigvezette rajtam azokat.
Szépen lassan elém állt, amitől kényelmetlenül éreztem magam, és elvesztettem a bátorságom.
-Így kell köszönni annak, akivel együtt fogsz élni?
-M... mi? - néztem fel rá teljesen zavartan..

Sziasztok 😊
Remélem, volt akinek tetszett, és várja a folytatást. 😁
Megköszönném, ha hagynátok nyomot 😀.

All the love x L.